Aki látott itt „fehérek közt egy európait”

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Teljes nevén Franz Joseph Otto Robert Maria Anton Karl Max Heinrich Sixtus Xavier Felix Renatus Ludwig Gaetan Pius Ignatius von Habsburg-Lotharingen, de legtöbben „csak” Habsburg Ottóként ismerték. Három ország állampolgáraként, 98 éves korában halt meg. Szinte átélte az egész XX. századot, ezért mindent, ami a múlt században történt, saját szemével látott, saját maga tapasztalt. Ettől (is) tűnt olyan hitelesnek minden, amiről nyilatkozott.

Nyolc nyelven beszélt, és amikor a Páneurópai Unió elnökeként a Kárpát-medence országaiban járt, akkor mindig a helyiek nyelvén szólt az ott élőkhöz.

Belgiumban, a Leuveni Egyetemen végzett, 1935-ben avatták a politika és társadalomtudományok doktorává.

Sok-sok könyvet és számtalan tanulmányt, cikket írt, ezek közül több magyarul is megjelent: Jalta és ami utána következett; Így láttam…; Európáért; V. Károly. Egy európai császár; Pamjaty – az orosz antiszemitizmus. Az utóbb említettet már a XXI. század hajnalán írta, éppen akkor, amikor többen attól féltek, hogy újjáéled Európában a múlt század közepének borzalma. Habsburg Ottó ebben a cikkében egyrészről arra hívja fel a figyelmünket, hogy ne vegyük egy kalap alá, és különbséget tudjunk tenni az idegenellenesség és az antiszemitizmus között, másrészről viszont komoly aggodalmát fejezi ki Oroszország miatt, ahol véleménye szerint a zsidóellenesség ma is a politika egyik jelentős eleme, és célzottan arra használja, hogy a Közel-Keletet a saját oldalára állítsa, s ezáltal megszerezze a világ kőolaj-kitermelése feletti közvetett ellenőrzést. Ezzel Oroszország olyan világméretű veszélyt jelent, amelyet tüneti kezeléssel nem háríthatunk el.

A megoldás Habsburg Ottó szerint az, ha egyrészt megadjuk Izraelnek azt, ami jár neki, hogy joga van élni, joga van létezni, Európa ugyanis tartozik ennyivel Izraelnek. Az elkövetett bűntettek miatt ki kell állnunk a zsidóság mellett, másrészt viszont olyan magatartást kell Európának tanúsítania Palesztina felé is, amely igazságosságot ígér a másik félnek. Ezért mindent el kell követnie a nemzetközi politikának azért, hogy Izrael és Palesztina között végre igazi béke jöhessen létre. Ez egyáltalán nem lehetetlen, hiszen korábban a két ősi ellenség, Németország és Franciaország is kibékültek egymással, Adenauer és De Gaulle segítségével. Miért ne lehetne ugyanezt a megbékélést a Közel-Keleten elérni?

Naiv volt Habsburg Ottó, avagy csak igazi humanista, aki folyamatosan hitt abban, hogy a béke elérhető, függetlenül attól, hogy mi volt a múltban, és semmi sem lehetetlen, csak tenni kell érte, mert Európa érdekében is áll, hogy olyan magatartást tanúsítson, mely Izraelnek békét, Palesztinának pedig igazságosságot ígér.

Az én olvasatomban Habsburg Ottó semmiképpen sem tekinthető naivnak, hanem sokkal inkább „fehérek közt egy európai”-nak, akit nem feledünk, mert bár már nincs közöttünk, továbbra is érezzük és tudjuk, hogy mindaz, amit leírt, amit elmondott, a béke megvalósítására irányult. És erre most igazán nagy szükségünk lenne. Az igazat mondta ő, nem csak a valódit.

 

Mindezeket Ormay Gábor ügyvéd is tapasztalta, hiszen az általa „csak” Elnök úrnak szólított Habsburg Ottóval személyesen is találkozott. Mikor volt ez, ügyvéd úr?

Dr. Ormay Gábor: 1999-ben, augusztus 31-én, Budapesten találkoztunk.

 

Véletlen volt ez a találkozás?

Dr. Ormay Gábor: Nem, dehogy. Az emlékezetes találkozóra – fogadásra, latin szóval audienciára – nem véletlenül került sor.

 

Elmeséli, hogyan történt?

Dr. Ormay Gábor: Személyes és foglalkozásommal kapcsolatos élményeimet első ízben 1999-ben, egy magánkiadású könyvben tettem közzé, melynek címe: Szolgáltat-e az Igazságszolgáltatás … Ennek egyik dedikált példányát dr. Habsburg Ottó úrnak is szántam, és ezt személyesen szerettem volna neki átadni. Kerestem tehát az útját és módját, hogyan is legyen ez. És végül sikerült. Nem voltam kivételezett, ugyanis utólag hallottam, hogy aki dr. Habsburg Ottótól személyes találkozót kért, nem tagadta meg, annak mikéntjét azonban megszabta. A találkozó hiteles történetét – mint érdekességet – másokkal is meg akartam osztani úgy, hogy közzéteszem azt. A közzétételre szánt írás tervezetét dr. Lipthay Erzsébet magántitkár juttatta ki dr. Habsburg Ottóhoz Németországba, Pöckingbe, aki annak szövegét jóváhagyta. Eddig a közzétételre ilyen-olyan okok miatt nem került sor, de most úgy gondolom, hogy nagyon is időszerű ezt megtennem, ezért – kivonatosan – közlöm az eseményt mintegy adalékot arra, hogy a magyar történelemnek volt egy Habsburg Ottója is, akiről sokat és sokan hallottak, akire ismerői tisztelettel és megbecsüléssel emlékezhetnek. Ezek közé tartozom én is.

Polgári körülmények között került sor a személyes találkozásunkra.

 

Elmeséli, hogyan történt?

Dr. Ormay Gábor: A találkozást kezdeményező levelem postára adásától számított kb. 4 hét múlva, a munkahelyemen, telefonon keresett dr. Habsburg Ottó budapesti titkára, dr. Lipthay Erzsébet. Mivel éppen nem tartózkodtam az irodában, telefonszámot hagyott. Két nap múlva jelentkeztem a megadott számon, és olyan kicsi a világ, hogy néhány szót váltva, már közös ismerőst találtunk, mégpedig a Miskolcon élő és dolgozó, vele eseti munkahelyi kapcsolatban álló unokaöcsémet.

A beszélgetés során az is ismertté vált számomra, hogy a titkárnő egy régi felvidéki történelmi magyar főúri család leszármazottja. (Ezt nem hivalkodásból közölte, hanem arra tekintettel, hogy a könyvemből egy dedikált példányt neki is akartam adni, ezért megkérdeztem, hogy a szóban elhangzott nevét helyesen hogyan kell írnom).

Dr. Lipthay Erzsébet a tudomásomra hozta, hogy a személyes találkozás kb. 10 nap múlva lehetséges. Konkrét naptári napot és déli 12 órát jelölt meg, helyszínként pedig egy budapesti szállodát.

Az előzményekhez tartozik, hogy egyik este a diósgyőri várhoz, vendégszínészek esti előadására tartva, a gesztenyefasoros esti kivilágítású utcán köszöntöttem egy ismerősöm, aki kb. 10 éves hivatali kapcsolatot tart dr. Habsburg Ottóval. A néhány perces úton említettem, hogy találkozni fogok az elnök úrral. Legnagyobb meglepetésemre elmondta, hogy tud róla, mert éppen tőle kértek információt rólam. (Válasza minden bizonnyal kedvező lehetett, mert a tervezett találkozó a megvalósulása felé haladt.)

A 10 nappal korábban kitűzött személyes találkozó ideje nem változott, hanem konkréttá vált. Dr. Lipthay Erzsébet telefonon jelezte, hogy melyik budapesti szállodában kerül arra sor. Ekkor említettem, hogy könnyebb megismerésem érdekében szemüveges embert figyeljen majd, mire a válasz az volt, hogy ő sötétkék kosztümben lesz.

Kb. 11.30 h-kor érkeztem a szálloda recepciójára. Ott az ügyeletesnek említettem, hogy keresem dr. Habsburg Ottó elnök urat és titkárnőjét. Mondta, egyikük sincs még a szállodában. Reájuk várva, egy 4 személyes asztalhoz ültem le. További, kb. 10 perc múlva megjelent egy középvilágos ruhájú hölgy a recepción, aki felém nézett, erre én odamentem hozzá, és megszólítottam, mert azt hittem, hogy ő Habsburg Ottó titkára, de nem az volt. Néhány perc múlva egy másik hölgy érkezett – sötétkék kosztümben –, és az előbbi hölggyel szóba elegyedett, majd körülnézve, a nagy hallban felfedezett engem. Néhány lépést tett felém, majd nevemen szólított. Kért, hogy legyek türelemmel, az elnök úrral nem egy autóval indultak el a szállodához. Kb. 5 perc múlva, dinamikus léptekkel haladva, embereket kerülgetve, megjelent Dr. Habsburg Ottó kockás zakóban, nyakkendővel és jól ismert fekete keretes szemüveggel. Mikor közelebb ért, köszöntötte titkárnőjét, aki felém mutatva mondhatta, hogy én vagyok az, aki tőle találkozót kért. Mikor valamelyest közelebb értek, felálltam. Néhány lépés távolságból, de hallhatóan, türelmet kért és jelezte, azonnal jön.

Pontban 12 órakor, de lehet, hogy 1-2 perccel hamarabb (az ismert közmondás szerint királyok erénye a pontosság) asztalomhoz tartott Dr. Habsburg Ottó. Kezét nyújtotta, bemutatkoztam, majd kérdezte, hol felel meg nekem a helyszín a beszélgetésre. Mondtam, hogy bárhol, ahol az elnök úrnak jó. Arra az asztalra mutatott, ahol már kétszer is látott. Kezével mutatta, hogy foglaljak helyet. Mikor látta, hogy nem ülök le hamarabb, mint ő, hanem megvárom, míg ő leereszkedik, arcán látható megkönnyebbülést véltem felfedezni. Fejünk csaknem összeért. Ettől kezdve – noha tudtam, hogy kivel találkozom –, a legcsekélyebb zavart vagy elfogultságot sem éreztem magamban. Kb. 20 perces beszélgetés kezdődött. Elővettem a másik széken lévő felül nyitott táskámból – nagybátyámtól, nagynénémtől 1978-ban kapott – „A Habsburgok” című sárga fedőlapos kétfejű sas címeres könyvet. A könyvet látva, az osztrák császár és magyar király 86 éves fia arca felderült. Mondta, hogy ismeri a kiadást, de sajnos az utóbbi évtizedekben a sok munkája miatt nem ért rá elolvasni. Még ki sem mondtam, miért van nálam a könyv, elővette saját tollát, melyet az általa szétnyitott könyvre tett. Megvárta, míg kérem, hogy a könyvbe tegyen bejegyzést, amit készséggel, igen szép magyar folyóírással és aláírással a szöveges oldalon megejtett.

Ezt követte tulajdonképpeni jövetelem további célja, azaz könyvem tiszteletpéldányának átadása. A könyvet már előre dedikáltam, hogy azzal ne teljen az idő. Dr. Habsburg Ottó érdeklődve vette kezébe a színes, egyedi grafikus rajzokkal is ékesített, nem túl vastag könyvemet. Megnézte elől, majd a hátsó fedőlapon található fényképemet és az alatta lévő szöveget. Olvasta, hogy a könyv magánkiadású, majd megjegyezte, hogy biztos sokba került.

A könyv tartalmával kapcsolatosan szóba hoztam, hogy két helyen is említés történik a Habsburg-család történelmi szerepéről a magyarok és családom vonatkozásában. Ezt hallva, Dr. Habsburg Ottó arca kissé borússá vált, de láthatóan csak átfutó gondolatok erejéig. Szót ejtettem a könyv megjelenésének körülményeiről, céljáról, életkoromról. Ez utóbbira válasz az volt, hogy még fiatal vagyok (62 éves), és igen sok teendőm van hátra.

Nem hízelgésképpen, de említettem, hogy személy szerint én és ismerőseim is igen nagyra becsüljük hatalmi eszközök nélküli, de szívós és kitartó, következetes, pozitív közéleti és politikai ténykedéseit. Azt is említettem, hogy egyik miskolci előadása alkalmából feltett kérdésemre (birodalmi népek által használt nyelvek ismerete alkalmassági feltétel volt-e a mindenkori uralkodóval szemben?) annak idején kimerítő választ adott, azaz: emberileg képtelenség volt, hogy az osztrák-magyar monarchia birodalmának kb. 40 nyelvét valaki megtanulhassa, de megemlítette, hogy ő nyolc nyelven tud.

Mikor úgy véltem, hogy a találkozó a vége felé közeledik és ideje elköszönnöm, érdeklődtem, hogy a levelemben említett fényképezéshez hozzájárulását adja-e, valamint, hogy azt alkalomadtán, közzétehetem-e. Válasza az volt: „Á, az természetes”. Ezzel a lehetőséggel akkor most élek is.

 

Ki fényképezte le Önöket?

Dr. Ormay Gábor: Természetesen, Dr. Lipthay Erzsébet, de az én saját gépemmel.

Az Elnök úr megkérdezte, hogy hol készüljön a felvétel. Azt válaszoltam, hogy ott, ahol az Elnök úrnak megfelel. Közösen választottuk ki az asztal melletti helyet, ahol korábban ültünk, majd egymás mellé állva, a titkárnőre és a fényképezőgépre néztünk.

Ezt követően, már állva köszöntünk el egymástól, de még néhány kérdést feltett. Ez is azt bizonyítja, hogy egész idő alatt nem éreztem azt, miszerint siettetné a találkozó befejezését.

Dr. Habsburg Ottó, akárcsak mi, jogász is volt, ezért most tőle, mint „jogászkollégától” búcsúzom, akinek tettei, sőt, egész életútja példamutató volt.

Dr. Kiss Anna

---