Az írás megmarad?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kezdetben volt a bakelit hanglemez. Aztán jött az orsós, majd a kazettás magnó. Később a CD-re, aztán az mp3-ra esküdtünk – hogy utóbb a vájtfülűek visszatérjenek a hamisítatlanul eredeti hangzást nyújtó bakelitlemezhez. Az elmúlt évtizedekben a videókazettától a DVD-ig, a számítástechnikában a kis- és nagylemeztől eljutottunk a pendrive-ig. Kérdés azonban: ment-e ezzel a világ elébb, vagy minél modernebb az adathordozó, annál rövidebb élettartamú?

Idén áprilisban 81 éves korában elhunyt a CD-lemez atyja, a Sony egykori elnök-vezérigazgatója. A szakmában a japán úr, Ohga Norio érdemének tartják, hogy cége – a Philips-szel közösen – a nyolcvanas évek elejére kifejlesztette az adattárolás forradalmasítását jelentő CD-formátumot, illetve hogy a Sony kiterjesztette tevékenységét a zene- és a játékiparra. Miközben csak örök nyugodalmat kívánhatunk a tisztességben megőszült üzletembernek, halálával, ha csak jelképes módon is, ismét felmerül a már évek óta köztünk lévő kérdés: a CD mennyivel éli túl szellemi atyját?

Örökké tökéletes hangzás?

A probléma nem új keletű. Miközben ugyanis a két japán cég a lézerlemez megjelenésekor a „perfect sound forever” reklámszlogen jegyében örökké tökéletes hangzást ígért, már akkor tudni lehetett, hogy a digitálisan rögzített adatokat hordozó CD-k nemhogy nem lehetnek örökéletűek, de alkalmasint hamarabb tönkremennek, mint analóg módon működő elődeik. Mert, míg ma egy hanglemezjátszó, sőt akár egy gramofon segítségével – ha mégoly nyávogó hangon is – 100–120 éves felvételeket is lejátszhatunk, a mindössze három évtizedes múltra visszatekintő CD már most problémák egész sora elé állít bennünket.

Ez sok háztartásban először csak úgy jelentkezik, hogy egyes CD-lejátszók nem ismerik fel a számítógéppel átmásolt lézerlemezeket (vagy a pár éve videóra felvett családi filmeket a videómagnó – e mára idejétmúlt találmány – nem vagy csak rossz minőségben játssza le). Ez a kinek kisebb, kinek nagyobb bosszúságot okozó jelenség viszont rávilágít a kérdés lényegére: a minden korábbinál gyorsabb ütemben fejlődő számítástechnika nagyon hamar véglegesen zárójelbe tud tenni korábban tökéletesen működő formátumokat. Szakértők ma már azzal számolnak, hogy a jövőben úgy ötévente jelennek majd meg újabb és újabb adattárolók a piacon, minekutána néhány évtizeden belül a mai operációs rendszerek óhatatlanul a szemetesben kötnek ki.

Ez egészen addig nem is nagy gond, amíg valaki folyamatosan karbantartja az adatállományát; értsd: kellő gyakorisággal frissíti, konvertálja az újabb és újabb formátumokba, és időként újra átmásolja. Régebben, a nagy paradigmaváltások idején ez annyit tett, hogy valaki a szuper 8-as filmre vett mozgóképet – a szalag elöregedése, illetve a vetítőberendezés elavulása miatt – átvette videóra; később a videón tárolt filmek digitalizálásának korszaka érkezett el, hogy mára a DVD-ken és CD-ken tárolt adatok elavulásával, illetve elveszítésével szembesüljünk.

Ez ellen kétféle megoldás kínálkozik. Van, aki az előre menekülést választja, és, lépést tartva a korral, mindig újabb és újabb technológiákat alkalmaz. Jelenleg egyébként már ott tartunk, hogy az adathordozók öregedése viszonylag jól tervezhető, ezért az elavulásból fakadó gondok egy részének elejét lehet venni az adathordozók rendszeres cseréjével. Sőt, ma már léteznek olyan számítógépes programok, amelyek ebből a szempontból folyamatosan ellenőrzik a lemezt, és figyelmeztetnek a várható olvasási hibára, még mielőtt a baj bekövetkezne.

Mások azonban ismét a jó öreg, korábban bevált technikák felé fordulnak. Utóbbira mutatnak példát azon zenebarátok, akik visszatérnek a sokak szerint egyébként is eredetibb hangzást nyújtó bakelit hanglemezekhez, vagy azok az amerikai filmstúdiók, amelyek néhány évvel ezelőtt a digitális technológiával készült filmeket elkezdték átírni a hagyományos celluloidra. A megfelelő körülmények között tárolt filmszalagok ugyanis, amint mára többszörösen bizonyítást nyert, száz évnél hosszabb ideig is elélnek, a digitális technika viszont jelenleg csak néhány évtizedes élettartamot tud garantálni.

Mesterséges öregítés

A CD-ken tárolt adatokra pedig jóval több veszély leselkedik, mint gondolnánk. A nagyrészt polikarbonátból álló lézerlemez alapvetően jó mechanikai tulajdonságokkal rendelkező műanyag, de rendkívül könnyen karcolódik, és, mivel szerkezete nem eléggé tömör, a víz, a pára és a gázok könnyűszerrel áthatolhatnak rajta. A CD-k kiváltképp érzékenyek a hőingadozásra, az erős fényre, a mágneses hatásra, ezért a gyártók különleges biztonsági réteggel látják el a felületüket. A fény visszaverésére a lemezekre vékony alumíniumborítást visznek fel, ez azonban igen érzékeny az oxidációra. Az írható CD-knél ezért általában ezüstréteget használnak, ám utóbbival más probléma léphet fel: mivel az ezüst nem eléggé ellenálló bizonyos gázokkal, például a légkört sok helyen szennyező kénnel szemben, alapvető figyelmeztetés, hogy a lemez papírtasakját és egyéb nyomdai anyagait kénszegény papírból kell készíteni.

Sokan úgy gondolják, hogy a CD-k címke felőli oldala kevésbé érzékeny, ezért annak megóvására kevesebb figyelmet fordítanak. Ez azonban tévedés: az az oldal, ha lehet, még sérülékenyebb, mint a másik. Elegendő, ha nem alkoholos filccel írjuk rájuk a lemez tartalmát, vagy nem különleges – nemreaktív – ragasztóval visszük fel rá a címkét, máris lassan, de biztosan kárt okozó kémiai sérülés lehetőségét teremtjük meg a diszken. Ezen kívül megannyi fizikai, kémiai és digitális tényező fenyegeti lemezünket.

És hogy ilyen körülmények között hány éves élettartamot lehet garantálni a CD-knek? Figyelemre méltó, hogy a gyártók ez ügyben általában nem ígérnek semmit. Kivételt jelentenek ez alól az úgynevezett WORM (Write Once, Read Many – egyszer írható, sokszor olvasható) optikai lemezek, melyek élettartamára a gyártó rendszerint – általában ötvenévnyi – szavatosságot vállal. A többi lemez esetében, mivel a CD-k története nem nyúlik vissza harminc évnél hosszabb múltra, ma még nem tudhatunk biztosat. Azért viszont, hogy legalább nagyjából feltérképezzük a diszkek várható viselkedését, a gyártók a tartósságot gyorsított öregedési tesztekkel szokták vizsgálni. Ennek során azt veszik alapul, hogy a kémiai reakciók sebessége általában a hőmérséklettel arányosan növekszik, ezért a lemezeket magasabb hőmérséklet – és egyúttal fokozottabb páratartalom – hatásának teszik ki, abban a tudatban, hogy a hőfok emelkedésével a lemez öregedése exponenciálisan gyorsul. Ezzel az eljárással jól vizsgálható a lemez anyagának, különösen a legkritikusabb tényezőnek tekintett bevonati festékréteg kémiai elfáradása. Mivel azonban a kutatók a hosszú távú jövőt laboratóriumi körülmények között, annak sokszorosára felgyorsítva próbálják modellezni, értelemszerűen ez az eljárás sem lehet tökéletes. Már csak azért sem, mivel az anyag valószínűleg másként reagál egy több évtizeden keresztül tartó folyamatosan – avagy éppen mindig és kiszámíthatatlanul változó – hatásra, mint annak laboratóriumi körülmények között, mesterségesen felpörgetett modellezésére.

Arany bevonattal

Ezzel együtt a fejlesztők az utóbbi időben nagy lépéseket tettek az adathordozók élettartamának növelésére. A Kodak néhány éve bejelentette: 24 karátos aranyozással ellátott CD- és DVD-lemezei akár az eddigiek többszöröséig, 300 évig is megőrizhetik a rajtuk tárolt információkat. A korábban széles körben alkalmazott ezüstös réteg ugyanis rendkívül kényes volt a közvetlen fény- és hősugárzásra, a magas páratartalomra, az oxigénre és a nem megfelelő kezelésre. Ezzel szemben a Kodak 24 karátos arannyal vonta be egyes lemezeit, melyek ennek köszönhetően nem oxidálódnak, és jóval inkább ellenállnak más károsító hatásoknak is, ugyanis a cég kidolgozott egy különleges háromrétegű védelmet is.

Ugyancsak a Kodak jelentette be idén nyáron, hogy legújabb terméke már-már a digitális örökkévalósággal kecsegtet. A találmány neve: film-diszk. A cég azt ígéri, hogy ez a minden korábbinál tartósabbnak beharangozott korong akár ezer évig is megőrizheti a rajta elhelyezett adatokat. A különleges műanyagba beleágyazott, az eddig használtnál jóval erősebb lézerrel írható lemez eredendően a Milleniata nevű amerikai vállalat fejlesztése. A korong a hírek szerint kiállta az Egyesült Államok hadügyminisztériumának öregedési próbáit is, melyeken kiderült: az M-Discnek nevezett lemez bizonyítottan ellenáll a hagyományos DVD-re életveszélyes hő- és fényhatásoknak, a karcolódásnak és az erős mágneses mezőnek.

Aki viszont, a legalábbis a saját háztartásában vagy környezetében, fizikai hatásoknak nem kitett adathordozón akarja biztonságban tudni, a virtuális térbe is „fellőheti” – vagyis az interneten található megannyi tárhely valamelyikére is elhelyezheti – féltve őrzött adatait, információt. Persze tudni kell, hogy a vonal „másik végén” ez esetben is egy „halandó” winchester áll. Ezért, figyelmeztetnek sokan, éljünk bármennyire is a digitális korban, még mindig nem sikerült jobbat kitalálni a világtörténelem eleddig leghosszabb távon biztonsággal kecsegtető adathordozójánál, melynek neve mindközönségesen: papír.

Szőnyi Szilárd

 

Élő 3D-s közvetítés űrből

Augusztus 6-án Ron Gara, az amerikai űrhajózási ügynökség, a NASA asztronautája magas felbontású térhatású kamerával filmezte le a Nemzetközi Űrállomás belsejét. A képeken élőben közvetítették az Európai Űrügynökség hollandiai székhelyű Technológiai Kutató Központjába. A mozikban használatos polarizációs szemüvegeket viselő Estec-dolgozók „ámulattal nézték a képek minőségét” – tette hozzá közleményében az Európai Űrügynökség. A cipősdoboznál nem nagyobb Erasmus Recording Binocular kamerának más gyakorlati alkalmazásai is lehetnek, például az űrhajósok űrsétájának filmezése. A kamera „használható lenne kívül az űrhajósoknak a nyílt világűrbe történő kilépése, illetve a robotokkal végzett kényes műveletek támogatására” – mondta Massimo Sabbatini, a program koordinátora. „Így olyan érzése lenne az embernek, mintha űrhajósként járna a világűrben” – hangoztatta Sabbatini.

MTI

 

Kézprotézis a Mercedestől

A Mercedes GP Petronas Forma-1-es csapattól kapott bionikus kezet egy angol tinédzser. Matthew James bal kéz nélkül született, és az a protézis, amelyre szüksége volt, 30 ezer fontot kóstál. A fiú a csapat segítségét kérte, cserébe felajánlotta, hogy viselni fogja a Mercedes GP logóját új kezén. Az istállót annyira megindította a kérés, hogy kapcsolatba léptek a protézist gyártó amerikai Touch Bionics céggel. Az ohiói vállalat lemondott a klinikai szolgáltatás díjáról, a csapat pedig 10 ezer fontot adott a fiúnak a bionikus kézre. A protézist viselő Matthew Jamesről készült képeket már fel is tették a Forma-1-es csapat honlapjára. A Touch Bionics szerint a kézen lévő minden ujjat önálló motor vezérel, így külön-külön is mozgathatók. Az istálló végül nem tette a fiú kezére a logóját.

www.hvg.hu

 

Az evolúció csodája?

Az evolúció egyik legfurcsább kapcsolatrendszere citrusligetekben található. Itt egy baktérium egy másik baktériumon belül él, melynek otthona egy rovar belseje. A közösség egyik tagja sem lenne életképes egyedül. A felfedezésről John McCutcheon, az Arizonai Egyetem rovarásza számolt be a Current Biology című folyóiratban. Az apró Moranella endobia baktérium a nagyobb Tremblaya princeps baktérium sejtplazmájában él, és egyikük sem képes előállítani az összes élethez szükséges aminosavat. Az efféle kettős közösség, az euszimbiózis gyakori az élővilágban. Ebben az esetben azonban további fokozatot épített be az evolúció, ugyanis mindkét baktérium csak a gyapjastetű révén jut hozzá a fenilalanin elnevezésű aminosavhoz. E pajzstetűfajnak ugyanakkor szüksége van albérlőire, mert kizárólag a citrusfélék ágaiból és leveleiből kiszívott cukros lével táplálkozik – az élethez azonban ez korántsem elegendő. A kettős szimbiózisra számtalan példa létezik. A legtöbb fa csak bizonyos gyökérgombák segítségével képes felvenni a tápanyagokat a talajból, az emberek pedig éhen halnának a bélflórát alkotó baktériumok nélkül.

www.168ora.hu

---