Az ügyvédek megítélése a szépirodalomban

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Dr. Horváth Attilával Szegeden a IV. Jog és irodalom szimpóziumon beszélgettünk arról, hogy vajon miért rossz az ügyvédek megítélése a XIX. századi szépirodalomban.

„Turpe est patricio et nobili viro jus, in quo versatur, ignorante.”

Annak ellenére van ez így, hogy a XIX. századra a nemzet (értsd: a nemesség) „jogásznemzetté” vált, mivel a nemesség nagy része jogot végzett és megszerezte az ügyvédi vizsgát, ugyanis szégyen volt az előkelő és nemes emberre, ha a jogát nem ismerte. („Turpe est patricio et nobili viro jus, in quo versatur, ignorante.”) Így a tehetősebb, igényesebb nemesi családok gyermekeiket a jogi egyetemre, vagy a jogakadémiákra íratták be. Az előkelők mellett a jogot végzett alacsonyabb sorból származó tehetséges fiataloknak is esélyük volt arra, hogy nemesi címet szerezzenek. Az ügyvédek megítélése ugyanakkor nem kedvező a szépirodalmi művekben. Jókai és Mikszáth műveiben is sokszor negatív szerepet játszanak.

(Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Különös házasság stb.)

Mielőtt az ügyvédek megítéléséről beszélgetünk, hadd kérdezzem meg, hogy a magyar „jogásznemzet” – ahogy Kossuth nevezte – létrejötte hátterében milyen szempontok húzódtak meg.

Magyarországon nem alakult ki külön jogászrend, mint Nyugat-Európa számos országában, hanem a nemesség vált jogásszá. Nálunk a középkori egyetemalapítások sikertelennek bizonyultak. Nagy Lajos pécsi, Luxemburgi Zsigmond óbudai és Mátyás pozsonyi egyeteme csak néhány évig, évtizedig működött. Ezért Mohács után, amikor a nemesi vármegyék önkormányzata a rendkívüli körülmények miatt kiszélesedett, a magyar nemesség intézte a jogászi feladatokat a bíróságokon és a közigazgatásban. Kezdetben a gyakorlat révén szerezték meg a jogi ismereteket, majd 1667-től működött a Pázmány Péter által alapított egyetem jogi kara, amely mellé a XVIII. században felsorakoztak a Katolikus, Református és Evangélikus Egyházak által alapított jogakadémiák. A kor gondolkodására jellemző, hogy Kitonich János (1560–1619) Mucius római jogtudóst idézte: „turpest patritio et nobili vivo jus, in quo verstatur ignorale.” (Szégyen az előkelő és nemes emberre, ha jogát nem ismeri.) A külföldiek is felfigyeltek erre a jelenségre. Pl. Sayous Ede, francia történetíró azt mondta a magyarokról, hogy „tüzes lovasok és meg nem győzhető törvénytudók.” Szinte mindegyik nemes ifjú, ha tehette, jogot tanult. Másrészről a tehetséges nem nemesi származású ifjak, ha elvégezték a jogi egyetemet, könnyen a nemesi sorba emelkedhettek. Így erősítették a nemesség értelmiségi utánpótlását.

A nemesség legnagyobb része nem praktizált, hanem jogi ismereteit birtoka igazgatásában, a vármegyei és az országos politikában hasznosította. A jogászok lettek a lelkészek mellett a magyarországi értelmiség legszélesebb rétege. Kiterjedt számuk révén befolyásolni tudták a magyar társadalom értékrendjének alakulását. Míg sok országban az állampolgárok a törvénykönyveknek még a nevét sem ismerték, addig a magyar nemesi kúriákban a Biblia mellett másodikként ott található a Corpus Juris Hungarici és a Tripartitum. Ennél fogva a nemesség mindig jogrendszerben gondolkodott, az évszádos rendi küzdelem mindig jogi síkon, az alkotmány védelmében folyt. Érdekes, hogy a Habsburg-ház a legtöbb esetben elfogadta ezt a harcmodort. Amikor azonban a bécsi kormány mégis a túlerőben levő fegyveres erejét vetette be, Deák Ferenc így összegezte a magyar politikai irányvonalat: „Mellettünk jog és törvény állnak és a szerződések szentsége, ellenünk az anyagi erő:” Ezért nevezte a magyar nemzetet Kossuth Lajos „jogásznemzetnek.”

Ez lehet az oka annak, hogy régen a magyar jogászok nem hordtak talárt?

Igen. A nyugat-európai jogászrend, amely a középkori egyetemeken kvázi klerikusként tanult, szinte kasztként különült el a többi rétegtől, kialakítva a saját privilégiumait. Ez jelent meg a sajátos jogászi öltözékben is. Magyarországon azonban, mivel a jogászok döntő többsége nemes, ezért díszmagyarban, karddal az oldalukon törvénykeztek. A polgári korban tértek át a polgári öltözethez, az öltönyhöz. Így nálunk a talárt a rendszerváltozás után teljesen más okokból vezették be.

Milyen volt az ügyvédek megítélése a XIX. században?

Sajátos kettősség figyelhető meg. A kor leghíresebb politikusai szinte kivétel nélkül jogászok: Kölcsey Ferenc, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Batthyány Lajos, Szalay László, Szemere Bertalan stb. Még Széchenyi István is, aki arisztokrataként nem járhatott a jogi egyetemre, de amikor elhatározta, hogy közéleti pályára lép, akkor egy ügyvéd segítségével szorgalmasan tanulta a jogot. Mocsáry Lajos visszaemlékezése szerint: „Minden kissé jobb módú nemes ember fiánál egyenesen a tisztesség és rang kérdése volt végig járni az iskolát s lehetőleg praeclarummal tenni le a prókátori címet; e nélkül, bár nem volt törvénybe iktatott képesítvény, senkit sem választottak megyei tisztviselőnek. Nem fogadtatott volna el gentlemannek sem.”

Jogászi felkészültségük magas színvonalát igazolja, hogy ők készítik el pl. a kereskedelmi-, váltó- és csődtörvényt, az európai hírű 1843-as büntetőjogi törvényjavaslatot. Amikor Metternich egy bécsi jogász professzort Wildner Ignácot Pozsonyba küldi, hogy segítsen kidolgozni a kereskedelmi törvényjavaslatot, Wildner kénytelen elismerni, hogy ő tanult Deákéktól és nem fordítva. Az ügyvédek ezen kívül hazafias kötelességüknek érzik, hogy védjék a felségsértési perbe fogott Wesselényi Miklóst, Kossuth Lajost és az országgyűlési ifjakat. Pedig ezzel saját egzisztenciájukat is kockáztatták. Nem érdemtelenül mondta tehát Deák Ferenc az ügyvédekről. „ezen tiszteletre méltó kar az, amelynek alkotmányunk fenntartását első sorban köszönhetjük, melynek alkotmányunk védelméért adósai vagyunk.”

Másrészt viszont a korabeli magánjog és perjog ma már elképzelhetetlen módon védte a birtokon belül lévőt. Az ősi birtok eladásánál minden osztályos atyafit (az első szerző leszármazottjai) fel kellett keresni, mert őket elővásárlási jog illette meg. Ha valakit „kifelejtettek”, akkor ő, vagy a leszármazottjai akár évszázadokkal később is visszavehették a birtokot, mert az ősiségi jog nem évült el. Ha perre került sor, évekig el lehetett húzni a pert különböző alaki kifogásokkal, majd a per érdemi részénél lévő „feleseléssel”. Így aztán az első fokú ítéletig is sok esetben csak tíz–tizenöt év alatt jutottak el. Ezután következtek a különböző perorvoslatok. A fellebbezésen túl élni lehetett a „betiltás”, a jogerős ítélettel szembeni „ellenállás”, a „visszaűzés” és a „visszafoglalás” eszközeivel is. A végrehajtás is újabb pereknek a forrása lehetett. Ilyenkor még zárlatot kérhettek a megyétől a vagyonra, vagy a király adhatott moratóriumot. Magyarországon a XIX. század első felében 4000 ügyvéd vitte ezeket a végeláthatatlan pereket, csak Pesten kétszer annyi ügyvéd tevékenykedett, mint Csehországban, Galíciában, Stájerországban és Dalmáciában együttvéve. József nádor a királyhoz intézett emlékiratában javasolja az ügyvédek számának drasztikus csökkentését. A közvéleményben pedig egyre negatívabb kép alakult ki a pereket húzó, nem az igazságért síkra szálló ügyvédekről.

Hogyan jelenik meg ez az ügyvédekről alkotott kép a korabeli szépirodalomban?

Jellemző módon a XIX. században az írók jelentős része szintén jogot tanult. Jókai Mór még egy ideig praktizált is, bár nem túl sikeresen. „És mégis mozog a föld” Jenőy Kálmánjában saját magát mutatja be patvaristaként.

Jenőy (Jókai) „Egész nap a pöriratokban búvárkodott. Hanem ezek a pörök őbelőle nem csináltak prókátort. Érdekelte bennök a lélektani szemlélet, az emberismeret tanulmánya; a magánviszonyok; históriai bonyolulat; de ezek mind azt tanítják neki, hogy nem lesz jó ügyvéd.”

Jókainak és kortársainak számtalan regényében szerepelnek jogászok, jogi processzusok is. Jókai legtöbb művében a szereplők nemcsak párbajoznak, hanem pereskednek is.

Jókai így évődik a „Régi jó táblabírák”-ban az 1848 előtti perekről:

„Hajdan művészet, virtuozitás volt az ügyvédség, a pör hasonlított egy gyönyörű lovagjátékhoz, egy szellemi tornához, hol ügyesség, merészség, tárgy- és helyismeret nagy előnyöket adtak; amikor már lováról le volt verve a hős, még akkor is felülkerekedhetett, s megesett, hogy az alpörös egzekválta a felpöröst, ha ügyvédje bátor és nevének megfelelő dalia volt. Az igazi ügyvéd kezében jó eszköz volt minden világi tényező, a tisztújítástól kezdve fel az országgyűlésig; a kitérések, kifogások, mellékutak gyakorlatában alkalma volt remekelni…”

Jókai szemléletesen mutatja be a patvaristák életét, rengeteg élményanyagot, anekdotát gyűjthetett össze. Jogi ismeretei révén pedig rendkívül hitelesek a perek leírásai. Még arra is ügyel, hogy mindig az adott kor hatályos jogszabályaihoz igazodjon.

Más szerzők hogyan viszonyulnak az ügyvédekhez?

Már ekkor, több szerzőnél is megjelennek az ügyvédekről azok a negatív sztereotípiák, amelyek manapság is ismeretesek. Eötvös József A falu jegyzője című művében Macskaházy, Fáy András Bélteky-ház című regényében Leguli nevű fiskális, Jókai Kárpáthy Zoltán című regényében Maszlaczky a leghitványabb alakok, akik még a csalót is rászedték, átverték. (Akkoriban divat volt beszélő nevek alkalmazása). Maszlaczky saját ügyfelét, Kárpáthy Abellinót is átverte. Természetesen a regény végén mindannyian elnyerik méltó büntetésüket.

Mikszáth Kálmán a műveiben hogyan mutatja be az ügyvédeket?

Mikszáth Kálmán is jól ismerte a jogot. A szimpóziumon elhangzott előadásomban Mikszáth Kálmánnak csak egy művére tértem ki, a „Különös házasságra”, amelynek a legnagyobb része egy házasság érvénytelenségének kimondása érdekében elindított perről szólt. Pereviczky Kristóf, a dörzsölt ügyvéd, aki most a jó oldalon áll, sajátos véleményt alkot a jogról és az igazságról:

„Az igazság penecilusa arra jó, hogy lúdtollat hasítson vele az ember, vagy a körmét megkaparja, de nekünk az ördög buzogánya kell. – minthogy ördögökkel kell majd harcolnunk.”

A legrosszabb véleménnyel mégis a híres jogtudós Kövy Sándor volt Mikszáth leírása szerint az ügyvédekről:

„a tüske egy szempillanat alatt megy be a talpba, de órákig kell piszmogni, míg kiveszik. S ez meg a becsületes felcser dolga…. De ha fiskálissal veteted ki a tüskét, akkor az előbb mélyebbre veri be néhányszor, hogy tovább tartson a kivétele.”

Mikszáth Kálmán Különös házasságának utóélete is érdekes. Mikszáth ugyanis, hogy minél hitelesebbnek tűnjön a műve, ezért a regény elején azt írta, hogy valós eseményt írt le valódi szereplőkkel. Mivel azonban a mű tele volt csúsztatásokkal, az igaztalanul megvádolt Dőry család egyik tagja, aki történetesen kúriai bíró volt, megpróbálta beperelni a szerzőt. Mikszáth a lehető legravaszabb és legcsalárdabb módon tért ki a pör elől. Úgy, hogy azt még költött ügyvéd alakja, Pereczky Kristóf is megirigyelte volna.

Dr. Kiss Anna

---

 

Dr. Horváth Attila

Az ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék egyetemi docense, a PPKE JÁK egyik alapító tanára. Jogi tanulmányaival párhuzamosan az ELTE Bölcsészettudományi Karán a történelem szakot is elvégezte. Egyetemi előadásainak témái: a magánjog története, a kereskedelmi jog története, a szocializmus korszakának jogtörténete, híres perek – koncepciós perek stb. Ötvennél több tanulmánya, fél tucat könyve jelent meg. Több egyetemi tankönyv társszerzője. Számos alkalommal tartott ismeretterjesztő előadást különböző televízió- és rádióműsorokban.

2011. március 15-e alkalmából a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetést kapta meg, emellett a Budapest Főváros XVI. kerületének végzett kulturális és közéleti tevékenységének elismeréseként megkapta a Budapest Főváros XVI. kerületért kitüntetést.

Felesége ügyvéd, két lánya a Szent Angéla Gimnázium tanulója.

---