Barikádokon innen, barikádokon túl

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A médiában megjelenő „tények” sokszor egyoldalúak és felületesek, botrányra éhesek, s ezzel gyakran feszültséget keltenek, a meglévő konfliktust pedig tovább növelik. Igaza van Sárközy Tamásnak, amikor azt gondolja, hogy „mozgóképlavinában és információözönben élünk – Magyarországra is betört az Amerikából indult »digitális éden«, a multimédia, a tömegkommunikáció uralma, az információs forradalom. (…) A rendszerváltozás után a műholdas frekvenciabőség bázisán Magyarország is »televíziós társadalom« lett, továbbá a mobiltelefonok és az internet a magyar embert is »connecting people«-é tette. Több társadalomtudós felhívta már a figyelmet arra, hogy a mozgókép hatása sok tekintetben ellentétes a világban ható technikai-társadalmi-gazdasági folyamatokkal. A globalizáció korában a társadalmi jelenségek egyre komplexebbek, összetettebbek, a többszöri áttételek folytán egyre bonyolultabbakká és átláthatatlanabbakká válnak. A képernyő viszont ezt nem tűri – szükségképp leegyszerűsíteni kívánja a jelenségeket. A média kiválaszt (tematizál), mégpedig alapvetően az érdekesség alapján és az átlagos fogyasztói ízléshez igazodva. Mi az érdekes? A feszültség, a konfliktus, a botrány. Ezek hordozói pedig a személyek és az események, amelyeknek érzelmeket kell keltenie a nézőkben. Ugyanakkor a közönséget egyben szórakoztatni is kell. A mozgókép ezért »talk show«-vá, »színházzá«, »cirkusszá« változtatja a társadalmi-gazdasági jelenségeket – drámává, vígjátékká, ha lehet, tragikomédiává.”[*]

Dr. Sándor Róbert
1983-ban végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán.
A szakvizsgáig ügyvédjelölt, majd azt követően ügyvéd lett a budapesti 6. számú Ügyvédi Munkaközösségben. Jelenleg egyéni ügyvédként dolgozik.
Fő területe a polgári jog, a társasági jog és a kisegyházakra vonatkozó szabályozás.
Szabadidejében sokat utazik, biciklizik, focizik, sakkozik. Példaképe Fischer József bauhaus építész, akit még életében, a rendszerváltás után a főváros első díszpolgárának választottak.

Ez történt legutóbb is, amikor a média „igazságot szolgáltatott” egy budai bevásárlóközpont és egy kávézót üzemeltető Kft. jogvitájában.

 

A bevásárlóközpontot képviselő dr. Sándor Róbert ügyvédet most arról kérdezzük, hogy milyen károk származhatnak abból, ha az igazságszolgáltatásra tartozó kérdések a média csatornáin jelennek meg. Befolyásolhatja-e a jogvita alakulását a tömegkommunikáció?

Dr. Sándor Róbert: A jogszolgáltatás szempontjából mindenképpen elitélendőnek tartom, ha egy jogvitában érdekelt fél a sajtó felhasználásával akarja az érdekeit érvényesíteni. Veszélyesnek tartom, ha a média ezt kihasználva a saját malmára hajtja a vizet, és szenzációkeltéssel, a sajtóközönség félretájékoztatásával próbál nagyobb sikereket elérni, új sajtóközönséget szerezni. Nem tartom helyesnek továbbá, hogy a média – az általa birtokolt hatalommal egyoldalúan – „segítséget nyújt” a vitában álló felek valamelyikének.

 

Úgy véli, hogy a média ezzel befolyásolja az igazságszolgáltatást?

Dr. Sándor Róbert: Ha nem is befolyásolja – mert remélem, hogy nem befolyásolja –, de mindenképpen azt a látszatot kelti, hogy képes erre. Itt az a lényeg, hogy a közérdeklődésre nem érdemes ügy esetében milyen módszerek vehetőek igénybe annak érdekében, hogy a közvélemény nyomásával igyekezzenek befolyásolni a hatóság, bíróság döntését.

 

Milyen jogi probléma áll – ahogyan Ön fogalmazott – ennek a közérdeklődésre számot nem tartó ügynek a hátterében?

Dr. Sándor Róbert: Egy bérleti szerződésről van itt szó, amit 2001-ben kötött ügyfelem az ellenérdekelt féllel, 10 évi időtartamra. A bérleti jogviszony 10 éves időtartama ügyfelem szerint lejárt. Ezt vitatja az alperes arra hivatkozva, hogy egyoldalú nyilatkozatával a szerződést meghosszabbította.

 

Úgy tudom, hogy a bérlő valóban tett erre irányuló nyilatkozatot.

Dr. Sándor Róbert: Igen, de – álláspontunk szerint – a szerződés vonatkozó rendelkezései értelmében a megtett nyilatkozat önmagában a szerződés határidejének meghosszabbítására nem alkalmas. Mivel folyamatban lévő ügyről van szó, és a jogvita eldöntése a bíróságnak a feladata, továbbá olyan speciális szerződéses rendelkezés a vita tárgya, amely valóban aligha ismétlődik más jogesetben, ezért most nem szeretnék érdemi kérdésekre kitérni.

Az eset érdekessége, jelentősége nem is ebben mutatkozik, hanem abban, hogy mi lehet az oka annak, hogy az igényérvényesítés eszköztára ebben az ügyben is, és más, a sajtóban tárgyalt ügyben is kiegészül olyan elemekkel, amelyek a jogszolgáltatástól egyébként idegenek.

Úgy tűnik, hogy sajnálatos módon az az általános vélemény alakul ki, hogy a médiának befolyásoló ereje van egy adott ügy elintézésére. Ez tükröződik a „TV ügyvédje” produkcióban, illetve minden olyan jogsegélyt nyújtó televíziós és rádióműsorban, továbbá egyre inkább az interneten közvitára bocsátott esetekben, ahol az érintett nem a tényleges, az ügye eredményes viteléhez szükséges információ megszerzésére tör, hanem vagy valóban a közvélemény erejét kívánja felhasználni, vagy az ellenfelére próbál a sajtón keresztül nyomást gyakorolni.

Elítélendő a jogérvényesítés ilyen módszere is, de elítélendő a bulvársajtó etikátlan közreműködése is, amely a fentieket lehetővé teszi.

Úgy vélem, hogy a sajtónyilvánosság alkalmazása egyben kifejezi a jogszolgáltatás rendes útjába vetett bizalmatlanságot is. És ez olyan elem, amellyel szemben mindenképpen fel kell lépni.

A sérelmezett jelenség továbbterjedésének megakadályozásában szerepe van a médiának, amelynek vissza kellene utasítania a tőle remélt közreműködést az ilyen ügyekben, szerepük van a jogalkalmazó szerveknek, amelyeknek valóban a médiától függetlenül kell végezniük feladatukat, de szerepe van az ügyvédeknek is, akiknek nem lenne szabad az ügyfeleiknek a sajtónyilvánosság felhasználására irányuló törekvéseit támogatni.

A jogviták lényegének megismerésére, a megoldáshoz vezető út meghatározására a sajtó kellő lehetőséget nem nyújthat. Én is hadd utaljak Sárközy Tamásra, és folytassam a korábban idézett gondolatait, hiszen teljesen egyetértek vele:

„A tömegkommunikációs »rövidítés«, szükségképpen leegyszerűsítés, felületes képet ad: az esetek többségében a közönség nem ismeri meg sem a valódi tényállást, sem az arra valóban alkalmazott jogot. A jogszabály lényege az általánosság, absztrakt magatartásszabályt kell alkalmazni egyedi esetekre – a tévénéző csak az egyedi (rész)igazságot látja, kopik a jog transzparenciája. (Ezt nevezik egyes nyugati szerzők »placebójognak«). A jog valódi lényegét a leegyszerűsítés eltünteti, immanens sajátosságai elvesznek, hiszen a média fekete-fehér színben tünteti fel a valóságot, igenre vagy nemre, vagy-vagyra redukálja a konfliktushelyzeteket, némi túlzással meseszerűen, a jók és gonoszok harcára a kulturális vagy gazdasági érdekellentéteket. (…) A jogról, az adott jogesetről a tömegkommunikációban festett kép nemcsak felületes, hanem emocionális, ún. elvárási nyomást fejt ki. Jellemző a kellő távolságtartás hiánya, a jogot populárissá teszik, sok esetben szinte magától értetődően a botránykeltés irányába. A tömegkommunikáció sokszor demagóg, a primitívebb ösztönökre kíván hatni. További torzító tényező a gyorsaság igénye. A modern tömegkommunikáció az eseményekről minél gyorsabban és minél egzaktabban kíván beszámolni, hiszen hírverseny van a közönségért. A jogállamisági alapelvek érvényesítéséhez viszont a jogrendszernek időre van szüksége. Nem mentegetve a polgári és büntetőügyek sokaságának indokolatlan elhúzódását hazánkban, azért mégiscsak az az igazság, hogy a jogállami garanciák folytán egy nagy gazdasági perben vagy gazdasági bűnügyben a jogerős bírói ítélet megszületése szükségképp több évet vesz igénybe. Ennyit az információs társadalom médiája viszont nem tud várni: sokszor már a gyanúsítás tényének bejelentésével tulajdonképp a nyilvánosság erejével kimondja az ítéletet is, azaz a büntetőeljárás megindulása a közvélemény számára sok esetben egyben már befejezésnek, bűnösnek nyilvánításnak is tűnik.”*

Dr. Kiss Anna

 

 

[*] Sárközy Tamás: A jog mint színház. Élet és irodalom 48. évfolyam, 8. szám.

---