Borban az igazság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Minőségi bor, vadas pörkölt, cigányzene. Mi kell más egy jó mulatsághoz? A Budapesti Ügyvédi Kamara Dr. Réti László elnök és Dr. Köves Péter ügyvéd kezdeményezésére első alkalommal rendezte meg tavaly decemberben a „Megettük, amit főztünk” bor- és főzőversenyt, melyben az ügyvédek saját készítésű boraikat és gasztronómiai tudásukat mérhették össze. A neves szakzsűri csapatát Dr. Spisák Béla ügyvéd, a Szakértők Országos Névjegyzékébe bejegyzett okleveles borbíráló, a Vinum Agriense Borrend borkövete, a Balatonfüredi Borversenyeken aranyérmeket nyert Cuvée borok alkotója, alkotótársa, Pelle Béla hivatásos borász, minősített borbíráló, borszakértő, az Egri Borvidék Borminősítő Bizottságának elnöke, a Vinum Agriense Borrend nagymestere és dr. Écsi Béla ügyvéd alakította, aki az Európai Borrend tagja. A rendezvény védnöke Stefan Detvai, a Szlovák Ügyvédi Kamara elnöke volt. Az est abszolút győztese és a nagy aranyérem tulajdonosa a Sipos Borház 2009-es évjáratú Badacsonyi Kéknyelű bora és a Lacrima Vulcanica elnevezésű 2009-es jégbora, valamint a Moonwalley Wines Tokaj pincészetének 2001-es évjáratú aszúja. A közönség a Simonfay Pince 2008-as évjáratú furmintját találta a legfinomabbnak. A nagy sikerre való tekintettel a szervezők 2011-re is meghirdetik a rendezvényt.


Dr. Sipos Balázs Tihamér
Hazajöttekor egy osztrák–magyar ügyvédi irodában volt ügyvédjelölt, majd megalapította dr. Illés Levente kollégájával az Illés és Sipos Ügyvédi Irodát. Az iroda a külföldi gazdasági társaságok képviseletét látja el, illetve közbeszerzésekkel, valamint személyi sérüléses kártérítéssel foglalkozik. Angolul és németül beszél.
A család, a barátok, a túrázás, a Balaton, a szőlő, a kerékpározás és a vitorlázás jelentik az igazi kikapcsolódást. Kedvenc autója a SAAB. Étteremben a Halászbástya, ételben a balatoni fogas, borban a Badacsonyi Kéknyelű a kedvence.

A szakmai zsűri szerint a díjnyertes ügyvédborok bármelyik világversenyen is jó eséllyel indulnának. A Sipos Borház öt induló borfajtájából kettő nagy aranyérmes, kettő aranyérmes és egy ezüstérmes lett. Milyennek ítéli meg az estét? Meglepte az eredmény vagy erre számított?

Az ügyvédtársadalomban nagyon kevés olyan szerveződés, program, rendezvénysorozat van, ami összehozza a jogásztársadalmat, ahol igazán együtt lehet a szakma és nem egy tárgyalóteremben, hanem az asztal mellett, a bogrács mellett egy pohár bor társaságában kötetlenül el tudnak beszélgetni hétköznapi dolgokról.

Maga a rendezvény kiváló elgondolás, köszönet érte a szervezőknek, meg azoknak a kollégáknak, akik étellel, itallal és a jó hangulattal besegítettek a sikeres estébe.

Mind az ügyvédi összetartás, mind pedig a Kamara és az ügyvédek közötti szorosabb együttműködés és összefogás a cél. Az ilyen rendezvények azok, amelyek sokkal személyesebbé tehetik, leegyszerűsíthetik és összefogottabbá tehetik az ügyvédi társadalmat.

A Budapesti Ügyvédi Kamara részéről 2010. tavaszán merült fel ez az ötlet, hogy mind a borász, mint pedig a vadász ügyvédeket felkérjék arra, hogy a boraikat, a vadászok az elejtett vadakból készült gasztronómiai tudásaikat összemérjék egy főző- és borverseny keretén belül.

Családi hagyományokat folytatva Ön az V-dik generáció, aki borászattal foglalkozik.

Több ügyvéd van országszerte, aki hobbi-szinten borászattal is foglalkozik és az este folyamán meglepően sokfajta tétel összejött.

Családunkban a szőlő- és borkultúra apáról fiúra száll. Az üknagyapám, dédnagyapám, édesapám Badacsony híres vincellérjei és borászai voltak. Gyerekkoromat szívesen töltöttem a természetben a szőlőtőkék között, de részt vettem a hordómosásnál, fejtésnél is a borospincében. Ma már a családi vállalkozásban működő borgazdaság 10 hektár területen gazdálkodik Magyarország egyik legnagyobb hírű borvidékén, a festőien szép Balaton partján, a Badacsony-hegy lábánál.

Dédnagyapja a herceg Eszterházyak badacsonyi vincellére volt egészen 1945-ig, majd az államtól vásárolt kis szőlőterületen folytatta tovább a gazdálkodást. A régi nagy szüretek hagyományait őrizte, sok turistát és híres embert vendégül látott a badacsonyi Szentkirályi-villában. A leghíresebb vendége Nagy Imre volt, aki az utolsó békés polgári napját is itt töltötte egy szüret alkalmából 1956. október 22-én, melynek bizonyságát egy emléktábla őrzi a ház falán.

Dédnagyapámék 1956 nyarán vendégül látták Nagy Imrét, akit örömmel elfogadta az őszi szüretre való meghívást. Nem ígérte biztosra, hogy jön, de mégis október 22-én reggel egy taxival megérkezett a feleségével, meg az unokájával és egy nagyon kellemes napot töltött itt. Kotnyek Antal fotóművész meg is örökítette ezt az eseményt és 1989-ben a Képes Újságban az ő jóvoltából kerülhettek elő hivatalosan a régen eltitkolt fotók és ettől kezdve ünnepeljük meg ezt a napot Badacsonyban.

Kevés az a lehetőség, amikor egy borvidék úgy tud bekerülni a történelembe, hogy szorosan a történelem mellett haladva igazolni tudja egy embernek az ártatlanságát, hiszen aki október 23-án forradalmat akart volna kirobbantani, mint ahogy a vádak elhangzottak, az előtte való nap nem megy szüretelni.

Egy emléktábla a régi családi háznak a falán, illetve a szőlőültetvény előtt egy bazalt emlékoszlop került felállításra, az 50-dik alaklomra pedig egy különleges emlékbort (’56-os emlékbor) adtunk ki, és minden év októberében tartunk egy emlékszüretet a tiszteletére.

A Sipos Borház és Vendégházban a vendégek borkóstolókon, különböző rendezvényeken vehetnek rész, majd a jól átmulatott éjszaka után kipihenhetik fáradalmaikat a vendégszobákban.

A Borház folyamatosan bővül, 1999-ben készült el a Fertályos Pince, 2003 tavaszán pedig a Sipos Vendégház és Borozó, így a Badacsonyi Borút és a balatoni borturizmus egyik minősített állomása lett.

Számos rendezvénynek adunk otthont, hiszen a Borház egy 80–100 fő befogadóképességgel rendelkezik és emellett van a pince, ami a borkóstolóktól egészen az esküvőkig mindenfajta mulatságnak helyszínt ad.

Szőlőfajtáink az Olaszrizling, Szürkebarát, Ottonel Muskotály, Olaszrizling, Rózsakő és Kéknyelű. A termésnek több mint 50%-át palackban értékesítjük.

A nyertes borok nemcsak minőségükben, de elnevezésükben is kivételesek: Balatoni pirkadat, Balatoni délután, Balatoni éjszakák, Lacrima Vulcanica…

Az értékek nászának nevezett Balatoni Délután és a Lacrima Vulcanica az én szüleményem, a Balatoni Éjszakák pedig a borász unokaöcsém fantáziája, aki ugyancsak a Borházban dolgozik.

A Lacrima Vulcanicát 1992-ben készítettünk először, akkor volt először jégborszüret nálunk, és egy olyan nevet szerettem volna adni a bornak, ami tükrözi mindazt a sok munkát, mindazt a sok óvást, odafigyelést, szeretetet, amivel a szőlőket egészen a fagypont alatt –7 fokig megőriztük, illetve utalni arra, hogy ez nem egy nagy mennyiségben előállítható termék, és magára a termőhelyre, ami a kiváló páratartalomnak, a bazalthegynek és bazaltkőtörmeléknek köszönhető.

A tőkén megfagyott szemek magukba zárják a szőlő finom zamatát, melyet a préselésnél cseppenként nyerhetünk ki, így méltán nevezhetjük a bort a vulkán könnyének.

Miután átvettem a Borháznak a stratégiai irányítását, az új címkéknek a tervezésénél rákerült az ókori római jogból a vindicatio szövege, annyi változással, hogy a „hominem” helyett a vinum glaciatum került megnevezésre, finoman utalva arra, hogy van egy kis jogászvéna abban, aki ezt a bort megálmodta.

A bírálóbizottság 97 pontot adott ennek a bornak, és világszínvonalúnak ítélte. Nyilván nem ez az első verseny, ahol részt vesz, és kivívja a szakmai zsűri elismerését.

Az indulási lehetőségek száma végtelen, Magyarországon évente 10–20 rangos borverseny van és legalább 50–60 kisebb régiós verseny. Családi hagyományként rengeteg szakmai versenyen indítottuk a borainkat. Az, hogy általában első helyezéssel térünk haza, az a kompromisszum nélküli borászatnak az eredménye.

Kisfia is besegít már a szüretelésbe. Milyen volt a 2010-es termés?

A sok esőzés, a kedvezőtlen időjárás nem hozott bő termést az idén, de az új borokat kóstolva azt tapasztalom, hogy a napfény általi cukortartalom hiánya minden szőlőfajtánál jelentkezett, viszont szép savgerincek, különleges illat- és zamatanyagok jelentek meg a borokban, ami egy érdekes évjárattá teszi majd az idei termést.

A Sipos Borház nagyon sokat költött a növényvédelemre és ezáltal meg tudtuk egészségben őrizni a szőlőt.

Mivel szigorú terméskorlátozással dolgozunk, éppen emellett olyan minimális termést eredményezett, ami a fogyasztó számára kifejezetten csábító lesz, de a borászat számára bevételkiesést jelent.

Amikor meghatározom a borok osztályozását, a minőségi irányvonalakat, hogy milyen szintű terméskorlátozást szeretnék, milyen hajtásválogatást kell végeznünk, akkor az a jelszó viccesen, hogy: Emberek, idén bazaltot szüretelünk!.

Ugyan még kicsi a fiam, de szívesen jön velem a szőlősbe és segítségemre van a pincében kinyitni meg elzárni a csapokat.

Jövőbeli tervem, hogy mind édesapámnak, mind a családi hagyományoknak adózva valamikor át tudjam adni a fiamnak a Sipos Borházat és Pincészetet, a borászkodás fortélyait és sikereit.

Dr. Pál Edith


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön.