Bűnös áldozatok, felesleges apák

Szerző: ugyvedvilag.hu
Dátum: 2013. május 23.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kiss Henriett Középiskolai tanár. A Szegedi Tudományegyetem magyar-filozófia szakán tanult, ezt követően felsőfokú Pr-szakreferens lett, majd elvégezte a közéleti beszédíró mesterkurzust. Jelenleg dokumentumfilmezéssel és publicisztikával foglalkozik, illetve anyaként „teljesít szolgálatot” kislánya mellett. Dr. Tamási Erzsébet Kriminológus és történész. 1977-ben a Néprajzi Múzeum muzeológusa, majd a következő évtől mintegy 10 éven keresztül az MTA Történettudományi Intézet tudományos munkatársa. Ezt követően 1995-ig a Gondolat Kiadó felelős szerkesztője, 1995–2002 között pedig a Belügyi Szemle szerkesztője, illetve főszerkesztő-helyettese. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem JÁK adjunktusa.


Vannak felesleges apák?

Kiss Henriett: Ha a zajos médiahíreket olvassuk, akkor mindenképpen.

Mi a baj velük?

Kiss Henriett: A sajtó szerint csak a baj van velük. Vernek, isznak, drogoznak, pedofilok. Ha megkérdeznénk, hogy mi velük a teendő, akkor Dante további ötletekkel gazdagodna a középkori pokol megjelenítéséhez. 10 éves tanári élményanyagom azonban józanságra int. A házasságkötések számáról és felbomlásáról szóló statisztikák emberi arca sokkal ijesztőbb. Feltűnt, hogy azok a sztereotípiák, miszerint az elvált szülők gyerekei labilisabbak, rosszabbul teljesítenek stb. egyáltalán nem igazolhatók, sőt néha azoknál a gyerekeknél lehetett több problémát észlelni, ahol otthon látszólag minden rendben volt. Aztán a tananyagba beszivárgó egyéni történeteik, valamint a konfliktushelyzetekben feltárulkozó személyes tragédiáik más igazságokat sejtettek. Nem a válások számának növekedése a baj, hanem a minőségük. Önmagában nem a szülők együttélése áldásos gyermekeikre, hanem együttműködési készségük a családon belül. Ezt a felismerést nem pusztán az iskolai tapasztalatom, hanem egy erre vonatkozó ötéves kutatás támasztja alá.

A párkapcsolatokon belüli konfliktusok áldozatai tehát mindenképpen a gyerekek. A riport címében megjelenő „Bűnös áldozatok” kifejezés viszont a férfiakra vonatkozik. Tamási Erzsébetet most arról faggatjuk, hogy a családon belüli erőszakra vonatkozó kutatásai középpontjában áldozatként miért a férfi áll? Hiszen ezer meg ezer mítoszvilága van a család történetén belül „az asszonyi sors különarcú tragikumának, amit e néhány szomorú szóba lehetne összefoglalni: tehetetlenség és epedés, lekötöttség, várás, félés, tűrés, – szívós és gyötrő erőfeszítések a passzivitásból kitörésre – a tört szárnyú visszahullások, örök ingadozások a kibékíthetetlen utak keresztezésén. És könnyek – ezek a meddő gyöngyök, amiket, mint a kagylóhéjban, horzsolódások gyötrelme sajtol”. (Kaffka Margit: Az asszony ügye) Megdőltek-e mára azok az elméletek, amelyek szerint a családon belüli erőszakot főként a nőkkel szemben követik el?

Tamási Erzsébet: Sajnos a tudományos magyarázatokban és a populáris politikában egyaránt, de a hétköznapi teóriákban is főleg az jelenik meg, hogy a családon belüli erőszak esetén az elkövető a férfi, az áldozat pedig a nő, illetve legfeljebb a gyerek.

Az elmúlt 25 évben azonban a feminista megközelítések mellett (vagy éppen ezek hatására) megjelentek az ún. men’s studies kutatások, de engem főleg a bűnözés újfajta, nemi szerepre figyelő magyarázata érdekel.

Milyen konkrét kutatásokat végeztek?

Kiss Henriett: Én arra kerestem választ, hogy milyen tényezők tesznek kiegyensúlyozottá egy kamaszt. Kezdetben felkutattam a témára vonatkozó szakirodalmat, a lélektantól a szociológiai munkákon, illetve nevelési szakkönyveken, valamint a szépirodalmi műveken keresztül sok mindent elolvastam, és arra jöttem rá, hogy rengeteg, egymásnak ellentmondó válasz létezik. Találtam ugyanis férfiszerű és nőszerű elméletet, de gyerekszerűt nem. Ez, bevallom, hogy nagyon felbosszantott. Nekem ahhoz kellett volna ugyanis segítség, hogy választ kapjak arra a kérdésemre, hogyan közeledjem egy befelé vagy önmaga ellen fordult (bulémia, anorexia, véreztetés stb.) gyerekhez, vagy a másik véglethez, az agresszorhoz. Egy idő után feltűnt, hogy ezek a magatartászavarok akkor jönnek elő, ha az egyik szülő üldözendő rosszként jelenik meg, függetlenül attól, hogy együtt élnek-e, vagy se. Eközben találtam rá Hernádi Miklós Felesleges apák című írására (ÉS, 1983. február), mely a magyarországi bírói ítélkezés elfogultságára hívja fel a figyelmet, vagyis arra, hogy a legtöbb esetben az anyák javára döntenek. Ha nincs közös megegyezés, akkor a felügyeleti jog, valamint a házasság alatt szerzett közös vagyon az anyáé. 1983-ban az esetek 99%-ában döntöttek ennek megfelelően. Mára ez az arány azért jobb lett: kb. 30–70%, de még mindig a nők javára.

Megjelent a közös felügyelet intézménye, de vitás esetekben ritkán alkalmazzák. Ezen a vonalon jutottam el a Tomasovszki László által Magyarországon elsőként taglalt PAS-hoz (Szülői Elidegenedés/Elidegenítés Szindróma) és Regász Mária ügyvédnő publikációihoz. Ez a vonal azonban több lett, mint puszta érdekesség. Azokban az esetekben, ahol az egyik fél a másik szülőnek még az emlékét is szeretné elfelejteni, minden eszközt megragad. És a jelenleg működő jogi rendszer, illetve a családokat segítő szociális intézmények nem tudják megóvni a gyerekeket, akik így kiszolgáltatottjai lesznek a szülők egymás iránti gyűlöletének. Ez a per végére sem oldódik, sőt inkább konzerválódik. Azok az emberi történetek, melyeket megismertem, nem csak a kiinduló kérdésemre adtak választ. Megérezhető belőlük, hogy miért éljük meg naponta azt, hogy konfliktushelyzetben az emberi tisztesség alapvető elvárásai is azonnal megsemmisülnek.

Tamási Erzsébet: Én főleg azt kutattam, hogy a férfi, a családon belüli erőszak egyik résztvevőjeként, elkövető és áldozat pozíciójában milyen általánosítható jellegzetességekkel bír, és milyen tanulságokat hordoz.

A férfi elkövetőkre vonatkozó vizsgálatokkal szemben, amelyek főleg azt firtatják, hogy vajon mi okozza a férfiak áldozattá válását a partnerkapcsolatokon belül, az én célom inkább annak a kimutatása, hogy egyáltalán létezik-e a női társa által bántalmazott férfi? Ma már persze azt senki sem tagadja, hogy az erősebb nem képviselője is lehet bántalmazott fél, a vita ennek ellenére mégsem zárult le, hanem főleg akörül forog, hogy melyik bántalmazás elleni fellépésnek nagyobb a társadalmi fontossága. Ki kap több ütést, kinek kell nagyobb bátorítás, és ki kapjon több anyagi támogatást, amiért az áldozatoknak segít. Ezért ez a téma sokkal inkább a politikáról szól, mint másról.

Kiss Henriett kutatásai pedig új irányt vettek, és eljutott a dokumentumfilmezéshez.

Kiss Henriett: Igen. Egy véletlen beszélgetésben az Arc Produkció Kft. producere egy dokumentumfilm lehetőségét fedezte fel benne. Hegedűs István, Az Elvált Apák Egyesület elnökének segítségével ügyek tucatjait ismerhettem meg, és két esetben az előforgatás is elkezdődött. A mozifilm befejezéséhez szükséges forrásokhoz pályázatot adtunk be, és megindult a szakértőkkel történő kapcsolatfelvétel is. Ők majd szerepelni fognak a filmben.

Nem érzik úgy, hogy méhkasba nyúltak?

Kiss Henriett: De igen, ugyanakkor arra is rájöttünk, hogy erről a témáról már mindenki szeretne nyíltan, sőt segítő szándékkal beszélni. Ugyanis a jog és a családsegítés között egyáltalán nincs meg az összhang. A háttérben léteznek törvények, de betartatásuk akadozik, vagy egyáltalán nem történik meg. A legtöbbször az apákat kriminalizálják: bántalmazó férfi esetében nagyon aktívak a rendőrök, amikor fel kell venni a jegyzőkönyvet, és ha az anyával szemben kellene eljárást indítania a nyomozó hatóságnak, akkor ezek az esetek a latens ügyek számát növelik, mert nincs rendőr, aki megírná a feljelentést. Ezzel viszont azt értük el, hogy a brutálisan bántalmazó, pedofil és drogos apák száma ugrásszerűen megnőtt az utóbbi időben. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy természetesen az ellenkezőjére is akad példa, amikor az anya lesz a befeketítő kampány áldozata, de nem ez az általános.

Tamási Erzsébet: A sok békétlenségnek természetesen alapja van. Az eszünkkel tudjuk, hogy számos oka lehet a bajnak, de szeretnénk azt hinni, hogy csak egy van, és az nem bennünk keresendő. Ebben a bűnbakkereső világban mindig megtaláljuk az aktuális ördögöt, és ez most pillanatnyilag a férfi, aki korábban a nőt védelmező, eltartó hősből mára a nő legfélelmetesebb ellensége lett, aki szétveri a családod, és veszélyezteti a benne élőket.

Kiss Henriett: Kíváncsiságból bejelentkeztem néhány női oldal csevegő részlegére, ahol álsegítséget kértem mint válófélben lévő anya két gyerekkel, és a férjem osztozkodni akar mindenen. Egy óra leforgása alatt arról is kioktattak, hogyan kell látleleteztetni a „férjem brutalitását”, vagy hogyan bizonyíthatom be, miszerint a fiával fajtalankodott, illetve a lányát abuzálta. Ügyvéd-nevekkel lettem gazdagabb, akik „tuti elintézik azt a szemetet” a bíróságon. Mint felvilágosítottak, a gyereknek elsősorban anyára van szüksége. Pontosan tudjuk, hogy a bíróságon csak az egymás ellen felhozott vádak számítanak, és nem az, hogy kinek van igaza. És azt is tudjuk, hogy amikor kihirdetik az ítéletet, akkor nem a feleség vagy a férj lesz a vesztes, hanem a közös gyerek, aki által legitimálják a perben egymás iránti gyűlöletüket. Ez alatt a súly alatt még egy gyerek sem szocializálódott egészségesen.

A film ezekre az érzésekre épít?

Kiss Henriett: A készülő film álláspontja szigorúan távolságtartó. Nem áll senki pártjára sem. Megszólalnak benne Hernádi Miklóstól az Amnesty képviselőjéig mindazok az érintettek, akik kutatják, ismerik a tendenciákat nemcsak itthon, hanem külföldön is. Az általános nézőpontok azért is fontosak, mert hajlamosak vagyunk izoláltan, egyediként kezelni az ilyen eseteket, és süketen hallgatni a szomszédban vagy családunkban lejátszódó hasonló drámákat. Csak akkor ébredünk fel, ha velünk is megtörténik. A konkrét esetek bemutatásával érzékelhetővé válik az ilyen per minden íze. Célunk, hogy ezek az ízek elraktározódjanak a nézőben, hogyha hasonló helyzetbe kerül, akkor érezze, mit tesz a gyerekével, ha ezt az utat választja.

Megkaptuk egy nagycsoportos kislány videofilmjét. A felvételen egy élénk kislány bemondósdit játszik, de hirtelen és önkéntelenül, remegni kezd a teste. A kislány megijed, és rendre utasítja magát: „Ne remegj testem, nem szabad!”. Szülei nem verték, csak a most 7 éves kislány egy 4 éve folyó per tárgya, és az ötödik szakértői vizsgálat vár rá.

Visszatérve a címhez, felesleges szülők márpedig nincsenek.

Kiss Henriett: Igen, így van. Felesleges szülő nem létezik. Mindkét fél ugyanolyan fontos a gyereknek, ha önmagát ennek a két embernek szeretetteljes találkozásaként definiálhatja. „Az anyád egy idióta, ez jellemző apádra” szófordulatok nem azt a szülőt teszik értékesebbé, aki mondja, hanem a gyerek távolodik el attól a résztől, ami benne a másikból van. Azaz szépen és módszeresen megutálja önmagát.

Ha az életem úgy alakulna, hogy nem a párommal fogom együtt leélni az életemet, az apák és anyák napját akkor is megtartjuk. Ez megegyezés. Mert az a két mosoly nagyon hiányozna a kislányom arcáról.

Tamási Erzsébet: Számomra nem az a kérdés, hogy ki kit hibáztat, vagy ki szenved leginkább, hanem az, hogy tényleg van-e női alávetettség és férfielnyomás? A meglévő konfliktusokat ugyanakkor azzal nem oldhatjuk fel, ha az emberiség egy részét, most éppen a férfiakat megfeszítjük. A. Roiphie szavai arra figyelmeztetnek, hogy a nemek közötti harc jelenlegi módja azért nem szerencsés, mert „azok a nők, akik egyenlőséget akarnak, készüljenek fel rá, hogy ezt másoknak is megadják (…). Ehhez nem elég kijelenteni, hogy a nők is érnek annyit, mint a férfiak. Azt is ki kell jelenteni, hogy a férfiak is érnek annyit, mint a nők, és együtt kell megpróbálniuk az emberséget”.

Dr. Kiss Anna

Kapcsolódó cikkek:


Lexus ES 300h Luxury – Útra készen
2019. július 19.

Lexus ES 300h Luxury – Útra készen

A sikeres GS kiváltásával a hetedik generációs ES új korszakot nyit a márka legrégebbi és legnépszerűbb modelljeinek történetében. Az ES 1989-es piaci szereplése óta nem szerepelt a Lexus európai modellprogramjába, most az LS-hez hasonlóan egy szélesebb vásárlóközönséget szeretne megszólítani.

Hyundai Santa Fe 2.2 CRDi 4WD Executive Edition – Rendhagyó
2019. július 5.

Hyundai Santa Fe 2.2 CRDi 4WD Executive Edition – Rendhagyó

A Hyundai legnagyobb SUV-modelljével meglépte azt a formai egyediséget, amit előzőleg a legkisebbikével, a Konával mutatott be. Úgy gondoltuk, egy városi vagánynak kell formailag egy ilyen erős jellem, tévedtünk, a Santa Fe modellnek is nagyon jól áll ez a dizájn, de legfőképp a kettős fényszóró megoldás.

Citroën C5 Aircross BlueHDi 130 – Júniusban már 100 éve….
2019. június 21.

Citroën C5 Aircross BlueHDi 130 – Júniusban már 100 éve….

Száz éve már, hogy 1919 júniusában debütált Párizsban a Citroën legelső modellje, a Type A. Eme autó tiszteletére egy nagyszabású rendezvény keretében a francia fővárosban 100 modellt állítottak ki, köztük volt a márka új reménysége, a C5 Aircross is.