CompLex szoftverek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A CompLex Kiadó saját, különálló szoftverüzletágat hozott létre ez év elején. Mi indokolta ezt a korábbi struktúrába látszólag bele nem illő lépést? Szerettük volna a figyelmet és az erőforrásokat jobban koncentrálni ezen a területen is. Érdemben három oka volt a részleg létrehozásának. Egyrészt a CompLex hosszú évek óta foglalkozik szoftverfejlesztéssel, és ezalatt egy több mint 20 fős fejlesztői csapat épült ki. Eleinte nyilván azok a fejlesztések domináltak, amelyek a jogi és a céginformációs adatbázis karbantartásával és az ezekhez történő hozzáféréssel,…

A CompLex Kiadó saját, különálló szoftverüzletágat hozott létre ez év elején. Mi indokolta ezt a korábbi struktúrába látszólag bele nem illő lépést? Szerettük volna a figyelmet és az erőforrásokat jobban koncentrálni ezen a területen is.

Érdemben három oka volt a részleg létrehozásának.

Egyrészt a CompLex hosszú évek óta foglalkozik szoftverfejlesztéssel, és ezalatt egy több mint 20 fős fejlesztői csapat épült ki. Eleinte nyilván azok a fejlesztések domináltak, amelyek a jogi és a céginformációs adatbázis karbantartásával és az ezekhez történő hozzáféréssel, azaz a Jogtárral és a Céghírekkel voltak kapcsolatosak. Néhány éve logikus továbblépés volt az adatbázis-készítő, és az Iratminta CD, amelyek már inkább szoftverek és kevésbé adatbázisok. Az IRM pályázatán elnyert nyomtatványkitöltőre ugyanez igaz – ez már szinte tisztán szoftverfejlesztési projekt volt. Így jutottunk el oda, hogy egyre több „klasszikus” szoftverünk van, amelyek másfajta gondolkodást igényelnek.

A másik ok az, hogy a „hagyományos” kiadás szerte a világon sokkal kevésbé dinamikus növekedést mutat, mint a szoftverek. Míg a jogi és üzleti tartalom, legalábbis az alaptartalmak egyre szélesebb körben ingyenesek, addig már a kisebb ügyvédi és a könyvelőirodák is egyre jobban próbálják automatizálni a folyamataikat, és keresik ennek a számítástechnikai támogatását. Mivel e két szegmens a fő piacunk, és a nevünk is igen jól cseng ezeken a piacokon, jó esélyünk van itt sikert aratni.

Végül anyacégünk, és társvállalataink számos országban komoly szoftveres portfólióval rendelkeznek, például Olaszországban (könyvelőirodai szoftverek, és könyvelőszoftverek) és Spanyolországban (bérszámfejtő és humánszoftverek) a cégek árbevételének ma már döntő része szoftverértékesítésből származik. (CompLex Főkönyvelő elérhető itt.)

A szoftverüzletág évente több új termékkel kíván a piacra lépni. Ezek között vannak teljesen új fejlesztések, vannak szoftver kiegészítések a Kiadó meglevő termékeihez, valamint elkezdjük olyan termékek magyarországi disztribúcióját, melyek beleillenek profilunkba és minőségük megfelel a tőlünk megszokott magas színvonalnak.

Az AuditPro egy számítógépes nyilvántartási eszköz, amellyel a vállalati szoftver- és hardverleltár folyamatát automatizálhatjuk. Segítségével gyorsan, kis erőfeszítéssel megvalósítható a vállalat szoftver auditálása, a szoftver- és hardvereszközök hatékony felügyelete.

Az IT-személyzet és a döntéshozók olyan értékes online jelentésekhez juthatnak általa, melyekkel optimalizálhatják a beszerzési költségeket, megakadályozhatják az illegális szoftverek és a tiltott alkalmazások használatát.

Az ügyvédek szerte a világban számítógépes segítséget vesznek igénybe irodai munkájuk szervezésekor. Magyarországon eddig nem sok olyan szoftver létezett, amely elérhető áron és megbízhatóan állt volna rendelkezésükre irodájuk szervezéséhez, jóllehet az utolsó évektől az ügyvédi munkához egyébként is szinte állandó számítógép-használat szükséges. Erre a problémára kínál megoldást az Ügyvédi Iroda szoftver.

Az Opteamus egy hatékony információ- és dokumentumkezelő rendszer, amelyet elsősorban ügyfélkapcsolat-kezelés, helpdesk, dokumentum- és tudásmenedzsment céljára fejlesztett partnerünk. Segítséget nyújt a mindennapi információk megfelelő személyekhez, munkatársakhoz, partnerekhez történő eljuttatásában. Interneten keresztül egyszerűen köti össze a távoli telephelyeket és munkatársakat, használatához elegendő egy böngésző program.

Elérte a kritikus tömeget a magyar gazdaságban az ellenőrizhetetlen, megbízhatatlan cégek aránya. A vállalkozások kifejezett érdeke, hogy megrendelőik fizetőképességét, valamint a cég életében bekövetkezett változásokat figyelemmel kísérjék. A cég életében bekövetkezett változásokat a Cégfigyelő szolgáltatásunkkal követhetjük.

Mivel ezt az üzletágat a „semmiből” hoztuk létre, szerencsére lehetőségünk volt a működési folyamatokat a modern marketingközpontú elvek szerint kialakítani. A hatékony működéshez értékesítő és marketingcsapatot is elkülönítettünk a Kiadón belül, akik fő feladata a piac feltérképezése, és a szoftverek tulajdonságainak az igényekhez alakítása. A szoftverüzletágról többet weboldalunkon tudhat meg:

http://www.complex.hu/szoftver

Ugyanitt részletes, naprakész információkat talál termékeinkről.

Nélkülözhetetlen tudásanyag korszerű módszerekkel. Miért érdemes a szakvizsga e-learninget választani?

A jogi szakvizsgára felkészülni nem egyszerű feladat. Egyesek szakkönyveket vásárolnak, mások kidolgozott tételeket fénymásolnak, a jogszabályszövegeket pedig szinte mindenki beszerzi. Most egy teljesen új megoldás áll a szakvizsgázók rendelkezésére: a Jogi szakvizsga e-learning.

A Jogi szakvizsga e-learning nagy előnye, hogy az interneten keresztül érhető el, így bárhol és bármikor hozzáférhető. Papírhalmok és tucatnyi könyv végigbogarászása helyett a tananyag elektronikusan áll rendelkezésre, a hasznosnak ítélt képernyők vagy a kidolgozott tételek pedig igény szerint kinyomtathatók. A tananyagot a nagyrészt szakvizsgáztató szerzőgárda a szakvizsga-tájékoztatóban szereplő tételsorok szerint rendszerezte. A jogi szakvizsga teljes egészében tizenkét tananyagból áll:
– a polgári jogi egység a polgári jog; családi jog, öröklés; gazdasági jog és polgári eljárásjog e-learningből;
– a büntetőjogi egység a büntetőjog, a büntető eljárásjog és a büntető végrehajtási jog e-learningből;
– a közigazgatási jogi egység pedig az alkotmányjog; közigazgatási jog; társadalombiztosítási jog, munkajog és az Európai Unió joga elektronikus tananyagból áll.

A képernyőn megjelenített tananyag magában foglal egy tételvázlatot, interaktív tesztkérdéseket és önellenőrző kérdéseket és a tételek kidolgozott, nyomtatható változatát is.

Vitathatatlan előnye, hogy a képernyőn megjelenített, szövegbe ágyazott linkekre kattintva mindig a hatályos jogszabályszöveg olvasható a web Jogtár adatbázisából, így rögtön megismerhető, ismételhető az adott szövegrészlethez tartozó jogszabályhely, keresgélés, lapozgatás nélkül. A tananyag ezen kívül tartalmazza az egyes tételek elsajátításához szükséges és a szakvizsga-tájékoztató követelményrendszerében szereplő joganyagok, bírósági és alkotmánybírósági határozatok gyűjteményét is, tételek szerint rendezve.

A tanulást egy vizsgáztató modul és kiterjedt tesztfeladat-adatbázis segíti. Az egyes tételekhez tartozó tesztekben véletlenszerűen válogatott négy-öt tesztkérdéssel tesztelheti a szakvizsgázó, hogy sikerült-e elsajátítania az adott tétel anyagát. A tananyag végén található záróteszt vizsgamodulja lehetővé teszi, hogy a kérdésadatbázisból véletlenszerűen generált, ötven kérdésből álló kérdéssor segítségével minden szakvizsgázó önállóan mérje fel a tudását az egész tananyagra vonatkozóan. A záróteszt ezen kívül tartalmazza a tananyagban szereplő összes tesztkérdés gyűjteményét is, amely az összes feladat végigböngészésének lehetőségével kiváló gyakorlási alkalmat kínál. A tananyagban önellenőrző kérdésként megtalálható a szakvizsgán az adott tétel kapcsán gyakran elhangzó kérdések gyűjteménye is.

Néhány szolgáltatás kiegészül a témakör legfontosabb definícióit lexikonszerűen feldolgozó fogalomtárral.

A tananyagok elérhetőek féléves és egyhónapos hozzáféréssel az elearning.complex.hu oldalon.

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket az ÜgyvédVilág III. évfolyamából:

Jogtár kiegészítések ügyvédekre szabva
Jogtár kiegészítések ügyvédeknek – Fizetési meghagyás kiegészítés
Jogtár kiegészítések ügyvédeknek – Bírósági végrehajtás/Ügyvédi hivatás
Jogtár kiegészítések ügyvédeknek – Büntetőjog kiegészítés, hatáskör és illetékességi mutató
CégkompLexus – Gyöngyszemek a Céghírek adatbázisából
Új szoftver a turpis cégek nyomában – Cégfigyelő mesterfokon
Itt az akta, hol az akta, ad acta…
E-polgár e-világban e-kérdések körül
Egy nő iPhone-os kalandjai a Codex Europa-val
Ügyvédi Iroda – ügykezelés a 21. században
Officium – A jogügyletek biztonságát támogató szoftver


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.