Dokumentumfilm a Polgár-lányokról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Zsidó Művészeti Napok keretében lesz a Polgár-lányok című alkotás magyarországi ősbemutatója.


Remek hetvenperces dokumentumfilm született minden idők legsikeresebb sakkozó testvéreiről. Ezt igazolhatja e sorok írója is, aki sajtóvetítésen már láthatta az izraeli-magyar koprodukcióban, Yossi Aviram rendezésében született művet.

Az alkotás megszólaltatja a Polgár-család valamennyi tagját, s archív felvételeken is láthatjuk Zsuzsát, Zsófit és Juditot, akik az átlagostól eltérő módon élték gyermekkorukat, nőttek fel, és váltak a világ legjobb és legsikeresebb versenyzőivé.

(Fotók: Polgár család archívuma, valamint Sarieli Films, Berger László forgalmazók)

Megszólalnak a testvérek gyermekként csakúgy, mint néhány évtizeddel később, meglett családanyaként. Emlékeznek a sakknagymesterek, akik annak idején a gyermekek oktatói voltak, bepillanthatunk az egykori szerény Polgár-otthonba, hogy képet kapjunk, miként is lakott a család a hetvenes-nyolcvanas években, és az önfeledten pingpongozó lányokat felismerjük akkor is, amikor magukba mélyedve gondolkodnak a versenyeken a sakktáblák mögött.

A film erénye, hogy nem ragadja ki a családot az adott korszakból, hanem bemutatja, milyenek is voltak a szocializmus évei abban az időszakban, amikor a lányok cseperedtek, és milyen nehéz is volt a megszállott apának, Polgár Lászlónak harcolni a többséggel szemben, hogy ne akadályozzák őt a lányok nevelésében. Pedig a bürokrácia, az irigység, a politika számtalan módon és eszközzel próbált keresztbe tenni, olykor még börtönnel is fenyegetve a pedagógus családfőt. Ott látjuk tüsténkedni a konyhában a család hátországát megteremtő mamát, Klára asszonyt is, akit egy nyáron, mondvacsinált indokkal bocsátottak el tanári állásából.

A mű ügyesen váltogat idősíkokat és helyszíneket. Négy évtizedet és három kontinenst ölel fel, hogy hiteles képben foglaljon össze egy különleges történetet, annak minden érdekességével, rejtélyével, fantasztikus sikereivel, kudarcaival, törvényszerű elválásaival.

Az apa, Polgár László a filmben is elmeséli: még gyermekei megszületése előtt elhatározta: bebizonyítja, hogy megfelelő neveléssel bármely egészséges gyermek zsenivé fejleszthető. Aztán sorra érkeztek a lányai: Zsuzsa 1969 áprilisában, Zsófi 1974 novemberében, Judit 1976 júliusában született meg. Nem jártak óvodába, majd iskolába sem: a szülők otthon oktatták, nevelték őket, idővel pedig kiváló sakkozókat fogadtak fel hozzájuk. Sportoltak, nyelveket tanultak, jó ideig egy lakótelepi kis lakásban szűkölködve. Olyannyira, hogy olykor élelemre is alig jutott. A lányok boldognak érezték magukat iskola nélkül is, a napi sok-sok órás sakkozás mellett. Az eredmények pedig egyszer csak jönni kezdtek.

Felsorolni is sok a hatalmas, világraszóló sikereket – ez maradjon a lexikonok, a Wikipédia feladata – , ehelyütt csak annyit, hogy Zsuzsa 1982-ben, 13 évesen megnyerte a fiúk között az U16 korosztályos ifjúsági sakkvilágbajnokságot, két évvel később már vezette a női világranglistát, 1986-ban pedig az első nő volt, aki kvalifikálta magát a férfiak között a világbajnokjelöltek versenyébe. Később négy női világbajnoki címet szerzett, sakkolimpián pedig öt aranyérmet (magyar és amerikai színekben).

Zsófia 1980-ban, ötévesen megnyerte az U11 lányok korosztályos magyar bajnokságát. 1986-ban, 11 évesen a fiú U16 korosztályos világbajnokságon 6. lett, majd az U14-esek világbajnokságán a fiúk és lányok közös versenyén 2. helyet ért el, így ő lett abban az évben a korosztály lány világbajnoka.

Judit 9 éves korában nyerte első nemzetközi versenyét, 12 évesen és 14 évesen a fiúk között lett korosztályos világbajnok. 1988-ban, 12 éves volt, amikor Zsuzsával és Zsófival, valamint Mádl Ildikóval női csapatban olimpiai bajnok lett, sakktörténelmet írva. (1990-ben címüket megvédték.) Ezt követően nyolc alkalommal a férficsapatban képviselte Magyarországot sakkolimpián, 2002-ben és 2014-ben ezüstéremmel térhetett haza a csapattal.

A dokumentumfilmben tragikusan sejlik fel egy magyar zsidó család múltja is: láthatjuk a Gyöngyösön született Polgár László idős édesapját, aki túlélte a holokausztot, ám hozzátartozói többségét elveszítette.

A jelen idősíkjában Zsófi már héberül nyilatkozik, ő Tel-Aviv közelében él két gyermekével és izraeli férjével. Zsuzsa évtizedek óta az Egyesült Államokban lakik, két gyermek édesanyja és tanszékvezetőként egyetemen oktatja a sakk művészetét. Judit állatorvos férjével Budapest megbecsült polgára, szintén kétgyermekes anyuka. A szülők gyakran kerekednek fel, hogy meglátogassák külföldön letelepedett lányaikat, valamint az unokákat. „Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez” – mondta mosolyogva a vetítést követően Klára asszony.

Yossi Aviram rendezőt egyáltalán nem a sakkjáték szépségének bemutatása vezérelte, hanem egy különleges, összetartó család és tagjainak sorsa. „Ez a film a sakkról szól, de nem sakkfilm – fogalmaz. – Először és legfontosabban egy család bámulatos emberi története, amely a sakk körül forog, de ami egyetemes egzisztenciális problémákat vet fel: a gyermeknevelést, a nemek különbözőségét, a szeretet erejét, valamint az »élhető létezés« és a »folyamatos teljesítés« közötti ellentmondást.”

A 2014-ben készült dokumentumfilm az elmúlt években megjárta a nemzetközi filmfesztiválokat Jeruzsálemtől Torontón át New Yorkig. Oktatási jelleggel rendeztek vetítéseket a Yad Vasem Holokauszt Múzeumban Jeruzsálemben, többek között az amerikai Stanford és Pennsylvania egyetemeken, valamint Hollandiában, Kanadában, Franciaországban.

Magyarországra viszont csak most jutott el a film: hazai ősbemutatója 2017. május 14-én, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Zsidó Művészeti Napok eseménysorozatának részeként.

S hogy miért csak most? Ennek okát a sajtóvetítés után Berger László, a mű társproducere, egyben társforgalmazója azzal magyarázta, hogy az archív felvételek jogainak megszerzésére sok időt kellett várni, de mára az akadályok elhárultak, így elvileg szélesebb körű magyar moziforgalmazásra is lenne lehetőség, ha vállalkozna rá társként egy hazai forgalmazócég. Az biztosnak tűnik, hogy a fesztiválpremiert követően, várhatóan ősszel műsorára tűzi valamelyik közszolgálati televíziós csatorna.

A film előzetese:

https://www.youtube.com/watch?v=E5z9wx_rocc

Részlet a filmből:

https://www.youtube.com/watch?v=WcIuc2oTVK4


Kapcsolódó cikkek