Egy úr Újpestről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Negyvenéves aktív érdekvédelmi tevékenység után jövő évtől saját praxisába „vonulna vissza” Somos András, a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára. Leginkább azonban unokáinak szentelné ideje jórészét az 1965 óta Újpesten praktizáló, lokálpatrióta ügyvéd, aki pályára kerülését s az azzal szinte egy időben történt kamarai bevezettetését is édesapjának köszönheti. A főtitkár csaknem harminc boldog évet töltött első – és a sajátján kívül mindmáig egyetlen – munkahelyén, az újpesti 41. számú Ügyvédi Irodában. A politika szele nem érintette meg, jóllehet a rendszerváltás után meglepő…

Negyvenéves aktív érdekvédelmi tevékenység után jövő évtől saját praxisába „vonulna vissza” Somos András, a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára. Leginkább azonban unokáinak szentelné ideje jórészét az 1965 óta Újpesten praktizáló, lokálpatrióta ügyvéd, aki pályára kerülését s az azzal szinte egy időben történt kamarai bevezettetését is édesapjának köszönheti. A főtitkár csaknem harminc boldog évet töltött első – és a sajátján kívül mindmáig egyetlen – munkahelyén, az újpesti 41. számú Ügyvédi Irodában. A politika szele nem érintette meg, jóllehet a rendszerváltás után meglepő aktivitást mutattak az egykori kockásabroszos éttermi „csibészségek kiagyalóiból” képviselővé vagy miniszterré lett egykori „41”-es kollégái, barátai.

Dr. Somos András, a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára
1962-ben az ELTE-n szerzett diplomát. 1965 óta dolgozik ügyvédként, 1994-ig a 41. számú Ügyvédi Iroda tagjaként, majd 1995-ben megalapítja a Somos és Társai Ügyvédi Irodát. 2004-től tölti be a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkári tisztségét. Ügyvédi munkásságát 1989-ben Kíváló ügyvéd címmel, 1995-ben Eötvös-díjjal, majd 2007-ben „Ügyvédségért” oklevéllel ismerték el. 2005-ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemérem Lovagkeresztjét. Az Újpesti Közművelődési Kör vezetője, az UTE Baráti Kör társadalmi elnöke, Újpest díszpolgára. 2001 óta oktat az ELTE Jogtudományi Karán, egyetemi oktatói munkájáért 2003-ban „pro fakultae” kitüntetést kapott. Társalgási színtű angol nyelvismerettel rendelkezik.

„Korán elhatároztam, hogy büntetőjogra szakosodom. Emellett később családjoggal és okiratszerkesztéssel is foglalkoztam, s teszem ezt mindmáig. Sokszor csalogattak „be Pestre” – mi, újpestiek máig így mondjuk –, de sosem csábultam el. Gyerekkorom óta jól érzem magam a IV. kerületben.”

„Az egyik legfontosabb tevékenységünk a 100 éves múltra visszatekintő, 1988-ban újraindított Újpesti Közművelődési Kör hagyományainak őrzése, továbbvitele. Hasonló értelmiségi klub sehol máshol nincs az országban.”

Ami a lehetőségeket illeti, nem a legszerencsésebb időszakban lettem ügyvédjelölt 1962-ben, akkoriban ugyanis nagyjából hatszáz védő dolgozott Budapesten, s évente legfeljebb 8–10 jelöltet vettek fel valamelyik munkaközösségbe.

Gyermekkoromtól az egész életemet, így a pályámat is meghatározta, hogy nagyapám révén a szüleimmel mi már tősgyökeres újpestiek vagyunk: nagyapám az I. világháborús sérülése kárpótlásaként Újpesten kapott egy szabóműhelyt, amit később trafikká alakított. Amikor 1962-ben elvégeztem az egyetemet, Újpesten két munkaközösség működött, melyekhez édesapám, aki szintén ügyvéd volt, szoros kapoccsal kötődött. Az ő kiterjedt baráti kapcsolatainak köszönhettem, hogy egyáltalán sikerült helyet találni nekem a mindig is önálló életet élő szülővárosomban, a 41-es számú Ügyvédi Munkaközösségben. Ez persze az újpesti lokálpatrióta gyökerek miatt nem a féle egyszerű kapcsolati tőke volt, édesapámat ugyanis nem csak ismerték, de nagyon szerették – kezdi az életébe való beavatást Somos András, a választékos mondatfűzéssel, a szüleiről és a családjáról szeretetteljes tisztelettel beszélő főtitkár. Klasszikus tanáremberalkat, akit egyszerűen „csak jó” hallgatni. És klasszikus „jódiákalkat”, aki ha kell, egyvégtében sorolja a legendáriumokkal átszőtt, emberi és szakmatörténeti emlékképekkel tarkított izgalmas leckét. Önmagát és a korszakot, amelyben felnőtt. Egyéni ügyvédként dolgozó édesapám egy komolyabb sérülés miatt épp akkoriban kényszerült feladni praxisát, s jogtanácsosként folytatni munkáját az egykori óbudai Goldberger-gyárban, amikor megalakultak az ügyvédi munkaközösségek. Mintha csak maga helyett ajánlott volna az ügyvéd urak figyelmébe.

Egészen meglepő, hogy egy kezdő ügyvéd szinte pályafutása legelején belefolyjon a rutinosabbak önszervező munkájába, a kamarai érdekvédelembe. A rutinos nagyok nem nézték egy kicsit zöldfülűnek? Egyáltalán: hogyan lehet egyszerre szakmát tanulni és képviselni?

Már-már törvényszerű volt, hogy pályám elején a kamarai munkába is belekóstoljak. Szerencsére engem is nagy szeretettel fogadtak a kollégák, az idősebbek közül a legifjabb Torgyán József volt, akivel mindmáig baráti kapcsolatban maradtunk. Mivel politikáról sosem beszéltünk, a kádári évtizedekben sose gondoltam volna, hogy ugyanezekben a kollégákban micsoda politikai ambíciók rejteznek. Torgyán doktor mellett említhetem Bárándy Péter volt igazságügyi minisztert, s még legalább öt-hat egykori kollégát, akik a legkülönbözőbb pártszínekben ültek be a parlamenti széksorokba. A mai zaklatott közélet ismeretében talán különösen hangzik, de mindegyikükkel megmaradt a kollegiális, baráti viszony. Nincs harag vagy gyűlölködés. Engem soha nem érintett meg a politika, mint lokálpatrióta, korábban tanácstagként vállaltam szerepet a helyi közéletben, de 1990 után még a kerületi képviselőség sem vonzott, noha szinte minden párt megkeresett. De visszakanyarodva: a 41-esben két ügyvéd is tagja volt a budapesti kamara vezetőségének, mindkettő ismert és elismert, karizmatikus figura volt, sajnos már egyikük sem él. Nos, rajtuk keresztül szinte észrevétlenül ott találtam magam a kamarában, ahol az elmúlt negyven évben a legkülönfélébb tisztségeket töltöttem be, kezdve a titkári teendőktől az elnökhelyettesiig. Ez a munka az évek alatt elválaszthatatlan része lett az életemnek, élvezetes négy évtized volt ez az olykor két embert kívánó munkamenynyiség ellenére.

Szavaiból úgy veszem ki, a „hely szelleme” egykor átjárhatta a helyi közéletet is.

Olyannyira, hogy az újpesti igazságszolgáltatásnak is volt egy sajátos kisvárosi hangulata. Persze nem elvtelenül, de a büntetőapparátus tagjai már-már baráti viszonyban voltak egymással. A rendőrök, az ügyészek, a bírók és az ügyvédek természetesen jól ismerték egymást, évente közös focimeccseket tartottunk, utána pedig együtt söröztünk. Kollégának tekintettük egymást, nem pedig ellenfélnek, pláne nem ellenségnek. Annak idején toleráns volt egymáshoz a szakma. Ha egy tárgyalásra valamiért azonnal szükség volt egy védőre – például mert a kolléga nem jelent meg –, mi azonnal a bíró segítségére siettünk, így nem kellett elhalasztani a tárgyalást. Cserébe, ha valamelyik ügyvédnek például egy megbocsátható, kisebb mulasztása volt, nem szabtak ki rá azonnal rendbírságot. Sőt, a bírók sokszor figyelembe vették egy-egy tárgyalás kitűzésekor, hogy az ügyvédnek az adott időpontban nincs-e más hivatalos elfoglaltsága. Mindenki partner volt abban, hogy az ügyek megegyezéssel végződjenek, s ne torkolljanak parttalan jogi csatározásokba, ami senkinek nem lehet érdeke. Jellemző, hogy a 41-es számú ügyvédi irodában az ott eltöltött harminc év alatt mindössze egy újpesti ügyvédet marasztaltak el valamilyen kisebb fegyelmi vétség miatt. És nem valamilyen elvtelenség miatt, abban a közegben valahogy mindannyiuknak más a felelősségérzete, a közösségtudta. Ma már persze jóval ridegebb ez a viszony, aminek talán az az oka, hogy egy fiatalabb generáció vette át a stafétát minden területen.

Ez a világ egy kezdő ügyvédre nyilván inspirálóan hatott. Ha nem is volt jellemző a szakmai féltékenység, azért az idősebbek közel engedték Önt az ügyekhez, a valódi védői munkához?

Elég csak azt említenem, hogy még a nagy öregek idején, egész fiatalon, 29 évesen a 41-es Ügyvédi Munkaközösség vezetőjének választottak. A hangulatra jellemző, hogy az irodával szemben volt egy amolyan kockásabroszos étterem, vagy inkább kocsmaféle, minden délben odajártunk ebédelni. Az összes ügyvéd együtt, egyszerre, a 41-esből és a már említett másik irodából. Remek egy óra volt ez, beszélgetéssel, hülyéskedéssel, időnként egymás idétlen cukkolásával. Olykor délutánonként is átugrottunk egy kávéra. Egyszóval szerettek, elfogadtak és megbecsültek. Ahogy odakerültem, rögtön a mélyvízbe dobtak. Újpestnek már akkor önálló bírósága volt, így számos büntetőügyben láttam el kirendelt védelmet, kaptam pártfogói kirendeléseket. Mindezt olyan nagy számban, hogy ügyvédjelöltségem végére jól ismertem a jogszabályokat. Nemcsak komoly rutinra tettem szert, hanem az ismertségem is egyre jobb lett, kialakulóban volt a saját ügyfélköröm.

Korán elhatároztam, hogy büntetőjogra szakosodom. Emellett később családjoggal és okiratszerkesztéssel is foglalkoztam, s teszem ezt mindmáig. Sokszor csalogattak „be Pestre” – mi, újpestiek máig így mondjuk –, de sosem csábultam el. Gyerekkorom óta jól érzem magam a IV. kerületben.

A hangulat és a légkör jó volt, de milyenek voltak a munkakörülmények?

Hát, eleinte nem valami mesések. Az Árpád úton volt az irodánk, ami nem volt más, mint egy utcáról nyíló, átalakított üzlethelyiség. Elől egy kisebb, mögötte egy nagyszoba, egy légtérben összezárva, elképesztő zsúfoltságban dolgoztunk.

Idővel – igaz, tanácsi engedéllyel, s a boltosokkal történt megegyezés alapján – több szomszédos üzlethelyiséget sikerült kibérelnünk: egybenyitva az egykori kárpitos- és órásboltot, végre tágas irodához jutottunk, melyben kis fülkéket lehetett kialakítani az ügyvédek elkülönítéséhez. Az ügyfeleket pedig nyugodtabb, intimebb körülmények között fogadhattuk. Természetesen a nagyobb bérleti díjat nekünk kellett kigazdálkodnunk.

Negyven éve vesz részt aktívan a kamara munkájában, ráadásul legutóbb a főtitkárit, mint az egyik legmozgalmasabb teendőt bízták önre a kollégái. Nem fáradt még el, egyáltalán: marad elég ideje a saját praxisára?

Nos, ez valóban nem egy protokollpozíció. Az utóbbi időben rendkívül megszaporodtak a feladatok, hiszen a főtitkár lényegében az érdekvédelmi szervezet igazgatási részéért felel. Emellett persze minden más fontos kérdésben együttműködik az elnökkel és az elnökséggel. Ez napi bejárást igényel, érthető, hogy önálló ügyvédként nem tudok annyi ügyet vállalni, amennyit szeretnék. Mai napig tartom magam ugyanis ahhoz, hogy amit én vállalok el, azt én is viszem végig elejétől a végéig. Ez, azt hiszem, így tisztességes. Bevallom, egy kicsit váratlanul ért a főtitkári megválasztásom, pontosabban, ahogyan ebbe a székbe kerültem. Amikor az előző ciklusban kiváló tudású kollegánk, Perlaky György főtitkár úr váratlanul elhunyt, Bánáti János, a Budapesti Ügyvédi Kamara akkori elnöke megkért, a meghirdetett választási ciklus végéig vállaljam a főtitkári teendőket. Mivel ő és a kollégák is őszintén motiváltak, vállaltam a jelölést, így végül a tagság választás útján hivatalosan is beemelt ebbe a pozícióba. Ez után újabb négy évre ismételten megválasztottak főtitkárrá. Ez az időszak jövőre ér véget, utána más viszi majd tovább a stafétabotot. Természetesen, ha igényt tartanak a tapasztalatomra, az ügyvédi közélettől nem szakadok el teljesen. Nem is tudnék ennyi évtized után. De onnantól inkább kedvtelésből szeretném csinálni, semmint kötelezően. Bevallom, egy kicsit fáradtnak érzem már magam, az energiámat – szintén visszafogottan – a saját praxisomnak szeretném szentelni. És persze leginkább a családomnak, az unokáimnak.

Mesélne róluk?

Ők jelentik a legnagyobb boldogságot. Nagybátyám, édesapám és utánam az ügyvédvonalat a fiam viszi tovább büntető jogászként. A lányom a feleségem művészgénjeit örökölte, az iparművészeti egyetemet elvégezve reklámgrafikusként dolgozik. A feleségem is grafikusművész, aki a Pannónia Filmstúdióban évtizedeken át rajzolta a legismertebb mesefigurákat Dargay Attilával, Jankovics Marcellell, és a többiekkel. Vele, a lányommal, szintén reklámgrafikus vejemmel és a két unokával együtt élünk a szülői örökségből származó újpesti családi házban.

Ezek szerint szeret kertészkedni?

Hát… Most már igen. Bevallom, korábban nem érdekelt a kert, de ahogy idősödtem, egyre jobban megkedveltem. Alsóörsön van egy hétvégi házunk, ott is szívesen teszek-veszek a szabadban. Amúgy is sok időt töltünk ott. Évente egyszer a barátaimmal hódolok egyik kedvenc szenvedélyemnek, az utazásnak. Olyankor elmegyünk külföldre, egyébként pedig irány a balatoni telek. Imádom a sportot, 48 éves koromig aktívan futballoztam, aztán átnyergeltem a teniszre, rendszeresen játszom egy baráti társasággal. Mivel nem szeretem a hivalkodást, ma is egy középszerű autóval járok. Ráadásul a technikai dolgok sem vonzottak soha igazán, a számítógép már nem az én világom. Mivel a főtitkári teendők ellátásában egyre nagyobb szerepe van a komputereknek, az elektronikus adatkezelésnek, fejlődnöm kellene a korral. De ehhez már nincs sok affinitásom, így ez a másik ok, hogy a kamarai székemet ideje átadnom a fiataloknak. Régen rengeteget olvastam és színházba jártam, idővel ez is „kikopott” a mindennapjaimból, ezekre újra szeretnék több időt szánni.

Ön minden porcikájában Újpesthez kötődik. Habár politikai aktivitása nincs, mégis részt vesz a helyi közéletben, s ezt elismerik. Mennyire fontosak önnek a díjak?

Önmagukban semennyire. Számos – például rangos állami – kitüntetésem van, de közülük a szakmaiakra és az újpesti díszpolgári címre vagyok a legbüszkébb. Utóbbit 1997-ben egyhangúlag szavazta meg a helyi képviselő-testület, ami nagyon fontos elismerés nekem. A legkedvesebb szakmai díjam a budapesti kamara Eötvös-díja, de fontos a Magyar Ügyvédi Kamara Kiváló ügyvéd címe is. A MÜK egyébként 2007-ben alapította az Ügyvédségért nevű kitüntetést, melyet Gábor László kollégámmal elsőként vehettünk át. De visszatérve az újpesti elismerésekhez, valóban aktív részese vagyok a helyi közéletnek. Az egyik legfontosabb tevékenységünk a 100 éves múltra visszatekintő, 1988-ban újraindított Újpesti Közművelődési Kör hagyományainak őrzése, továbbvitele. Hasonló értelmiségi klub sehol máshol nincs az országban. Kéthetente péntek esténként találkozik a kétszáz fős tagság, újpestiek vagy a kerülethez valamilyen szálon kötődők: orvosok, mérnökök, tanárok, művészek, jogászok. Olyankor egy neves vendéget hívunk előadónak, aztán kötetlenül beszélgetünk zsíroskenyér majszolása közepette. Járt már nálunk az eddigi összes köztársasági elnök, akadémiai elnökök, professzorok, a sport-, a kulturális és a művészeti világ színe-java. Korábban rengeteg politikust is elhívtunk, ám az utóbbi időben – az eldurvult közéleti hangulat miatt – erről lemondtunk. Kivételek az igazságügyi miniszterek, akiket szakmabelinek tekintünk. Emellett az UTE elnökségi tagja vagyok, s az egyik vezetője az UTE Baráti Körének. Ha lehet ilyet mondani, az egyik legbensőségesebb lokálpatrióta üzenetnek érzem, hogy a Megyeri úti stadiont kezdeményezésemre nevezték el az egykori futball-legendáról, a néhány éve meghalt Szusza Ferencről.

Kálmán Attila


Kapcsolódó cikkek

2023. január 27.

Egy asztalnál Bálint Andrással és Jordán Tamással

Mintha együtt ülnénk a Rózsavölgyi Szalon kávéházi asztalánál a két színészóriással, úgy telik el másfél óra, ahogy hallgatjuk őket a mindennapokról, a művészetről – az életről.

2023. január 25.

Mit tehetünk, ha kikerül rólunk egy nem kívánt kép a netre?

A gyakorlatban még mindig kevesen tudják, milyen következményekkel jár másokról fotót készíteni vagy megosztani azt az interneten. Általános vélemény, hogy a saját magunk által készített fotóval azt csinálunk, amit akarunk. Ez azonban nem is lehetne messzebb az igazságtól – mondja a szakértő, aki szerint a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt edukálni szükséges a fényképekhez fűződő jogaikról és kötelességeikről.