Fontos kérdésnek tekintettem a bíróságok és a nyilvánosság megfelelő kapcsolatát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hogyan értékeli így visszatekintve a Legfelsőbb Bíróság elnökeként eltöltött éveket? A Legfelsőbb Bíróság elnökévé történő megválasztásom után kezdeményeztem az OIT-ban a bíróságok átvilágítását. Először a lakosság körében egy 1500 fős reprezentatív mintavételre került sor, azután az ügyészek, ügyvédek, szakértők és nyomozók véleményét szereztük be. A 900 fős átvilágításon belül az ügyvédségnél 250 főt interjúvoltak meg. Az utolsó körben 200 bíró mondta el véleményét a feltett kérdésekre. Ezt követően három tudományos intézet – az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Pécsi Tudomány…

Hogyan értékeli így visszatekintve a Legfelsőbb Bíróság elnökeként eltöltött éveket?

A Legfelsőbb Bíróság elnökévé történő megválasztásom után kezdeményeztem az OIT-ban a bíróságok átvilágítását. Először a lakosság körében egy 1500 fős reprezentatív mintavételre került sor, azután az ügyészek, ügyvédek, szakértők és nyomozók véleményét szereztük be. A 900 fős átvilágításon belül az ügyvédségnél 250 főt interjúvoltak meg. Az utolsó körben 200 bíró mondta el véleményét a feltett kérdésekre.

Ezt követően három tudományos intézet – az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Pécsi Tudomány Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem – tudományos kutatói és egyetemi oktatói végeztek átfogó vizsgálatot a bíróságok, az OIT és az OIT Hivatala tevékenysége értékelése céljából.

Az ügyvédség körében lefolytatott kutatás eredménye alapvetően pozitív volt a bíróságok számára.

Talán érdemes néhány mondat erejéig kitérni arra, hogy az ügyvédek véleménye mennyit változott azóta. Úgy érzékeltem, hogy bizonyos mértékben romlott a helyzet. A 2006 őszén felerősödött társadalmi válság a bíróságokon is éreztette hatását. Azt tapasztaltam, hogy a 2007-es, 2008-as évben egyre több kifogás érkezett az ügyvédektől. A rossz közérzet a tárgyalások légkörét is befolyásolta.

A három tudományos műhely összesen 900 oldalt kitevő tanulmányait – amelyet 22 tudós és kutató állított össze – feltettük az internetre, így az érdeklődő ügyvédek is elolvashatták.

A belső hálózatra tettük föl a bírák körében végzett felmérések eredményeit, míg az ügyvédeknél, ügyészeknél folytatott kutatás legfontosabb megállapításait nyilvánosságra hoztuk az OIT döntésének megfelelően. A testület hasznosítani tudta az ügyvéd kollégák tapasztalatait és számos későbbi döntésnél nyomon követhető a jogos kifogások megszüntetésére irányuló törekvés.

Elnökké választásom idején katasztrofális pénzügyi helyzetben voltak a bíróságok, az igazságszolgáltatásra fordított költségvetési összegek aránya a megelőző években folyamatosan csökkent, a választás évében a megyei bíróságok többsége és a Legfelsőbb Bíróság fizetésképtelenné vált, és a fejezet semmilyen tartalékkal nem rendelkezett. Legfontosabb feladatom a negatív folyamatok leállítása és a költségvetési források bővítése volt. A bírák élet- és munkakörülményei tűrhetetlenül leromlottak és az összbírói értekezleteken súlyos kritikát fogalmaztak meg a kialakult helyzettel kapcsolatban.

Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha úgy vélem, hogy némi eredményt sikerült elérni, hiszen 6 éves elnökségem alatt több mint 100%-kal nőtt a bíróságok költségvetése, az épületek több mint 30%-át felújítottuk, sikerült pénz szerezni a Magyar Bíróképző Akadémia felállítására, kiépítettük az országos bírósági informatikai hálózatot, minden bíró kapott számítógépet. Ez persze önmagában nem eredményez színvonalasabb ítélkezést, de az eszközrendszer bővülése kihat a nívóra. A számítógépen sok minden elérhető, a döntést megelőzően a bíró tanulmányozhatja a Legfelsőbb Bíróság, az ítélőtáblák, sőt az Európai Bíróság döntéseit is.

A korábbiakban utaltam arra, hogy megválasztásom évében 12 megyei bíróság és a Legfelsőbb Bíróság fizetésképtelenné vált. Ez egy olyan időszak volt, amikor a pénzhiány már bénítólag hatott, és az eredményes pénzügyi tárgyalások oda vezettek, hogy több mint duplájára nőttek a források. 33 milliárd forinttal vettem át a bírósági büdzsét és 67 milliárd forintra nőtt a költségvetési támogatás összege az évek során, és ezen felül jelentkezett a saját bevétel, kb. 5 milliárd forint. A bírák élet- és munkakörülményei tehát a hat év alatt jelentősen javultak.

A gazdasági válság hatására a 2008–2009-es pénzügyi tárgyalások már nem hozhattak ilyen látványos eredményeket, sőt a növekedés vagy stagnálás helyett több milliárddal csökkent a felhasználható összeg. Ez azt jelenti, hogy a pozitív folyamatok lelassultak vagy megálltak, pl. a bírósági székházak felújítása megtorpant.

A korszerűsítés, felújítás folyamatát folytatni kellene, mivel még mindig sok az igazságszolgáltatás céljaira alkalmatlan bírósági székház. A Pest Megyei Bíróságon például nyáron meghaladta az 50 fokot a tárgyalóteremben a hőmérséklet, mert az üvegépületben nincs légkondicionálás és így kell az ügyvédeknek és bíráknak talárban akár több órán keresztül tárgyalni.

Térjünk vissza a három tudományos intézet átvilágító tanulmányaira.

A Pécsi Tudományegyetem vizsgálata többek között arra irányult, hogy a bírák mennyire érzik függetlennek az ítélkező tevékenységüket és abban a megkérdezettek kivétel nélkül egyetértettek, hogy a vizsgált időszakban senki nem szólt bele az ítélkezésbe, tehát a bírói függetlenség teljes mértékben megvalósult.

Szeretném az Eötvös Károly Intézet összegző megállapítását idézni:

„A bírósági szervezet legfőbb értéke, hogy miközben a közjogi intézményi rendszer egészében számos válságjelenséggel találkozunk, a bírói szervezet és mögötte az ítélkezési funkció egészében intakt maradt.”

Ennek a megállapításnak azért van jelentősége, mert a sajtóban gyakran olvashattunk ezzel ellentétes tényállításokat.

Az Eötvös Károly Intézet értékelése szerint a bíróság nyitott tudott maradni, ez egyrészt a bírák elhivatottságát bizonyítja, másrészt pedig azt, hogy a jelenlegi bírósági törvények – amelyek nagyon sok kritikát kaptak – mégiscsak be tudták tölteni hivatásukat. Politikai értelemben nem bizonyult semmilyen irányban elkötelezettnek a szervezet, nem mutatható ki az ítélkezésben politikai tendencia.

A Pázmány Péter Egyetem közigazgatási tanszékét kértük fel az OIT és a Hivatala működésének átvilágítására. Az OIT valamennyi döntését rendelkezésre bocsátottuk és szabadon vizsgálhatták a hivatal működésének szakszerűségét is. Tamás András professzor úr vezetésével egy olyan tudós csapat végezte a kutatásokat, amelynek tagjai az igazgatás- és szervezéstudomány szakértői voltak.

Azt állapították meg, hogy az OIT és Hivatala valamennyi feladatát – amit jogszabály ír elő – és azon túlmenően minden egyéb feladatát kifogástalanul látta el.

A fentiektől függetlenül számos kritika is érte a bíróságok működését. Ezeket mennyire látta megalapozottnak?

Én is utaltam arra, hogy a bíróságok szervezetéről szóló törvényt többen támadták. Elsősorban egy jogszociológus írásaira gondolok, amely szerint az OIT-on belül a bírósági elnökök túlsúlyban vannak és ők saját magukat ellenőrzik, tehát az OIT összetétele megkérdőjelezhető. Tény, hogy a bírák képviselői által választott OIT bíró tagok többsége megyei elnök volt. Sokan célként jelölték meg a testületen belül a vezetők túlsúlyának megszüntetését, a tagok újraválasztásának korlátozását és városi bíróságokon tevékenykedő bírák beválasztását az OIT-ba.

Az új választások során változott valamit ez a helyzet?

Ha megnézzük a 2008-as új választás eredményét, ebből nem sok valósult meg. Ha nem tévedek a tíz bíró tagból hat különböző szintű bíróságok elnöke, és a többiek is a törvény értelmében bírósági vezetőnek minősülnek. Három tagot újraválasztottak és ismereteim szerint városi bíró nem lett OIT-tag. Ha úgy tetszik, a bíró tagok többsége „saját magát ellenőrzi”. A helyzet persze ennél bonyolultabb, de kétségtelen, hogy a szavazás végkimenetele a dolgozatokban megfogalmazott tanításokat nem tükrözi. Csak halkan jegyzem meg, hogy Lengyelországban egy törvénymódosítás tiltotta meg az elnökök OIT-taggá történő választását, ám az új jogszabályt a lengyel Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette. Elégtételt jelent számomra, hogy az OIT-választás eredményét a hivatalos nyilatkozatok a várakozásoknak megfelelőnek minősítették.

Szintén örömmel konstatáltam, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese az a bíró kollégám lett, aki korábban a tanácselnöki feladatok mellett a főtitkári tisztséget is betöltötte elnökségem idején. A Fővárosi Ítélőtábla és a Fővárosi Bíróság elnökének újraválasztása is fontos visszajelzés volt számomra, a közelmúltban a megyei elnökök többségét is a bírák 80%-os támogatása mellett újraválasztották, így a kontinuitás biztosítottnak tűnik.

Öntől számos – egymással nem mindig konzekvens – nyilatkozatot hallottunk a bíróságok és a nyilvánosság kapcsolatáról. Mi most erről az álláspontja?

Elnökként fontos kérdésnek tekintettem a bíróságok és a nyilvánosság megfelelő kapcsolatát. 1998-ban főtitkárként én lettem az ország első szóvivő bírája, és igyekeztem kiegyensúlyozott kapcsolatot kiépíteni a sajtóval. A Legfelsőbb Bíróság elnökeként is számos nyilatkozatot tettem, mivel a hatályos törvény úgy rendelkezik, hogy az elnök és az általa kijelölt személy adhat felvilágosítást a sajtó számára. Az egyes szakterületekhez értő három szóvivő bíró mellett az igazságszolgáltatás egészét érintő és a Legfelsőbb Bíróság működésére vonatkozó kérdésekre én válaszoltam. A sajtószabadság és a közvélemény hiteles tájékoztatása álláspontom szerint nagyon fontos, mivel a bíróság jogerős döntése mindenkire kötelező és az ellenőrzés feladatait bizonyos értelemben a sajtónyilvánosság látja el. Voltak persze viták is, hiszen a sajtószabadság egyik korlátja sajtóperekben éppen a bíróság, így időnként az újságíróknak is akad törlesztenivalója. Álláspontom világos: a bíróságokat érintő kritikáknak tényeken kell alapulnia, a véleménynyilvánítás szabadsága nem azonos a valótlan tényállítás jogával.

Ön szerint milyen hatással volt a bíróságok működésére az uniós csatlakozás?

Fontos szerepet játszott a bírák életében hazánk uniós csatlakozása. El kellett sajátítani a közösségi jogot, egy újfajta szemléletre volt szükség. Az országjelentések azt bizonyítják, hogy a bírák felkészítése megfelelő volt, és szemben más környező országokkal hazánk csatlakozását nem hátráltatta az igazságszolgáltatás nem kellő felkészítése.

A nemzetközi szervezetekben is megpróbáltunk szerepet vállalni. Komoly fegyvertény, hogy a négy évtizedes múltra visszatekintő és 100 tagállamot tömörítő Legfelsőbb Közigazgatási Bíróságok és Államtanácsok Világszervezete – amelynek immár 15 éve részt veszünk a munkájában – 2004-ben beválasztott az igazgatótanács tagjai közé. Az Európai Unió Legfelsőbb Bírósági Elnökeinek Szervezete alelnökké választott 2004-ben Madridban. Mindkét nemzetközi szervezetben később újraválasztottak ezekre a vezető tisztségekre. Magyarországnak tehát kialakult egyfajta nemzetközi elismertsége és ez segítette ezt a folyamatot, amiről beszéltem.

Azt, hogy mennyire komolyan veszik a nemzetközi tevékenységet, jól mutatja az egyik uniós főbíró kissé patetikus hangnemben nekem címzett levelének részlete: „Ön nyilvánvaló módon beírta magát Európa történelmébe, mint a nemrégiben létrehozott Európai Unió Legfelsőbb Bírósági Elnökei Hálózata Igazgatótanácsának első, poszt-diktatórikus államból megválasztott tagja.” A dicséret nyilvánvalóan az egész magyar igazságszolgáltatásnak szól.

Ön most a Legfelsőbb Bíróság tanácselnökeként végzi a bírói munkáját, de a sajtóhírek szerint a közéleti szerepléssel sem hagyott fel. Mesélne ezekről?

Az elnöki mandátum leteltét követően a Legfelsőbb Bíróság tanácselnökeként ítélkeztem tovább, miként az elmúlt három évtizedben is, és megmaradt számos társadalmi funkcióm is. A korábbinál több energiát tudok fektetni az emberi jogokkal kapcsolatos kérdésekre, amelyet rendkívül fontosnak tartok. Az emberi méltóság fokozottabb védelme érdekében alkotmányértelmezést kértem, élve a Legfelsőbb Bíróság elnökét megillető jogkörrel, azonban az Alkotmánybíróság – három év elteltével, négy tárgyalást követően – hatáskörének hiányára utalva nem adott választ az általam feltett kérdésekre. Törvénymódosítást is kezdeményeztem, de a köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz utalta az elfogadott törvényt, és az hasonló sorsra jutott, mint az alkotmányértelmezési kérdésem. Néhány héttel ezelőtt egy felhívást tettem közzé az emberi méltóság védelme érdekében és úgy tűnik, hogy nem eredménytelenül. Öt parlamenti párt, a történelmi egyházak, civil és kisebbségi szervezetek és több ezer magánszemély csatlakozott a felhíváshoz. Első ízben tavaly decemberben megtartottuk az Emberi Méltóság Nemzeti Emléknapját. Együtt emlékeztünk a holocaust és az ötvenes évek törvénysértéseinek mártírjaira. Úgy vélem, a volt közjogi méltóságok a befolyásukat és ismertségüket jó célok érdekében hasznosíthatják, és ezzel hozzájárulhatnak a társadalmi békéhez. Mindezeken felül előadásokat tartok, oktatok, és részt veszek a Francia Becsületrend magyar tagozatának munkájában.

Dr. Bodolai László


Kapcsolódó cikkek

2023. január 27.

Egy asztalnál Bálint Andrással és Jordán Tamással

Mintha együtt ülnénk a Rózsavölgyi Szalon kávéházi asztalánál a két színészóriással, úgy telik el másfél óra, ahogy hallgatjuk őket a mindennapokról, a művészetről – az életről.

2023. január 25.

Mit tehetünk, ha kikerül rólunk egy nem kívánt kép a netre?

A gyakorlatban még mindig kevesen tudják, milyen következményekkel jár másokról fotót készíteni vagy megosztani azt az interneten. Általános vélemény, hogy a saját magunk által készített fotóval azt csinálunk, amit akarunk. Ez azonban nem is lehetne messzebb az igazságtól – mondja a szakértő, aki szerint a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt edukálni szükséges a fényképekhez fűződő jogaikról és kötelességeikről.