Gazdasági és jogi lehetőségek Romániában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Dr. Kicsi Zselyke Borbála 2004-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. 2003-ban tanulmányokat folytatott a finnországi Tamperei Egyetem nemzetközi jogi karán, ahol nemzetközi munkajogi képzésben részesült. Egyéni ügyvédi irodáját 2009-ban alapította. Szakterülete a gazdasági jog, cégjog, gazdasági büntetőjog, ingatlanjog, szerzői jog. Célja, hogy ügyfelei számára komplex jogi megoldásokat nyújtson, az ügyfelek igényeihez a lehető legjobban igazodva, magasabb szakmai színvonalon, magyar, román, német és angol nyelven egyaránt. Ételek közül szívesen fogyasztja az erdélyi padlizsánkrémet, salátákat, rákokat, tenger gyümölcseit. Szabadidejét a családjával tölti, utazik, Olaszország a nagy kedvencei közé tartozik, télen síel. Folyékonyan beszél angolul, románul, németül és társalgási szinten franciául, olaszul, finnül. Tervei közt szerepel, hogy elsajátítsa a spanyol nyelvet is.

Miért érdemes Romániában céget alapítani?

Románia 72 országgal, köztük Magyarországgal is kötött kétoldalú beruházásvédelmi és kettős adózást elkerülő egyezményt, ahol a külföldi tulajdonhányad elérheti a 100%-ot.

A védelmi- és nemzetbiztonsági területtel összefüggő iparágakba történő befektetések esetében előzetes kormányzati jóváhagyás szükséges. A külföldi tulajdonú cégek által megtermelt nyereség korlátozás nélkül átváltható és külföldre utalható.

Románia elismeri a kereskedelmi viták rendezésében a döntőbíróságok illetékességét, a nemzetközi cégekkel kötött szerződéseknél alkalmazható, harmadik országban működő választott bíróságok illetékességét. A Román Kereskedelmi és Iparkamara mellett a Nemzetközi Kereskedelmi Választottbíróság is működik.

Kisebb cégek közötti szerződéskötésnél általában a román bíróság illetékességét kötik ki, mivel az időigényességével együtt nagyobb az esély a per befejezésére, mint a magyar bíróság esetében.

Milyen beruházási kedvezményeket nyújt a román állam?

A román kormány kizárólag a dolgozók továbbképzéséhez és a 45 év feletti munkanélküliek alkalmazása esetén nyújt támogatást a cégeknek. A befektetésekhez az uniós előírásokkal összhangban nyújtandó támogatásokra vonatkozó új szabályozás kidolgozása folyamatban van. Románia csaknem 40 bankból álló bankrendszere – a CEC (Román Takarékpénztár és Bank), az egyetlen állami tulajdonú bank kivételével – teljesen magánkézben van. A piaci részesedés alapján a legnagyobb bank a Román Kereskedelmi Bank (BCR), amelyet az Erste Bank vásárolt meg, őt követi a francia tulajdonú BRD-Societe Generale, majd az osztrák Raiffeisen Bank. A negyedik helyen az Unicredit csoport részét képző HVB Tiriac Bank áll.

A román bankrendszer igen intenzíven fejlődött az elmúlt évek alatt és a szolgáltatások mennyiségi és minőségi bővülése a jövőben is folytatódik.

A pénzintézetek mind a magánszemélyek, mind a vállalati és ezen belül is a KKV szektorhoz tartozó ügyfelek számára egyre bővülő termékkínálattal jelentkeznek a piacon, főként a lej- és devizaalapú hitelkonstrukciók terén. A kártyaalapú fizetés egyre elterjedtebbé válik, a kártyaelfogadó helyek száma folyamatosan növekszik.

A magyar bankok közül az OTP országos lefedettséggel, több mint 70 fiókkal van jelen Romániában, míg a Magyar Külkereskedelmi Bank a Romexterra megvásárlásával lépett a piacra, a nagyobb városokra kiterjedő, csaknem 50 képviseletből álló hálózattal.

Mi a helyzet a külföldi munkavállalók esetében?

Romániában az 585/2003. számú sürgősségi kormányrendelet szabályozza a külföldiek munkavállalását. A magyar állampolgárok és az EU többi országából származó személyek azonos feltételek mellett kaphatnak munkavállalási engedélyt.

Aki ingatlant szeretne bérelni cége számára, milyen ingatlanárakra, bérleti díjakra számíthat?

Romániában, de különösen Bukarestben az ingatlanárak és bérleti díjak egyaránt magasak nemzetközi összehasonlításban. Az igényekhez képest kevés a rendelkezésre álló ingatlan és a dinamikus építkezések ellenére sem sikerült a kínálatot egyensúlyba hozni a kereslettel. Az A kategóriás ingatlanok esetében a bérleti díj Bukarestben havonta négyzetméterenként 70–85 euró.

A szellemi és szerzői jogok tekintetében mi a konvencionális módszer?

Romániában a szellemi termékek és szerzői jogok védelmére vonatkozó törvényi szabályozás megfelel az európai és nemzetközi követelményeknek, azonban a rendelkezések gyakorlati alkalmazása és betartása elmarad a kívánalmaktól.

Az elmúlt években az audio-video hang- és képhordozók területén végzett illetéktelen másolások terén javult a helyzet, ugyanakkor a számítógépes szoftverek jogtisztaságának ellenőrző rendszerében és a szankcionálásban még jelentős elmaradások tapasztalhatók. Románia aláírta a szellemi tulajdonjogok védelmére vonatkozó nemzetközi egyezményeket, beleértve a Szellemi Tulajdonjogok Kereskedelmi Vonatkozásairól szóló Megállapodást is (TRIPS) és hatályba léptette a szabadalmi jogok, védjegyek és szerzői jogok védelmére vonatkozó jogszabályokat.

Románia részese az online szerzői jogok védelméről szóló Internet Konvenciónak, valamint részese az ipari tulajdonok védelmére vonatkozó Párizsi Egyezménynek és annak későbbi módosításainak. A szakterületre vonatkozó részletes információk az Állami Találmányi és Védjegy Hivatal (www.osim.ro), illetve a Román Szerzői Jogi Hivatal (www.orda.ro) honlapján találhatók.

Annak idején a jogi egyetem miatt jöttél át Magyarországra tanulni, majd később megalapítottad saját ügyvédi irodádat, boldog házasságban élsz, van egy gyönyörű gyereked, szép házad, hivatásod. Megvalósult a gyerekkori álom?

Az utolsó gimnáziumi órán az osztályfőnököm kérése az volt, hogy mindenki írja le egy papírra, hogy mit szeretne megvalósítani az élete során, majd ezt beborítékoltuk és megőrzésre került a tanárnőnél. Amikor hazautaztam Sepsiszentgyörgyre a 10 éves érettségi találkozóra, akkor az osztályfőnököm elővette a borítékokat és mindenki elolvashatta, hogy mi volt a vágya. Nagyon meghatódtam, amikor elolvastam a kívánságlistámat, mert már nem is nagyon emlékeztem, hogy annak idején mit is írtam rá, de örömmel konstatáltam, hogy tulajdonképpen a vágyam teljesült.

Az egyetem utolsó évében a finnországi Tamperei Egyetemen nemzetközi munkajogot, szerzői jogot és versenyjogot tanultam. Visszatérésemet követően 2004-ben államvizsgáztam a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán és 2005 januárjától egy holland-amerikai érdekeltségű, magyarországi szerzői joggal foglalkozó cégnél helyezkedtem el, ahol filmek szerzői jogával foglalkoztam. A cégnek a fő profilja volt a filmforgalmazás, a zenei jogok és szomszédos jogok gyűjtése. A munkám kapcsán számos filmfesztiválon vettem rész, többek között a Cannes-i Filmfesztiválon is, ahol volt szerencsém híres színészekkel is találkozni.

2007-ben úgy éreztem, hogy 3 év angol nyelvű munka után szükségem lenne egy kis magyar nyelvű gyakorlatra is, és elkezdtem ügyvédjelöltként dolgozni a Krepsz és Varga Ügyvédi Irodában, ahol két nagyon kedves ügyvédnő kollégával dolgoztam együtt, akiktől nagyon sokat tanultam és a mai napig is jó kapcsolatban állunk egymással.

A szakvizsga letétele után megalapítottam a saját ügyvédi irodámat, amire már gyerekkorom óta vártam és érdekes, hogy annak ellenére, hogy többen féltettek és óva intettek, hogy inkább maradjak társügyvédnek, vagy menjek el nagy nemzetközi ügyvédi irodába, kitartottam az elképzelésem mellett és megvalósítottam a saját egyéni ügyvédi irodámat.

Nem állítom, hogy nem kecsegtettek a nagy nemzetközi ügyvédi irodák munkaajánlatai, de mivel kikötésük volt, hogy egy adott szakterülettel foglalkozzam, inkább a saját utamat követtem.

Elsősorban gazdasági joggal, munkajoggal, büntetőjoggal és társasági joggal foglalkozom, kiegészülve a nemzetközi ügyfélkör üzleti tevékenységéhez kapcsolódó, egyéb jogterületekre is kiterjedő komplex jogi tanácsadással. Az iroda ügyfélköre a multinacionális gazdasági társaságoktól kezdve a hazai és külföldi kis-, és középvállalatokon át az egyéni megbízókig terjed.

Az erdélyi származásom és az oda való kötöttségem miatt a fő profilom a gazdasági jog és a gazdaági büntetőjog területe, számos magyarországi és romániai ügyfél keresett meg és ezért az év elején felvételemet kértem a Román Ügyvédi Kamarába, amelynek a tagságát jelenleg felfüggesztettem, mert a közelmúltban anyai örömök elé néztem.

A gyerek mellett a szakmai teljesítményt is szükségesnek tartom és ezért heti két napot az ügyvédi irodámban töltök, próbálva az időmet úgy beosztani, hogy minden elvárásnak megfeleljek.

A tárgyalásokon való részvétel és az arra való felkészülés a mai napig is nagy kedvencem. Idővel szeretnék visszatérni és teljes munkaidőben dolgozni. Jelenleg olyan kollégáim segítenek a munkámban, akik az egyetemen évfolyamtársaim voltak, és mivel hamarosan ők is anyai szerepkör elé néznek, tudunk egymásnak tanácsokat adni.

A 30-as korosztályú nőknek nagyon nagy dilemmájuk, hogy a sok tanulás után a karriert vagy a családot válasszák, hogyan vállalják fel az anyaságot és ezt hogy egyeztessék össze a munkával.

Különleges neved nagyon büszkén viseled.

A nevem kapcsán nagyon sok poén alakult ki. Ha valakinek bemutatkozom, akkor mindig visszakérdez és a külföldi ügyfeleknek is nehézséget jelent kiejteni.

A névadás édesanyámtól származik, amikor várandós volt, talált egy régi naptárt és a nevek között kutakodva rátalált a Zselyke névre, ami nagyon megtetszett neki. A szobámban egészen a születésemig az állatfigurás tapéta helyett a nevem volt körbeírva a falakra, hogy könnyebben hozzá lehessen szokni ehhez a különleges névhez.

Nagyapám a szemüvegtokjába írta bele az unokája nevét, hogy el ne felejtse.

A Borbála nevet szintén az édesanyám választotta. A Zselyke név jelentése csermely, kispatak. Régi szláv eredetű névként jegyzik az utónévkönyvek (az ősszláv „zsel” szótő vágyat, kívánságot jelent), de az erdélyi Hargita megyében lévő Szelykefürdőhöz is köthető a név, melyet Orbán Balázs is megemlít a leírásaiban, sőt 1871-ben meg is vásárolja és korszerűsíti a vesszőfonatos fürdőmedencét, meleg fürdőket, vendéglőket, szállodát építtet, valamint Wass Albert regényeiben is gyakran szerepel ez a név.

Büszkén viselem ezt a régi nevet, annak ellenére, hogy sok nehézségbe ütközöm miatta, de aki megjegyzi, egy életre emlékezni fog rá.

Dr. Pál Edith


Kapcsolódó cikkek

2023. január 27.

Egy asztalnál Bálint Andrással és Jordán Tamással

Mintha együtt ülnénk a Rózsavölgyi Szalon kávéházi asztalánál a két színészóriással, úgy telik el másfél óra, ahogy hallgatjuk őket a mindennapokról, a művészetről – az életről.

2023. január 25.

Mit tehetünk, ha kikerül rólunk egy nem kívánt kép a netre?

A gyakorlatban még mindig kevesen tudják, milyen következményekkel jár másokról fotót készíteni vagy megosztani azt az interneten. Általános vélemény, hogy a saját magunk által készített fotóval azt csinálunk, amit akarunk. Ez azonban nem is lehetne messzebb az igazságtól – mondja a szakértő, aki szerint a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt edukálni szükséges a fényképekhez fűződő jogaikról és kötelességeikről.