Nem korlátozhatatlan alapjog a véleménynyilvánítás

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Túlzott volt az optimizmus a rendszerváltás idején a gyűlöletbeszéddel kapcsolatban; mára a kérdés átpolitizálódott, ami elbizonytalanította a jogalkalmazókat. Dr. Gerő Tamás szerint lehetséges az a szabályozás, ami hagyja érvényesülni a gyülekezési-, egyesülési-, és a véleménynyilvánítási szabadságot, de védi a kisebbségek, közösségek méltóságát is.

A rendszerváltás idején még azon az optimista állásponton voltak a jogtudósok és a jogalkalmazók, hogy megfelelő lesz a gyűlöletbeszéd szabályozásnak az az alapgondolata, hogy aki gya-lázkodik, az önmagát bélyegezi meg, a kirekesztő véleményeket a közvélemény el fogja utasítani, kiveti magából, ám sajnos nem így történt. Az állandó politikai befolyásoltság elbizonytalanítja a jogalkalmazót, pedig egyszerű büntetőügyek megítéléséről van szó. Mondok egy példát, az egyik oldal úgy fogalmaz, hogy neonáci, újfasiszta fiatalok randalíroznak, a másik oldal értelmezésében viszont hétköznapi tüntetőkről van szó, akiket megillet a véleménynyilvánítási, és gyülekezési szabadsághoz való jog. Nem véletlen ezáltal, hogy a politikai színezetű ügyekben nehezen foglal állást a rendőrség, az ügyészség vagy a bíróság, és általában a rendzavarás, vagy a garázdaság enyhébb, szabálysértési alakzatát állapítják meg, aminek alig van visszatartó ereje. Bátrabban kellene alkalmazni a meglévő jogszabályokat, a legegyszerűbb valakit rendzavarás szabálysértése miatt mondjuk negyvenezer forintra megbüntetni, sokkal nehezebb jogalkalmazói feladat feltárni a mögöttes szándékot, az izgatás vagy uszítás és a gyűlölködést követő erőszak közötti tényleges okozati összefüggést.

A témához kapcsolódó, legutóbbi alkotmánybírósági határozathoz fűzött egyik párhuzamos indokolás szerint nemzetközi jogszabályokból is levezethető, hogy a nemzeti, faji, etnikai vagy vallási csoportokat a törvény erejével kell védeni az ellenük irányuló, erőszakra vezető gyűlölettel szemben. De idézhetném az Európa Tanács azon határozatát is, amely szerint a rasszista aktusokat, csoportokat büntetni kell, és tiltani kell a rasszista anyagok rasszista célú terjesztését.

A véleménynyilvánítási szabadság alkotmányban rögzített védelme, a gyülekezési, és egyesülési jog szabályozása alig néhány paragrafust tesz ki, sok a gyakorlatban felmerülő kérdést nem szabályoz – például a bejelentés nélküli tüntetést –, viszont kétharmados jogszabályok lévén csak politikai konszenzussal lehetne megváltoztatni a törvényeket, amire pedig jelenleg nincs esély.

Egyes jogtudósok szerint a jelenlegi szabályok jók, csak megfelelőn alkalmazni kellene őket. A gyakorlati alkalmazás során felmerülő ellentmondások feloldása viszont nem mindig sikerül. Az például, hogy egy tüntetést 2004-ig azért nem engedélyeztek, mert az a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járna, most meg azért, mert a közlekedés más útvonalon nem biztosítható, álmegoldás. Ilyen esetekben a bíróságoknak gyorsított eljárásban kellene arról döntenie, hogy a rendőrség tiltó határozata jogszerű volt-e. A jelenlegi helyzetben a rendőrség azonban szinte egyáltalán nem tilt be előre bejelentett tüntetést, vagy ha mégis, a döntését politikai nyomásra visszavonja.

A szabad véleménynyilvánításhoz való jog ugyanakkor nem korlátozhatatlan alapjog, számos büntetőtörvénykönyvben szabályozott tényállás érinti, ilyen például a rágalmazás, a becsületsértés, a törvény, vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás, a tiltott önkényuralmi jelképek használata, a nemzeti jelképek megsértése, a rémhírterjesztés, vagy a közveszéllyel fenyegetés.

Az alapjogok esetleges korlátozásánál mindig egy szükségességi és arányossági tesztet vizsgál az Alkotmánybíróság, amelynek eddig nem feleltek meg a gyűlöletbeszédet büntetni rendelő kezdeményezések.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium honlapján már olvasható a közrendet, és a köznyugalmat veszélyeztető, valamint az igazságszolgáltatás működését zavaró jelenségek elleni hatékonyabb fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításának a tervezete, amely érinti a gyűlöletbeszéd témakörét is. Az új jogszabálytervezet a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak tényállásánál a sértetti kört kibővítené a lakosság egyes csoportja elleni erőszak tényállásával. Kiegészülne az egyesülési és gyülekezési jog megsértését szabályozó szakasz is, az erőszakkal vagy fenyegetéssel való elkövetés minősített esetnek számítana, és büntetnék az előkészületet is. Önállóan büntetnék a hatóság eljárásának megzavarását, és a bűncselekmény elkövetésére való felhívást, utóbbi adott esetben a közösség elleni izgatás tényállása helyett lenne alkalmazható (így az erőszak közvetlen és nyilvánvaló veszélye nem lenne feltétele a büntethetőségnek). Súlyosabban büntetnék a garázdaságot, ha azt csoportosan, és a köznyugalmat súlyosan megzavarva, vagy nyilvános rendezvényen követik el.

Nem valószínű, hogy a kérdés az új jogszabálytervezettel – társadalmi és politikai konszenzus híján – megoldódik, a jelenleg zajló közéleti vita viszont jót tehet az ügynek, hiszen szükség volna a világos jogszabályi környezetre, ami a gyülekezési jog és a véleménynyilvánítási szabadság korlátait jelenti. Meggyőződésem, hogy lehetne olyan szabályozást alkotni, ami hagyja érvényesülni a gyülekezési, egyesülési, és a véleménynyilvánítási szabadságot, de védi a kisebbségek, közösségek méltóságát is. E szabályok megalkotásánál az lenne a legfontosabb, hogy jobban figyelembe vegyék a vonatkozó alkotmánybírósági határozatokat, és a párhuzamos, illetve különvéleményekben található utalásokat.

Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a büntető jogszabályokat csak végső esetben kell alkalmazni, ez az ultima ratio elve. Ha valakit tényleg megsértenek a személyhez fűződő jogában, akkor az illető léphessen fel kártérítési igénnyel. Ezzel kapcsolatban nehezíti a joggyakorlást, hogy a nem vagyoni kártérítésre vonatkozó Ptk. rendelkezéseket még 1992-ben megsemmisítették, a részletek ezért most a jogszabályban nincsenek kifejtve. Pedig az jelenthetné megítélésem szerint az egyik megoldást; ha annak, aki mást emberi méltóságában megsért, magas kártérítéssel kellene számolnia, ami valóban elrettentő erővel bírna.

A büntethetősége a gyűlöletbeszédnek tehát azért problematikus, mert nehéz a közvetlen okozati összefüggést megtalálni az egyes médiában vagy akár utcán elhangzó uszító beszéd, és azt követő utcai erőszak között. A gyakorló jogászok sem tudják megállapítani kétséget kizáróan a randalírozók esetleges rasszista mögöttes szándékát, hacsak ezt ők nem tárják fel, és teszik láthatóvá.

Fontosnak tartom a politikailag korrekt közbeszéd kialakítását is. Ahogyan az angolszász mintát követve vette át a magyar jogrendszer a véleménynyilvánítási szabadság védelmének szabályozását, úgy kellene ugyancsak angolszász mintára elterjeszteni a politikailag korrekt közbeszédet.

Arra is van mód, hogy megakadályozzuk, ne lehessen visszaélni a közösségek, kisebbségek méltóságát védeni kívánó jogszabállyal. A legutóbbi erre vonatkozó polgári törvénykönyv módosítás alkotmányellenességét kimondó alkotmánybírósági határozat párhuzamos indokolásában ez úgy fogalmazódik meg, hogy a konkrét jogsértésnek az egyén élethelyzetét alapvetően meghatározó közösséget kell érnie, amely közösséghez tartozásnak a megszüntetése a közösség tagja számára nem lehetséges, vagy az emberi méltóságának a feladásával (önfeladással), illetőleg jelentős sérelmével járna. Például, ha valakit azzal sértenek meg, hogy „hülye Kispest- vagy Újpest-drukkernek” titulálják, az nem ilyen, hiszen az, hogy valaki egy focicsapatnak szurkol, az objektíven nem tartozik személyiségének legmeghatározóbb tulajdonságai közé. A szőkéket, szeplősöket vagy balkezeseket ért sérelmeket is szubjektíven méltánytalannak tarthatják az érintettek, de ilyenkor azt kell vizsgálni, hogy a konkrét sérelem az általános társadalmi értékítélet szerint alkalmas-e arra, hogy az egyénben komoly félelmet keltsen.

dr. Schmidt Gábor

---