Gemenc a mozikban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ritkaság, hogy egy magyar természetfilmet mozikban vetítsenek. A Gemenc – Árterek világa című alkotásnak sikerült áttörnie ezt a gátat.


2017. május 18-tól ötven filmszínház játssza Olma Frigyes művét, mely az Európa-szerte egyedülálló gemenci ártéri erdő gazdag élővilágát és egyedülálló hangulatát tárja a nézők elé, különleges felvételek segítségével.

Jelenetképek a filmből (Fotók: Panónia Entertainment)

A megkapó látványvilágú, színvonalas alkotás minden korosztály számára élvezetet nyújt, s aki netán eddig nem volt természetkedvelő, a film láttán minden bizonnyal azzá válik. A WWF Magyarország ajánlásával mozikba jutó műben a kamerák hónapokon át nyomon követik egy feketególya-pár életét: a szülők fészket raknak, kikeltik a tojásokat, majd a kicsik szárnybontásáig felnevelik három utódjukat. Ritkaságszámba mennek a barna varangy pártalálásának víz alatti felvételei is. Izgalmas, ahogy betekinthetünk a gímszarvasok életébe, láthatjuk egy vaddisznókonda mindennapjait, és közelről figyelhetjük meg az egymáshoz hűséges hódpárt abból a tucatnyi hódból, melyeket sikerült visszatelepíteni az ártérbe.

Olma Frigyes rendező-operatőr főállásban könyvvizsgáló. Egy évtizede szeretett bele a gemenci tájba. Előbb szenvedélyes hobbifotósként tért vissza rendszeresen az ártéri vadonba, majd háromévi fényképezést követően elhatározta, filmet forgat az itteni sajátos, szépséges világról, hogy minél többen megismerhessék a természete e csodáját.

Két operatőrtársával, Barkuti Balázzsal és Utassy Györggyel 2012-ben láttak munkához, és öt éven át több mint kétszázharminc napon át forgattak. Majd következett egyévnyi utómunka, hogy elkészüljön a csaknem hatvanperces film.

A Gemenci-erdő Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű és kimagasló fajgazdagságú ártéri erdeje a Duna mentén, mely a Sió torkolatától Báta községig tartó szakaszon terül el. A 180 négyzetkilométeres erdőség 1977 óta áll természetvédelmi oltalom alatt, jelenleg a Duna–Dráva Nemzeti Park része. A hatalmas területet időről időre elönti a Duna, mely egyszerre épít és rombol, véd és támad. E folyamatos változás élteti a tájat, s meghatározza az élőhelyét itt meglelő állatok és növények mindennapjait.

A budapesti díszbemutatót követően Olma Frigyes mesélt a Jogászvilágnak a filmkészítés körülményeiről. Elárulta, hogy a büdzsét tízmillió forint alatt sikerült tartani, ami nagy szó, mert hasonló színvonalú nyugat-európai vagy amerikai természetfilmek ennek sokszorosába kerülnek. Általában csak hétvégén jutott el a forgatási helyszínekre, ám az állatok, az időjárási körülmények nem a hétvégéhez alkalmazkodnak, így nem mindig jártak sikerrel.

„Volt, hogy napokig kinn voltunk lesben, és semmi érdemleges nem történt. Bizony, nehéz dolgozni az állatokkal: ha meghallják, meglátják, kiszagolják az embert, máris eltűnnek. Főleg a szarvasok: elég egy rossz széljárás, és már be is fellegzett arra a napra a forgatásnak. Sok energiába telt, hogy közelről tudjuk rögzíteni őket.”

Az új technikai eszközzel, a drónnal viszont szerencséjük volt: „Amíg forgattunk, folyamatosan fejlődött ez a technika – magyarázta. – Mindig a legújabb változatot használtuk, összesen hármat. Sokat segítettek, nem kellett repülőből filmezni, az korlátozta volna a lehetőségeinket mind anyagi, mind engedélykérés szempontjából.”

A vetítéseken a film előtt két előzetest láthatnak a mozinézők: a tavaly nagy sikerrel bemutatott Vad Kunság című természetfilmet jegyző Mosonyi Szabolcs és Bagladi Erika legújabb, jelenleg is készülő filmjének előzetesét, valamint a WWF Magyarország kisfilmjét, mely a szervezet fennállásának 25. évfordulója alkalmából készült.

A Gemencről szóló természetfilm a Pannonia Entertainment forgalmazásában jut el a mozikba.

A film előzetese itt látható: https://www.youtube.com/watch?v=qi8i-Xrbgx0

A vetítési helyszínek egyre bővülő listája az alkotás Facebook-oldalán, a https://www.facebook.com/GemencFilm/ címen olvasható.


Kapcsolódó cikkek