„Gyakorló jogászok, ügyvédek is tanulhatnak Cicero beszédeiből”

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Először jelent meg magyar nyelven Marcus Tullius Cicero összes perbeszéde. A csaknem ezerháromszáz oldalas könyvet dr. Nótári Tamás jogász, klasszika-filológus, a Károli Gáspár Református Egyetem docense, az MTA Jogtudományi Intézetének tudományos munkatársa jegyzi: a beszédeket ő fordította le, látta el jegyzetekkel és ő a bevezető tanulmány szerzője is. Őt kérdeztük minden idők egyik legnagyobb ékesszólójáról.

Az ókori bíróságon esküdtszék működött, csakúgy, mint a mai angolszász bíráskodásban. Sztárügyvéd lenne ma Cicero az Egyesült Államokban, vagy megbukna?

Bizonyos szempontból mindenképp sztárügyvéd lenne. Cicero ugyan magát elsősorban nem ügyvédnek tekintette, hanem politikusnak, vagy még inkább államférfinak. Ám rengeteg bírósági ügyben volt a vádlott szószólója, igaz, e perek nagy része nem választható el a politikától. Ezek a perbeszédek döntő többségükben politikailag jelentős bűnügyekben, a római politikai elit vesztegetési, korrupciós, választási csalással összefüggő, államellenes, közrendet vagy adott esetben életet, testi épséget sértő bűncselekményei kapcsán születtek.

A kötet csak egy-két magánjogi – birtokvitából, kölcsönügyletből fakadó – tárgyú beszédet tartalmaz.

Ahogy a politikai pereknek van jogi vetülete, úgy a perbeszédeknek is van politikai vetülete. Az ókori Rómában a politikai ellenfeleket gyakran úgy akarták lejáratni, hogy a legkülönfélébb vádakkal perbe fogták őket. Azért is lehetne ma Cicero sztárügyvéd, mert ugyanúgy laikusokat, az esküdtszék tagjait kellett meggyőznie, mint ahogy ma is kellene az angolszász jogrendben. Legfeljebb annyi a különbség, hogy az angolszász világban a társadalom minden rétegéből válogatják az esküdteket, az ókori Rómában a harminc-negyven-ötven tagú, nagy létszámú esküdtbíróságok tagjai viszont a szenátori rendből, illetve a lovagrendből, vagyis a gazdag kereskedőréteg tagjai közül kerültek ki.

És a mai Magyarországon is keresett ügyvéd lenne Cicero?

Szerintem igen, bár Magyarországon nincsen esküdtbíráskodás, de bizonyára megtalálná e bírósági szituációkban is az adekvát érvelési módot. Zsenialitása ugyanis éppen a konkrét helyzet felismerésében, és az annak legmegfelelőbb stratégia alkalmazásában állt…

Védő vagy vádló volt gyakrabban a bíróságokon?

Védőügyvéd volt, csupán egy alkalomról tudunk, amikor a törvényszék előtt vádlóként érvelt: Caius Verres egykori szicíliai helytartó ellen lépett fel, aki kifosztotta tartományát. A védő számára sem volt csekély a tét: védencét többek között száműzetésre, teljes vagyonelkobzásra ítélhették, de akár halálbüntetés is fenyegethette.

Cicerót általában felkérték az ügyek védelmére?

Igen, minden esetben.

Tisztes honoráriumért?

Igen, komoly honoráriumért! Mindebből jelentős vagyonra is szert tett, azonban esetében nem a pénz volt az egyetlen motiváció. Mivel a büntetőügyekben általában a politikai élet fontos résztvevői voltak a főszereplők, Cicero úgy gondolkodott: akit védek, lekötelezettem lesz. Ő is politikus volt, aki el akart érni különböző tisztségeket. Kr. e. 63-ban consul lett, a római köztársaság legfőbb méltóságára választották, méghozzá úgy, hogy nem volt tagja a szenátusi arisztokráciának. Fehér hollónak számított, hogy ez egy homo novusnak – szó szerint „új embernek” – sikerüljön, vagyis olyasvalakinek, akinek ősei között nem voltak magasabb magisztrátust viselő személyek. Ez többek között annak volt köszönhető, hogy Cicero támogatókat gyűjtött magának, miután sikerrel védett nagyon fontos embereket, akik utóbb klientúrájukkal együtt mögé álltak a választási kampány idején. Tehát részvétele jelentős peres ügyekben egyik eszköze volt a politikai befolyásszerzésnek, saját politikai karrierje egyengetésének.

Cicerónak ötvennyolc beszédét őrizte meg az utókor, ezeknek körülbelül a fele politikai, fele perbeszéd. Több beszédéről tudjuk, hogy elhangzott, de nem maradt fenn. Az ismert szövegekből mennyire kaphatunk képet a nagy szónok ékesszólásáról, jogtudományi és filozófiai ismereteiről?

Szerencsére kellő számú elemezhető, értékelhető beszéd maradt fenn Cicerótól pályafutása minden korszakából, fiataltól időskoráig. Sőt, ő az az ókori szerző, akitől a terjedelmét tekintve legnagyobb életmű ránk maradt, nagyobb, mint Arisztotelésztől vagy Platóntól. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy már az ókorban is tananyagként forgatták Cicero beszédeit, retorikaelméleti munkáit, halála után is egyre több másolat készült belőlük, hiszen a középkorban is tőle, belőle tanultak retorikát. Titkára mindig ott ült mögötte, és beszédeit gyorsírással jegyzetelte. Aztán a szöveget utólag stilizálták, egységessé tették, de komoly tartalmi változtatásokat rendszerint nem hajtottak rajta végre, legalábbis a perbeszédeken általában nem.

Miért volt kiemelkedő jelentőségű a szónoklás művészete-mestersége Cicero életében, vagyis Kr.e. 106-tól 43-ig, a római köztársaság utolsó évtizedeiben?

Erre nálamnál sokkal jobban tud válaszolni Quintilianus, a Szónoklattan című hatalmas, összefoglaló munka szerzője, aki egyben Cicero legnagyobb tisztelője is. Beszédein keresztül mutatja be, hogyan kell érvelni, a szónoklatot felépíteni, és a legszebb méltatást ő fogalmazza meg Ciceróról. (Lásd a keretben közölt idézetekben! – A szerk.) Rómában a politikai döntések a szenátusi összecsapások, a népgyűlések előtt lefolytatott viták eredményeként születtek meg. Különböző érdekek mentén különféle politikai irányzatok – „pártok” – képviselői igyekeztek meggyőzni egymást, illetve hallgatóságukat a szavazás előtt. Nyilvánvaló, hogy tudniuk kellett érvelni, mondanivalójukat tetszetős köntösbe öltöztetni – és nem kizárólag a logika, észérvek alapján. Ha úgy tetszik, ezek a beszédek nagyon gyakran indulatokra, érzelmekre ható, azokat felkorbácsoló szónoklatok voltak, Az érvek nem mindig a logika, hanem a topika rendszeréből fakadtak, a toposzok, a közhelyszerű érvek meggyőző ereje, megfelelő elhelyezése ugyanúgy hatott a hallgatóságra. Emellett a perbeszédeknél teátrális jelenetek is fokozták a hatást. Például előfordult, hogy a bíróság előtt a vádlott családtagjait gyászruhában vonultatták fel, akik megadott jelre elkezdtek zokogni, a szónok pedig mondhatta: „Tekintsetek zokogó rokonaira…” Tagadhatatlan, hogy erős színpadi vonulata is volt e tárgyalásoknak. Aki az ókorban a nyilvánosság elé lépett, az egyben szerepelt is, kicsit teátrálisan. Bírálói mondják Ciceróra, hogy pozőr volt. Talán igen, mint minden ókori – és talán mai – mediterrán közszereplő.

Akár populistának is nevezhetjük Cicerót?

Óvatos vagyok e kifejezéssel, mert eredetileg a „popularis” kifejezés a „néppárt” – vagyis a népgyűlésre támaszkodó politikusok – irányzatát jelentette az optimates, a szenátusi „párt” vonulatával szemben. Tény, hogy Cicero olyan nyilvános beszédeket tartott a Fórumon, amelyek nem csupán a jogi stúdiumokon iskolázott emberek gondolkodására hatottak, hanem a tömegekre is. Képes volt egy politikai ügy kapcsán a közhangulatot érdekeinek megfelelően befolyásolni, az általa kívánt irányba terelni. Ez annál is inkább fontos, mert nem állt mögötte olyan politikai tábor vagy haderő, mint Caesar mögött, nem büszkélkedhetett korábbi katonai sikerekkel, amelyek akkoriban a közéleti tekintélyt megteremtették. Cicerónak egyetlen fegyvere volt: a szó. Politikusként ezzel az eszközzel érte el, hogy például Kr. e. 63-ban el tudta fojtani a Catilina-féle összeesküvést, aminek elismeréseként megkapta a pater patriae, a „haza atyja” kitüntető címet mint Róma megmentője.

Mindig „jónak” vélt ügy mellé állt Cicero, vagy akár kétes értékrend mellett felsorakozva, kétes erkölcs talaján állva is ő tudott felülkerekedni? Nagyobb ereje volt az ékesszólásnak, vagyis az ókori római bíróságon a büntetőügyekben oda tudott billenni a mérleg nyelve, ahol a tehetségesebb ügyvéd állt?

A Cicero beszédeiből megismert perekben nem minden esetben tudjuk százszázalékosan eldönteni, hogy az adott ügyben a vádlott valóban bűnös volt-e, vagy sem. A vádbeszéd ugyanis nem áll rendelkezésünkre, és a bizonyítékként felsorakoztatott dokumentumok sem. Egyoldalú tehát az ábrázolás. Jó néhány esetben azonban tudjuk, hogy Cicero védence nagy valószínűséggel elkövette azt, amivel vádolták, és ha egy kevésbé tehetséges védő fogja a pártját, akkor bizony el is ítélik. Az is kétségtelen, hogy ezt Cicero is tudta. Egyéb műveiben ő maga is jelzi, hogy mint minden ügyvéd, a perbeszédben nem feltétlenül a saját véleményének ad hangot, hanem az ügy által vagy az esküdtek által megkívánt véleményt fogalmazza meg. Ami természetes is, mivel ő ott egy adott feladatot lát el. Akadt olyan per, amelyben azért vállalta a „rossz ügy” védelmét – vagyis tudta, hogy védence elkövette a tettet –, mert magasabb közéleti, politikai érdekből meg akarta menteni az illetőt Róma számára.

Irigykedhetünk önre, hogy eredetiben, latinul olvashatta Ciceró valamennyi fennmaradt perbeszédét, míg nekünk „csak” a magyarral kell beérnünk?

Óhatatlan, hogy mindig más élmény az eredetit olvasni, és biztosan nincsen tökéletes fordítás, arra csak törekedni lehet. Igyekeztem fordításomban egyfelől minél precízebben visszaadni az eredeti szöveget. Másfelől megpróbáltam figyelni arra, hogy magyar szöveg szülessen, vagyis a szöveg olyan legyen, mintha eredetileg magyar nyelven íródott volna, s amelyen az is érződik, hogy eredetileg szóban hangzott el, tehát elvileg elmondható legyen magyarul is. A fordítás megpróbálja „fogyaszthatóvá” tenni e szövegeket, lehetőleg mindenkinek.

Könnyű Cicerót olvasni, akár magyarul is?

Tény, hogy fajsúlyos olvasmány. Meg kell szokni, hogy mondatainak, gondolatainak felépítése gyakran összetett, stílusát pedig a közmondásossá vált cicerói körmondatok jellemzik. Minthogy szónok, így retorikus, tehát mi ma ugyanazt a tartalmat sokkal egyszerűbb formában fejeznénk ki. Viszont maguk az ügyek – főleg bűnügyek – krimiszerű fordulatokban olyan gazdagok, hogy maga a történet is leköti az olvasót, ugyanakkor tanulni is lehet e szövegekből: kifejezésmódot, érveléstechnikát. Cicero kifejtette retorikaelméleti munkáiban: az adott ügyhöz szükséges az egyszerű, a közepes és a fennkölt stílus eszközeinek elegyítése, az ügyhöz alkalmazott stílus és érvelési rend adja azt az egészet, amelyből összeáll a szónoki beszéd. Beszédeiből az is kiolvasható, hogy pontosan tudja, miként vegyítse stílusát, adagolja közönségének mondanivalóját. Magyarul olvasva is kitűnik: olykor pátosszal, olykor humorral, de mindig magával ragadóan volt képes láttatni egy kérdést, és ugyanolyan meggyőzően tudott néhány év különbséggel valami ellen és mellett érvelni. Remekül tudott logikailag összetartozó dolgokat szétválasztani, a beszéd különböző helyein elhelyezni, időben egymást követő dolgokat logikai összefüggés gyanánt beállítani, s a hallgatóságát olykor az „orránál fogva vezetni”. Például évekkel később egyik beszédére emlékezve megjegyezte: „sikerült port hintenem a bíróság szemébe”. Pontosan tudta, kit, mikor vezet félre, hol csúsztat.

Mit nyerhetünk azzal, hogy immáron magyar nyelven is hozzáférhetők perbeszédei? Kiknek ajánlja ezt a kötetet mint Cicero beszédeinek legfőbb hazai ismerője?

Ezek a beszédek történeti, jogtörténeti dokumentumok. Kutatóknak, jog- és történészhallgatóknak történeti források. Rajtuk kívül gyakorló jogászok, ügyvédek is tanulhatnak Cicero beszédeiből, és talán a közéleti szereplők is. Mert az érvelés, a meggyőzés, a logikus gondolkodás, egy adott gondolat közvetítése ma is fontos feladat, és Cicero szónoklataiból nagyon sokat lehet meríteni. Mivel beszédeiben jogelméleti, államelméleti, politikai, filozófiai, etikai kérdésekről is kifejti véleményét, filozófusoknak, politikusoknak, politológusoknak is hasznos olvasmány lehet. Érdekes, hogy abban különböznek az ókori beszédek a mai perbeszédektől, hogy konkrét ügyek kapcsán Cicero idejében a bíróság előtt még lehetett elmélkedni elvont kérdésekről is. Ha ma egy ügyvéd hosszasan elkezdene értekezni például az ideális államberendezkedésről, akkor a bíró valószínűleg félbeszakítaná őt, és megkérné: térjen vissza szűkebb témájához. Cicero művei természetesen szépirodalomként is olvashatók.

Tervezi, hogy a perbeszédeket követően Cicero politikai beszédeit is lefordítja magyarra, és teljessé válik magyarul mind az ötvennyolc beszéd?

Tervezem, sőt, már dolgozom is rajta. Ciceróval még 1996-ban, másodéves joghallgatóként kezdtem el komolyabban foglalkozni. A szegedi Lectum Kiadónál most megjelent kötet, mondhatjuk, másfél évtized munkájának eredménye. A politikai beszédek fordítása talán nem tart majd ennyi ideig, de örülnék, ha a munkával rövidebb idő alatt el tudnék készülni.

Falus Tamás

 

Dr. Nótári Tamás

Cicero magyar fordítója Szegeden született 1976-ban, s a szegedi József Attila Tudományegyetemen (ma Szegedi Tudományegyetem) szerzett 2000-ben jogi, majd ugyanitt 2001-ben klasszika-filológusi diplomát.

Jogtudományi PhD-fokozatát 2005-ben, történettudományi PhD-fokozatát 2006-ban védte meg; 2009-ben pedig római jog és egyetemes állam- és jogtörténet tárgykörben habilitált. Fontosabb kutatási ágai a római jog, a klasszikus retorika, a középkori jogtörténet, valamint a modern magánjog. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem docense és a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetének tudományos munkatársa.

Csaknem hetven magyarországi és nemzetközi konferencián (Frankfurt am Main, Nápoly, Catania, Barcelona, Sevilla, Uppsala, Kavala, Pretoria, Kopaonik, Prága, Kolozsvár stb.) tartott német, angol és latin nyelven előadást.

Megjelent publikációinak száma meghaladja a 280-at, eddig 17 önálló monográfiája és tanulmánykötete, 13 társszerzőkkel írott és szerkesztett kötete, több mint 170 tanulmánya és több mint 80 kisebb írása jelent meg angol, német, francia, latin, spanyol, szerb és magyar nyelven, szerte a világban (többek között a Dél-Afrikai Köztársaságban, Chilében, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Svédországban, Szlovákiában, Romániában, Szerbiában).

Fontosabb monográfiái és önálló kötetei:
Jog, vallás és retorika (Szeged, 2006);
Hogyan nyerjük meg a választásokat? Quintus Tullius Cicero: A hivatalra pályázók kézikönyve (társszerzővel, Szeged, 2006);
A salzburgi historiográfia kezdetei (Szeged, 2007);
Studia Iuridico-philologica I. Studies in Classical and Medieval Philology and Legal History (Debrecen, 2007);
Zarah Leander – Díva a Harmadik Birodalom árnyékában (Szeged, 2007);
A jognak asztalánál… 1111 jogi regula és szentencia latinul és magyarul (Budapest, 2008);
Law, Religion and Rhetoric in Cicero’s Pro Murena (Passau, 2008);
Tényálláskezelés és szónoki taktika Cicero védőbeszédeiben (Szeged, 2010);
A magyar szerzői jog fejlődése (Szeged, 2010);
Bavarian Historiography in Early-Medieval Salzburg (Passau, 2010);
Marcus Tullius Cicero összes perbeszédei (Szeged, 2010).

 

Az ékesszólás hatalma

„A gondviselés ajándékaként született, hogy benne az ékesszólás minden hatalma kifejeződhessék. Ki képes nálánál alaposabban tanítani, mélyebben megindítani, s volt-e valaha is bárkiben lebilincselőbb kellem? Azt hihetnők, hogy még azt is könnyedén éri el, amit úgy csikar ki, s amikor hatalmas erejével a bírót annak álláspontjával ellenkező irányba ragadja, mégis úgy tűnik, mintha nem ő sodorta volna magával, hanem az követte volna önként.”

(Quintilianus Ciceróról)

Uralkodott a törvényszéken

„Mindabban, amit elmond, oly nagy tekintély lakozik, hogy az ember szégyell egyet nem érteni, s nem az ügyvéd igyekezete, hanem a tanú vagy a bíró szavahihetősége iránt kelt bizalmat, miközben mesterkéletlenül áradnak mindazok a mesterfogások, amelyeket bárki megfeszített gyakorlással is aligha tudna utánozni, s a beszéd, amelynél szebbet sohasem hallottunk, mégis csodálatosan könnyed benyomást szerez. Ezért hát nem méltatlanul mondták róla kortársai, hogy uralkodott a törvényszéken, az utókor szemében pedig elérte, hogy Cicero már ne egy embernek, hanem magának az ékesszólásnak a nevét jelentse. Őrá vessük tehát tekintetünket, ő álljon előttünk mint példakép, s az tudja magáról, hogy fejlődött, akinek Cicero tetszik.”

(Quintilianus Ciceróról)

---