Hol van Farkas?

Amikor a terhelt kivonja magát az eljárás, avagy a büntetés végrehajtása alól, az állam akkor is érvényesíteni fogja a közösség büntetőjogi igényének érvényesítését, ha híres emberek követtek el bűncselekményt. Így van ez a világon mindenhol, az Amerikai Egyesült Államokban, Svájcban és Magyarországon is. Sem neves filmrendezők, sem aranyérmes sportolók bűnei nem maradhatnak büntetlenül.

Békés Ádám
1976-ban született Budapesten. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett diplomát, amelyet követően a Büntetőjogi Tanszéken maradt tanársegédként, illetve ma már adjunktusként. 2004. év óta saját ügyvédi irodát működtet, amely leginkább csak büntetőügyekkel foglalkozik. Hobbija a vitorlázás, és kisebb próbálkozások után lehet, hogy a vadászat is azzá válik.

Szabó Imre
1980-ban született Sopronban. A diploma megszerzése után az ELTE Büntetőjogi Tanszékének ösztöndíjas PhD-kutatója, jelenleg az Országos Kriminológiai Intézet tudományos segédmunkatársa. Kutatási területe az információs társadalom közvetítő szolgáltatóinak büntetőjogi felelőssége, illetőleg az informatikai bűncselekmények. Hobbija a horgászat és a túrázás.

Polanski és Farkas Péter esetében is kitart az igazságszolgáltatás a büntetőjogi igény érvényesítése mellett, és nem elégszik meg csak az eljárás lefolytatásával, illetve a büntetés kiszabásával, hanem a végrehajtást is megkísérli, ha erre módja van. Ez a lehetőség az elfogatóparancs különböző változataiban rejlik.

Amikor Farkas Péter először a tárgyalótermet, majd később az országot is elhagyta, akkor a magyar igazságszolgáltatás mindent elkövetett, hogy befejezze a büntetőügyet. A másodfokú eljárást a vádlott távollétében lefolytatták, mivel erre a Be. lehetőséget ad, a kiszabott szabadságvesztés végrehajtását viszont már nem tudták foganatosítani a terhelt nélkül, ezért a jogszabály által nyújtott lehetőségeket kihasználva, a körözés és a hazai elfogatóparancs kibocsátása után, ez utóbbi európai és nemzetközi változatával is éltek. Végül a nemzetközi elfogatóparancs segítségével sikerült megtalálniuk Farkas Pétert, aki bár már régóta Spanyolországban tartózkodott, de az egyik hétvégéjét éppen Andorrában töltötte, hogy találkozzon barátnőjével.

A nemzetközi elfogatóparancs bonyolultabb eljárást feltételez, mintha az európai alapján kapták volna el a terheltet.

Az Ügyvédvilág januári számában, a Tobin-ügy kapcsán éppen azt láttuk, hogy az európai elfogatóparancs érvényesítése sem minden esetben könnyű feladat, annak ellenére, hogy az ezt létrehozó kerethatározat kiemelte az eljárásból a politikai döntési szintet.

Első beszélgetőpartnerünktől, Békés Ádámtól azt kérdezzük, hogy tényleg könnyebb lett volna Magyarországra hozatni Farkas Pétert, ha Spanyolországban kapják el az európai elfogatóparancs alapján?

Békés Ádám: Az európai elfogatóparancs alapján azért egyszerűbb az átadási eljárás, mert a nemzetközihez képest ebből általában kimarad a politikai szint. Azért csak általában, mert a 2002/584/IB kerethatározat 7. cikke lehetővé teszi, hogy akár több központi hatóság is részt vegyen az eljárásban, ha a tagállam ezt szükségesnek tartja. Így Magyarországon az IRM, ún. központi hatóságként, az európai elfogatóparancs folyamán is szerepet kap, nem csak a nemzetközi esetekben. (Ennyit a politikai szint kiiktatásáról.)

Az érdemi döntés persze a Fővárosi Bíróság kezében van.

A témával kapcsolatban említett korábbi cikkben a riportalanyunk pesszimista módon nyilatkozott az Európai Bíróság szerepéről, amikor azt mondta, miszerint „Kérdéses …, hogy mi a sorsa a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt elfogadott kerethatározatoknak. A Lisszaboni Szerződéshez fűzött, az átmeneti rendelkezésekről szóló jegyzőkönyv szerint a korábbi harmadik pillér keretén belül elfogadott jogszabályok hatályban maradnak, és jogerejük is változatlan, amíg az Unió intézményei vissza nem vonják, meg nem semmisítik vagy ki nem egészítik azokat. A korábbi harmadik pilléres jogszabályok kormányközi karaktere a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követő maximum öt évig hatályban maradhat, azaz a Bizottság nem kezdeményezhet jogsértési eljárást, és az Európai Bíróság hatásköre is korlátozott. A közvetlen hatályról nem szól a jegyzőkönyv, így e tekintetben egyelőre csak jóslatokba bocsátkozhatunk.” Ön szerint van-e szerepe az Európai Bíróságnak az európai elfogatóparanccsal kapcsolatban?

Békés Ádám: Az Európai Bíróságnak már Lisszabon előtt is volt szerepe itt, gondolok itt arra az esetre, amikor az elfogatóparancs érvényességét vizsgálta.

Az Advocaten Voor De Wereld VZW által indított ügyben az Európai Bíróság 2007. május 3-án kelt ítélete éppen ezt a kérdést is vizsgálta. A kereset szerint az Európai Tanács nem lett volna jogosult az európai elfogatóparancsot európai kerethatározattal szabályozni, mivel ilyen szabályozási tárgy csak egyezmény útján jöhetett volna létre – tekintettel a közösségi jog három pilléres rendszerére és a jogalkotási mechanizmusra.

A kereset második érve pedig, hogy a kerethatározat túlságosan tágan határozza meg a kettős inkrimináció elve alól felmentett bűncselekményeket, nem indokolva azt, hogy a felsorolásban nem érintett bűncselekmények esetében a kettős inkrimináció elve miért maradt meg változatlanul. Ezt a problémát összefüggésbe hozza azzal, hogy ilyen módon a kerethatározat nem felel meg a büntetőjogi törvényesség feltételeinek (nullum crimen sine lege), nem pontosan meghatározott és egyértelmű (normavilágosság) a bűncselekmények meghatározásánál. A kereset tehát teljes támadást indított a kerethatározattal szemben, annak alaki és tartalmi legitimációját is megkérdőjelezve. A Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések tekintetében már a legelején leszögezte, hogy az EUSZ 35. cikke alapján külön felhatalmazás nélkül is értelmezheti az elsődleges jogba tartozó rendelkezéseket. Ez azért fontos, mivel az Európai Bíróság a harmadik pilléres joganyag tekintetében korlátozott hatáskörrel bír.

A Bíróság az első kérdéssel kapcsolatban, amely magának a kerethatározatnak az érvényességét vitatja, úgy érvel, hogy a kerethatározat célja az elfogatóparancsot kibocsátó államok jogszabályai szerinti együttműködés közelítése, így a szabályozás formája megfelelő. Azaz a kerethatározat nem lép a nemzeti jogszabály helyére, hiszen a nemzeti hatóságok a jövőben is a nemzeti jogszabály, és nem a kerethatározat alapján fogják együttműködésüket biztosítani. Éppen emiatt nem fogadta el a Bíróság a második érvet sem, mivel a kerethatározat alapján a nemzeti jogszabálynak kell megfelelnie a jogállami büntetőjog alapelveinek.

Visszatérve Farkas Péter esetéhez, illetve ahhoz a feltételezéshez, miszerint mi történt volna, ha még Spanyolországban találják meg az európai elfogatóparancs alapján, a következő kérdésünk az egységes európai térség koncepciójával kapcsolatos:
Mivel Európában sok esetben már nem az állampolgárság a meghatározó, hanem a tényleges tartózkodási hely, a tényleges lakóhely, ezért előfordulhat, hogy egy magyar állampolgár már más tagállamban él, és ott beilleszkedett, családja, barátai vannak. Ha a szülőhazája kéri az átadását, akkor nem lesznek-e rosszabbak a reintegrációs lehetőségei, ha ott tölti le a szabadságvesztéset?

Békés Ádám: Ehhez a kérdéshez is tartozik egy döntés. Az Európai Bíróság 2008. július 17. napján kelt Szymon Kozlowski ügyében hozott ítélet. A döntés sajátossága, hogy az előzetes döntéshozatalra feltett kérdés érdemi eldöntését kizárólag a nemzeti jogi rendelkezések mérlegelésére bízza, a közösségi jogi norma értékelésén túl. Az irányadó tényállás szerint, a lengyel állampolgár, Kozlowski kifogást emelt a német hatóságoknál a szabadságvesztés-büntetés lengyelországi átadásával szemben. Kifogásában arra hivatkozott, hogy Németországban tartózkodott az elítélés előtt, és így beleegyezésének hiányában a német hatóságok nem adhatják át a hazájában történő büntetés-végrehajtásra. A kifogás jogszabályi alapja a kerethatározat alapján a Német Szövetségi Köztársaságban hatályos elfogatóparancsról szóló törvény 83/B szakasza volt, mely szerint a belföldi szokásos tartózkodási hellyel rendelkező külföldi kiadatása megtagadható az ott felsorolt további okok teljesülése esetén.

Az előzetes döntéshozatal során előterjesztett kérdések középpontját az jelentette, hogy mit kell szokásos tartózkodás alatt érteni. A Bíróság ismételten a kerethatározat célja szerint – teleologikusan – közelítette a kérdést, feltárva a közösségi jogalkotó szándékát. A Bíróság kiemelte, hogy nyilván a tartózkodás az adott társadalmi környezethez való olyan kötődést jelentheti, amelynek társadalmi kapcsolatait a másik tagállamban történő büntetés-végrehajtással nem lenne kívánatos megszakítani. Így kerülhető el a büntetés aránytalan és törvény által nem tartalmazott további hátrányos jellegének elkerülése. Mindazonáltal a Bíróság arra utal vissza, hogy a kérdéses kifejezésre általános meghatározást adni nem lehet, azt az egyedi ügyben, egyedi mérlegelés alapján lehet eldönteni.

Mindenféle irónia nélkül is felmerül a kérdés, hogy a jelen ügyben a Bíróság határozata mennyiben segítette az előzetes döntéshozatalt kezdeményező német bíróságot, amikor a Bíróság határozata a tartózkodás fogalmának meghatározása tekintetében a következőképpen szól: „annak meghatározásához, hogy a konkrét helyzetben fennáll-e a keresett személy és a végrehajtó tagállam között olyan kötődés, amelynek alapján állítható, hogy e személy a kerethatározat 4. cikkének 6. pontja értelmében vett „tartózkodik” kifejezés hatálya alá tartozik, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak átfogóan kell vizsgálnia több, e személy helyzetét jellemző objektív körülményt, így különösen a keresett személy ottlétének tartamát, jellegét és feltételeit, valamint a végrehajtó tagállamban fennálló családi és gazdasági kötelékeit”.

Az Európai Bíróság ítéletei megerősítették az elfogatóparancs intézményét. Bár nyilvánvaló, hogy az európai elfogatóparancs még serdülőkorát éli, az európai bűnözés elleni küzdelemben már most jelentős változást hozott, hiszen garantálja, hogy a bűnelkövetők ne lelhessenek biztos menedékre az Unió határain belül. Ahogy a nemzeti hatóságok és az igazságszolgáltatás rendszere egyre inkább hozzászokik alkalmazásához, úgy válik az intézmény egyre hatékonyabbá. Az európai elfogatóparancs fontos mérföldkő a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló közös európai térség kialakításában, és talán ennek első kézzelfogható sikersztorija.

Köszönjük Békés Ádámnak a szakszerű válaszokat, és most a soproni Szabó Imrétől azt kérdezzük, hogy jogosan alkalmaztak-e a hatóságok Farkas Péter esetében a titkos információgyűjtésre vonatkozó szabályokat?

Szabó Imre: Az egyes titkos információgyűjtésre vonatkozó eszközök alkalmazása attól függ, hogy az eljárás mely szakaszában tartunk. A nyomozás elrendelése előtt igénybe vehető egyrészt a nemzetbiztonsági célból végzett titkos információgyűjtés, másrészt pedig a (kijelölt) bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés (Rtv; a nyomozás elrendeléséig ad erre lehetőséget a jogszabály) és bírói engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtés (Rtv.). A nyomozási szakban a nyomozás elrendelésétől az iratismertetésig a (nyomozási) bírói engedélyhez kötött titkos adatszerzés (Be.), és a bírói engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtés (Rtv.), az iratismertetés után pedig bírói engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtés folyhat. (Rtv.)

Melyek a bírói engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtés eszközei?

Szabó Imre: A bírói engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtés eszközei többek között az informátor, bizalmi személy, titkosan együttműködő más személy igénybevétele, fedett nyomozó igénybevétele, mintavásárlás, bizalmi vásárlás, álvásárlás, puhatolás, megfigyelés, ellenőrzött szállítás, csapda, telefonlehallgatás a sértett belegyezésével, adatkérés.

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy az Rtv. szerint a bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtésnek kizárólag a nyomozás elrendeléséig van helye minden esetben.

Itt viszont már az első fokú bírósági szakasz végén járt a Be., amikor a terhelt megszökött.

Szabó Imre: Igen. Mivel jelen esetben a szökés az iratismertetés után történt, tehát Farkassal szemben csupán a bírói engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtés Rtv. szerinti szabályai voltak alkalmazhatóak. (Leszámítva persze azt az esetet, ha más bűncselekmény gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményeztek vele szemben, erről azonban nincs információnk.)

Az élettársával kapcsolatban volt lehetősége a hatóságnak engedélyhez kötött titkos információgyűjtést alkalmazni?

Szabó Imre: Az élettársával kapcsolatban akkor volt lehetősége a hatóságnak engedélyhez kötött titkos információgyűjtést alkalmazni, ha ennek a feltételei vele szemben is fennállnak, vagy egy Farkas Péterrel szembeni, még az iratismertetés előtt álló más üggyel kapcsolatban megállapítható a „bűnös kapcsolata”. Álláspontom szerint tehát nem került sor vele szemben engedélyhez kötött titkos információgyűjtésre.

Úgy tudom, hogy új törvény készül a titkos információgyűjtéssel kapcsolatban.

Szabó Imre: Igen, van egy törvényjavaslat a titkos információgyűjtés újraszabályozásával kapcsolatban, amely szerint bírói engedélyhez kötött eszközöket is lehetne alkalmazni az iratismertetés után, ha a terhelt hollétét kell kideríteni. Ilyenkor a hozzátartozóval szemben is alkalmazható (szemben a hatályos szabályozással) és bárkivel szemben, aki a terhelt hollétéről tudomással bírhat, azonban ez jelenleg még nem alkalmazható.

Az élettárs vonatkozásában milyen eszközöket alkalmazhatnak?

Szabó Imre: Az élettárs vonatozásában az engedélyhez nem kötött információszerzéshez kapcsolódóan a megfigyelés jöhet szóba elsődlegesen. Az eszköz lényege, hogy az eljáró hatóság tagjai egy adott személyt figyelemmel kísérnek, anélkül, hogy ez a személy minderről tudomással bírna. Ez történhet technikai eszközök felhasználásával vagy anélkül, de nem tartozik ide az internetes levelezésének a figyelemmel kísérése, mert ahhoz már bírói engedélyre és a fent említett további feltételek teljesülésére lenne szükség.

Ezen túlmenően pedig a titkos információgyűjtésre feljogosított hatóságok az elektronikus hírközlési szolgáltatókkal is együttműködhetnek a forgalomra vonatkozó, illetőleg az előfizetői adatok megismerése érdekében, tőlük a hatóságok adatokat igényelhetnek.

Mire vonatkozóan van adatszolgáltatási kötelezettsége az elektronikus hírközlési szolgáltatóknak?

Szabó Imre: Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény alapján az elektronikus hírközlési szolgáltatók kötelesek egyedi megkeresésre adatokat szolgáltatni. Az adatkérésre az Rtv. is lehetőséget ad a nyomozó hatóságnak kétévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő, szándékos bűncselekmény felderítése érdekében.

Az elektronikus hírközlési hálózat üzemeltetője, illetve az elektronikus hírközlési szolgáltatás szolgáltatója köteles megőrizni többek között az internetes elektronikus levelezési, internetes telefonszolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén a szándékolt címzett irányában megkezdett kommunikációra vonatkozóan a kommunikációban részt vevő előfizetők, felhasználók hívószámait, műszaki-technikai azonosítóit. Az igénybe vett elektronikus hírközlési szolgáltatás típusát és a szolgáltatás előfizető vagy felhasználó általi igénybevételének dátumát, idejét, az igénybevételnél használt IP-címet, felhasználói azonosítót, hívószámot.

A kommunikáció tartalmának megismerésére a büntetőeljárás során házkutatás, lefoglalás és titkos adatszerzés, a nyomozás elrendeléséig pedig bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés alkalmazásával van lehetőség.

Dr. Kiss Anna