III/III-as tartótisztek – Ők voltak, ilyenek voltak

A Kádár-kori Belügyminisztérium hírhedt politikai rendőrségének hivatásos állományát azonosítja, tagjainak életútját, tevékenységét elemzi egy új, izgalmas kötet.

131 ember portréfotója, neve, születési ideje, szolgálatkezdetének éve tűnik fel a könyvlapokon. Van, akiben még ma is döbbenetet váltanak ki ezek az arcok, de a többség számára már csak a távoli történelmi múlt nevesített figurái ők. Látszólag hétköznapi alakok néznek ránk komor arckifejezéssel. Ők voltak az egykori politikai rendőrség, a belső elhárítás főtisztjei, akik az oldalakon a szervezeti rend csoportosításában tűnnek fel: az 1–5. osztály, valamint az A és B alosztály tagjaiként.

Tabajdi Gábor: Tartótisztek. A BM III/III. Csoportfőnökség belső történetei című könyvét olvasva nézünk szembe egykoron fontos „belügyesekkel”, akik titkos együttműködésre kényszerített, beszervezett emberek életét képesek voltak döntő módon befolyásolni, eltéríteni. Olyan cselekedetekre rávenni közvetlen vagy közvetett módon – zsarolással, esetleg előnyök érdekében –, amelyek nem álltak szándékukban. A tartótisztek voltak a kapcsolattartók a megfigyelőkkel-jelentőkkel (ügynökökkel), egyben meghatározó ügyek, területek, objektumok felelősei.

Az elit titkosszolgák

A tartótisztek a Belügyminisztérium hivatásos állományának krémjét alkották, akiket titkosszolgálati technikákra képeztek ki, melyeket pályafutásuk során alkalmaztak is. Ők voltak a titkosszolgálat befolyásos vezető tisztségviselői, akik beszervezték a hálózati személyeket, majd irányították, manipulálták őket, hogy információkat szerezzenek a társadalom ama személyeiről, akiket a hatalom szempontjából veszélyesnek ítéltek. Vagy csak egyszerűen megfigyelték őket, hogy tudjanak minden lépésükről. Legyenek azok az egyházi, a tudományos, az oktatási, a művészeti élet megbecsült tagjai az íróktól a színészeken át a beat- és rockzenészekig, valamint sportolók, de akár gyári munkások is, valamint a rendszer ellen tudatosan szervezkedők, ellenzékinek, jobboldalinak ítélt fiatalok, vagy épp szélsőbalosnak tekintett gondolkodók.

A kutatónak a csoportfőnökség állományának hatszáz tagját sikerült azonosítania – közülük publikálja 131-nek a fotóját is –, s az ő adataik, élettörténetük alapján elemzi származásukat, fedőnevüket, mozgalmi múltjukat, esetleg az ötvenes években az ÁVH-nál betöltött tisztségüket, 1956-ban betöltött szerepüket, s az 1962-ben, megalakult BM-csoportfőnökségen belüli karrierjüket, szolgálati időtől függő előmenetelüket. Emellett kitér a tartótisztek családi állapotára, lakásviszonyára, otthonuk területi elhelyezkedésére, szabadidős tevékenységére, nyaralási lehetőségére, egyben kivételezett helyzetére is. Így a szerző a tartótisztek tevékenységét társadalomtörténeti keretben is láttatja.

Kései szembenézés

Tabajdi Gábor könyve kutatási beszámoló, de azt bevallottan tudományos-ismeretterjesztő szándékkal írta meg. Elsődleges célja az 1990-ig létezett csoportfőnökség állományának azonosítása volt, de emellett karrier- és élettörténetek bemutatása, elemzése is.

„A kötetben közölt tablók révén lehetővé válik egy kései (virtuális) szembenézés a tartótisztekkel – magyarázza a szerző. – Szemükbe nézve egyszersmind a magyar társadalom drámai 20. századi történetei tűnnek fel. Az adatok kritikus mennyiségének feldolgozásával a kötet általános érvényű megállapításokat tesz, illetve téziseket, hipotéziseket fogalmaz meg az állambiztonsági tisztek szocializációs közegeiről, transzgenerációs élményeiről, a 20. századi erőszakspirál hatásairól.”

Könyvét abban a reményben is írta, hogy elkerülve a „közéleti hisztéria buktatóit”, fenntarthatja a tudományos diskurzust, mellyel közelebb juthatunk e sajátos, fájó nemzeti örökség feldolgozásához és megértéséhez.

A kötet borítója

A megkésett 2003. évi III. törvény

Ha e kiadvány néhány évvel a rendszerváltás után jelenik meg, közvetlen hatással lehetett volna a politikai és közéletre. Akkor a tartótisztek még „köztünk jártak”. Igaz, jogi értelemben vett elítélésüknél talán jelentősebb lett volna társadalmi megítélésük. Néhányukat még szóra is lehetett volna bírni Kádár-kori tevékenységükről, melynek révén a mainál jóval tisztább és alaposabb képe lehetne az utókornak a szocialista és egypártrendszer működéséről, a tartótisztekről, a sikeresen beszervezett ügynökökről, a sikertelen próbálkozások szereplőiről, az adott korszakban az ellenkezés, az ellenállás lehetőségeiről és akadályairól. S újabb értelmet nyerhetnének olyan szavak, mint kényszerhelyzet, zsarolás, megbánás, bűnhődés vagy épp a büszkeség.

Csak hát ehhez szükség lett volna egységes politikai akaratra, valamint olyan jogszabályok megszületésére, mint amilyen a 2003. évi III. törvény is, mely az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szól. A kutatómunka így hamarabb kezdődhetett volna meg. Tabajdi Gábor történészre ez nemigen vonatkozhat, ő idejekorán kezdte e munkát, hiszen még csak 43 éves. A témával az 1956-os Intézet munkatársaként kezdett el foglalkozni, s e könyvet a Nemzet Emlékezet Bizottsága (NEB) Hivatalának megbízott kutatójaként készítette el, két évnyi kutatómunkával, másfél évtizedes adatgyűjtéssel a háta mögött.

„A kötet megírásának közvetett célja a megismerés és dokumentálhatóság határainak bemutatása, illetve a naiv történeti képzetekkel és az összeesküvés-elméletekkel szemben megalapozott állítások megfogalmazása. A kutatás megállapításai egyszersmind információs kárpótlásként is értelmezhető az érdeklődőknek” – fogalmazza a szerző.

*

A könyv a Jaffa Kiadó gondozásában, a Modern magyar történelem elnevezésű sorozatában jelent meg 2023 tavaszán.

A történész korábbi, e témához kapcsolódó munkái:

Tabajdi Gábor: Bomlasztás (2019)

Tabajdi Gábor: Budapest a Titkosszolgálatok hálójában (2015)

Tabajdi Gábor: Kiegyezés Kádárral (2013)

Tabajdi Gábor: A III/III. krónikája (2013)

Ungváry Krisztián, Tabajdi Gábor: Budapest a diktatúrák árnyékában (2012)

Ungváry Krisztián, Tabajdi Gábor: Elhallgatott múlt. A pártállam és belügy (2008)

---