Jég, nők, és menyhalak IV. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A besült motor körüli problémát csak közös erővel lehetett megoldani. Imi, a Zichy Jenő utcai motordugattyú-esztergályos elment Baradlaival Péterhez, a másik mesterhez konzultálni, mi lehetett az oka a beszorult motornak. Szétszedték a blokkot, és arra a közös megállapításra jutottak, hogy le kell venni a dugattyú méretéből. Baradlai megint hajó nélkül maradt pár hétre. Szeptember végére állt megint újra össze a jármű. A Művésszel tervezték az ideiglenes kikötőből levezetni a hajót, de most jóval kisebb felhajtással.

– Képzeljétek, hogy átvágott egy filmes csapat – panaszkodott a Művész útközben – a hajómon akartak filmet csinálni, én csak annyit kértem, ha véletlenül nőt viszek fel, akkor addig szüneteljen a forgatás. Hány nőd van? – kérdezte a velem egykorú rendező egy hét után.

– Miért, te mikor voltál nővel az utóbbi egy évben? – kérdeztem vissza. Erre a rendező úgy megsértődött, hogy levonult a stáb a hajómról.

Péter, a kisvárosi mester megesküdött, hogy a hajót jól átnézte, a motort bejáratta. Baradlai kénytelen volt hinni neki. És láss csodát, az őszi Dunán rendben lepöfögtek a Művész újpesti bázisáig.

Baradlai az ősz hátralévő használható napjait a hajóvezetés és a kikötés tanulásával töltötte. Betervezett egy-két esti süllőzést is az új északi híd körüli titkos gödrökben, de nem érezte magát annyira biztosnak, hogy sötétben is be tudja navigálni a hajót a két Monitor közé a szűk kikötőbe.

Időközben Baradlai egyik versenyhorgász barátjáról kiderült, hogy hajópolírozással foglalkozik. Maccabi felépítménye hagyott némi kívánnivalót maga után, a hajótestet is át kellett volna festeni. Baradlai hosszas számolgatás után megalkudott az immár harmadik mesterrel, aki képesnek tűnt a hajó gatyába rázására.

Közeledett a tél, a hajónak téli tárolót kellett keresni. Baradlai több kört lefutott, felhívta Maccabit is, akad-e valami ötlete. Maccabi épp akkor jött vissza a Mekong-deltából.

– Vettem kint egy házat, és tavasztól bérlünk egy szállodát – közölte a nagy hírt – gyere ki, térképezd fel halügyileg a folyókat, és szervezünk horgásztúrákat.

De Maccabi a közelben nem tudott téli lakot a hajónak, ezért Baradlai végső megoldásként Janihoz fordult, hogy a népszigeti kecskefarmon elfér-e néhány hónapra a jármű. Jani minden további nélkül megengedte, már csak a hajó kiemeléséről kellett gondoskodni.

Kézenfekvőnek tűnt ebben Pista, a másik horgász cimbora, a darukezelő, aki megígérte, hogy tud segíteni, de néhány nappal előtte egyeztetni kellett vele. Az új hajóépítő mester ígért kölcsönbe egy tárolókocsit, így lassan kezdett összeállni az év utolsó nagy hajóprojektje.

Mondjuk, ehhez legalább négy embert kellett mozgatni: az új mestert a kocsi miatt, Pistát a darust, egy segítséget a daruzáshoz, és persze a Művészt, hogy levezesse biztos kézzel a hajót a népszigeti öbölig.

Karácsony előtti péntekre összeállt a csapat. Vettek egy marmonkanna üzemanyagot, és a csípős hidegben Baradlai és a Művész nekiindult a Dunának. Az öböl bejáratáig nem is volt semmi baj, de ott kiderült, hogy az öböl első szakaszát jégpáncél borítja.

– Szétvágja a jég a hajótestet, nem vállalom az áttörést! – konstatálta a helyzetet a Művész.

Mi mást tehettek, megfordultak. Alig mentek 200 métert a sziget mentén, amikor a motor leállt. Baradlaiban megfagyott a vér, lelki szemei előtt a Lánchidat látta, ahogy kamerák kereszttüzében a vízirendőrök kimentik őket. Ösztönösen megnézte a benzintankot: kifogyott az üzemanyag. Gyorsan utántöltötte, de a hajó menthetetlenül sodródott egy kikötött uszály felé. A motor nem akart újraindulni.

– Evezzünk, vagy elsüllyedünk! – reagálta túl a helyzetet a Művész. Baradlai evezőt ragadott, és megpróbálták a hajót irányba hozni, de így is kicsit nekicsapódtak az uszály oldalának.

– Nem sokáig bírnánk a vízben – szusszant egy kicsit fel a Művész, amikor kikötöttek az uszályhoz. Baradlai újraindította a motort, szerencsére bepöffent. Közben elkezdett alkonyodni. Óvatosan visszavánszorogtak Újpestre, az üzemanyag éppen hogy csak kitartott. Mire kikötöttek teljesen besötétedett.

– Legközelebb januárban lesz jó – közölte a rossz hírt Pista, a hajódarus. Bezár addig az üzem. Baradlai szomorúan vette tudomásul.

Még egy nap, Karácsony után megpróbálkoztak azzal, hogy kocsival kisólyázzák a hajót, de közben leesett a hó, jegessé vált a sólyapálya.

Baradlai január 3-ára összeszedte újra a csapatot. A szél nagyon feltámadt, a Művész nem vállalta az utat. Szerencsére az új hajóépítő mester bevállalósabbnak bizonyult, így nekiindultak. A jeges szélben nem volt könnyű a hajót irányban tartani, de szerencsére az öböl nem volt befagyva. Az öbölben a víz színén már nem fújt a szél, a kikötött hatalmas teherhajók és szárnyashajók közt navigáltak. A daru már a megbeszéltek szerint elő volt készítve, a kikötőmester is lejött Baradlaiéknak segíteni. Lenyűgöző volt a profizmus, ahogy a szélben kiemelték végül a hajótestet. A nap zárásaként bevontatták a szerelvényt a kecskék közé, és amennyire tudták, leponyvázták, miután leeresztették a motorból a vizet.

Aznap még két hívást kapott Baradlai a hajóval kapcsolatban. Először a Művész kérdezte, hogy túlélték-e az utat. – Gyertek le menyhalazni a hajómra – folytatta – ha nem lesz menyhal, főzök teát a hajó konyhájában, ha a teára sem jön a hal, hívok nőket.

Pár perc múlva Maccabi telefonált, hogy vettek egy kínai ultralight repülőt Laoszba, nincs-e kedve Baradlainak kitelepülni pilótának, horgászokat szállítani. Baradlai hirtelen azt sem tudta melyik lehetőség után kapjon.

Dr. Bodolai László

 

Maccabi, a nagycsaládos hajóépítő I. rész

Motorszerelő mesterek II. rész

A Mester, a Művész és az első vízrerakás III. rész

---