Kell egy pszichológus, mondta Isten

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vajon van-e Isten, és ha van, akkor miért nincs? Hans Rath német regényíró e kérdésre keresi a választ szatirikus regényében.

„… a világnak szüksége van Istenre. Még akkor is, ha az olyannyira tökéletlen, hogy alig lehet megkülönböztetni egy tehetséges cirkuszi artistától. Egy tehetetlen, de jóságos Istennel ugyanis még mindig jobb, mint nélküle.”

Hans Rath írja Kell egy pszichológus, mondta Isten című regényében, mellyel máris megadja az alaphangot. Nem egy filozofikus művet tartunk a kezünkben, hanem egy olyan ironikus, olykor abszurd, mégis elgondolkodtató szatírát, mely Isten létezésének lehetőségét a hétköznapi világba helyezi. Egy pszichoterapeutát fog kézen, s az ő göröngyös életébe kapcsolódik be a létező(?), az elképzelt(?) Isten, hogy a száguldó képzelet és egy viharos utazás során merengjen el, mi szükségünk is van egy mindenhatóra, egyáltalán szükség van-e rá.

De mintha az 51 éves szerzőnek lenne szüksége kapaszkodóra. Aki érettségi után filozófiát, germanisztikát és pszichológiát tanult Bonnban, „ami jó alapot teremt, ha mondjuk aratómunkás akar lenni az ember” – írja rövid ki életrajzában, mintegy jelezve: regénye hőseihez hasonlóan saját magát sem kíméli. „Dolgoztam benzinkutasként, építőmunkásként, színpadi technikusként, később színikritikusként és forgatókönyvlektorként” – vall magáról, a helyét az életben diplomáival együtt sem találó értelmiségi. Majd egy – Magyarországért is felelős – nagy lapkiadónál találta magát öltönyös középvezetőként, de ezt is megelégelte, hogy Berlinben letelepedve szabadfoglalkozású íróként próbáljon szerencsét.

Vagyis szinte olyan kalandos életet élt, mellyel felruházta regénybeli hősét, dr. Jakob Jakobi pszichoterapeutát is, aki szintén csak keresi helyét az életben. Regényhőse elvált, felesége éppen kidobta a lakásból, páciensei elhagyták, szegény, mint a templom egere, egy verekedésben még az orrát is betörték. És ekkor találkozik egy magát cirkuszi bohócnak kiadó figurával, aki furcsa személyiségzavarban szenved: azt állítja magáról, ő Isten. Családtagjai ezt már rég megszokták, ügyet sem vetnek rá. A furcsaság inkább az, hogy Isten létére terapeutát keres, mert úgy érzi, bajban van a világgal, magával. A csődtömeg Jakob szimpatikusnak tartja a kissé lököttnek tűnő fickót, aki élete legváratlanabb pillanatában bukkan fel, sőt közös utazásra is indulnak. Közben maga is elgondolkodik:

„Ha Isten nem tud magán segíteni, hogy segítsen rajta egy egyszerű ember?” De Isten sem a magabiztosság mintaképe: „Hogy győzhetném meg az emberiséget, ha a saját pszichoterapeutám is bolondnak néz…” Mert bizony isteni mivoltára nagyon nehéz bizonyítékot nyújtania: „Tételezzük fel, hogy mondjuk megjósolok egy polgárháborút valamelyik kicsike országban. Akkor mi lenne? Nagyon egyszerű: besuvasztanának egy katonai bázisra, és megpróbálnák kiszedni belőlem, hogy honnan szereztem az információt. És nagy valószínűséggel nem elégítené ki őket az a magyarázat, hogy én vagyok Isten.”

Így aztán a regényben két „magabizonytalan” ember(?) botladozik az abszurd evilágban. Humoros kalandjaik során ismerik meg egymást, és hagyják kételyben az olvasót: vajon valóban Isten ereszkedett le e földi létbe vagy egy ügyes szemfényvesztővel van dolga a jámbor pszichoterapeutának.

Olvasás közben a szerzővel együtt mi is eljátszunk a gondolattal, hogy talán mégis Isten fogta meg kezünket, és vajon mi történne akkor a saját életünkben. Aztán Hans Rathtal együtt arra a következtetésre juthatunk, hogy „… a világ nem egy kéjmámor. De a legtöbb ember ezen a bolygón nem is találja olyan szörnyűnek az életet.”

A regényt az Animus Kiadó jelentette meg, 2016-ban.

Fotó: Alexander Hörbe (forrás: Animus Kiadó)

---