Kiegyezés az arisztokráciával


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Életemben először az egyetemen nézték el nekem a két-ess–duplavé–két-eff–ipszilont, ezért előfelvétellel ugyan, de maximális pontszámmal vettek fel 1967-ben az ELTE jogi karára – helyezi saját életét is kényszerű történelmi összefüggésbe az arisztokrata származású Dessewffy Alice, a kevesek által művelt, épp ezért különlegességszámba menő magyar privatizációs szakjogászok úttörője. Mint mondja, akkoriban az aradi vértanú, Dessewffy Arisztid azon kevés történelmi személyiség közé tartozott, akit rangjától-származásától függetlenül pozitívan ítéltek meg. Talán őmiatta nézték el a kései utód származását is. Míg gyermekkorában inkább a…

Életemben először az egyetemen nézték el nekem a két-ess–duplavé–két-eff–ipszilont, ezért előfelvétellel ugyan, de maximális pontszámmal vettek fel 1967-ben az ELTE jogi karára – helyezi saját életét is kényszerű történelmi összefüggésbe az arisztokrata származású Dessewffy Alice, a kevesek által művelt, épp ezért különlegességszámba menő magyar privatizációs szakjogászok úttörője. Mint mondja, akkoriban az aradi vértanú, Dessewffy Arisztid azon kevés történelmi személyiség közé tartozott, akit rangjától-származásától függetlenül pozitívan ítéltek meg. Talán őmiatta nézték el a kései utód származását is. Míg gyermekkorában inkább a kényszerű titkolódzás övezte a Dessewffyek családi legendáriumait, addig a rendszerváltáskor a pályáján az idő tájt kiteljesedő ügyvédnő már büszkén vállalhatja és vállalja is őseit. Egykori rangjukhoz méltón, kiválóan teljesít, 1972-ben summa cum laude végez, az elmúlt húsz évben pedig neve és irodája előkelő helyet vívott ki magának a legnevesebb nemzetközi szakirodalomban. Mondhatnánk, a reformkori kék vér nem vész el – ha csak elsőre ítélünk, már az elegáns, a hagyományost a modernnel ötvöző Andrássy úti irodabirodalom is erről tanúskodik.

Dr. Dessewffy Alice
summa cum laude végzett a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az egyetem elvégzése óta ügyvédként dolgozik, társaival az elsők között alapított 1991-ben Magyarországon önálló, magán ügyvédi irodát, amely rövid időn belül vezető szerepet vívott ki magának Magyarországon a nemzetközi irodák versenyében. Dr. Dessewffy Alice a magyarországi privatizációs eljárások során számos, jelentős magyarországi beruházónak számító nemzetközi cég képviseletét látta el, amely cégek túlnyomó többsége ma is az ügyvédi iroda állandó ügyfélköréhez tartozik. Az Euromoney szakértőinek minősítése a világ vezető privatizációs ügyvédei körébe emelte dr. Dessewffy Alice-t, aki speciális továbbképzéseken vett részt a gazdasági jog és az iparjogvédelem területén, valamint EU források és program-manager képesítéssel is rendelkezik.

A neve hallatán megkerülhetetlen a kérdés: származása mennyiben befolyásolta az élete és a pályája alakulást?

Természetesen sokban. Persze ennek megértéséhez mindenképp érdemes kettébontani a rendszerváltás előtti és utáni időszakot. Emlékszem, a középiskola elvégzéséig gyakorlatilag szigorú belső szabályok szerint kellett viszonyulnom a Dessewffyekhez, tágabb értelemben a történelmi arisztokráciához. A család szigorúan és következetesen arra okított, ezzel kapcsolatban hol és mit lehet mondani, és mit nem. Ez számomra akkoriban majdhogynem megmagyarázhatatlan módon manifesztálódott: például már egész kiskoromban jól tudtam németül, de mint „kékvérűnek”, abban az időben megtiltották, hogy beszéljek azon a nyelven. Talán azért, hogy ennek még véletlenül se lehessen amolyan monarchiás üzenete. Ma már megmosolyogjuk ezt, akkoriban viszont nagyon is komolyan vettük. Rossz érzés volt ez azért is, mert a Dessewffy név 1262-ben bukkan fel először írásos emlékben, tehát még az Árpád-ház idejéből. A család számos nagyságot vagy méltóságot adott az országnak, alispán, főispán, királyi kamarai elnök, Bocskai-szabadságharcos éppúgy van köztük, mint az, aki 1825-ben Széchenyi mellett az egyik fő szervezője volt a Magyar Tudományos Akadémia alapjai lerakásának, vagy egy másik Dessewffy, aki az első, 1867-es alkotmány egyik megteremtője. És persze a leghíresebb, Dessewffy Arisztid, az aradi vértanú. Azt hiszem, ő azon kevés történelmi személyek egyike volt a Kádár-korszakban, akihez a rendszer pozitívan viszonyult. Érdekes egybeesés, hogy 1967-ben, a kiegyezés centenáriumán vettek fel az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karára. A jó teljesítményem mellett valószínűleg az ő megítélése is szerepet játszott abban, hogyha előfelvétellel is, de maximális pontszámmal nyertem bebocsátást a jogi egyetemre. Mondanom se kell, az egész család örömmámorban úszott. Édesapám is, aki olyannyira elkötelezett magyar volt, hogy három doktorátusa ellenére sem hagyta el az országot. Pedig Svájcba hívták tanárnak, de ő a mező- és a közgazda, valamint a jogi végzettség ellenére sem fogadta el a meghívást, végül a Csepeli Vas- és Fémművek sofőrjeként ment nyugdíjba. El lehet képzelni, számára mekkora büszkeség és elégtétel volt gyermeke sikeres felvételije. Persze a névhez méltónak kell lenni. Még ha ehhez nem is feltétlenül és nem is mindig tudatosan, de igyekeztem tartani magam. Mindig is szerettem dolgozni, az egyetemi tanulmányaimat 1972-ben summa cum laude végeztem, így könnyű volt elhelyezkednem. Minden jogi pálya nyitott volt, de egyetlen pillanatig sem volt kérdéses, hogy az ügyvédséget választom. Az okát viszont valójában azóta sem tudom megmagyarázni.

Ha élményeit, személyiségét illetően meghatározóak voltak az iskolai évek, az első munkahelynek mekkora szerepe volt a későbbi pályaalakulásban? Szinte mindenkinek akad egy olyan plusz, ami meghatározó lesz később; jól gondolom, hogy egy Dessewffynek többszörösen is bizonyítania kellett?

Több minden játszott ebben szerepet, ám ha visszagondolok azokra az időkre, egésszé csak utólag „áll össze a kép”. Mert tudatosság és elszántság ide vagy oda, sosem tud hatjuk, nekünk sikerül-e az, ami másnak, vagy bármi is abból, amit elterveztünk. Az egyetem után a 14-es számú Ügyvédi Munkaközösségben lettem jelölt, majd később ügyvéd. Az iroda az egykori Engels, a mai Erzsébet téren volt, s annyiban mindenképp különleges, hogy szabadalmi ügyeket vitt. Erről volt híres. Igaz, ezzel egy külön csoport foglalkozott, olyannyira zárt csapat volt ez az irodán belül, hogy az ÜMK gyakorló kollégái sem kerülhettek be, nemhogy egy jelölt. Mindenestre valamelyest sikerült megismernem, vagy inkább rálátnom egy olyan jogterületre, egyáltalán annak a létezésére, ami a későbbi pályám során mindenképp hasznosult. Az idő tájt rettegtem attól, hogyan fogok megélni, lesz-e elég munkám? A nagyszüleimnek ugyanis én viseltem gondját, ami állandó aggodalommal töltött el az irántuk érzett felelősség miatt. Rengeteg munkám volt, sok ügyem, így hamar kiépítettem a saját ügyfélkörömet, s végül a szerencse is mellém szegődött. Ha tetszik, egy véletlenen múlott a pályám későbbi megalapozása. Mivel napi tizennégy órát dolgoztam, gyakran késő estig bent voltam az irodában, sokszor én zártam (s ha kellett takarítottam). Egy este már 11 óra felé járt az idő, amikor valaki elsétált az iroda előtt, s látta, hogy ég a villany. Megkérdezte, elkészítenék-e ott helyben egy ajándékozási szerződést, mivel másnap reggel hosszabb időre külföldre utazik, s a kontraktus nem tűr halasztást. Elkészítettem a szerződést, majd megkérdezte, mivel tartozik. Én pedig azt feleltem, éjjel tizenegykor már semmivel. Megköszönte és elment. Az illető, aki ma egy igen ismert személyiség, nem felejtette el az „éjféli túlórát”: évekkel később egy német bankvezérnek ajánlott a figyelmébe, s miután ő is elégedett volt a munkámmal, a rendszerváltás idején már tömegével küldte hozzám a német ügyfeleket. A szerencsémnek tudom be azt is, hogy egy nagyon régi barátom annak idején engem is bevont egy joint venture társaság alapításába. Ennek révén már a ’70-es évek végén, a ’80-as évek elején sikerült megismerkednem a vegyes vállalatok működésével, megtanultam a gazdasági társaságok, így például a részvénytársaságok, a korlátolt felelősségű társaságok mibenlétét – ez persze akkoriban szigorúan pénzügyminisztériumi felügyelet mellett, engedéllyel valósulhatott meg.

Mindez segítette-e a tudatos orientálódásban – egyáltalán, e motívumok alapján egyértelmű volt, hogy mi is lesz az ön fő szakterülete?

A tanulás időszakát nálam úgy fűszerezte meg a szerencse, hogy mindez végül összeért a rendszerváltás hozta piaci-jogi szabadsággal. Az 1975-ös szakvizsgám, azaz az önállósodásom után sikerült úgy kiteljesednem, hogy ez az időszak lényegében a rendszerváltásig vezető bő másfél évtizeddel volt azonos. Ezerkilencszáznyolcvanhatot írunk, amikor az alapvető rutint már elsajátítva, önálló ügyvédként gyakoroltam a pályát, s ez az év elhozza magával a valódi gazdasági társaságokról szóló első törvényt. Aztán még néhány év, s elindul a privatizáció. Itt köszön vissza a múlt: a német kapcsolat, s a barátom vegyes vállalata. Miután a magyar energiaszektor magánosításába a német cégek szinte elsőként és az egyik legaktívabban kapcsolódtak be, az egykori túlórakapcsolatomnak köszönhetően a külföldi befektetők egymásnak adták nálam a kilincset a privatizációs szerződések elő-, majd elkészítéséhez. Különös, hogy ebben az időben az „eladó” magyarokat külföldi irodák, a „vevő” külföldieket pedig magyarok képviselik. Bevallom, ez magyarként, pláne Dessewffyként kicsit rosszul esett, lelkileg nehéz volt feldolgoznom. De ügyvédként tettem a dolgom, a feladat egyébként különös élmény volt, a magánosítást illetően elődök nélküli, nagy kihívás, amit nagyon élveztem.

Mely egykori cégek áldhatják, vagy szidhatják privatizációs munkálkodását?

Nézze, sok valós, de legalább ugyanannyi vélt vád hangzott már el az egykori magyar gazdaság eladásával kapcsolatban. Ebben nem szeretnék állást foglalni, egy viszont biztos: a ’90-es évek elején egyszerűen szükség volt a nagyarányú tőkebevonásra. Ez pedig a külföldi befektetők nélkül lehetetlen volt. Az eladott cégek rendkívül rossz műszaki állapotban voltak, működésük sok esetben irracionális volt, amin csak egy friss szemlélettel lehetett változtatni. Lehet, hogy másképp is történhetett volna, de akkoriban szinte vészhelyzetben volt a magyar ipar és a gazdaság, az átmenet pedig nem kedvezett egy nyugodt, akár évekig tartó tervezésnek. Tehát lépni kellett. De visszatérve a praxisomhoz, ügyvédként számos erőmű privatizációjában vettem részt, emellett én „bábáskodtam” a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. 1997-es privatizációs szerződése felett is, több vízi közmű értékesítésében is részt vettem, mint ahogy gépgyárakéban, például a pécsi dohány-alkatrészgyártóéban is.

Nos, ekkorra már egyértelműen privatizációs szakjogászként tartja számon a szakma…

Ebben persze sokat köszönhetek a kollégáimnak: amint erre lehetőség nyílt, 1991-ben az elsők között alapítottuk meg önálló irodánkat Magyarországon, akkor még Bogsch Attila kedves kollégámmal együtt, majd később barátommal a Dessewffy, Bellák és Társai Ügyvédi Irodát, végül lányommal a Dessewffy, Dávid és Társai Ügyvédi Irodát. Az említett szerződéses munkák az én felügyeletemmel folytak, de amit elértünk, végül is közös érdemünk. Az általam vezetett ügyvédi iroda – szeretem úgy hinni – ma is vezető szerepet tölt be a Magyarországon jelen lévő ügyvédi irodák között, és a gazdasági jog szinte minden területén aktív. Sőt, az országhatáron túl is látunk fantáziát a továbblépésre, 2006-ban megnyitottuk a bukaresti irodánkat is, bár ott nagy fejlődést nem értünk el, kezdeti reményeink egyelőre nem váltak valóra. A legnagyobb öröm számomra, hogy egyik lányom, Dávid Alíz is a kollégám és a cégtársam. Ma a lehető legkiegyensúlyozottabban visszük az iroda ügyeit, az ügyfeleket megosztottuk egymás közt, értük száz százalékig önállóan felelünk. Nem szólunk bele egymás munkájába, még a tárgyalóterembe sem „követjük” egymást, azaz nem megyünk be egymás tárgyalásaira, egyszóval, teljes az önállóság. Másik büszkeségem orvos leányom, Sükösd Zita, aki jelenleg a Bécsi Egyetem Klinikáján folytat sebészgyakorlatot, a gyereksebészet iránti elkötelezettséggel. S ha már kérdezte, büszkeséggel tölt el, hogy a világ vezető privatizációs ügyvédei közt tartanak számon engem s az irodát. Nevünk megtalálható a vezető londoni gazdaságpolitikai szakfolyóirat, az Euromoney listáján. Évekig a mi irodánk állította össze a világ privatizációs eseményeit, tendenciáit áttekintő nemzetközi kiadványhoz a magyarországi folyamatokat.

Végigtekintve a tágas, elegáns, helyenként mégis modern termeken, az Andrássy úti központjuk bátran nevezhető irodakomplexumnak. Mekkora létszámmal dolgozik a sok tekintetben speciális területekkel foglalkozó Dessewffy, Dávid és Társai Ügyvédi Iroda?

Összesen 22 munkatársunk van, ebből nyolc ügyvéd, s további hat jelölt. Valóban több speciális területtel foglalkozunk, csak címszavakban: ingatlan-, közigazgatási, közbeszerzési, privatizációs, közmű- és energiajog, az úgynevezett PPP-projektekben való részvétel, munka-, kereskedelmi, bank-, adó-, társasági és versenyjog, szerzői jog és iparjogvédelem, bányajog, vitarendezés és peres eljárások. Azzal is tisztában vagyunk azonban, hogy Budapesten számos ügyvédi iroda van, köztük nagyon sok elismert, jó praxis, tehát elég nagy versenyben vagyunk. Ezért sosem lehet megállni, a fejlődés elengedhetetlen ahhoz, hogy talpon maradhassunk. Így nemrégiben felvettük a sportjogot is, mint szakterületet. A szintén újabb keletű energiajogra pedig olyannyira odakoncentrálunk, hogy arra sok időt és pénzt áldozunk. Négy kollégámat is kiképeztük erre a területre, hogy teljesen felkészült legyen ezekben a kérdésekben. Én ma is 10–12 órát dolgozom, az új jogszabályokat először én tanulom meg, például úgy, hogy az olykor igen vaskos anyagot magammal viszem a szabadságomra. Mivel például az adójogszabályok általában év végére állnak össze, azokat síelés közben tanulom meg. De a munkatársaim is állandóan tanulnak, az újdonságot mindig közösen tekintjük át, együtt vitatjuk meg az abból fakadó értelmezéseket és feladatokat.

Mivel a férje orvos, sosem gondolt arra, hogy az iroda is „beáll” a műhibaperek felkutatásába?

Ez teljességgel kizárt. A férjem kiváló ortopéd- és traumatológus szakorvos, a kisebbik lányom nemsokára gyermeksebész lesz, így egészen közelről látom azt a hihetetlen áldozatkész, olykor két embert kívánó munkát, amit ők naponta elvégeznek. Látom azokat a hétköznapi hősöket, akik a magyar egészségügyet életben tartják. Ez valóban egy heroikus munka, akik vállalják, elhivatottak és megszállottak, napi 24 órában. Képtelenek lennék hát arra, hogy egy esetleges hiba miatt tárgyalótermekben szedjem szét egy hivatás egészét. Erre lelkileg is alkalmatlan lennék.

A család, gondolom, ezenfelül is középpontban áll Önnél, de jut-e rájuk, s a hobbijaira elég idő?

A fő hobbim a munkám, de persze sok minden érdekel még. Nagycsaládban élünk, több generáció együtt, egy nagy házban. Bár a gyerekek már kirepültek, anyukám is velünk él. A második férjemmel összesen öt gyermekünk van, mi mindig így mondjuk: közös is és az előző házasságból is. De teljes a harmónia, rengeteg időt töltünk együtt. Egyúttal vad nagymama is vagyok, a legnagyobb szerelem az életemben most a tündéri szép és okos Wenczel Laura nevű ötéves unokám. Bármily’ meglepő, főzni nem tudok, sőt, a férjem se. Viszont imádok autót vezetni, hűséges típus vagyok ebben is: már a nyolcadik Alfa Romeómat használom. Szeretek verselni, a családi-baráti körben az összes köszöntőt én írom, legyen akár esküvő, születésnap vagy szilveszter. Persze sokszor elég ironikusra szoktak sikeredni, így a sértődöttség néha borítékolható, de amikor a következő alkalomra valaki másról írok hasonlót, már szent is a béke. Szeretem a krimi filmeket, pláne, ha valakivel közösen végignézve együtt találjuk ki, ki a tettes. A legnagyobb hobbi azonban a tenisz, melyet versenyszerűen is űztem. Szinte naponta játszom remek férfitársaságban, reggel hét és kilenc óra között. Csak egy kicsit jó lenne fiatalabbnak lenni.

Kálmán Attila


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.