Kik ma a tehetséges magyar fiatalok?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Két jogász is tagja az 50 tehetséges magyar fiatal elnevezésű programnak, melyben a kiválasztott ifjú tehetségek előrejutását mentorok segítik.


A La femme magazin és kiadója, a Silver Kiadó 2013 után idén másodszor hívta életre egyedülálló programját, melynek célja, hogy kiemelkedő képességű fiatalokat támogasson. Ösztönző környezetet alakítson ki számukra ahhoz, hogy tudásuk valóban értékteremtő erővé váljon, mind a tehetséges ifjú, mind szűkebb és tágabb környezete számára. A miniszterelnökség, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége és számos más intézmény, szervezet által is támogatott mentorprogramban a szervezők a sok száz írásban javasolt fiatal közül szakmai zsűri segítséggel választották ki a legtehetségesebbeket. Öt szempont alapján mérlegeltek: teljesítmény, társadalmi érték, eredetiség, újító és ösztönző erő.

A kiválasztott fiatalokhoz mentorokat társítottak, s a szakmájukban már elismerést, hírnevet szerzett szakemberek, a magyar kulturális, tudományos és gazdasági élet elismert személyiségei minimum fél éven át együttműködnek mentoráltjukkal. Megismerik elképzeléseiket, céljaikat, személyre szabottan ösztönzik fejlődésüket, s tudásukkal, tapasztalatukkal, kapcsolatrendszerükkel segítik őket, hogy ifjúi tudásukat fejleszthessék, és tehetségük teljes mértékben kibontakozhasson.

Az idei kiválasztottak között van geológus, mérnök, cukrász, informatikus, feltaláló, kutató, bútorkészítő, jazz-zenész, színész, jogász, busómaszk-faragó, népdalénekes, táncos, színjátszó, hegedűművész, 3D-s digitálisgrafikus, pszichiáter, filmrendező. A mentorok között ott találjuk többek között dr. Ádám Veronika orvos-biokémikust, dr. Beck György matematikust, a Vodafone Magyarország Zrt. elnökét, Heal Edinát, a Google Magyarország vezetőjét, Deák Krisztina filmrendezőt, Al Ghaoui Hesna televíziós szerkesztőt, Kósa Erika üzletasszonyt, Bán Teodóra balettművészt, kulturális menedzsert, Miklósa Erika operaénekesnőt, Kamarás Iván színészt, Pataki Ági filmproducert, Zsoldos Dávid zongoraművészt, Zsédenyi Adrienn előadóművészt, S. Hegyi Lucia divattervezőt.  

A kiválasztott fiatal tehetségek között két jogász is akad. A dunaszerdahelyi Garay Lilla doktorandusz, szakterülete a nemzetközi büntetőjog. Pozsonyban végezte el a jogi egyetemet, hogy szlovákul is tudja képviselni ügyfeleit. A joggal párhuzamosan elvégezte a japán nyelv és kultúra közti kommunikáció szakpárt is. Kilenc nyelven beszél. Foglalkoztatják a kisebbségek jogai, publikációiban a szlovákiai magyarok helyzetét jogi szemszögből vizsgálja. Elképzelhetetlennek tartja a mai globalizált világban, hogy a jogot államhatárok közé lehessen beszorítani. Nyelvtudása révén már tartott előadást egyebek mellett Párizsban, Barcelonában, Szentpéterváron. Jelenleg Pozsonyban tanít szlovák és angol nyelven. A mentorprogramtól azt várja, hogy szélesebb közönség is megismerje, s még több emberhez juthassanak el gondolatai. Úgy látja, a program rajta keresztül is bizonyítja: átível generációs és országhatárokon egyaránt.

Lilla mentora dr. Czine Ágnes alkotmánybíró, aki úgy véli, mentoráltja érdeklődési köre, eddigi tudományos munkája, tudásszomja ámulatba ejtő és példaértékű. Mentoraként megmutathatja számára, hogy a jogviszonyok között mindig érző emberek sokasága rejlik, és hangsúlyozhatja számára, mennyire felelősségteljes vállalás a jog világában közvetve vagy közvetlenül emberek életéről, életviszonyáról dönteni. Az alkotmánybíró különben saját mentoraira is emlékezik a La femme magazin 50 tehetséges magyar fiatal című, napokban megjelent különszámában. Saját tapasztalatai alapján úgy gondolja, hogy a gimnáziumi és az egyetemi években a kiváló tanároktól, mentoroktól kapott támogatás, támasz és tudás olyan muníció, amely egész életre szól. Számos mentorára emlékezik szeretettel, közülük dr. Hársfalvi Rezső egyetemi tanárát emeli ki, akitől rendszeresen kapott bátorítást, sok hasznos tanácsot, s az ő biztatása is kellett ahhoz, hogy elinduljon dolgozatával az egyetemi diákköri versenyen.

A mentorprogram másik jogásza Rimaszécsi János doktorandusz. A fiatalember egyben azt is bizonyítja, hogy egy lélekben megfér két lélek, ő ugyanis egyben gitárművész is. A Zeneakadémiára járt, amikor úgy érezte, a gitárral párhuzamosan jogot is szeretne tanulni. Aztán másodéves korában felvették joggyakornoknak a Fővárosi Törvényszékre, majd a Fővárosi Ítélőtáblára. Nyert gitárversenyt, de megnyerte az EU Negotiation Moot tárgyalási szimulációs versenyét is, és második helyezést ért el az Országos Büntetőjogi Párbeszédversenyen. Aztán úgy döntött, bíró szeretne lenni. Jelenleg a Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégiumában dolgozik, és főleg klasszikus vagyonjoggal foglalkozik, de érdekli a családjog és a büntetőjog is. PhD-jét az igazságszolgáltatás államhatalmi ágakon belül elfoglalt helyéről írja, dr. Csevák Csaba irányítása mellett. Vonzza a tanítás is: tizenkilenc éves kora óta zeneiskolában tanít, de újabban egyetemen is elkezdett oktatni, alkotmányjogból ad órákat. A gitárját azért az irodájában tartja. Mentora dr. Darák Péter, a Kúria elnöke, aki mentoráltját sokoldalú egyéniségnek tartja. Külön örül annak, hogy jövőjét a bírói pályán képzeli el, mert – mint mondja – az igazságszolgáltatás a huszonegyedik században sem nélkülözheti a felkészült, széles látókörű, embertársak iránt felelősséget érző jogász értelmiséget.

Az ötven mentor már találkozott tehetséges fiataljával, akik 2015 tavaszán egy nagyszabású budapesti gálán mutatkoztak be a nyilvánosság előtt. A munka tehát elkezdődött, pártolók, és pártfogoltak rendszeresen találkoznak, alaposan megismerik egymást, véleményt cserélnek, s közösen tevékenykednek azért, hogy a tehetség még jobban kiteljesedhessen. Alkalmanként a mentorok és mentoráltak, kétszer ötvenen egymással is találkoznak, elvégre az is hasznos, ha a tehetségek egymással is megismerkednek, egymás gondjával, örömével, elképzelésével is tisztában vannak, s egymástól is tanulnak, tapasztalatokat gyűjtenek.

Barta Zsolt, a La femme kiadóvezetője, a program megálmodója a két évvel ezelőtti első mentorprogram tapasztalatai alapján is állítja: a tehetségek segítése nem elsősorban pénzkérdés, hanem gondoskodás, támogatás kérdése, a legendás magyar tehetség pedig nem közhely, hanem valóság.


Kapcsolódó cikkek