Kineziológiával és jógával a testi-lelki gyógyulásért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gál Éva, az Agama Jóga Iskola igazgatója, tanára évek óta hivatásszerűen foglalkozik kineziológiával, jógával, valamint egyéb, természetes gyógymódokkal és az egészséges életmóddal. Az ügyvédi szakmával járó stressz, a rengeteg ülés számos pszichoszomatikus betegséghez vezethet, amiket, ha nem ismerünk fel időben, akár nagyobb bajt is okozhatnak. A következőkben az ilyen jellegű betegségek megelőzéséről és lehetséges gyógymódjairól lesz szó. Sokan állítják:betegség esetén arról van szó, hogy az ember valamit nem fogad el lelki szinten és a tudattalanjába száműzi. Test és lélek elválaszthatatlanul…

Gál Éva, az Agama Jóga Iskola igazgatója, tanára évek óta hivatásszerűen foglalkozik kineziológiával, jógával, valamint egyéb, természetes gyógymódokkal és az egészséges életmóddal. Az ügyvédi szakmával járó stressz, a rengeteg ülés számos pszichoszomatikus betegséghez vezethet, amiket, ha nem ismerünk fel időben, akár nagyobb bajt is okozhatnak. A következőkben az ilyen jellegű betegségek megelőzéséről és lehetséges gyógymódjairól lesz szó.

Sokan állítják:
betegség esetén arról van szó, hogy az ember valamit nem fogad el lelki szinten és a tudattalanjába száműzi. Test és lélek elválaszthatatlanul össze van kötve, a test a forma, a lélek és a szellem pedig a tartalom. Amikor a lélek nem vesz tudomást valamiről, energiát igyekszik megtakarítani. Azonban később meg kell ezért fizetnie, mert a betegség rákényszeríti, hogy foglalkozzon a tünet okával. Ha nem kezeli az okot, akkor a tünet máshol, más alakban fog újra előbukkanni. A homeopátiás gyógyítás lényege, hogy addig hígítjuk a tünetet kiváltó (méreg)anyagot, amíg azt szinte nyomokban sem tartalmazza már az oldat, csak az információ marad benne. Azaz a gyógyító a tünettel szövetkezik az egészség érdekében, nem pedig a beteggel a tünet ellen. Dahlke azt állítja: minden betegség a lélekből ered, de a testben fejeződik ki, ezért pszichoszomatikus. (A görög psziché lelket jelent, a szóma pedig testet.) Ha egy betegség pihenésre kényszerít, vegyük komolyan, és élvezzük ki. A kínaiak szerint az önmegvalósítás azt jelenti, hogy az ember különböző utakon (pl. betegségek, archetípusok) megismeri saját lehetőségeit, saját korlátait, tehát saját magát, integrálja személyiségébe az árnyékba süllyedt részeket és tudatosan megéli, kiéli őket.

– A sok ülés, a mozdulatlan póz eleve nem jó, mert blokkolt helyzet, görcsösség áll be, ami érzéketlenséget okoz – véli Gál Éva. – Ezt sokáig észre sem veszik az érintettek, pláne ha fiatalról van szó, majd csak évekkel, vagy akár évtizedekkel később alakul mindez át testi tünetté, betegséggé. Depressziószerű tünetek jelentkeznek, az ember rosszul érzi magát a bőrében, utálja az életet, eltűnik a lelkesedés, kiégés lesz a jellemző. Pang a nyirokrendszer is. Ilyenkor szoktak sokan átesni a ló túloldalára és meggondolatlanul sportolni. Pedig a tudatosság és a fokozatosság a sportban is elengedhetetlen.

Ezzel szemben, ha az ülés tudatos és a testre figyelünk, közben ellazul a test. Ez történik például jógázás közben. A jóga a tudatosságot a testre irányítja, közben befelé, magára figyel az ember. A gerincünk fizikailag és energetikailag is a legfontosabb tartóoszlopunk. A mozdulatlan, esetleg görnyedt ülés elmerevíti a gerincünket, aminek az egészsége, rugalmassága fiatalságunk záloga. A szakember a sima székek és fotelek helyett az óriás gumilabdát ajánlja ülőalkalmatosságnak vagy a székre (kocsiülésre) helyezhető gumipárnát. Ezek hasznosak, mert mozgásban tartanak, nem hagyják elmerevedni a gerincünket.

A sok ülés és a kevés folyadékfogyasztás fejfájást is okozhat. Gál Éva szerint forrásvizet, tisztított vizet, vagy pí vizet igyunk. Ha mégis ásványvizet választunk, jó, ha cserélgetjük, és nem ragaszkodunk egy fajtához. – Stressz mindenki életében van, nem lehet kiiktatni, viszont megtanulható a kezelése. Stresszkezelésre egyik kiváló technika a kineziológia. Alapja, hogy a gyermekkorban rosszul kezelt sérelmeket és a stressz okozta blokkokat feloldja, azok helyükre kerülnek az oldás közben. Ennek segítségével meg lehet szabadulni néhány olyan rutintól, ami gátolja a stresszkezelést. A kineziológus izomtesztelést végez, amire legtöbbször a váll alatti izmot használja. A kérdésekre a test válaszol, ezekből a terapeuta érzi, hol keletkezett az energiablokk. Ugyanis, ha van stressz az adott kérdésben, elernyed az izom, ha nincs, akkor kemény marad, tehát van izomtartás. Így a kineziológia segítségével oda megyünk vissza, ahol a stressz keletkezett, és az azóta felgyülemlett élettapasztalatunkkal megoldjuk a régi helyzeteket.

A blokkok oldása történhet a régi stresszhelyzet tudatossá tételével, vagy korrekciókkal. Ezek lehetnek kisebb fizikai gyakorlatok vagy masszázs.– Intuíció, szakértelem, empátiakészség (ami jógával fejleszthető) és emberismeret szükséges a szakember részéről. Bárkiből lehet kineziológus, egy 12 szintből álló tanfolyamot kell elvégezni hozzá – magyarázza a szakember. Nem könnyű, Éva négy év alatt abszolválta. – Felkavarja körülöttünk az állóvizet, az biztos – mondja nevetve. – Az öngyógyító képesség mindenkiben ott van, a kineziológus segítségével az útjában lévő gátakat feloldjuk, és a bennünk lévő életenergiának szabad áramlást biztosítsunk.

– A jóga „mellékterméke” csupán az, hogy csinosabbak, hajlékonyabbak, vékonyabbak leszünk, elsődleges hatása, hogy megvilágosodunk, megértjük, mi dolgunk van a földön. Ráébredünk, mit kell elvégeznünk, ami a saját lelkünk fejlődését és boldogulását szolgálja, és egyúttal az egész világnak jót tudunk tenni. Bármilyen hihetetlenül is hangzik, aki szisztematikusan végigcsinálja, az el tud idáig jutni. A jógapózok és egyéb jógatechnikák segítenek ebben. Megtanítanak koncentrálni és fókuszálni, magam tudom irányítani az elmémet, nem pedig az elmém engem. Ha rugalmasak vagyunk a tudatunkban, akkor a testünk is azzá válik. A jógát bármikor bárki elkezdheti. A lényeg a rendszeresség. A hetente egyszeri jógaóra csak segítség, nem igazi jógázás. Ha naponta 10 percet gyakorolunk, az már kezdetnek jó. Fontos, hogy találjunk egy hozzáértő oktatót és magunk is gyakoroljunk. A jóga a saját tapasztalatok által vezet az önismeret felé. A Hatha jóga, az egész jógarendszer része, helyesen értelmezve a jóga minden elemét tartalmazza. A fitnesztermekben jógának nevezett nyújtó, erősítő, melegítő gyakorlatok a koncentráció és a háttértudás nélkül inkább a torna kategóriájába tartoznak.

A jóga útja nehéz út, mert a spiritualitásnak nem kedvez a mai, anyagias természetű világ, de megéri – mondja Gál Éva, aki a 25 szintes „spirituális egyetem” hatodikjánál tart. S állítja, aki a harmadikon túl van, sokat megtud és megért az egész jógarendszerből. Abban bízik, hogy egyre többen felismerik, hogy a saját belső világunk megértése segít a világ megértésében, és harmonikusabb élethez vezet.

A kineziológiai oldás kb. egy órát vesz igénybe, és teljesen fájdalommentes, szelíd gyógymód. A kineziológus izomteszteléssel fedi fel a jelenlegi probléma gyökerét, és különféle egyszerűen elvégezhető korrekciókat alkalmaz. Az oldás következményeként az oldást követő napokban, hetekben az esetek túlnyomó többségében fokozatosan elmúlik az a tünet, amivel a kineziológust felkerestük. Ha ez nem történik meg, érdemes az oldást megismételni. A kineziológia holisztikus terápia: nem a tüneteket kezeli, hanem az egész személyt. Nem csak a testtel dolgozik, hanem az elmével, az érzelmekkel és a lélekkel is foglalkozik.

Krausz Viktória


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön.