Lényeges, hogy a tárgyalótermen kívül is tiszteljük egymást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Dr. Szalay Péter ügyvéd, alkotmányjogi szakértő Mind az általános, mind a középiskolában meghatározó hatással voltak rám magyartanáraim, kora gyermekkoromtól kezdve a legtartalmasabban olvasással tudom eltölteni a szabadidőmet. Azóta is olvasok buszon, villamoson, vonaton, tárgyalásra vagy ítéletre várakozva, de két ügyfél között az irodában is, mert otthon csak a gyerekek nyugovóra térte után nyílik erre alkalmam. Egyaránt szeretem a klasszikusokat, a moderneket, a régieket és a kortárs szerzőket, ebben a vonatkozásban is mindenevő vagyok. Szeretek a kertben ténykedni, élvezem a vetemény…

Dr. Szalay Péter ügyvéd, alkotmányjogi szakértő
Mind az általános, mind a középiskolában meghatározó hatással voltak rám magyartanáraim, kora gyermekkoromtól kezdve a legtartalmasabban olvasással tudom eltölteni a szabadidőmet. Azóta is olvasok buszon, villamoson, vonaton, tárgyalásra vagy ítéletre várakozva, de két ügyfél között az irodában is, mert otthon csak a gyerekek nyugovóra térte után nyílik erre alkalmam. Egyaránt szeretem a klasszikusokat, a moderneket, a régieket és a kortárs szerzőket, ebben a vonatkozásban is mindenevő vagyok. Szeretek a kertben ténykedni, élvezem a vetemény gondozását, a fűnyírást, a virágokat a sziklakertben, és nagyon szeretek főzni is – a kertben bográcsban, de a konyhában a sparherten is. Szeretem az állatokat, vannak kutyáink, teknőceink és akváriumi halaink, és a legnagyobb élmények közé tartozik, ha lovagolhatok egyet. A gyerekekkel minden nyáron körbebiciklizzük a csodálatos Balatont, ahol egyébként olykor vitorlázom is. Télen síelünk, ha tehetjük, a kisebbeket már a nagyfiam tanította és képzi tovább, nekem a kevésbé fárasztó oldala jut néhány éve. Szeretünk kirándulni a hegyekben. Ha egyedül csinálok magamnak programot, akkor horgászom: a horogkötés, a szerelékkészítés, a csali és az egyéb eszközök előkészítése döntően más, mint amit a mindennapok során kell csinálnom, ezért minden pillanatát élvezem. Mindez lehetővé teszi számomra, hogy a szakmai munkámat is nagyon szeressem. További hobbiként posztgraduális hallgatókat oktatok alkotmánytanra.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi karán végeztem 1984-ben, utána tudományos ösztöndíjas gyakornokként folytattam a pályafutásomat. Ehhez felvételiznem kellett az MTA Tudományos Minősítő Bizottságánál, alkotmányjogi szakterületre kerültem Takács Imre professzor szárnyai alá. Akkori elképzelésem szerint egyetemi oktató szerettem volna lenni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy az ezzel járó jövedelem nem lesz elegendő családalapításhoz és egy nagyobb család eltartásához. Ezért 1987-től átmentem az Igazságügyi Minisztériumba dolgozni, ahol nagyon izgalmas időszakot sikerült kifognom. Ekkor folyt ott a gyülekezési jogról és az egyesülési jogról szóló törvények előkészítése, ezek megszövegezésében is volt szerencsém közreműködni.

1988-ban Pozsgay Imre megkeresésére alkotmányjogi szakértői tisztséget vállaltam az államminiszter titkárságán, előbb tanácsosi, majd főtanácsosi beosztásban. Pozsgay Imre akkor hirdette meg az úgynevezett „Demokrácia csomagtervet”. Egyszer csak benne találtam magam az alkotmányozás folyamatában. Kedvező légkör alakult ki a változásokra, Kulcsár Kálmán lett az Igazságügyi Miniszter, miniszterhelyettes lett Sárközi Tamás, és Kilényi Géza is. Létrehoztak egy önálló alkotmány-előkészítői főosztályt, amelynek többek között Holló András, Bogdán Tibor, Somogyvári István is munkatársa volt. Az alkotmányreform koncepciója 1988 késő őszére készült el, akkor még a „Magyar Népköztársaság új alkotmányának koncepciója” nevet viselte az anyag. Kulcsár Kálmán a koncepció megvitatására az év decemberében együttes ülésre az általa ismert ellenzéki szervezeteket is meghívta, amelyek véleményt nyilváníthattak. Ezt követően a tervezet a „Magyarország új alkotmányának koncepciója” címet kapta. A koncepciót társadalmi vitára bocsátották, ezt főként a Hazafias Népfront szervezte, de az államigazgatás berkein belül is köröztették az anyagot.

A folyamat az Ellenzéki Kerekasztal megalakulásával és tevékeny fellépésével oda konkludált, hogy 1989 nyarára létrejött a Nemzeti Kerekasztal elnevezésű képződmény, amely valójában egy háromoldalú tárgyalásra létrehozott plénum volt, amelyben tárgyaló félként az MSZMP, az Ellenzéki Kerekasztal, és különböző szervezetekből (mint pl. Hazafias Népfront, Nőtanács, Münich Ferenc Társaság) álló ún. Harmadik Tárgyaló Fél vett részt. Az 1989-es tárgyalássorozat során a markánsan szembenálló felek az érdemi döntés reményében tudták egyeztetni álláspontjaikat, minden fél tisztában volt az alkotmányozási kényszerhelyzettel. Ehhez párosult az Alkotmány reformjának tudományos megalapozottsága is, amely az MTA Állam- és Jogtudományi Intézete, illetőleg az itt szervezett Államtudományi Kutatások Programirodája nemzetközi értelemben is kimagasló kutatómunkájának volt köszönhető.

A Pozsgay Imrén keresztül megtestesült politikai akarat, az MSZMP-n belüli megosztottság, és a nemzetközi helyzet kedvező változása is meggyorsította az alkotmányozási folyamatot. Rendkívüli jelentőséggel bírt az is, hogy az Ellenzéki Kerekasztal csak egységes szervezetként volt hajlandó tárgyalni az MSZMP-vel. Mindezek eredményeképpen 1989 őszéig sikerült kiizzadni többek között az Alkotmány módosítására, és az Alkotmánybíróságra vonatkozó törvényjavaslatokat.

A Főbizottsági Ülés tanácskozásának lezárásakor a Parlament Gobelin-termében megszakadt az Ellenzéki Kerekasztal addigi egyetértése. Antall József és Pozsgay megegyeztek, ám az Ellenzéki Kerekasztal számos szervezete nem írta alá a megállapodást. Igaz, nem is vétózták meg azt. Ennek nyomán született meg az Alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvény is. Így az alkotmánymódosításnak álcázott, lényegében és tartalmában új Alkotmány 1989. október 23-án kihirdetésre került. Az abszolút bizalmatlanságra épülő alkotmányszöveg tehát tartalmilag újnak volt tekinthető, de szerkezetében és elnevezésében megőrizte az 1949. évi XX. törvényt. Ennek alapvetően talán az volt az indoka, hogy egy új alkotmányt csak népszavazással megerősítve lehetett érvényesen megalkotni, így jogtechnikailag biztosabbnak tűnt a módosítás. Fontos tudni, hogy 1989 őszéig számolni kellett a Munkásőrség létével, továbbá nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy a szovjet hadsereg is itt állomásozott még „ideiglenesen”, és ennek folytán kiszámíthatatlan volt, hogy az előző rendszer hívei milyen visszarendezési folyamatokat tudnak elindítani a háttérben.

Az 1989. évi XXXI. törvény záró rendelkezése szerint, ha az országgyűlési választások előtt kerül sor a köztársasági elnök választására, akkor a köztársasági elnököt általános választások útján kellett volna megválasztani. Az úgynevezett négy igenes népszavazás a közvetlen választást volt hívatott meghiúsítani, így a köztársasági elnököt, mint tudjuk, végül az országgyűlés választotta meg később, személyre szabott jogkörrel.

1990-ben az MDF–SZDSZ paktummal átalakult az Alkotmány – egyebek mellett kiiktatták az alkotmányerejű törvény kategóriáját, ezek helyett ezt a szerepet részben az úgynevezett 2/3-os törvények vették át, míg számos törvény az egyszerű többséggel elfogadható, így a kormánytöbbség felelősségi körébe tartozó kategóriába került át.

Ennek folytán a szélsőséges, a kormánytöbbség és az ellenzék közötti bizalmatlanságon alapuló parlamentáris demokrácia irányt váltott a kancellári típusú kormányforma felé.

A Pozsgay Imre titkárságán eltöltött másfél év után Antall József miniszterelnök közeli munkatársaként dolgoztam tovább. A Miniszterelnök Úr megkeresett, dolgozzam a kabinetjében, mint alkotmányjogi tanácsadó. Az időm nagy részét ettől kezdve a parlament 8-as páholyában töltöttem. Az esti órákban be kellett számolnom, hogy mi történt a Parlamentben, ha Antall József nem tudott részt venni az ülésen. Referálnom kellett esetleg arról is, hogy el kell-e határolódnia éppen valakitől. Antall József meglehetősen szűrve jutott hozzá a médiából származó információkhoz, ezért gyakran a hírműsorokat is figyelemmel kellett kísérnem ebből a szempontból.

Hihetetlen hatással volt rám Antall József közjogi érzékenysége és affinitása, ami annál lenyűgözőbb volt, hogy nem rendelkezett kimondott jogi végzettséggel. E mellett káprázatos humora volt, gyakran tréfálkozott velünk, és nagyon emberien viselkedett a fiatal kollégákkal. Ez az időszak azért is maradt meg nagyon pozitív élményként bennem, mert egyfajta mikszáthi életérzés volt jellemző a közéletre, az ellentétes padsorokban ülő képviselők is kedélyesen szóba elegyedtek egymással, csak később alakult ki a mai viszonyokat is annyira megmérgező sajátos „lövészárok-hangulat”.

1992-ben kaptam egy ajánlatot a Pénzügyminisztérium volt közigazgatási államtitkárától, Király Pétertől, a Pénzintézeti Központ vezérigazgatójától, hogy legyek ezen intézmény jogi igazgatója. Mivel itt a hivatali munkarend is reményekkel kecsegtetett, elfogadtam az ajánlatot. Persze az alkotmányjogtól sem távolodtam el – 1984 szeptembere óta folyamatosan tanítottam az ELTÉ-n, és az oktatást a Pénzintézeti Központban betöltött jogi igazgatói állás mellett is folytattam.

A Pénzintézeti Központot (PK) 1916-ban hozták létre a felszámolás alá került bankok megsegítésére, esetleg megmaradt ügyeinek továbbvitelére, először határozott, majd 1920-tól határozatlan időre. A 40-es években történt államosítás után átalakult, illetőleg megszűnt a PK bankokkal kapcsolatos funkciója. Érdekes jogi helyzetet jelentett 1992-ben az a körülmény, hogy a PK-t annak idején a Kereskedelmi törvény alapján alapították, és szövetkezeti formában működött. Az államosítások idején állami vállalatként lajtsomozták, pedig nem vesztette hatályát a Kereskedelmi törvény. Amikor az állami vállalat státus megszűnt, a PK szövetkezetként sem funkcionálhatott, és ezt a sajátos állapotot az akkor hatályos Gt. sem tudta egyértelműen kezelni. A cégbíróságon – folyamatosan egyeztetve Tőkés Géza bíró úrral és az ügyészséggel – végül 1993 tavaszára sikeresen átalakítottuk a Pénzintézeti Központot állami tulajdonú részvénytársasággá. A társaság fő profilja a felszámolási és ingatlanfejlesztési üzletág volt, többek között a nevéhez kötődik a nemzetközi kereskedelmi központok – ITC–ék – létrehozása. Az rt. felett a tulajdonosi jogokat a Pénzügyminisztérium gyakorolta, amely később átkerült az ÁPV Rt.-hez. Közben a Pénzintézeti Központ bankszerű tevékenységet is végzett, hitelintézeti, illetőleg akkori terminológiával pénzintézeti profilt is megpróbált megvalósítani, ide értve a betétgyűjtést, hitelezést, bankgarancia nyújtását. Ezt a tevékenységet jól elkülönített szervezetben folytatta, és egyre inkább elkerülhetetlenné vált a kereskedelmi bankká alakulása, ami aztán – fúzió révén – be is következett. (A fúzió az MFB egyik nem túl jó mutatókkal rendelkező leánybankjával jött létre). Ez volt az első bankfúzió 1945 óta, és sajnos hosszú távon meg is pecsételte a Pénzintézeti Központ sorsát.

A 90-es évek végére egyre nyilvánvalóbb volt, hogy a PK Bank Rt.-t értékesítik, mint állami vagyont: 1997-ben az ÁPV Rt. eladta a Postabanknak. Az addigi vezetés és a Postabank vezérkarának koncepciója nem volt összeegyeztethető, a vezetők is kicserélődtek, így én is másutt kerestem a boldogulásomat. Nem csak az új tulajdonosra tekintettel hagytam ott a céget, hanem mert akkorra elegem lett a hierarchikus szervezetekből, így ügyvédként kezdtem el dolgozni. Az ügyvédkedés mellett tagja lettem a Szerencsejáték Rt. felügyelőbizottságának, továbbá a felügyelőbizottság elnöke lettem a Sportlétesítmények Rt.-nél. Eltöltöttem pár évet a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriuma mellett szervezett Ellenőrző Testületben is.

Ügyvédként az ügyek sokféleségével találkozom természetesen, a személyiségi joggal, a jó hírnév védelmével kapcsolatos ügyek – mint például a sajtóperek – munkámnak csak egy részét képezik, ám az kétségtelenül igaz, hogy ezek kapnak a szokottnál nagyobb nyilvánosságot, mint például az Élet és Irodalom hetilap és a FIDESZ vezetői közötti sajtó-helyreigazítási per 1998-ban, ahol a felperesi oldalt képviseltem.

A politikai élet egyes szereplői az egyre indulatosabb közegben nem ritkán sértegetik egymást, és a becsületsértő kijelentések, a jó hírnevet sértő valótlan állítások miatt nem egyszer bíróságon folytatódnak ezek az ügyek. Egyes médiumok megbízásából alperesi képviselőként is eljárok az ilyen típusú perekben, így nem egyszer tapasztalom, hogy bizony nehéz az újságírókkal is megértetni, hogy a más orgánumoktól átvett információk valóságtartalmáért is ugyanúgy helyt kell állni, mint a saját forrású cikkekért, mert híresztelés ugyanúgy jogellenes lehet, mint az állítás.

Figyelemmel arra, hogy az ilyen ügyeknek lehet büntetőjogi vetülete is, érdemes tartózkodni a sértő, vagy valótlan tartalmú állítások leközlésétől.

A személyiségvédelmi pereknél nagy előrelépés volt, amikor az első fokot megyei, fővárosi szintre emelték. Ez az eljáró bírók specializálódásához is vezetett, ezek az ügyek bírói részről is különös szakértelmet, tájékozottságot igényelnek. A bírói gyakorlat folyamatosan változik, az igényelt nem vagyoni kár esetében egyre nagyobb bizonyítási teher nehezül a felperesi félre, míg korábban egy bizonyos fokú kártérítést úgymond jóvátételként automatikusan megítéltek a jogsértés megállapítása esetén. A vagyoni kárt természetesen csak konkrét, számokkal, okiratokkal, egyéb bizonyítékokkal alátámasztott bizonyítási eljárásban sikerülhet eredményesen érvényesíteni.

Mint említettem, nem csak ilyen pereket vállalok, a média által kevésbé felkapott gazdasági és egyéb ügyekben is gyakran eljárok jogi képviselőként.

Azért is szeretek ügyvéd lenni, mert örülök, hogy nem nekem kell eldönteni az ügyet. Számomra lelkiismereti okokból megnyugtató, hogy a bíróság „minden titkok tudója”, és viseli a döntés felelősségét.

Érdekes kérdés, hogy szeretném-e ezt életem végéig gyakorolni? Nekem nagyon szimpatikus az angolszász módszer, ahol a szakmailag elismert ügyvédek egy bizonyos kor és a pályán eltöltött idő után bíróvá válhatnak.

Az alkotmányjogi ismereteimet is fel tudom használni az ügyvédkedés során, számos alkotmányjogi panaszt szerkesztettem, amelyek közül akadt, amelynek az Alkotmánybíróság helyt adott, és jelenleg is több ügyem várakozik a testület elbírálására.

Végezetül szeretném megemlíteni, hogy nagyon fontosnak tartom a kollégák közötti tiszteletet, hogy a tárgyalótermen kívül partnerként és ne ellenfélként viszonyuljanak egymáshoz. Sajnos, a párbeszéd hiánya a közélet számos területét megmérgezi, legalább a tárgyalótermek világában maradjon meg a már említett klasszikus mikszáthi hangulat.

dr. Bodolai László


Kapcsolódó cikkek

2023. január 27.

Egy asztalnál Bálint Andrással és Jordán Tamással

Mintha együtt ülnénk a Rózsavölgyi Szalon kávéházi asztalánál a két színészóriással, úgy telik el másfél óra, ahogy hallgatjuk őket a mindennapokról, a művészetről – az életről.

2023. január 25.

Mit tehetünk, ha kikerül rólunk egy nem kívánt kép a netre?

A gyakorlatban még mindig kevesen tudják, milyen következményekkel jár másokról fotót készíteni vagy megosztani azt az interneten. Általános vélemény, hogy a saját magunk által készített fotóval azt csinálunk, amit akarunk. Ez azonban nem is lehetne messzebb az igazságtól – mondja a szakértő, aki szerint a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt edukálni szükséges a fényképekhez fűződő jogaikról és kötelességeikről.