Még mindig mozog a föld


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Másfél évszázaddal Léon Foucault francia fizikus történelmi kísérlete után idén Magyarországon újra megismételtek egy korszakos tudományos bizonyítást. Szombathely katolikus székesegyházában azt igazolták minden kétséget kizáróan, hogy még ma is forog a föld.


Három könyvkiadó élénk elméjű szerkesztője megunja, hogy annyi pancser árasztja el gyatra okkultirodalommal a piacot. Elhatározzák hát, hogy a jövőben nem bajlódnak kontárok műveinek kipofozásával, ehelyett egy számítógép segítségével nekilátnak, hogy megalkossák a szerintük tökéletes történelmi ezoterikus regény alapjául szolgáló nagy tervet. Szövevényes történetükből aztán oldalról oldalra kiderül, hogy mi közük van az alkimistáknak a párizsi metróhálózathoz, a rózsakereszteseknek Arsène Lupinhez, a druidáknak az Eiffel-toronyhoz – illetve mindezen kalamajkának egy, a föld forgását bizonyító XIX. századi fizikai kísérlethez.

Elégtétel Galileinek

A fenti mondatok korunk ünnepelt írója, Umberto Eco A Foucault-inga című regényének cselekményét foglalják dióhéjba. Amint pedig az olasz tudós-szerzőt megihlette a nevezett XIX. századi kísérlet, úgy a legtágabban vett tudomány világában is vissza-visszatérően felidézik azt az 1851-es franciaországi eseményt, melynek során a világtörténelemben először sikerült minden kétséget kizáró tudományos eszközökkel bizonyítani: a föld forog. Ezt tette idén október végén egy olyan magyarországi intézmény is, melytől első hallásra a legkevésbé sem várnánk el, hogy ilyen kérdésekben exponálja magát. Nem másról, mint a szombathelyi katolikus egyházmegyéről van szó, annak is püspökéről, Veres Andrásról, aki egy kettős évfordulóra időzítve nemrég azt kezdeményezte: a város székesegyházában ismételjék meg a nagyszabású kísérletet.

A mostani, tudományos előadásokkal kísért alkalomra az első kísérlet 160 évfordulójának előestéjén került sor, a konkrét apropót pedig egy 130 évvel ezelőtti másik emlékezetes esemény szolgáltatta. Szombathely ugyanis 1880-ban egy utóbb tudománytörténeti jelentőségűnek bizonyuló találkozónak adott otthont: nevezetesen a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 20. ülésének. A testület tagjai pedig már egy évvel korábbi gyűlésükön elhatározták, hogy ezen alkalommal a város katolikus székesegyházában – Magyarországon először – megismétlik Léon Foucault francia fizikus 1851-es kísérletét. Az összejövetelnek Szombathely akkori püspöke, Szabó Imre – maga is tudós ember, a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett – lett az elnöke, és az ő irányításával egy 30 méter hosszú, a templomkupolába felfüggesztett fonálingával sikeresen teljesítették a vállalást.

Egy olasz csillagász, Angelo Secchi már 1851-ben ugyancsak egyházi környezetben, a római Szent Ignác-templomban ismételte meg Foucalt bizonyítását. Talán nem kell magyarázni, hogy mekkora jelentősége volt ennek a körülménynek. A kísérlet eredményéről annak idején még a vatikáni akadémiai évkönyv is fontosnak tartotta beszámolni, sokak értékelése szerint afféle kései elégtételként az egyház által meglehetős fenntartásokkal kezelt tudós, Galileo Galilei számára.

Mint a körhintában

Foucault az első kísérletben a párizsi Pantheon kupolájára rögzítve egy 67 méter hosszú fémfonalat és az annak végére erősített 28 kilogrammos súlyt használt ingaként. A szerkezet lengési ideje 16 másodperc, kilengése pedig 14 méter volt – az ingát egészen a közelmúltig meg is lehetett tekinteni a francia főváros műszaki múzeumában. Idén áprilisban azonban egy szerencsétlen baleset következtében a fonál elszakadt, az alkalmatosság a földre zuhant, és olyan szerencsétlenül ért talajt, hogy már nem lehetett helyrehozni. A világon az utóbbi bő évszázadban készített másolatok közül több épségben megtalálható, de az eredetire a jelek szerint már keresztet vethetünk.

Az 1851-es bizonyítás ugyanakkor, amilyen pofonegyszerű elven alapul, olyan mély nyomot hagyott a tudománytörténet lapjain. Első hallásra persze reménytelen vállalkozásnak tűnik egy hatalmas gömb forgását igazolni úgy, hogy a gömbön állva mi is azzal együtt forgunk; ez, bár sokan próbálkoztak vele, évezredekig nem is sikerült. Léon Foucault volt aztán az első, aki a föld forgásáról szóló – addig még csak – elméletet úgy próbálta alátámasztani, hogy a vonatkozási pontot nem a csillagközi térben, hanem magán a földön kereste. Mindehhez pedig a fizikából ismert Coriolis-erőt hívta segítségül. Az először Gaspard-Gustave Coriolis francia matematikus és mérnök által 1835-ben felismert és leírt jelenség forgó vonatkozási rendszerek esetében lép fel – a csillagokhoz viszonyítva ilyen rendszer a földünk is. Mindez egy hétköznapi példával ábrázolható a legszemléletesebben: ha egy játszótéri körhintára ülünk, és forgás közben a velünk szemben ülő felé dobunk egy labdát, az bizonyosan célt fog téveszteni. A jelenség magyarázata: minden tengelyforgást végző testen, így a Földön is, egy lengőmozgást végző tárgyra – a kísérlet esetében az ingára – a gravitációs erőn kívül a forgásból származó erő is hat, ennek következtében pedig a lengés síkja bizonyos idő után elfordul.

Foucault az akkori francia köztársasági elnök, a későbbi III. Napóleon felkérésére végezte el nagy nyilvánosság előtt a bizonyítást. E kísérlet esetében az inga síkja már egyetlen lengés alatt 2,5 milliméternyit mozdult el, így az eredmény már percek alatt is szabad szemmel látható volt. Ahhoz pedig, hogy a kísérlet még szemléletesebb legyen, általában kétféle módszerrel szokás jelezni a változást. Az egyik lehetőség, hogy a súly aljára acéltüskét szerelnek, az inga útvonalára pedig könnyedén felboruló bábukat helyeznek el, s az inga fokozatos elfordulásával sorra feldönti őket. A másik módszer, hogy az inga aljára hosszú tűt erősítenek, alája homokot szórnak, és a szerkezet mozgása közben abba rajzol bele vonalakat. De ha még pontosabban akarjuk érzékelni már a legkisebb változást is, akkor erre újabban már lézeres technológia is rendelkezésre áll.

Kivétel az Egyenlítő

A kísérlet sikerének egyik záloga, ha az inga felfüggesztésénél szükségképpen fellépő súrlódási erőt a minimálisra lehet csökkenteni. Ezzel érhetjük el ugyanis, hogy a szerkezet kellően hosszú ideig lengjen, és a veszteségek az inga energiájához képest elhanyagolhatók legyenek. (Ezért használnak általában nagy tömegű testet súlyként. És ha másképp nem megy, enyhe mágneses erőhatással segítenek rá az inga lengésére.) Emellett biztosítani kell, hogy ugyanitt ne lépjenek fel forgatónyomatékok, amelyek az inga síkját mesterségesen elfordítják, de arra is ügyelni kell, hogy léghuzatok, légörvények, épületrezgések ne befolyásolják a kísérletet. Ebből a megfontolásból a súlyt tartó fonalat célszerű valamilyen fémhuzalból készíteni, mert a textilfonalakban mindig maradhat vagy keletkezhet valamilyen csavaró feszültség, amely viszont az ingatest forgását eredményezi.

A legrövidebb idő, vagyis egy nap a föld pólusain kell a teljes körbeforduláshoz. Magyarországon ehhez 33 órára van szükség, és az Egyenlítő felé haladva ez az idő földrajzi szélességenként növekszik – ezzel párhuzamosan a pálya rajzolata is változik –, olyannyira, hogy az Egyenlítőn már nem is jelentkezik a Foucault-effektus, vagyis az inga megtartja eredeti irányát. Még szerencse, hogy a francia fizikus annak idején Párizsban, és nem mondjuk Ecuadorban végezte el a kísérletét, mert akkor talán a mai napig itt állnánk annak tudományos bizonyítéka nélkül, hogy valóban forog a Föld.

Szőnyi Szilárd

 

Egy tudományos polihisztor

A nevéhez fűződő ingán kívül Léon Foucault munkásságának eredménye még a giroszkóp feltalálása, mely napjainkban is számos geodéziai műszer, navigációs rendszer és fényképezőgép alapvető egységét képezi. A fizikus sok kísérletből és felfedezésből kivette részét. Kezdetben a fényt és a hőt tanulmányozta, s hamar megállapította, hogy a fény a vízben lassabban terjed, mint a levegőben; kísérleteiért megkapta a londoni Royal Society Copley-érmét, és a párizsi Császári Obszervatórium munkatársa lett. Később feltalálta a különleges ezüstlemezzel bevont teleszkópot, mellyel szemsérülés nélkül lehet vizsgálni a napot, majd továbbfejlesztette a tükrös teleszkóp tükrét. Módszert dolgozott ki a teleszkóptükrök felszíni hibáinak vizsgálatára, és tükrök segítségével megmérte a fény sebességét is – eredménye mindössze 0,6 százalékkal tért el a valóságtól.

Aszteroidák karambolja – mint egy kisebb atombomba

Aszteroidák ütközését fotózta le idén január és május között a Hubble űrteleszkóp – jelentették be októberben kutatók, hozzátéve: először sikerült rögzíteni ilyen égi jelenséget. Az űrteleszkóp által készített felvételeken egy üstökösszerű csóva csúcsában egy különös, X alakú objektum látható. A szakemberek P/2010 A2-nek nevezték el az objektumot, amely a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóöv, az Aszteroida-öv körül cirkál. A felvételen látható 122 méter széles objektumról úgy vélik, egy nagyobb test maradványa, amely 17 700 kilométer/óra sebességgel összeütközött egy 3,3–5 méter átmérőjű aszteroidával. Az ütközés egy kisebb atombomba erejének megfelelő robbanást idézett elő. Az aszteroidák összeütközése gyakori a világűrben: átlag évente egyszer a kisebb aszteroidák karamboloznak. A csillagászok azt tervezik, hogy a Hubble segítségével a jövő évben megfigyelik a P/2010 A2 objektumot, hogy megtudják, hogyan fejlődött tovább a rejtélyes, X alakú struktúra.

MTI

Rekorder őshüllők

A Föld történetének eddigi rekorderei lehetnek azok a repülő őshüllők, melyek akár 16 ezer kilométert is megtehettek egyhuzamban a levegőben. Egyes mai madarak – például a sarki csérek – szintén jó repülők, de még ők sem képesek rá, hogy leszállás nélkül tegyenek meg ekkora távolságot. Michael Habib, a Pittsburgh Egyetem kutatója októberben ismertette kutatását, melyben azt próbálta megbecsülni, hogy mekkora távolságokat tudtak megtenni a 65–70 millió éve élt repülő őshüllők. A pteroszauruszok egyes fajai – például a Quetzalcoatlus northropi, amelynek mérete megegyezik egy zsiráféval – jó repülők voltak, szárnyaik fesztávolsága pedig elérhette a tíz métert.

A kutató becslései akkor bizonyulhatnak helyesnek, ha az őshüllők testtömegére és szárnyméretére vonatkozó adatok megfelelnek a valóságnak. A testtömegre vonatkozó adatok azonban bizonytalanok: Habib kétszáz kilogramm körüli alapsúllyal számolt, amihez hozzáadott még 72 kilogrammnyi zsírtömeget, amivel az állat a repülés közbeni energiaigényét fedezhette.

www.origo.hu

Rohamosan terjed a toportyán Magyarországon

Alig tizenöt éve tért vissza az aranysakál Magyarországra, és mára több ezer példány él az országban. Az őshonos, nádi farkasnak vagy toportyánnak is nevezett ragadozó képes arra, hogy a szabadon tartott nyájból megpróbáljon elragadni egy juhot, de jellemzően inkább kisrágcsálókat fogyaszt. Az aranysakál őshonos tagja a hazai faunának (népi neve nádi farkas vagy toportyán, toportyánféreg), bár valószínűleg mindig csak alacsony sűrűségben, kis területeken fordult elő. A 19–20. század fordulóján ritka ragadozónak számított, és 1942-ben ejthették el az utolsó ismert példányát. A hetvenes évek végén több fiatal hím egyeddel is találkoztak hazánkban, de szaporodó állományokról ekkor még nem tudtak. A kilencvenes évek elején az ország déli területein kezdtek el sokasodni a megfigyelések. Az aranysakál 45–50 centiméteres marmagasságú, testtömege 7–15 kilogramm. Színezete általában szürkés, barnás, vöröses, de akár fekete is lehet.

www.hvg.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.