Mi fán terem a pótmagánvád?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A konfliktusok során elszenvedett sérelem megtorlása kezdetben az egyénre hárult, aki képességei szerint a saját erejére támaszkodva érvényesíthette érdekeit. Ennek legfontosabb módja a magánharc volt, amit a szemben álló felek ereje, ügyessége döntött el. Később az állam, miután korlátok közé szorította a magánbosszút, átvette a bűncselekmények megtorlásának terhét. Tette ezt azért, hogy ne a sértettnek vagy hozzátartozóinak kelljen az elkövetőt üldöznie, valamint azért, mert a deviáns cselekmények az államra és az egész társadalmi rendre nézve súlyos veszélyt jelentettek. A büntetőjogi felelősség alapja így az egyéni helyett a közösségen esett sérelem lett.

„Pótmagánvádlóként a sértett, halála esetén pedig egyenesági rokona, házastársa, élettársa vagy törvényes képviselője léphet fel. Amennyiben a pótmagánvádló nem természetes személy, megszűnése esetén jogutódja léphet helyébe.”

Az állam azzal, hogy magára vállalta a bűnüldözés terhét, azt is kimondta, hogy „csak ő az, aki igazságot szolgáltathat”, és az áldozat, „akinek érdekeit a bűncselekmény akár közvetlenül, akár közvetett módon sértette, ebben a folyamatban mellékszereplővé vált. Nem csupán sérelmét orvosolhatta szűk körben, de egyéb (a biztonsághoz, a magánszféra védelméhez, egy újabb bűncselekmény sértettjévé válásának elkerüléséhez fűződő) érdekeit sem védték garanciális szabályok. Az elv az volt, hogy ha az állam áldozatot vállal a bűncselekmény felderítésére, áldozatot hoz az igazság oltárán, ezt minden magánszemélynek meg kell tennie, még akkor is, ha esetleg maga is sérelmet szenved, maga is áldozattá válik.”

A vád közfunkcióvá vált, s így a büntető igény érvényesítése felett csak az államközösség rendelkezhetett. Éppen ezért a vád képviselete az ügyész feladata lett.

A büntetőjog fejlődése folyamán tehát a sértett elveszítette az eljárásban korábban ráosztott főszerepet, és a modern eljárásokban érdemtelenül tengődött az igazságszolgáltatás perifériáján. A hétköznapok gyakorlata igazolta, hogy a jogszabályok által meghagyott lehetőségek a jogalkalmazás folyamán tovább szűkültek, és a sértett kívülállóként, kiközösítettként tengődött az eljárásban. Ami még ennél is rosszabb, újabb és újabb viktimizációinak lehettünk tanúi.

A sértett jogainak erősítése az európai dokumentumok fényében mindenképpen szükségessé vált. Ezt felismerve a hazai jogalkotó, a büntetőeljárás területén is reformot hajtott végre, és számos új jogintézményt hozott létre: ezek némelyike kifejezetten a sértett eljárásjogi helyzetét erősítette. A sértett igényérvényesítési lehetőségét szélesítve került sor többek között a pótmagánvád visszaállítására.

A pótmagánvád az ügyészi vádmonopólium korrekciója, a büntetőjogi igény pótlólagos érvényesítése. A közvádló helyett végzett sértetti vádképviselet azokban az esetekben, amikor az ügyész nem emelt vádat, vagy azt elejtette.

A sértett pótmagánvádlóként több esetben léphet fel: ha az ügyész vagy a nyomozó hatóság a feljelentést elutasította, ha az ügyész vagy a nyomozó hatóság a nyomozást megszüntette, ha az ügyész a vádemelést részben mellőzte, illetve, ha a vádat elejtette. A hatóság tétlensége esetén (feljelentés elutasítása, nyomozás megszüntetése) a sértett számára először a panaszjog nyílik meg.

A sértett pótmagánvádló lehet akkor is, ha az ügyész azért nem emelt vádat, mert a nyomozás eredményeként közvádra üldözendő bűncselekményt nem állapított meg, illetve a magánvádas eljárásban elrendelt nyomozás eredményeként a vád képviseletét nem vette át; valamint a vádat azért ejtette el, mert megítélése szerint a cselekmény nem közvádra üldözendő, feltéve, hogy a bíróság a vádhatóságtól eltérő állásponton van a bűncselekmény minősítését illetően.

Pótmagánvádlóként a sértett, halála esetén pedig egyenesági rokona, házastársa, élettársa vagy törvényes képviselője léphet fel. Amennyiben a pótmagánvádló nem természetes személy, megszűnése esetén jogutódja léphet helyébe.

Az 1998. évi XIX. törvény (Be.) szerint a sértett nem léphet fel pótmagánvádlóként, ha a bíróság a vádlottat felmentette, vagy az eljárást megszüntette, de az ügyész nem fellebbezett. Ennek indoka: ha már a bíróság dönthetett a vádról, a pótmagánvádló belépése felesleges.

Nincs helye pótmagánvádnak, ha a sértett feljelentését azért utasították el, mert a gyanúsított gyermekkorú vagy kóros elmeállapotú volt. Nem emelhető pótmagánvád akkor sem, ha hiányzik a gyanú, a bűncselekmény elévült, a gyanúsított meghalt, nincs magánindítvány. (A nyomozás megszüntetése esetén is hasonló a helyzet.)

Működőképes-e a pótmagánvád intézménye?

Kezdetben a jogalkalmazás félreértelmezte az eredeti jogalkotói szándékot, és a törvény hatálybalépése után egy évvel a Legfelsőbb Bíróság jogegységi döntésével megengedte, hogy ügyészi tétlenség esetén állami szerv is lehessen pótmagánvádló. A kezdeti szándék – miszerint a pótmagánvád a bűncselekmény áldozata számára nyújtott jogalkotó gesztus – itt visszájára fordult, de az Alkotmánybíróság később kimondta, hogy állami szerv mégsem lehet pótmagánvádló.

Az eddigi visszajelzések azt mutatják, hogy szép számban érkeznek a bíróságra a pótmagánvádak, bár többségük még a bíróság előszobájában elvérzik, legtöbbször formai hibák miatt. Ennek pedig főleg a szabályozás az oka. A törvény az egyik oldalon lehetővé teszi a sértetti fellépést, a másik oldalon pedig fékként beékeli az ügyvédkényszert. Ezen túlmenően, a jogalkalmazás mindennapjaiban további csapdák is előfordulnak. Úgy tűnik, hogy a bírák nagy része nem szereti ezt az új/régi jogintézményt (új, mert a Be. reformja során került terítékre, régi, mert már az 1896. évi Bp. is ismerte), és tárgyalás kitűzése nélkül elutasítják a sértett indítványát, különböző okokra hivatkozva. Pedig az Európai Alkotmány követelménye, hogy a sértett eljusson a bírósági úthoz. Vannak ugyanis olyan helyzetek, amikor az állam (nevében eljáró ügyész) tehetetlen, ezért jogállamban lehetővé kell tenni a civil emberek számára, hogy saját ügyeiket rendezzék.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a pótmagánvád az egyszerű sértett számára biztosított jogalkotói gesztus, éppen azért, hogy ügye bírói útra terelődhessen. És ami még ennél is fontosabb: a pótmagánvád egy esetben mindenképpen nélkülözhetetlen. A hatósági túlkapás áldozatai számára elengedhetetlen jogállami eszköz arra, hogy a bajtársi és egyéb megfontolásokból meg sem indított eljárások esetén a vádat a sértett képviselje, képviselhesse. Gondoljunk csak Kosztolányi híres novellájára, az Aureliusra, ahol egy esti „igazoltatás”-t követően a császári testőr szuronyával halálra sebzi a 14 éves Avidust. Az uralkodó, Marcus Aurelius az állam érdekeit szem előtt tartva, eltekint az elkövető megbüntetésétől, és fiának azt mondja, hogy ha megbüntetném ezt a szerencsétlen fickót, „aki végre csak kötelességét teljesítette, olyan hibát követnék el, mely nagyobb lenne az övénél is, mert ezzel alapjában tagadnám az Állam elvét, megingatnám a hitét a többi zsoldosnak, aki engedelmeskedik a parancsnak (…) Most durván és botorul cselekedett. De mennyi jót tett ezzel a vadságával és mennyi jót fog még tenni a jövőben, mikor ugyanezzel a vadsággal ront a gonosztevőkre, a tolvajokra, a gyilkosokra, (…), akik mindnyájunk ellenségei.”

A jogállamban Aurelius érvei nem lehetnek érvek. A legalitásból az következik, hogy minden bűncselekményt üldözni kell. Persze a veszély itt is fennáll, hogy nem így történik. Ha a hatóság csak saját akaratától függően üldözi a bűncselekményeket, akkor a rendőri szelekció következtében a büntetőeljárások egy része elmarad. A sértett szempontjából ez pedig sérelmes.

A szelekció legdurvább fajtáját tartalmazza az említett irodalmi jogeset; ez sajnálatos módon napjainkban sem ismeretlen jelenség.

Elvi szinten a hazai jog megfelel a jogállami követelményeknek a sértetti jogokat illetően, a gyakorlatban viszont több ezer sebből vérzik a pótmagánvád jogintézménye.

Sokszor nem lehet eldönteni, hogy ki is a sértett, így azt sem, hogy ki léphet fel pótmagánvádlóként. További problémát jelent, hogy a sértett kettős pozíciója: pótmagánvádlóként az ügy ura, bizonyításbeli szerepét illetően viszont a legtöbbször tanú is a büntetőeljárásban. Az ugye elképzelhetetlen, hogy egy büntetőügyben az ügyészt tanúként is kihallgatják.

Mivel a törvény szerint a bírósági szakaszban a pótmagánvádló az ügyész jogait gyakorolja, akkor hogyan degradálódhat a pótmagánvádlóként eljáró sértett a tanú szerepére?

Amikor pedig a bíróság nem hallgatja ki a pótmagánvádló-sértettet tanúként, akkor csak a jogi képviselőjét idézi meg a tárgyalásra, így az eljárást, a pótmagánvádat emelő személy távollétében folytatják le.

Az ilyen tisztázatlan jogi helyzetek miatt nem dicsérnek meg minket – a sértetti jogokat manapság előtérbe helyező – európai jogvédő szervek.

Ha később a jogalkotó módosítani kívánja a pótmagánváddal kapcsolatos szabályozást, akkor arra is figyelemmel kell lennie, hogy a bíróság által megengedett, illetve elfogadott pótmagánvád nehogy azt a látszatot keltse, miszerint a bíró átvette a vádló szerepét. Mindezek mellett célszerű lenne, ha a jogintézményt a törvényben egy helyen szabályoznák. A jövőt illetően szükség lenne a pótmagánvádló jogi lehetőségeinek szélesítésére annyiban, hogy biztosítani kellene számára a bizonyítás lehetőségét, valamint a bizonyítási eszközök alkalmazását.

Dr. Kiss Anna


Kapcsolódó cikkek

2023. január 27.

Egy asztalnál Bálint Andrással és Jordán Tamással

Mintha együtt ülnénk a Rózsavölgyi Szalon kávéházi asztalánál a két színészóriással, úgy telik el másfél óra, ahogy hallgatjuk őket a mindennapokról, a művészetről – az életről.

2023. január 25.

Mit tehetünk, ha kikerül rólunk egy nem kívánt kép a netre?

A gyakorlatban még mindig kevesen tudják, milyen következményekkel jár másokról fotót készíteni vagy megosztani azt az interneten. Általános vélemény, hogy a saját magunk által készített fotóval azt csinálunk, amit akarunk. Ez azonban nem is lehetne messzebb az igazságtól – mondja a szakértő, aki szerint a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt edukálni szükséges a fényképekhez fűződő jogaikról és kötelességeikről.