„Mindig igyekszem megtalálni a helyes mértéket”


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„A megbízatásom a mai nappal véget ért. Az elmúlt évek értékelése nem az én feladatom. Köszönöm mindenkinek a segítségét (…) Köszönöm a vitákat, a kritikákat, mert ezek segítették munkámat. Ha a viták során bárkit megsértettem, most elnézést kérek. Megkövetem a nézőket, hogy nem tudtam többet tenni (…)” – e szavakkal búcsúzott tavaly októberben kollégáitól, egyben a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának élén betöltött nyolcévnyi elnökségétől Czeglédi László. Gondolatai jól jellemzik a mindenkori ambícióját kellő szakmai alázattal kiteljesítő, negyven éve praktizáló ügyvédet. Kuriozitása szervező egyéniségéből fakad: nemcsak az ügyvédek előkelő top százas listájának szereplője, de ott bábáskodott a Duna TV megalapításánál. Most épp a legendás Eötvös Klub újranyitásán munkálkodik, ahol egyetemi évei alatt egyszer már volt igazgató. Egy finn ismeretségből következett az első kelet-közép-európai Lions Klub megszervezése, s bár hivatalosan nyugdíjas, folyvást tanul. Az ELTE-re 57 éves koráig járt, begyűjtve néhány oklevelet. A rendszerváltás utáni államfőkkel tegező viszonyban lévő, kétgyermekes ügyvéd jövőre újra szeretne beszállni a média világába. Örökmozgó önmegvalósításához ügyvéd felesége jelenti a biztos hátországot: belvárosi irodájukat az ő vigyázó keze igazgatja leginkább.


Végignézve pályafutását, sosem tartozott a tétlenkedők közé. Talán ennek is köszönhető, hogy szakmai körökben hamar ismertséget szerzett, de a nagy nyilvánosság 2002-ben ismerhette meg a nevét, amikor a szocialisták delegáltjaként megválasztották a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökének. A posztot tavaly októberig töltötte be, egyszeri újraválasztással. Gyakorló, elismert ügyvédként nem félt egy ilyen ingoványos talajra lépni? Egyáltalán: jogász volt, vagy inkább menedzser?

Mindkettő egy személyben. Nem tartottam a feladattól, ellenkezőleg: óriási kihívás volt a számomra. Habár a műsorgyártás is érdekelt, s ráláttam a köztévé mindennapi működésére, elsősorban mégiscsak menedzser voltam, amihez jól jött a jogi tapasztalatom. A kuratóriumi elnökség sok vitával járt, de mivel a legfőbb alapelvem az állandó tanulás, a csaknem nyolcévnyi munkám alatt megtanultam értékelni a kompromisszumkötés lehetőségét. Erre ügyvédként is szükségem volt és van, de alapvetően más szempontokból. A ügyvéd ügyfele érdekében elsősorban győzni akar, a kompromisszum – ha nem feltétlenül muszáj – másod- vagy harmadsorban szóba jöhető forgatókönyv. Egy olyan hatalmas szervezetnél, mint a Magyar Televízió, sok százezer vagy millió ügyfelünk van, a nézőközönség, melynek képviselete mellett azonban a műsorkészítőkért is felelősséggel tartoztunk, azaz szükség van a csapatszellemre. Amikor tehát e kettős cél érdekében szükség volt döntéseket hozni, azt csak kompromisszumokkal lehetett. Ez volt a működőképesség záloga. Most pihenek, de egy év múlva újra foglalkozni szeretnék a médiával. Ami pedig a politikai oldalát illeti, a politikusi karrier sosem vonzott, de hiszem, hogy a politika nem ördögtől való. Homo politicus is vagyok, a politika fontos, kitüntetett, de csak az egyik társadalmi metszete a kapcsolatoknak. Végtelenül tisztelem azokat, akik a közjóért képesek önzetlenül cselekedni. A kuratóriumban ugyan az MSZP jelöltje voltam, de több alkalommal, nagy többséggel az Országgyűlés választott meg, döntéseimnél pedig az eredményesség és a józan ész parancsait igyekeztem követni. A manapság divatos, leegyszerűsített politikai kategóriák szerint a modern szociáldemokrácia áll hozzám legközelebb, és erősen abban hiszek, hogy az egymás iránti tiszteleten alapuló józan összefogással leszünk képesek előbbre jutni Magyarországon is és Európában is. Úgy vélem, hogy erre a ma együtt élő generációk képesek. A habitusom is ilyen, szerencsés életem során jó kapcsolatba, barátságba kerültem nemcsak Horn Gyulával, de Schmitt Pállal is. Orbán Viktort 20 éve ismerem, s az eddigi összes köztársasági elnökkel – több évtizedes ismeretség után – tegező viszonyban vagyok.

Honnan a televíziózás, az újságírás iránti vonzódása?

Már ügyvédjelölt koromban rovatot vezettem egy jogi szaklapban, tehát korán megismerkedtem ezzel a területtel is. Az első igazi nagy feladat azonban a ’90-es évek elején „talált meg” a barátaim által. Ők kaptak ugyanis megbízást a Duna TV létrehozására. Megkerestek: segítsek nekik. Ez is nagy kihívás volt, hiszen ne feledjük, 1992–93-ban még messze volt a médiatörvény. Mint ügyvéd, én javasoltam a részvénytársasági formát, amivel néhai Tőkés Géza cégbíró egyetértett, így elindulhatott az akkor még úttörő jellegűnek számító új médiapillér. Ma is vállalható szakmai ajánlásnak tartom ezt a konstrukciót. Hozzá kell tegyem, munkáiban nem elsősorban a személyem a fontos, hanem az eredmény, amit mások tovább javíthatnak. Budapest szívében Vörösmarty szobra közadakozásból épült fel. Nem az a fontos, hogy ki mennyivel járult hozzá, hanem az, hogy felépült. Szerintem ez a haladás egyik záloga, még ha olykor-olykor döcög is a szekér.

Vezetőként, akárcsak ügyvédként, jó pszichológusnak kellett lennie. Sikerült?

Nos, az élet, a négy évtizedes jogi pálya erre is megtanított. Most már szerencsére „magammal is tudok mit kezdeni”. Hadd mondjak el egy történetet. Tíz éve San Franciscóban találkoztam a nemzetközi Lions Klub ottani kormányzójával. Este a vacsoránál kiderült, hogy ő is ügyvéd, és elmúlt 60 éves. Megkérdezte, vannak-e saját ügyfeleim? Öntudatosan azt feleltem, természetesen vannak. „Akkor nem lehetsz jó ügyvéd” – mondta. Meglepetve kérdeztem, miért? Azért, válaszolta, mert egy jó ügyvéd 60 felett már csak a saját ügyeivel foglalkozik. Lehet, hogy Amerikában ez igaz, de elmeséltem neki azt is: Magyarországon más a történelmi múlt. A politikai-gazdasági kurzusváltások következtében nálunk az elmúlt száz évben többszörösen megszakadt az, hogy egymásra épülhessenek a generációs eredmények. A háborúk, az államosítások elsodorták a családi örökségeket szellemi-társadalmi-gazdasági értelemben egyaránt. Egy família következő generációjának a legtöbb esetben magának kellett újra felépítenie az egzisztenciáját, ami egész életen át zajlott. S ez sok családnál sajnos ma sincs másképp. Mindenesetre valamennyit megfogadtam a tanácsából, ennek eredményeképp létrehoztam egy kereskedelmi céget, amelyik útmutatást ad kis- és középvállalkozásoknak. Segíti őket külföldi beruházásaik szervezésében, kezdve az ingatlanbefektetésektől a mezőgazdaságig. Most éppen két hónapot Szingapúrban töltöttem hasonló céllal, egy ottani kereskedelmi-jogi céggel vállaltunk partnerséget. Ők hozzánk, mi hozzájuk jelentünk kaput a szerencsét próbáló vállalkozásoknak. Ma ez az egyik fő területem, a másik az egészségügy, az egészséges életmóddal összefüggő ágazatok képviselete. Ebben nagy segítséget jelent, hogy azt is megtanultam: a jó üzlet alapja a jó személyes kapcsolat, ez teremti meg a partnerek közötti bizalmat. Ezért a szingapúri jogi partnerirodával is korrekt együttműködést sikerült kialakítani.

Kétségtelen, ön egy olyan „örökmozgó”, aki nem éri be egyetlen feladattal. Adódik a kérdés: véletlenül, azaz „kieséses alapon” lett-e ügyvéd, ahogy ez sokakkal megesett már?

Azért ezt a pályát választottam, mert mindig is ez szerettem volna lenni. Ma is az ügyvédséget tekintem fő hivatásomnak, függetlenül attól, hogy valóban szeretek sok mindennel foglalkozni, más területeken is kipróbálni magam. A családban egyetlen ügyvéd akadt, s mint ilyen példa tehát ő volt nekem az egyetlen. Viszont meghatározó. Nem más volt ő, mint a székely keresztapám, édesapám korai halála után pár évig ő nevelt; talán nem is tudatosan, de ő fordított az ügyvédség felé. Elsőre azonban nem sikerült bejutnom az egyetemre, a származásom miatt. Apám kereskedő és meggyőződéses szociáldemokrata volt, aki nem lépett be az új pártba a kommunistákkal történő összeolvadás után. Ezért börtönben is ült, s korán, 47 évesen meghalt. Az ’56-os forradalmat sem érhette már meg. Így hamar saját lábra kellett állnom, miután Egerben elvégeztem a középiskolát, egy évig segédmunkás voltam, hogy megkeressem a kenyérre valót.

Hogyan hatott önre a szülői elvhűség?

Akárcsak az apám, az édesanyám is erős személyiség volt. Fegyelemre és kitartásra tanított, arra, hogy ne kalandozzak el, határozattan járjam a magamnak kijelölt utat. Ezért kitartottam az ELTE jogi kara mellett, amit végül 1968-ban sikerült elvégeznem. Sok jó barátot szereztem az egyetemen, de nemcsak a jogászok, hanem a bölcsészek közül is, mint például Glatz Ferenc akadémikus, Horvát János, Wiesinger István televíziósok. Persze a jogászhallgatóké egy jobban szervezett csapat volt, így én például nagy szerencsével egyetemistaként az ELTE legendás Eötvös Klubjának az igazgatói székét is megkaptam. A hely az 1964–1965-ös indulása után az ország egyetlen működő egyetemi diákklubja volt, s jelentős szerepet töltött be a korabeli kulturális és szellemi életben. Több nagy együttes is ott kezdte pályafutását, mint például az Omega. Ezért talán az sem véletlen, hogy most sok barátom mellett Benkő László, az Omega billentyűse segít a klub újjászervezésében. Ennek érdekében egyelőre sok feladatot lemondtam, hogy erre koncentrálhassak. A Centrál Kávéház vezetőivel már megegyeztünk, úgyhogy reményeink szerint ősszel eredeti helyén, a Károlyi Mihály utcában újra kinyitja kapuit az „Eötvös”.

Említette, hogy eddigi életét végigkísérte a folytonos tanulás. Szüksége volt rá vagy az ambíciója hajtotta?

Az Eötvös Klub-beli igazgatóságom miatt nagyon szerencsésnek mondhatom magam, szinte mindenki megfordult ott és így hihetetlen kapcsolatrendszerre tettem szert. De sokat tanultam az idősebb kollégáktól is, akik jó modorra, széles körű világlátásra, a szakma szeretetére neveltek. Arra biztattak, hogy egy jó ügyvédnek egy egész életen át kell tanulnia. Nem véletlen, hogy 58 éves koromig jártam az ELTE-re, ahol a jog után beiratkoztam a filozófia szakra, aztán bankszakjogi, iparjogvédelemi végzettséget is szereztem, majd a Közgáz marketing szakát is elkezdtem. Fő területem egyébként ma is a nemzetközi kereskedelmi jog, befektetések, cégek átszervezése, ingatlanberuházások. Az ügyvédi irodánk korábban szinte az összes ismert bankügyben részt vett.

Mint például az Agrobank-per?

Irodánk alapvető hitvallása, hogy nem tesszük közzé az ügyfeleink listáját, ezért erre a kérdésre nem áll módomban felelni.

Akkor kanyarodjunk vissza a pályakezdésre…

Amikor 1968-ban végeztem, nehéz volt bekerülni az ügyvédi karba. Az egyetem alatt rendszeres résztvevője voltam a perbeszédversenyeknek, az egyik megmérettetésen a kamara akkori elnöke is zsűritag volt, aki különdíjjal jutalmazott. Azt mondta: „Ha itt (az egyetemen – a szerk.) végzett, keressen meg!” Ez történt. Így kerültem a 18-as számú Ügyvédi Munkaközösséghez, ahol 25 ügyvéd dolgozott. Akadt olyan hét, amikor negyven tárgyalásom volt, a legkülönfélébb esetek, a büntetőügyektől a polgári perekig. Akkoriban még mindenevő voltam. Az irodavezető, a Svájcban végzett Fejérváry Géza professzori tudású ember volt, ragyogó elme, egy másik kolléga, Felkai András kiváló polgári jogász, Kovács György pedig félig apám, félig barátom. Felejthetetlen szellemi légkör vett körül, örömteli és izgalmas volt a munka, ügyvéddé 1971-ben „avattak”. Szerettem a munkámat, képes voltam 12–14 órát is dolgozni naponta, 1972-ben már saját praxisom lehetett az irodán belül, szerencsére hamar sok ügyfélre tettem szert. Annak ellenére, hogy magam a tanulás szeretetét, igényét is magammal hoztam tőlük, én soha nem tanítottam. Időm és tehetségem sincs hozzá, a szervezés és a stratégiaalkotás az erősségem.

Akkor nyilván a kamarai munkára is kiválóan alkalmas lenne…

Nagyon régen valóban részt vettem az országos szervezet munkájában, de azóta nem vállalok ilyen tisztséget. Tíz év az ügyvédi közéletben elég volt. Azt hiszem, hagyni kell, hogy mások is hozzáférjenek ezekhez a tisztségekhez. Egyébként pedig általánosságban is úgy vélem, nem jó, ha valaki beleszeret a saját szereplésébe. Jó példák voltak előttem, én is mindig igyekszem megtalálni a helyes mértéket.

Hogyan került kapcsolatba a Lions Klubbal?

Még a ’80-as évek végén találkoztam egy finn úrral, ő ismertetett meg a Nemzetközi Lions Klub eszméivel, működésével. Azt hiszem, nem volt véletlen ez a találkozás. Azonnal óriási lelkesedéssel fogtam hozzá a magyarországi szervezéshez. Így aztán 1988-ban megalapítottam Közép-Kelet-Európa és persze hazánk első Lions Klubját, melyek hálózata ma már az egész országra kiterjed. A csaknem kétszáz országban tevékenykedő Lions Klubok hálózata új távlatokat nyitott számomra. A világon mindenütt lettek barátaim Új-Zélandtól Alaszkáig. A Lions Clubok Magyarországi Szövetségének első kormányzója is én lehettem, 1989-től 1991-ig. Vezető szerepet ma már nem vállalok, a szervezésben, a klub munkájában ma is aktívan részt veszek. Ez a világ egyik legnagyobb civil szervezete, kiváló iskola a jó értelemben vett polgárosodáshoz: függetlenül a tagok politikai, vallási, vagy bármely egyéb meggyőződésétől, mindenki együtt tud dolgozni, tud dolgozni a közösség érdekében. Jelszavunk a WE SERVE, tehát az, hogy szolgálunk. Törekszünk arra, hogy elősegítsük a jobb megértést a nemzetek, kultúrák között. Minket, a Földön élő embereket sokkal több szál köt össze, mint amennyi szétválaszt. A Lions egy valódi demokratikus szervezet, ahol évente választanak új tisztségviselőket. A szövetség kiemelkedő jószolgálati tevékenységet végez az ország kulturális, társadalmi és erkölcsi állapotának javításáért, a szociális vagy más módon hátrányos helyzetű emberek és gyermekek társadalmi esélyegyenlőségének elősegítéséért.

Említette, hogy nemsokára újra visszatérne a média világába, ezen kívül is vannak újabb ambíciói?

Formailag ugyan nyugdíjas vagyok, de sok mindent tervezek még. Nem tudnék vegetálni, jóllehet a nyolcezer kötetes könyvtáram adna elég kikapcsolódásra valót. Egyébként rendszeresen jógázom, ezzel a szellemi-fizikai erőnlétemet is karbantartom. Amúgy pedig egy országos ügyvédi hálózatot szeretnék létrehozni, nem feltétlenül szervezett formában. Inkább egy laza társaságként képzelem el, amelyben a „tagok” információval segítenék egymást. A fő területünk az ingatlan világa lenne, benne a mezőgazdasági ingatlanokkal, a földdel. Ma az ingatlanpiac sok nehézséggel küszködik. A gazdasági válság hatása erősen érezhető, de a szabályozás területén is van mit tenni. A válság fájdalmas, de egyúttal lehetőség is, hogy újragondoljuk és újraszervezzük az ingatlanpiac működését.

Ha ennyi mindennel foglalkozik, „ki viszi a boltot”, azaz az ügyvédi irodát?

Szerencsére itt van nekem a szintén ügyvéd feleségem, ő a hátországom, többnyire az iroda is az ő irányításával dolgozik. A segítsége nélkül képtelenség lenne ennyifélét csinálnom. Jóllehet a lányom most ügyvédjelölt, de egy jó nevű nemzetközi irodánál. Rá is büszke vagyok, nagyon okos teremtés, Amerikában, Spanyolországban és az ELTE-n járt egyetemre. A fiam is tehetséges, igaz, ő most áll pályaválasztás előtt. Én megpróbálom a kereskedelem felé terelgetni, aztán meglátjuk… Ami biztos, most a jövőalapozásnál tart, azaz nyelveket tanul. Ma ugyanis Európában egy diplomával, gyakorlati nyelvtudás nélkül nem lehet boldogulni.

Azt már csak félve kérdezem, jut ideje magára is, mivel kapcsolódik ki, ha egyáltalán…?

Már említettem a hatalmas könyvtáramat, bár olvasni nagyon szeretek, ritkábban jut rá időm. Az utazás is az egyik kedvencem, akárcsak a jó borok. No és a társadalomfilozófia és a csillagászat is érdekel. Az egyik legnagyobb hobbim viszont a tőzsde. Imádom és mondhatom, sikeres vagyok benne. Bár előfordult már, hogy vesztettem, átlagban mindenképp pozitív szaldós vagyok. Talán a tőzsde az egyetlen, ami az életemben némiképp elüt az ügyvédségtől. A döntéseket gyorsan kell meghozni, a meghatározó pillanatokban az elemezgetés „halálos bukás” lehet, megérzés és nagy adag szerencse is kell hozzá. Született optimista vagyok, számos tervem van, hisz jövőre még csak 70 éves leszek…

Kálmán Attila


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.