Monarchiai hangulat a minaretek árnyékában

Vegyünk egy nagy lélegzetet és felejtsük el végre az immár másfél évtizede lezárult háború emlékképeit, meg a Balkánnal kapcsolatos összes előítéleteinket, koncentráljunk a jelenlegi valóságra! Ha valaki egy káprázatos fekvésű várost akar látni, egy jó adag orientális hangulattal és némi magyar történelmi vonatkozásokkal, annak érdemes fontolóra vennie egy látogatást a kocsival és repülővel egyaránt könnyen elérhető Szarajevóba.

Az árak általában szerényebbek a magyarországiaknál, de nem nagyságrendekkel és nem minden kategóriában. Csevapcsicsára vagy burekre egy 4–5 fős család sem tud 20 eurónál többet költeni. A báránysült, pisztráng a helyi éttermekben ennek duplája, alkoholfogyasztással kicsit több is. 20–40 euró/fő kategóriában lehet találni magánszállásokat és moteleket a városban, a skála másik végén ott van a Holiday Inn és a Hotel Bristol 100 euró körüli árakkal. Az ország valutája a konvertibilis márka, amelyet fix árfolyamon (1,95) váltanak az euróval szemben. A kártyás fizetés a bankprivatizáció nyomán széles körben elterjedt.

Szarajevó egy hatalmas völgyben terül el, a város magaslati pontjairól páratlanul szép panoráma nyílik az Óvárosra és a környező hegyekre. A várost átszelő Miljacka patak felett több igen hangulatos kőhíd ível át. A város mellett ered az ország nevét adó Bosna folyó, amelynek forrása igen népszerű kirándulóhely és a városközpontból 20–25 perc alatt elérhető.

A város közelében húzódnak a Bjelašnica, Igman és Jahorina-hegységek, amelyeket télen a síelők, nyáron meg a túrázók lepnek el. A Bjelašnica hegység kellős közepén rejtőzik a híres középkori falu, Lukomir, elég hiteles képet adva arról, miként néztek ki két–háromszáz évvel ezelőtt a boszniai települések. Egy félnapos kirándulás eljutni a 98 méter magas Skakavac-vízeséshez, amely vízbőségben nem versenyez ugyan a Niagarával, de ennek ellenére elragadó látvány.

Meredek hegyormok, bazári sürgés-forgás, a sült csevapcsicsa, a kávé és a dohányfüst egymással keveredő illata, a rézművesek kopácsolása, a müezzinek időről időre felhangzó éneke, amelybe néha templomok harangkongása vegyül: ez együtt adja meg a boszniai főváros központjának, a Bašèaršijának alaphangulatát.

Az Óváros bejárását a rézművesek utcájával érdemes kezdeni, amely a Bašèaršija legkeletibb részén fekszik. Először meg kell találni azt a teret, amelyen az 1754-ben felállított keleties stílusú szökőkút, a Sebilj áll. A szökőkút és a téren található mecset között nyílik a Kazandžiluk nevű utca, amely ma is úgy néz ki, mint amikor a 16. század első felében Szarajevó kézműves mesterei létrehozták. Itt lehet beszerezni a kávé és tea fogyasztásához szükséges felszereléseket, mindenekelőtt a fildzsánt és a dzsezvát, teljes keleti pompában és különböző árfekvésekben. Vannak itt egyéb furcsaságok is, például a háborús töltényhüvelyekből készített tollak és hamutartók, amelyeket szuvenírként árusítanak.

A kávé kedvelői itt földi paradicsomba csöppennek. A kávé elfogyasztása hosszú, elnyújtott élvezet Boszniában, híven a keleti hagyományokhoz. Aki tovább akarja fokozni az orientális gyönyöröket, annak a kávéhoz helyi zselés édességet, rahatlokumot kell majszolnia. Mindezt persze egy jó ebéd után, ami lehet csevapcsicsa, burek vagy darált hússal töltött hagyma (sogandolma), esetleg báránysült, vagy pisztráng.

A boszniai cukrászdákban igazi érdekességre bukkanhatnak az új ízeket kedvelők. Nyáron a boza (ejtsd: bóza) nevű legendás üdítőitalt árusítják, amit minden kicsit is vállalkozó szellemű turistának meg kell kóstolnia Szarajevóban. Ez a sárgás és rózsaszínű árnyalatokban pompázó ital kukoricából készül, de az íze alapján senki meg nem mondaná, mert az inkább enyhén a mustra emlékeztet. A Carigrad nevű slastièarnica (cukrászda) bozájának magasan a legjobb, ezt ráadásul könnyű megtalálni is a fentiekben említett Sebilj kúttól 50 méterre.

Az Óváros felett emelkedik egy romos erőd, amelyet azután építettek, amikor a Budát felszabadító Savoyai Eugén 1697-ben megtámadta és felégette az egész várost. Erről a helyről több irányba is csodálatos kilátás nyílik. Keleti irányban a Pale felé vezető út látható, a Miljacka folyócska völgyében látszik a Kozja èuprija, azaz a Kecske híd, amelyet a törökök építettek a 16. században, és egykor fontos közlekedési csomópontként szolgált, ez volt az Isztambulba vezető út kiindulópontja.

A mecsetek többségét Szarajevó fénykorában, a 16. és a 17. században építették. A két leghíresebb a Careva džamija és a Begova džamija, azaz a Császár és a Bég mecsete. A legenda szerint a város kormányzója, Gazi Husref bég építtetett magának egy mecsetet a Miljacka bal partján, majd egy sokkal nagyobbat a városközpontban, és az Isztambulban székelő szultánnak ajánlotta fel. A szultánnak viszont felettébb rossz tapasztalatai voltak az ilyen felajánlásokkal, és látatlanban azt a parancsot adta, hogy a bég által magának szánt mecsetet vegyék át a nevében, a neki épített mecset pedig legyen a bég épülete. Így állt elő az a furcsaság, hogy Szarajevóban a császári mecset kisebb, mint a Begova džamija, amelyet a Balkán egyik legnagyobb és legimpozánsabb mecseteként tartanak számon. (Európa legnagyobb mecsete Oroszországban van, Tatárföldön.)

Megemlíteném a sorban még az Alipaša mecsetet, leginkább magyar vonatkozása miatt. Ez ugyanis annak a budai Ali pasának a pénzéből épült az 1550-es évek végén, részben magyar adóforintokból, aki 1552-ben az egyik török sereget vezette Eger sikertelen ostromára. Ő vette be a hadjárat korábbi szakaszában Hollókő, Buják és Drégely várát, következésképpen benne kell tisztelnünk azt az Ali pasát is, aki „Szondi két apródjának” gondját viselte, Arany balladája szerint, a vár eleste után.

A városban pravoszláv és katolikus templomok, illetve osztrák–magyar monarchiabeli épületek is sorakoznak szép számmal. A legrégebbi pravoszláv templom építéséről közszájon forgó legenda szerint a hívők már régóta könyörögtek a helyi bégnek, hogy engedélyezze egy templom felépítését, de ő hosszas kérlelés után is csak úgy állt kötélnek, hogy jó, de férjen el egy ökörbőrön. A ravasz pópa addig törte a fejét a megoldáson, míg végül kiötlötte, hogy a bőrt felvágják csíkokra, és az így körbekeríthető területen emelik fel a templom falait. Minden jel szerint működött a turpisság, mert ma is ott áll a Sebilj szökőkút terétől a villamossínek mentén menetirányban továbbhaladva, alig kétszáz méterre. A másik görögkeleti templom, amely a Közgazdasági Egyetem mellett áll, nemrég lett felújítva görög pénzből, különösen érdekes a belsejében elhelyezett emléktábla, azoknak a szarajevói szerb papoknak a nevével, akik az „osztrák–magyar erőszak áldozataivá váltak” az első világháború alatt.

Nem merül feledésbe, és emléktábla is tanúskodik arról, hogy egy Gavrilo Princip nevű ifjú szerb nacionalista itt ölte meg Ferenc Ferdinánd osztrák–magyar trónörököst és feleségét, kirobbantva ezzel az első világháborút. Amíg a szerbek voltak az urak, Princip nemzeti hős volt, és az ominózus helyen ki volt öntve a „lánglelkű ifjú” lábnyoma, a mellette lévő híd pedig évtizedekig az ő nevét viselte. Aztán jött a rendszerváltás, és a bosnyákok szemében Princip egy „szemét kis terrorista” lett, akinek még a lábnyomát is el kell törölni. A lábnyom azóta sem került vissza, de pár éve megjelent egy semleges szövegű emléktábla, és mellette megnyílt egy kis múzeum, amely Bosznia 1878 és 1918 közötti történetéből ad könnyen emészthető ízelítőt.

Dr. Márkusz László