Nagyvárosok horgász szemmel – II. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hajro, a kalapboltos óvatosan emelt ki egy húszcentis pisztrángot a Szarajevó alatt megbúvó, török kori híd lábánál. A halat víz alá nyomva, sodrással szembe helyezve tartotta még egy kicsit a markában, hogy elég oxigént kapjon, majd útjára engedte.

– Vigyáz az aknákra! – szólt Baradlaira, ahogy feljebb merészkedtem a parton, bottal a kezemben.
Egy erősen sántító horgász ereszkedett lefelé a meder szélénél, amikor közelebb ért, látszott, hogy a bal lábát művégtaggal pótolták.
– Boro vagyok – mutatkozott be. Hajro beszélgetésbe elegyedett vele.
– Fogott valamit?

Boro megmutatta az oldalán lévő kosárkát, négy darab nagyobbacska pisztráng feküdt benne, kibelezve, nedves lapulevélbe csomagolva, hogy ne romoljon meg.

– Visszavinnének a városba, ha indulnak? – kérdezte. – A sógorom csak két óra múlva tudna kijönni értem, és már megfogtam a napi kvótát.

Természetesen együtt mentek vissza Szarajevóba, Boro sokat látott öreg golfján. Még a háború kezdetén elkobozta tőle a katonai rendőrség, az ostrom alatt végig nyúzták. Az autó valahogy túlélte, a békével visszaszolgáltatták a gazdájának.

Amikor a város felett vezető tranzitúton a zsidó temető mellé értek, Boro rámutatott a kidöntött sírkövekre:

– Itt próbáltak az ostrom elején betörni a szerbek harckocsival. De Caco visszaverte őket. Csak kézifegyvereik voltak, mégis sikerült. Több tankot megszereztek. Caco nagy gengszter volt és nagy horgász. Az egyszerű bosnyákoknak nem voltak fegyvereik Szarajevóban, csak a bűnözőknek, amikor kitört az ostrom. Caco az egyik klán főnöke volt, ő szervezte meg a védelmet. Neki köszönheti Szarajevó, hogy nem esett el az első napokban. Szinte puszta kézzel mentek neki a tankoknak, levadászott szerb őrszemektől szereztek géppisztolyokat…

Hajro nem szólt eleinte semmit, csak vezetett. Végül mégis közbevágott:

– Caconak csak az elején volt haszna, utána begőzölt. Védelmi pénzt szedett a városban, kényszerrel vitt el katonának fiatal fiúkat. Az unokaöcsémet is elrabolták az emberei, utána nem láttuk többé.
– Igen, de akkor is nagy horgász volt, és kitűnő zenész. Az ostrom alatt sokszor találkoztam vele a Mirjackán, a régi híd alatt. Tudod, ahol Ferdinándot meglőtték – bökött Baradlai felé
– Az ostrom alatt is horgásztak? – kérdezte Baradlai meglepve.
– Hogyne, tele volt hallal a víz, nem szennyezték a gyárak. Óriásira megnőttek a pisztrángok. A horgászatból éltem. Gyere le holnap hajnalban, megmutatom hol vannak a legjobb halas helyek.

Baradlai szaván fogta, másnap Boróval a piac melletti burekárusnál találkoztak. Villamossal lezötyögtek a régi hídhoz. Baradlai nem nagyon hitte, hogy a városban teremnek halak. A parton beöltöztött vízhatlan mellcsizmába, Boro valami PVC katonai cuccba, és egy oldallépcsőn leereszkedtek a zuhatagos folyócskához.

– Ez itt jó hely volt a híd lábánál – mutatta Boro. – A part és a pillér takart a mesterlövészek elől. Azért sok horgászt elkaptak, nagyon kellett figyelni.

Boro ügyesen suhogtatta a legyezőbotját, rövidesen fogott is egy méretes pisztrángot. Baradlai csak szerencsétlenkedtett a pillérek között, nem nagyon tudott a szűk helyen dobálni. Egy idő után csak azt kémlelte, vajon hol lehettek a szerb mesterlövészek. Hát volt elég hely, ahonnan lőhettek, ráadásul a híd és a part nem nyújtott sok takarást.

– Ha lehetett, minden nap lejártam halat fogni, akkoriban bármennyit haza lehetett vinni. Egyszer két pisztrángért telefonálhattam három percet a műholdas telefonnal Németországba a Holiday Inn hotelből, ezért 200 márkát kértek volna az újságírók. Jó üzlet volt, csalira sem kellett költeni, a legyeket volt időm megkötni.
– A családod itt élt végig? – kérdezte Baradlai, miközben az első megfogott pisztrángját próbálta magához vezetni.
– Csak egy lányom volt itt, őt sikerült kicsempésztetnem a szerb vonalak alatti alagúton. Közvetve ezt is halakkal fizettem ki, fél évig hordtam a zsákmányt a piacra, mire összejött a csempészek díja. Amikor beesett a két gránát, szerencsére épp itt horgásztam.

Az idő nagyon felmelegedett, összeszedelődzködtek. Amint felértek a lépcsőn, Boro leült szuszogni.

– A háború alatt történt? – kérdezett rá Baradlai a lábára.
– Nem, két évvel a háború után Zenica felett pisztrángoztunk. Aknára léptem.

Rágyújtott, majd a legyes dobozából adott két műlegyet.

– A háború alatt kötöttem, ezek a legjobbak itt. Ja és nem is fejeztem be, Cacoval mi lett. Végül saját emberei ölték meg a főutcán. Valami rivális banda bérelte fel őket, vagy összekülönbözött az akkori belügyminiszterrel, több legenda is létezik erről. A szerbek röhögve nézték az egészet távcsővel a hegyekből. De Caco akkor is nagy horgász volt.

Dr. Bodolai László

 

 

Nagyvárosok horgászszemmel (New York) – I. rész

---