Nomádok és kereskedők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Honnan jöttek, Kubából, vagy Mozambikból? – kérdezte 20 évvel ezelőtt a frunzei piacon egy a kicsiny álló piaci körasztalnál közénk furakodott kirgiz, miközben az egyetlen kapható főtt ételt, valami megmagyarázhatatlan ízű rizseshússzerűséget majszoltuk. Előtte fél órával alapoztuk meg Frunze egyetlen bankjának valutakészletét t dollár beváltásával. A művelet majd két órán át tartott, mivel a banktisztviselők még nem láttak élőben amerikai bankjegyet, egy fekete-fehér fotókkal teli könyvből próbálták leellenőrizni az ötdolláros valódiságát.

Azóta sok minden megváltozott az országban. Kirgizisztán önálló köztársaság lett a volt szovjet köztársaságok minden lehetséges nyűgével. Frunzéból Bisksek lett, a fővárosban világvárosi szinten minden kapható – életem legfinomabb t-bone steakjét itt sikerült elfogyasztanom Joe bácsi ausztrál húsipari vállalkozó hentesboltja melletti kisvendéglőjében – de ha például elzarándokolunk vidékre, vagy akár a főváros egyik nevezetességébe, az Osh bazárba, amely a térség legnagyobb piaca, nem hogy azt érezzük, hogy megállt az idő, hanem mintha olyan időutazásban vennénk részt, ami a szocialista időszak előtti múltba vezetne vissza.

Az egy évvel ezelőtti összecsapásoknak azért élénk nyomait találjuk ma is: kiégett házak, romos üzletek tucatszámra, a lerombolt épületrészek közül félve kikandikáló lakók gyanakvóan szemlélik az idegeneket. Helyreállítási munkálatokat csak elvétve találni. Kirgizisztán déli részén, a Fergana-völgy szélén évtizedek óta többé-kevésbé békésen együtt élő kirgiz és üzbég lakosság közt tavaly nyáron kitört véres harcokat követően Osh város üzbégek lakta részei ma is csatatér emlékét idézik.

2010 nyarán egyik napról a másikra csaptak fel az indulatok az etnikumok között, mely során egyesek szerint két-háromszázan, mások szerint – az eltűnteket is beleszámítva – több ezren estek áldozatául az öldöklésnek. A megfelelő regisztráció hiányában a pontos adatokat senki sem tudja. A leginkább fiatalokból álló bandák napokig járták a várost az „ellenséges” csapatokat keresve, és lángba borítva a lakónegyedeket. Az egyik túlélő még ma sem tudja visszatartani a könnyeit, miközben felgyújtott háza udvarán állva mutatja, hogy kisgyermekével a karjában hogyan menekült a lángoló tetőkön.

Az emberek ma is suttogva mesélnek olyan esetekről, mikor az üzbég boltosokra és vendéglősökre kirgiz lázongók törtek rá fegyverekkel, ügyvéddel és előkészített szerződéssel, melyben az üzlete átadását követelték. Ha pedig fegyverrel a homlokán fenyegetik az embert az aláírásra, könnyedén mond igent. A helyiek pontosan tudják, hogy kik tették, de ma sem merik felvállalni.

A felkelők megrohamozták a hadsereg helyi raktárait, és nagy mennyiségű kézifegyvert zsákmányoltak, melyeket az összecsapásokban használtak. Ennek ellenére az okozott sebek többségét kéziszerszámok (kések, kaszák) okozták, lőfegyveres sérülések kevésbé voltak. A fegyvereket a rend helyreállítását követően a hatóság igyekezett begyűjteni, de nagy részük még mindig a polgárok kezében van, és sok került ismét elő bűncselekmények elkövetése során.

Az emberijog-védő szervezetek képviselői szerint korábban is érezhető volt a kisebbségekkel szembeni diszkrimináció az országban – ez főleg a nyelvhasználat tekintetében mutatkozott meg –, amely az eseményeket követően kézzelfoghatóvá vált. A rendőrségi statisztikákban csak az üzbég elkövetők jelennek meg, nyomozásokat, bírósági eljárásokat is szinte csak üzbégek ellen indítottak. Ezt ott jártunkkor személyesen is tapasztaltuk, mikor az áldozatok hozzátartozóival (mindkét nemzetiségből) a gyilkosok felkutatásának eredményességéről beszéltünk.

Tudni kell, hogy az öt közép-ázsiai országban a nyelvekkel kapcsolatos kisebbségi politika ugyanazon elveket követi: sehol sem lehet hivatalos nyelv a szomszédos ország helyi kisebbségének nyelve. Ezért nem tartották a kirgizek indokoltnak, hogy az üzbég nyelvet Kirgizisztánban hivatalossá tegyék. Kirgizisztán hivatalos nyelve a kirgiz, még az orosz nyelv hivatalossá tételét sem tartják indokoltnak.

Egy helyi jogvédő szerint a jelenlegi helyzet Kirgizisztánban hasonlít az amerikaihoz, ahol az ötvenes-hatvanas években a feketék nem élhettek együtt, nem tanulhattak együtt a fehérekkel. Az országban külön kerületekben élnek a kirgizek, az üzbégek. Külön kirgiz és üzbég iskolákat tartanak fenn. Ez az egyik legfőbb oka a nemzet megosztottságának.

A vallási vezetők ugyan megpróbálták a közös muszlim vallást felhasználni az etnikumok megbékélésére, egyesítésére, de ez nem járt sikerrel. A Korán szerint mindenki egyenlő, nincsenek etnikai megosztottságok. A muszlimok közt kiemelt bűn, ha muszlimok ellen harcolnak.

Az események kiváltó okáról senki sem tud, vagy nem mond biztosat, de találgatások tucatszám jelentek meg. A legtöbben – pártállástól függően – különböző politikai motivációkat gyanítanak. A kirgizek mellett leginkább oroszok által lakott fővárosban (Biskek, a szovjet időkben Frunze) az áprilisban megbuktatott Bakijev elnök kezét látják a dologban. Az áprilisban megbuktatott elnök a déli területekről, Jalalabad városából származott. Biskeki bukását követően itt még megpróbált tömeggyűléseken támogatókat szerezni, de mikor már itt is szorult körülötte a hurok, a kazah titkosszolgálat segítségével légi úton kimenekítették az országból. Azóta Minszkben élvezi Lukasenko elnök vendégszeretetét.

Ezzel kapcsolatban néhányan megjegyezték Oroszország lehetséges szerepét is, mivel Moszkva nem ápolt baráti kapcsolatokat Bakijevvel, aki az ígéreteit is megszegve folyamatosan igyekezett Oroszország és az USA közt lavírozva mindkét oldalból a legtöbbet kisajtolni. A párhuzamos jelenlétre jó példa, hogy mindkét országnak légi bázisa van a fővárostól néhány kilométernyire, mindketten saját egyetemet hoztak létre Biskekben.

Felmerül a szomszédos országok befolyásoló szerepe is, mivel 2010-ben Kirgizisztánban jelentős politikai változások mentek végbe a demokratikus berendezkedés irányába. Áprilisban elűzték az elnököt, ideiglenes kormányt neveztek ki, és októberben a nemzetközi megfigyelők szerint a helyi viszonyokhoz képest figyelemre méltóan szabad és szabályos választásokat tartottak. Ez minden bizonnyal csípi a környező autokrata elnöki berendezkedésű államok (Üzbegisztán, Kazahsztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán) vezetésének szemét, akik érdekeltek a kirgiz demokrácia kudarcában, amit negatív példaként hozhatnak fel otthon a reformokat követelőkkel szemben.

Szakértők szerint a kirgiz-üzbég ellentét a közelmúltban látensen mindig is jelen volt az ország életében, és leginkább gazdasági okai vannak. Az országban nagyon rossz, és fenntarthatatlan gazdasági fejlődés ment végbe a szovjet összeomlást követően. Az ország integráns része volt a szovjet rendszernek, és a szétesést követően az ipar széthullott, nem volt életképes. Vállalatokat zártak be, és az ország visszasüllyedt a mezőgazdaságból élő középkori szintre. Mára az üzbégek irányítják a kereskedelmet és a mezőgazdaság egyes részeit délen. A kirgizeké az állattartás, a mezőgazdaság más területei, valamint az adminisztratív hatalom.

A legnagyobb probléma a Fergana-völgyben mindig is a víz és a föld szűkössége volt. Üzbegisztán területileg nem sokkal nagyobb, mint Kirgizisztán, de 25 millió lakosa van. Elképzelni is nehéz. Nem tudja fenntartani a lakosságát, mert nincs hozzá elegendő földterülete. Nagy demográfiai probléma az üzbégek számára, hogy ezt a nagy lakosságot földdel és vízzel ellássa, ezért elengedik őket. Az üzbég családokban vidéken általában 5–10 gyerek van, ezért a népességük folyamatosan növekszik.

A tavalyit megelőzően már két etnikai konfliktus volt a Fergana-völgyben. Az első a kilencvenes évek elején az üzbégek és a kurdok között, majd a kilencvenes évek végén az üzbégek és a kirgizek között. Minden konfliktus a víz és a föld problémájából indult ki. A problémát a Fergana-völgyben a túlzsúfolt, különböző etnikumú közösség jelenti.

Az üzbégek lassan, de folyamatosan telepednek be a kirgiz területekre. Az itt élő kirgizek nagy része ugyanis Oroszországba vagy Kazahsztánba ment dolgozni. A második forradalom után erősödött a földhiány okozta nyomás. Sokan északra költöztek a déli területekről, ahol még van szabad terület. A határ menti területek kirgiz oldalról elnéptelenednek, és a helyükre nagy számban üzbég és tádzsik betelepülők érkeznek. Ezzel gyakorlatilag a határokat is megváltoztatják, ami nagyon veszélyes, de senki nem gondol bele komolyan.

Kirgizisztánban a társadalom súlyosan kettészakadt, létezik egy szűk, nagyon gazdag réteg (2–300 család), akik a drogüzletből milliárdokat szakítanak le, és a maradék ötmillió nagyon szegényekből álló réteg, akik a falvakban középkori körülmények közt tengetik mindennapjaikat növénytermesztésből és állattartásból. Az országban nincs középosztály, mivel aki megfelelő képzést szerez, azonnal elhagyja az országot (Oroszországba, Kazahsztánba), ahol sokkal jobbak a megélhetési körülmények.

Jelentős az Afganisztánból származó drogok kereskedelme is, mivel az Oroszországba és Ukrajnába jutó kábítószer egyik fő útvonala keresztülmegy az ország déli területein (a Fergana-völgy határán). A mélyszegénység határán tengődő emberek pedig egy kisebb köteg pénz ellenében fedezik, sőt segítik a szállítmányok biztonságos útját.

Egy nemzetközi szervezet által készített felmérés szerint Kirgizisztán az elsők közt van korrupciós szint tekintetében. Jelen van a kórházakban, oktatásban is, az olyan területeken is, ahol a kormány hatalma nem olyan erős. Kirgizisztánban még mindig él az öregek tanácsa a vidéki területeken. Az emberek közti vitákat nagyrészt ők rendezik. Ezek is lefizethetőek. A komolyabb jogi döntéshozatalban nem vesznek részt, de kisebb ügyekben jogilag alátámasztottan döntő szavuk van. A társasházi közösségek által választott képviselők is mind korruptak.

A kormányzat tett ugyan lépéseket a korrupció ellen, de csak alacsony szinten, nem sok eredménnyel. A korrupció annyira beépült az itteni emberek életébe, hogy már teljesen hozzászoktak, nem jelent igazi problémát a számukra. Az óvodába és iskolába is csak fizetés ellenében veszik fel a gyereket. A munkahelyért is fizetni kell (meg kell venni a pozíciót, és utána folyamatosan le kell adni a százalékot), még a szerelőket is le kell fizetni, ha valami elromlik. Az egyetemek nagyrészt fizetősek, de a vizsgák ingyenesek. 15 éve a legjobban fizető állás a vámos volt. 5000 dollárba került egy állás, ami mára jóval magasabb lett.

Az emberekben manapság nem érezhető a bosszúvágy. Legtöbben sorsként, végzetként fogják fel a történteket. Azok közt, akik közeli családtagot veszítettek el, természetesen lehet valamilyen visszavágási szándék.

A helyi szakértők szerint, ha egy hasonló provokáció most érkezne, mint ami az eseményeket kirobbantotta, nem működhetne, mert az emberek belefáradtak a harcba. Az átlagember csak békében akar élni, felnevelni a gyerekét, vezetni az üzletét, nem akarnak háborúskodni. De 2–5 év múlva talán jobban hatna rájuk az ilyen provokáció, mivel akkorra azok a tinédzserek, akik a júniusi események során szenvedtek, felnőnek, és akár fegyvert is foghatnak. Néhány év múlva tehát ismét égető kérdéssé válhat az etnikai ellentét. Éppen ezért most lenne esély megelőzni. Ha gazdasági fejlesztésekbe kezdenének, leginkább a kisvállalkozások terén, valamint az oktatásra is nagyobb hangsúlyt helyeznének, megelőzhető lenne, hogy egy hasonló provokáció támogatókra találjon a jövőben. Ha azonban a térség továbbra is politikai manipulációk és harcok színtere marad, akkor könnyen kiújulhatnak az ellentétek a bosszú miatt.

Látnivalók

Kirgizisztán legfontosabb üdülőhelye egy 600 méter mély tó, az Isszik Kul, korábban itt végezték ki a szovjet flotta tengeralattjáró-kísérleteit. A kalandvágyóbbaknak mindenképpen érdemes leutazni a Fergana-völgybe és meglátogatni Osh városát. A város főterén a világon egyedülállóan egy háromemeletes jurta található. A város fölé egy Gellért-hegy magasságú hegy magaslik, amelyet a helyiek szent hegyként tisztelnek. A hegy tetején különös rituáléknak lehetünk tanúi, egy síkos sziklán lecsúszkálva gyógyulásban reménykednek az idezarándoklók. Osh kormányzati negyedét még mindig egy gigantikus Lenin-szobor uralja. Az Osh–Biskek repülőút is külön élmény, alig pár száz méterre suhan el az öreg, kétmotoros repülőgép az 7000 méteres csúcsok között. Beszálláskor a stewardess katonásan, olyan szovjet módon engedi be az utasokat a gépbe, jelen sorok íróját négyszer cseszték le a nem elég feszes sorban állás miatt.

A vadász-horgász turizmus elég fejlett Kirgizisztánban, és jóval olcsóbb, mint az orosz vagy mongol árazás. A vízumot minden további nélkül meg lehet csináltatni a reptéren. Orosz és török légitársaságok üzemeltetnek nemzetközi járatokat Európából a fővárosba.

Az ország jelenleg békés, nem kell tartani semmi atrocitástól. Orosz nyelven mindenütt könnyű elboldogulni. Ha saslikot rendelünk egy étteremben, mindenképpen külön kérjük hozzá a köretet és a kenyeret, mert könnyen úgy járhatunk, hogy a puszta sült húst hozzák ki a tányéron. Ha kérdezik, milyen származásúak vagyunk, érdemes azt mondani, hogy kipcsák, ebből a népcsoportból váltak ki a kunok ősei.

Dr. Bodolai László


Kapcsolódó cikkek

2023. január 27.

Egy asztalnál Bálint Andrással és Jordán Tamással

Mintha együtt ülnénk a Rózsavölgyi Szalon kávéházi asztalánál a két színészóriással, úgy telik el másfél óra, ahogy hallgatjuk őket a mindennapokról, a művészetről – az életről.

2023. január 25.

Mit tehetünk, ha kikerül rólunk egy nem kívánt kép a netre?

A gyakorlatban még mindig kevesen tudják, milyen következményekkel jár másokról fotót készíteni vagy megosztani azt az interneten. Általános vélemény, hogy a saját magunk által készített fotóval azt csinálunk, amit akarunk. Ez azonban nem is lehetne messzebb az igazságtól – mondja a szakértő, aki szerint a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt edukálni szükséges a fényképekhez fűződő jogaikról és kötelességeikről.