Régészek az autópályákon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Van néhány szakma, illetve tudományág, melynek gyakorlói számára a nyár nem annyira a kikapcsolódás, mint inkább a megfeszített munka időszaka. Közéjük tartoznak a régészek, akik az időjárás nyújtotta alkalmat – illetve az ilyenkor felszabaduló diákmunkaerőt – kihasználva, tavasztól őszig évszázados vagy évezredes leletek után kutakodnak. Ők külön örvendenek az autópálya-építkezéseknek és más nagyberuházásoknak, mert azok valóságos kincsesbányát hoznak felszínre.


„Lelőhely: Magyarország. Meghatározás: Károly Róbert garasa. Kor: XIV. század. Fémkereső: Cobra. Mélység: kb. 20 cm szántásból.” Ez a leletmeghatározás nem egy tárlón olvasható valamelyik magyarországi kiállítóteremben, hanem az interneten, méghozzá a Fémkeresők Virtuális Múzeuma elnevezésű honlapon. Itt láthatóak ugyanis mindazon tárgyak fényképei, amelyeket lelkes, ám kilétüket szigorúan homályban tartó amatőr régészek – fémkeresőjük segítségével – az utóbbi években kiforgattak a földből. Mindez jó pár hazánkfia különleges hobbija – ám egyben teljességgel illegális tevékenység.

Maszek ásatások

„Bár külföldön ilyesmire számos példa van, nálunk csak szórványosan mutatnak be ilyen leleteket. Ennek oka a hazai szabályozás és a fémkeresők elleni hangulatkeltés, ami miatt nálunk sokan még a fémkereső birtoklását is titkolják, a leletek pedig csak a legritkább esetben kerülnek nyilvánosság elé” – olvasható a honlapon, ahol követendő példának állítják be Nagy-Britanniát, ott ugyanis nem tiltott az amatőr ásatás. Valóban: a régészkedést szigorú törvény szabályozza Magyarországon. Ennek értelmében minden, 1711 előttről származó lelet a magyar állam tulajdona, és megtalálása esetén le kell adni a területileg illetékes múzeumba. Aligha csoda, hogy eleddig vajmi kevés alkalommal szolgáltattak be régészeti leletet – az viszont egyre gyakoribb, hogy korabeli, nyilvánvalóan a föld alól kiásott tárgyak megjelennek nemcsak az interneten, hanem egy-egy vásárban vagy árverésen. A fémkeresők árusítása és birtoklása pedig nem tiltott dolog – az viszont már merőben törvénytelen, ha valaki egy ilyen, Magyarországon általában 50–70 ezer forintba kerülő szerkezet segítségével megtalál, napvilágra hoz és hazavisz egy leletet.

A hivatalos ásatások területén különösen tiltott a maszekolás, ennek ellenére régészek vissza-visszatérő panasza, hogy botcsinálta „kollégáik” feldúlnak és későbbi feltárásra alkalmatlanná tesznek egyes értékes lelőhelyeket, hogy a végén esetleg egy-egy jelentéktelen, a piacon eladhatatlan tárgyra bukkanjanak. Különösen aggasztja a régészeket a feketeásatás jelensége most, hogy tavaly a magyar parlament törvényt fogadott el, melynek értelmében kötelezően nyilvánosságra kell hozni az ország összes lelőhelyét. Ebből pedig nem kevés van: mintegy százezerről szólnak a becslések, ám eddig még csak közel felüket dokumentálták. Ha viszont mindenki szabadon megismerheti az archeológiai szempontból értékes területeket, a kincsvadászok még jobban vérszemet kaphatnak, és tevékenységüket a jelenleginél is nehezebben lehet kontrollálni.

Pedig az amatőrök már eddig is sok borsot törtek a szakma képviselőinek orra alá. A hazai jelentések évente több mint kétezer illegális feltárás nyomairól szólnak, és a tettesek ellen a legtöbb esetben nem lehet mit tenni, már ha egyáltalán elkapják őket. Sőt, a fémkeresők gyakran klubokba tömörülnek, és az interneten anonim módon büszkélkednek el ásatásuk eredményével.

Százezer cserép

A leletek megdézsmálása, a sírok megbolygatása korábban is jellemző gyakorlat volt – és erre éppen a régészettudomány világított rá. Nemrég ugyanis több olyan avarkori sírt találtak Magyarországon, melyeket szemlátomást utólag felnyitottak, sőt olykor még a csontokat is szétkotorták, hogy ráleljenek az elhunyt mellé temetett ékszerekre, értéktárgyakra. Ezen hazai feltárás alkalmával nem kevesebb, mint ezer sírra bukkantak a hazai régészek, mely leletnek a napvilágra hozatala és feldolgozása nem kis munkát adott nekik.

És míg korábban az archeológusok fő törekvése bizonyos esetekben nemigen lehetett több, mint szép, érdekes tárgyakat hozni a felszínre, mára a régészet szinte iparszerű tevékenységgé vált, így lehetővé vált egész települések, közösségek életvitelének vizsgálata is. Ebben pedig egy rendkívül kézenfekvő, ám a tudományhoz semmiféle szállal nem kötődő tényező játszik különös szerepet. Az autópálya- és egyéb utak építéséről, illetve mindenféle, nagyobb mennyiségű földet megmozgató beruházásról van szó. Magyarországon ugyanis – a világ más államaihoz hasonlóan – törvény írja elő, hogy minden egyes ilyen beruházás értékének legalább kilenc ezrelékét megelőző régészeti feltárásra, vagyis a leletmentésre kell fordítani.

Ez pedig nem kevés pénz: a korábbi években az autópálya-építkezésekből évente rendre 2–3 milliárd forint jutott a régészeknek – legalább kétszer akkora összeg, mint az egész szakma éves költségvetése. Nemhiába irigyelik az érintettek azokat a kollégákat, akik ilyen lehetőséghez jutnak: míg ugyanis az archeológia a legköltségesebb, ám a legkevésbé eleresztett tudományágak közé tartozik, az autópályáknak köszönhetően bizonyos feltárásokra kellő forrást lehet fordítani. Ha azt vesszük, hogy autópálya-kilométerenként közel 20 millió forint jut a feltárásra, akkor fogalmat alkothatunk a nagyságrendekről. Ezért is váltott ki parázs vitákat az utóbbi években, hogy a korábbi kormány a megyei múzeumoktól egy újonnan alapított központi szervezethez, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálathoz telepítette a nagyberuházásokkal kapcsolatos ásatási jog kiadását, és természetesen az ezzel együtt járó anyagi eszközöket. A nyár közepén azonban fordulat állt be az ügyben, mert az új kabinet eleget tett a szakma kérésének, és a privilégiumot visszaadta a megyei múzeumoknak.

Ám a régészek még így sem lehetnek minden tekintetben elégedettek. Szakmai közhely ugyanis, hogy nem sokat ér az a lelet, amit csak kiásnak a földből, aztán évekig egy raktár mélyén porosodik. A tárgyakat ugyanis restaurálni, leltározni, feldolgozni is kell, hogy elnyerje értelmét az ásatás – melynek során olykor százezres nagyságrendben ontja a föld az értékesebbnél értékesebb emlékeket. Ehhez viszont a jelenleginél jóval több pénzre volna szükség, miközben gyakorta a raktározásra sincs elegendő hely és forrás.

„Az autópálya-régészet olyan a hagyományos archeológiához képest, mint egy csokigyár a családi cukrászműhelyhez viszonyítva” – fogalmazott egy szakmabeli a léptékbeli különbségekről. Ennek érzékeltetésére néhány adat: az M6-os autópálya építésének következtében közel 150 ezer tárgy kapott leltári számot, és ezzel megduplázódott mindaz a régészeti anyag, amely eddig Baranya megyében felhalmozódott. Nemrég pedig a ceglédi múzeumra „szakadt rá” 110 ezer szarmata cserép – ami egyrészt szakmai öröm, másrészt hatalmas gond, hiszen az egyes kulturális és tudományos intézmények alapjáraton nincsenek felkészülve ekkora mennyiség feldolgozására és raktározására.

Ellenérdekelt felek

A szakma ezzel együtt különösen hálás lehet a nagyberuházásoknak – ám az együttműködés nem mindig felhőtlen. Az építkezők ugyanis sokszor ellenérdekelt felek, és legfeljebb szükséges rosszként tekintenek a kötelező leletmentésre, a régészekben akadékoskodó „földturkászokat” látnak, akik csak lassítják az építkezést – nem is kevéssel. Korábban két–három év is rendelkezésre állt a megelőző feltárásra; ma ez az idő közelebb van az egy évhez, de sokan még ezt is nehezen tudják kivárni. Nem egyszer a kötelező kilenc ezrelék kifizetése is gondokat okoz – van, hogy úgy kell alkudozni érte, sőt előfordult már, hogy a beruházó a tényleges költségek papíron való csökkentésével, illetve bizonyos átcsoportosításokkal próbálta megúszni a fizetést.

További, immár szakmai természetű gond, hogy a lelőhelyek nem feltétlenül az esedékes beruházások környékén találhatók, ám mivel ezeken a területeken válik elérhetővé hatalmas összeg, a régészek kénytelen-kelletlen az autópálya kijelölte hetven méter széles nyomvonalon ásatnak. Bár a lelőhelyek nem feltétlenül az építkezések helyszínéhez igazodnak, beszédes adat, hogy az elmúlt években az összes magyarországi feltárás ötöde Budapesten, és 95 százaléka az autópályák mentén zajlott – nemhiába van ma már a Nemzeti Autópálya Zrt.-nek külön régészeti koordinátora. Mindennek következtében – míg korábban négyzetméterekben mérték a feltárt területek nagyságát – ma már immár hektárokban számolnak, így az is lehetővé vált, hogy akár egy kilométer hosszan napvilágra hozzanak egész településeket, illetve településrendszereket, sőt több korszak egymásra épülését is megfigyelhessék. Ezzel pedig, ha nem kell is mindjárt átírni a történelemkönyveket, értékes tudáshoz juthatunk eleink hétköznapjairól és ünnepeiről, kultúrájáról és szokásairól – egyszóval életéről és haláláról.

Szőnyi Szilárd

 

Számítógép dekódolja az ősi nyelveket

Valóra válhat az ősi nyelvek megfejtésének álma: egy új algoritmus nemcsak az egykori nyelvek dekódolásában, hanem a jelenleg használt fordítóprogramok hatékonyságának növelésében is segíthet majd. Az Massachusetts Institute of Technology szakemberei egy olyan számítógépes algoritmust fejlesztettek ki, amely alig pár óra alatt fejtette meg az ugariti nyelvet. A módszernek azonban vannak előfeltételei, így a dekódolandó nyelvnek hasonlítania kell valamelyik már ismertre: az ugariti esetében ez a héber volt. A szimbólumok gyakorisága alapján aztán az algoritmus – a betűk megfeleltetése után – képes megállapítani, hogy az egyes szavak előfordulási gyakoriságuk alapján milyen alakban szerepelhetnek a másik nyelvben. A kutatók egyelőre nem tartják valószínűnek, hogy egy teljes nyelv megfejtése akár egy program számára is automatikussá válhat – már csak azért sem, mert az ábécé-alapú megfeleltetés egy teljesen ismeretlen nyelv esetén elképzelhetetlen. Ráadásul mindez nem helyettesíti az emberi munkaerőt sem, hiszen a véletlenek, vagy épp a felfedezések közben adódott problémákat egyetlen program sem képes megoldani.

www.mult-kor.hu

A hosszú élet génjei

Ma még nem tudjuk megjósolni, hogy valaki eléri-e a százéves életkort – a tudósok azonban egyre közelednek a kérdés megoldásához. Egy nemrég elvégzett vizsgálat eredménye szerint a mintegy 70 emberi génben megjelenő, közel 150 „hosszú élet” variánsok között egy újonnan felfedezett garnitúra alapján, a tudósok nagyjából 70 százalékos valószínűséggel meg tudják majd jósolni, hogy az illető elérheti-e a 90 éves vagy akár még annál is magasabb életkort. A kutatók következtetései alapján ezek a „hosszú élet” variánsok elnyomhatnak egyes, gyakran az öregedéssel is kapcsolatba hozható, összefüggésben lévő géneket. „Ez persze csak genetikai fogékonyságot jelent. Egyáltalán nem jelenti azt, hogy valaki bizonyosan megéri a száz évet” – figyelmeztetett a kutatás vezetője, Paola Sebastiani, a Bostoni Egyetem Népegészségügyi Intézetének kutatója.

National Geographic

Levegőtisztító útburkolat

A holland Hengelo városában sikerrel záródott egy kutatási program, amely levegőtisztító burkolatkövek eredményességét vizsgálta. A forgalmas Castor út ezer négyzetméteres szakaszát olyan burkolatkövekkel rakták ki, amelyek különleges, többek között titán-dioxidból álló felületi rétege elvonja a káros nitrogén-oxidokat a levegőből. Kontrollképpen egy másik szakaszon hagyományos kövekkel raktak ki egy ugyanakkora területet. Az eredmény lehengerlő volt: az új, tízszer húsz centiméteres kövek 25–45 százalékkal csökkentették a nitrogén-oxidok koncentrációját. Az innovatív burkolatkövek télen is működnek, ennek egyetlen feltétele a napfény, mivel a titán-dioxid annak segítségével alakítja át a nitrogén-oxidokat ártalmatlan nitráttá.

MTI


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.