Sportolás művégtaggal

Erőss Zsolt hegymászó az első magyar, aki megmászta a Mount Everestet. Magyarország legeredményesebb hegymászója, idáig nyolc 8000 m fölötti csúcsot hódított meg. Január 2-án azonban balesetet szenvedett a Magas-Tátrában. Két társát biztosította, amikor egy hóerkély leszakadása miatt megcsúsztak. A balesetben mindhárom magyar hegymászó megsérült. Erőss Zsolt mindkét lábát eltörte. Jobb lábát a nyílt, darabos törés várható szövődményei miatt és a korai rehabilitáció lehetősége érdekében – saját döntése alapján – január 10-én térdtől amputálták. Jelenleg ideiglenes protézissel már talpra tud állni, rehabilitációja zajlik, erősítik, sokat tornászik, s jó esélye van arra, hogy egy speciális művégtaggal a hegymászói csúcsdöntésekről sem kell lemondania.

Az I. világháború után kezdett szakmává válni a protézisek készítése. Akkor fából, állati bőrből és kovácsoltvasból készítettek műlábakat. A ’60-as évektől terjedt el a betegség miatti amputáció, addig többnyire hadisérültek szorultak ilyen beavatkozásra. Ma leginkább a cukorbetegség következményeként az érszűkület és a daganatos betegségek okoznak olyan súlyos tüneteket, amik miatt amputációra kerül sor. A műtétek 80–82 százaléka emiatt történik. A balesetek miatti amputáció az esetek kb. 10–12 százaléka. A legtöbb amputálást érszűkület miatt kell elvégezni, amit az érrendszerre rakódó koleszterin, valamint a természetes „elhasználódás” és a dohányzás okoz. Kockázata a helyes táplálkozással és mozgással csökkenthető.

– Technikai forradalom zajlik, fontos kutatások, nagy eredmények és fejlesztések vannak a világban a protetizáció terén, de a kutatásfejlesztések nagyon kis részét alkalmazzák hazánkban. Ez függ például a finanszírozási rendszertől – állítja Balogh Sándor, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Ortopédtechnikai Osztályának vezetője, aki 35 éve készít műlábakat és egyéb protéziseket.

Az eszközös-rehabilitáció a jóléti társadalom vívmánya, de hiába a számos új fejlesztés, a ma használt eszközök nagy része húsz évvel ezelőtt kifejlesztett anyagokból, alkatrészekből készülnek. Törvényi meghatározás által létrehozott listája van a társadalombiztosítónak (tb), mely felsorolja, hogy milyen termékeket finanszíroznak.

Egyedi méltányossági ellátás keretében azonban lehet újabb és korszerűbb eszközöket alkalmazni, de ekkor a betegnek igen mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Ebben az esetben a beteg térítési díja 15-től 50%-ig is terjedhet. Tavaly kb. félmilliárd forint állt a tb rendelkezésére, hogy egyedi méltányosság keretében speciális rehabilitációs eszközöket finanszírozzon.

A nem speciális eszközökre vonatkozóan 2009. augusztus 15-e után született egy rendelet, amelynek értelmében a protéziseket a tb 98 százalékában támogatja, a betegnek csupán 2 százalékot vagy maximum 5 ezer Ft-ot kell térítenie az összegből. A végtagprotézisek szükség szerinti cseréjét 1-3 évente finanszírozza a tb.

– Az alsó végtagoknál izomerővel működik a protézis viselése, a felső végtagoknál idegen erő is besegít, elemmel vagy akkumulátorral működnek az ilyen művégtagok. A korszerűbb eszközökhöz és a magasabb aktivitású protézisekhez több izomerő szükséges, így ezeket inkább a fiataloknak ajánljuk. Az anyag- és alkatrészgyártás iparszerű. A leggyakoribb lábprotézis acél és alumínium öntvényből, valamint műanyagból készül, a csonkágy pedig öntőgyantából. Egy teljes combprotézis súlya kb. 3 kilogramm.

A protézis elkészítése időigényes, precizitást, kézügyességet és erőt is igénylő munka eredménye.

Folyamata a következő: az amputált végtagról először gipszpólyával mintát vesznek. A gipszpólya vízben képlékeny anyaggá válik, megszívja magát vízzel, ez kerül az amputált végtagra, ezt követően a mintát modellálják. Az így kapott pólya 3-5 perc múlva megköt. A kötés után a mintát eltávolítják a végtagról, majd pedig gipsszel kiöntik. A munkafolyamat végeztével műanyag vázszerkezetet készítenek, poliamid, carbonszövet és üvegszál erősítésével. Létezik ennél korszerűbb mintavételi és mintakészítési eljárási technológia számítógép és programvezérelt marógép segítségével, de a Magyarországon alkalmazott alacsony árak miatt ezeknek a berendezéseknek a megtérülése ma még lehetetlen.

Az elkészült csonkágyat összeépítjük a szükséges alkatrészelemekkel, ezután pedig a páciens amputált végtagjához illesztjük. Ez egy próbafolyamat, mellyel kezdetét veszi a járástanulás, járásgyakorlás. Kezdetben ez nagyon nehéz a pácienseknek, mert sok energiát igényel, nem beszélve a lelki megpróbáltatásokról. De kitartó akarattal és gyakorlással legtöbbjük eredményesen használja művégtagját és megtanul együtt élni protézisével. Persze minden protézisnek megvan a maga hátránya, sosem fog úgy mozogni vele az illető, mint a saját végtagjaival.

Balogh Sándor 1975 óta dolgozik az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben. Az általa vezetett Ortopédtechnikai Osztályon évente kb. 300 darab végtagprotézis készül. Sajnálatos módon a XXI. században sincs gyógyszer vagy terápia a különböző betegségeken alapuló amputációk elkerülésére, esetleg megelőzni lehet az egészséges életmóddal.

Felső végtag hiánya esetén három alternatívát tudunk biztosítani a páciensek részére.
– Kozmetikus jellegű pótlás (Minimális funkciókra képes.)
– Saját izomerővel működtetett protézis (A páciens a kézfejét nyitni és zárni tudja, a fogást pedig rugóerő biztosítja.)
– Úgynevezett „idegen erővel” működtetett protézis („Mioelektronikus” kéznek hívják. Ennek a modern protézisnek a kézfejét elektronikus szervomotor működteti, melynek vezérlését a bőr felszínéről levett „mio-jelek” segítségével biztosítják. Itt lehetőség van arra, hogy szükség szerint csukló és könyökízületi mozgást is létrehozzanak.)

A kézprotézis készítése még az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben is igen ritka, csupán az esetek 2 százalékában fordul elő, tekintettel arra, hogy a felső végtag pótlására nem szükséges kórházi ágyháttér. Azokban az esetekben szoktunk felső végtagot készíteni, hogyha a páciens politraumatizált, azaz 3 vagy 4 végtagja hiányzik.

Léteznek már olyan speciális protézisek is, amelyeket direkt sport- és szabadidős tevékenységek végzésére alakítanak ki, akár vízbe is lehet vele menni, korlátozott módon a futás is lehetséges. Szemléletváltásra lenne szükség Magyarországon, mert míg hazánkban a művégtagokat leplezik, szégyellik az emberek, addig például az USA-ban nyíltan felvállalják, sőt még büszkék is arra, hogy kar- vagy lábprotézissel teljes életet próbálnak és tudnak élni, és ami ennél is fontosabb, a társadalom is elfogadja, befogadja őket.

– 650 amputáció jut 100 ezer lakosra hazánkban, ez a szám nyugat-európai átlagokhoz képest két és félszeres. Majdnem négyezer amputációs műtétet végeznek évente. Ezeknek az egyik legfőbb oka az érbetegségek miatt bekövetkezett végtagvesztés – mondja dr. Till Attila, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) Amputációs Sebészeti Osztályának osztályvezető főorvosa, a Szervezési és Módszertani Osztály vezetője. – Az amputációk 80–85 százalékát az érbetegségek teszik ki, 17 százalék a baleseti tényező, a műtétek 3 százalékát pedig a fejlődési rendellenességek okozzák. A lakosság egytizede cukorbeteg és ez a szám folyamatosan nő. Népbetegség. Pedig az életmódunkkal megelőzhető lenne. A dohányzás és a cukorbetegség érszűkülethez vezet, s ennek következtében, pláne idősebb korban az alsó végtagok hamar menthetetlenné válnak. Az pedig szörnyű terhet ró a betegre és a családra is, valamint óriási pénzkiáramlást is von maga után. Téveszme, hogy van kicsi meg nagy cukor. Cukorbetegség vagy van, vagy nincs. Az egészségmegőrzés és a már gyerekkorban elkezdett egészségre nevelés elengedhetetlen. 15–20 év alatt a cukorbetegség szörnyű szövődményeket okozhat: vakságot, vesebajt és az érszűkület következtében amputációra is sor kerülhet. Kevés alkoholt és kevés édességet kellene fogyasztani. A répacukor a legkárosabb, a gyümölcscukor kevésbé. A 2-es típusú cukorbaj általában 45–60 éves kor között alakul ki, ezt nevezzük kimerüléses cukorbajnak is.

Az országban csak nagyon kevés helyen van együtt a sebészeti és a rehabilitációs osztály, holott a beteg valódi ellátásához és gyógyulásához a kettőre együtt van szükség. A protokoll is azt írja elő, hogy a sebész végzi az amputációt, utána pedig egy hosszú rehabilitációs folyamat következik, gyógytornásszal, pszichológussal együtt. Szervezés és szaktudás kérdése. Ám a legtöbb helyen a rehabilitáció kimarad, a beteget egyszerűen hazaküldik a műtét után, sokszor meg sem mutatva, hogyan használja protézisét. Így nem csoda, hogy a művégtagok sokaknál a lakás egyik sarkában végzik, az illető nem használja, ágyhoz kötve vegetál. Ez pedig anyagi és morális veszteség a betegnek, az orvosnak és az országnak is. 1915-ben Magyarországon született meg az első rendelet a hadirokkantak rehabilitációjáról Klebersberg Kunó ötlete alapján. Azóta is minden adott, hogy sikeres műtétek és jól használható protézisek kerüljenek a betegek elvesztett végtagjainak helyére.

Mégis az eredmények tekintetében Európa után kullogunk, holott az ötlet a mi országunktól ered. Dr. Till Attila évente kb. 200 amputációt végez, ennek nagy többsége alsóvégtagot érint. – A rutin nagyon sokat számít. Nálunk kötelező a pszichológus, ezzel is példát kívánunk mutatni a többi intézménynek. Egyetlen pszichológusunk évente 350 műtött beteggel foglalkozik és plusz 700-at is ellát a rehabilitációs osztályon. Nem a modern eszközökön múlik, hogy tud-e járni a beteg műlábbal. A fizikai adottságok és az akarat a legfontosabb. Az eszközt a beteg mozgatja, az ő aktív részvétele és ereje nélkül nem megy. Egy beteg kb. egymillió Ft-ba kerül, ebben benne van a gyógyszer, a műtét, a rehabilitáció, a protézis, minden. Az orvostudomány mindenre képes, az egészségügy a finanszírozható orvostudomány. A kettő nem ugyanaz. Négy nagy egyetemi városba kellene kis sebészeti osztályt kialakítani, természetesen nagy rehabilitációs intézettel együtt.

A cukorbetegségből bekövetkező amputálás után a nők gyakrabban halnak meg, pláne ha második műtétre is sor kerül. Műtét után a leggyakoribb problémát az anyagiak jelentik. Hiszen a beteg kiesik a munkaerőpiacról, ha nincs tartaléka, súlyos pénzügyi helyzetbe kerülhet.

A stressz más betegségeket is okoz, gyakran kapnak ilyenkor stroke-ot, bénulást, mert rendszerbetegségről van szó. Sokaknál nem megfelelő a művégtag, nem tudja jól használni, vannak, akik a műszerészt okolják és az is előfordul persze, hogy a sebészt szidják. A beteg sorsát a sebész határozza meg, a csonkon sok múlik, itt jön elő a rutin kérdése.

Gyakori, hogy dupla combamputáció után egy idős beteg protézist kap, holott ez egyértelmű hiba. Nem lehet idős korban dupla amputáció után művégtaggal járni. Néhány éve nagy port kavart a médiában Timi esete, aki egy baleset után dupla combamputáción esett át, kerekesszékbe került, milliókat költöttek rá, külföldre is elutazott, mégsem tudott a protéziseivel járni, pedig fiatal, életerős volt. Nagy ritkán az amúgy jó fizikumú, erős, vékony testalkatú férfiaknak sikerülhet, de csak óriási akarattal és megfelelő hosszúságú csonkkal.

– Erőss Zsolt balesete után szinte minden érintett hegymászó lábat akart, de ez nem így megy – veszi át a szót Ágoston Lajos ortopédiai műszerész mester.

– Az egy olyan speciális protézis lesz, amit a mindennapokban nem is tud használni, nem szép, hanem praktikus, csak a mászáshoz használja majd, külön finanszírozót is kell hozzá találni. A hideg környezet miatt pedig rossz hővezető anyagot kell választani összetevőjeként. Kb. másfél év múlva kaphatja meg, ám csak azért van esélye, hogy tudja is majd használni, mert alapból egy remek kondíciójú, izmos, sportos és nagyon akaraterős férfiről van szó. A sportolónak jelenleg ideiglenes protézise van, talán fél év múlva kaphat véglegeset. Addig még fogy a csonk és meg is kell erősödnie. Gyógytornász foglalkozik vele, erősítik az izmait, javítják a kondícióját.

Krausz Viktória