Szerva és védelem: tollaslabda és ügyvédi hivatás

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Dr. Nagy Péter 2002-ben a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát summa cum laude minősítéssel. Budapesten volt ügyvédjelölt, jelenleg saját ügyvédi irodájában dolgozik. Szakterülete a gazdasági és közlekedési büntetőjog, valamint a kártérítések joga. Folyékonyan beszél angolul és németül. Szabadidejében kerékpározik, fallabdázik és fut.

Hogyan lett tollaslabdázó?

10 éves koromban a tenisszel kezdtem az ismerkedést, majd az általános iskola végén váltottam tollaslabdára azzal a barátommal, akivel korábban teniszedzésekre jártunk. Később vele párosban sokat játszottam. Egy olyan sportágat szerettünk volna választani, amely nincs annyira reflektorfényben Magyarországon.

Felkerestünk pár budapesti tollaslabdaklubot és kiválasztottuk a legszimpatikusabbat, azt, ahol több a fiatal: így kerültünk a Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubhoz (BEAC).

A Bogdánfi úti csarnokban kezdtük az első élményeket gyűjteni a tollaslabda sportban. Előtte azért titokban kipróbáltuk magunkat és elmentünk az amatőr Budapesti Diákolimpiára, amit én akkor meg is nyertem. Utána egy új edző kezei alá kerültünk, aki frissen nyert magyar bajnokságot. Vele jöttek az eredmények a serdülő kategóriában.

Később a BEAC-ot fejlődésem biztosítása miatt rövid időre elhagytam az Orvosegyetem Sport Clubjáért (OSC), mert a BEAC egyik meghatározó játékosa átigazolt az OSC-be és más klubokból keresett játékosokat. Az itt eltöltött időszak remek volt, 4–5 szezont töltöttem el, jó emberekkel ismerkedtem meg. Abban az időben az OSC-ben a serdülő és ifjúsági mezőnynek a krémje ott volt.

Jó döntés volt, hiszen itt remek eredményeket értünk el, többek között a Serdülő Tízek és az Ifjúsági Tízek Bajnokságán, amikor 10-10 játékos játszik egymással, már akkor az első háromba kerültem, sőt a serdülő ranglistáról úgy mentem az ifjúságira, hogy az első háromban voltam folyamatosan.

Az OSC-ben eltöltött évek után ugyanazzal a társasággal, akikkel együtt edzettem, visszaigazoltunk a BEAC-ba, mert ott egy Svájcból hazatért magyar mesteredzőt (Borka György) igazoltak le, aki jelenleg Budapest egyik legerősebb csapatát edzi.

A karrieremnek itt kezdődött gyakorlatilag a harmadik, végső szakasza, ami bajnoki ezüstéremmel zárult és Köztársaság Kupát is nyertünk csapatban.

A felnőtt ranglistán – a serdülő és ifjúsági ranglistákhoz hasonlóan – egyéni számban szerepeltem. A legutóbbi 6–7 évben folyamatosan az első 10-ben voltam a felnőtt egyéni ranglistán, ami a munkám mellett állandó terhelést jelentett.

A környező országokban (Szlovákia, Csehország, Szlovénia, Ausztria, Németország) megfordultam nemzetközi versenyen is. Van egy európai körverseny és annak számos állomásán folyamatosan játszottam.

Nemzetközi szinten nehéz az előrelépés?

A magyar tollaslabdázás mostoha gyermeke a magyar sportnak. Kevés támogatást kap, mindent saját magunknak kellett megoldani, a kiutazástól a nevezési díj fizetéséig.

Támogatók hiányában nagyon nehéz az előrelépés nemzetközi szinten.

Magyarországon van egy erős bajnokság, van 20 030 olyan játékos, aki a ranglisták krémjét képezi, de ebből is gyakorlatilag az első 10, aki mindig is kiemelkedett és uralta a magyar mezőnyt.

Az utóbbi időben versenyeken már nem indulok, hiszen be kellett látnom, hogy helyet kell adni a fiataloknak.

Jelenleg serdülőkkel edzem együtt úgy, ahogy engem annak idején az idősebbek vettek pártfogásuk alá. Az élsportot nem igazán lehet összeegyeztetni a munkámmal.

Magyarországon vidéki fellegvárai vannak a tollaslabdázásnak. Debrecen mindig is hagyományosan erős volt, külön csarnokuk is van és tőlük kerülnek ki a magyar tollaslabda bajnokai. Hajdúszoboszló, Mór és az utóbbi időben Pécs ad helyet a tollaslabda utánpótlásának.

Pécsen épült meg elsőként az a csarnok, ami kizárólag csak tollaslabdázásra hivatott, 24 órában a fiataloké a terem. A pécsi csapat leigazolta a világ egyik legjobb volt játékosát, az indonéz Budisantoso Daryonot, aki jelenleg a pécsi csapatot edzi. A csapat a legutóbbi bajnokságon remek eredményt ért el a mesteredzőnek köszönhetően, annak ellenére, hogy a pécsi csapat tele van tizenéves fiatalokkal. Ez azt is mutatja, hogy a jövő a fiataloké.

15 éven keresztül szeptembertől júliusig minden hétvégén verseny volt, utaztunk Veszprémbe, Hajdúszoboszlóra, Pécsre, Szegedre és e mellett voltak még a nemzetközi versenyek.

Az alternatív sportokat keresem most, mint például a fallabda, de megpróbáltam a racketlont is, ami az asztalitenisz, tollaslabda, fallabda és tenisz keveréke. Rengeteg fallabda terem nyílt Budapesten, bármikor el lehet tölteni egy órát a pályán, edzéshez kötöttség nélkül, levezetésként. A női magyar bajnok, az Országos Magyar Fallabda Bajnokság idei győztese is tollaslabdával kezdte, korábban együtt játszottunk. Én nem vágyom ilyen babérokra a fallabda terén, de nagyon jól kikapcsol.

Volt példakép?

Igen volt, ő Peter Gade, a dánok örökös bajnoka. Az ő mérkőzéseit évek óta követem. Neki a neten külön honlapja van, ahol taktikát és trükköket mutat be. Ő a legfrissebb Európa Bajnok, szinte máig verhetetlen. Míg Európában a dánok a legjobbak, a világon Kína és Malájzia uralják a sportágunkat, s Kína persze rohamosan tör előre.

Ami ma jó érzéssel tölt el, az azon fiatalok jó szereplése, akiket láttam magam körül felnőni, s ma már ők nyerik a versenyeket.

Tervezi a jövőben, hogy egy nap edzőként fog majd tevékenykedni?

Felkértek, hogy ifjúsági csapatot vezessek a BEAC-ban, de ezt még korainak tartottam. Egyelőre lefoglal az ügyvédi munkám és felelősségteljesen nem tudnék még edzősködni.

Korábban tagja voltam a Magyar Tollaslabda Szövetség Fegyelmi Bizottságnak. A későbbiekben látok arra esélyt, hogy a szövetségben nagyobb szerepet vállaljak és akár az elnökségben is dolgozzak.

Dr. Pál Edith

---