Szmoking nélkül – magányban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„A kocsiban úgy öltöztök, ahogy akartok, de a vacsorához tessék tisztességesen felöltözni” – fogalmazza meg azt a szeretetteljes intést Pataky Csaba közlekedési szakjogász, amellyel nem csak a szakmaiságot, de az ügyvédség mibenlétének egészét szeretné megtanítani a jelöltjeinek. Négy évtizedes tapasztalata szerint, aki csak titkárnőként kezeli saját gyakornokait, vélhetően maga sem járta ki e különleges igényeket feltételező pálya összes iskoláját. Azaz, maga sem volt ügyvédjelölt egyetlen percig sem. Dr. Pataky Csaba1962-ben szerzett diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, Szolnokon volt…

„A kocsiban úgy öltöztök, ahogy akartok, de a vacsorához tessék tisztességesen felöltözni” – fogalmazza meg azt a szeretetteljes intést Pataky Csaba közlekedési szakjogász, amellyel nem csak a szakmaiságot, de az ügyvédség mibenlétének egészét szeretné megtanítani a jelöltjeinek. Négy évtizedes tapasztalata szerint, aki csak titkárnőként kezeli saját gyakornokait, vélhetően maga sem járta ki e különleges igényeket feltételező pálya összes iskoláját. Azaz, maga sem volt ügyvédjelölt egyetlen percig sem.

Dr. Pataky Csaba
1962-ben szerzett diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, Szolnokon volt ügyvédjelölt, majd 1966-tól Törökszentmiklóson ügyvédként praktizál. 1974-től megszűnéséig a Törökszentmiklósi Ügyvédi Munkaközösség vezetője volt, jelenleg egyéni ügyvéd. Nős, felesége jogász, fia ügyvédjelölt. 1973-tól több évtizeden keresztül a Magyar Autóklub országos elnökségének és ügyvezető elnökségének a tagja, majd egy ciklusban a jogi bizottság elnöke volt. Tagja volt az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács országos elnökségének és jogi bizottságának. Több kül- és belföldi tudományos társaság tagja. Rendszeresen publikál bel- és külföldön. A közlekedési és biztosítási szakjogászi képzésben vett részt. Ügyvédi praxisának főbb területe a közlekedési jog és a kártérítési jog. Társaságkedvelő. Kedvenc hobbijai: tengeri motorcsónakázás, magashegyi túrázás, vadászat, kerékpározás, kertészkedés és utazás. Kedvenc órája: Longines. Kedvenc autómárkája: Volvo. Kedvenc étterme: Mészáros Vendéglő, Abony. Kedvenc zenekara: Hot Jazz Band.

„Egy ügyvéd sosem lehet féltékeny a praxisára, ha a jelöltjéről van szó, aki így érez vagy így tesz, az alkalmatlan a jövő jogásznemzedékének kinevelésére. Egy pályakezdő számára ugyanis az egyetem utáni három év meghatározó: a szakmai alapok mellett ekkor kell elsajátítania azokat a tulajdonságokat, melyek megjelenésében és fellépésében is alkalmassá teszik a személyiségét az ügyvédségre. Munkásságuk során csak így tudják hitelesen képviselni e hivatás – mára okkal vagy ok nélkül, de némiképp megtépázott – társadalmi méltóságát. És ez úgy lehetséges, ha a jelöltet szinte családtagként kezeljük; ám erre csak az a szakember képes, aki maga is volt ügyvédjelölt valaha” – vont határozott mérleget lapunknak Pataky Csaba ügyvéd. A több mint negyven éve praktizáló, országosan elismert törökszentmiklósi közlekedési és biztosítási szakjogász az Ügyvédvilág februári számában megjelent írásra reagált, melyben Ármos Loránd nyilatkozott az ügyvédjelöltek sokszor kiszolgáltatott, méltatlan helyzetéről.

Pataky Csaba az elmúlt bő négy évtizedben sok ügyvédjelöltet kinevelt, akikből mára egytől egyig jó praxisú, nagy szakmai elismertségnek örvendő ügyvédek lettek. Köztük van például Lévay Anikó, Orbán Viktor korábbi miniszterelnök felesége is, aki rövid ideig jelöltje volt. A közlekedési szakjogász szerint sok igazság van abban, amit fiatal kollégája, Ármos Lóránd megfogalmazott: sokan ugyanis tényleg titkárnőként kezelik a jelölteket, akiket így a közelébe se engednek a jogi munkának. Hivatali ügyintézésre, pláne tárgyalásra egyáltalán nem küldik vagy viszik magukkal őket, az ügyfelekkel sem tarthatnak kapcsolatot, tehát csak azt nem végeztetik velük, amiért valójában odaszegődtek. Sokan ráadásul maguk fizetnek azért, hogy abszolválhassák a jelölti időszakot, a „szerencsésebbek” megússzák fizetség nélkül. Holott a jelölti jogviszony munkaviszony, amelyre általában illik megfizetni a minimálbért. Ez a mérték is vitatható persze, de azt viszont tudomásul kell venni, hogy mégis csak tanviszonyról van szó. Pláne, ha a későbbi sikeres pályája során ennek a tízszeresét is megkeresheti valaki.

De a jelölti státus persze nem csak munka-, hanem egyfajta családi viszony is: a jelöltet úgy kell szeretni, mint egy saját gyermeket; az ügyvédnek a jelöltjeit bizonyos határok között be kell vonni családi életébe, nagy tapintattal kell tanítani a helyes társasági viselkedésre, a megjelenésre, a kultúra iránti szeretetre és a beszédmódra. A jó kommunikáció ugyanis elengedhetetlen egy ügyvéd számára, de a beszédmodort a testbeszédnek, a viselkedésnek és a fellépésnek is igazolnia kell, a személyiség csak így válhat hitelessé – állítja Pataky Csaba.

Ám, hogy ez sok jelölt esetében mégsem így van, magyarázatképp rögtön hozzáteszi: az ügyvédi pályára sokan érkeztek „kívülről”, azaz más igazságszolgáltatási területről. A rendszerváltás után vagy egyszerűen csak nyugdíjasként, számos egykori rendőr, ügyész vagy épp vállalati jogász nyitott önálló praxist. Ők vélhetően mind kiváló szakemberek voltak saját területükön, csakhogy az előbb említett ügyvédi többletet, ha tetszik habitust nem hozhatták magukkal. És ez érthető, hiszen sosem voltak ügyvédjelöltek egyetlen percig sem. Pataky Csaba egyetért Erasmusszal, a bölcs németalföldi humanista gondolkodóval, aki szerint „Vén fát nem lehet átültetni” (Annosa arbor non transplantatur).

Nyilvánvaló, hogy a problémát az ügyvédi kamarai tagfelvétel szigorításával lehetne orvosolni: a jelentkező megfelelően teljesíti-e az igazi, etikus ügyvéd kívánalmát. Egyetlen esetről sem hallani, amikor egy jelentkezőt azért nem jegyeztek be ügyvédnek, mert előrevetítette annak árnyékát, hogy nem lesz belőle olyan ügyvéd, melyet a társadalom és a szakmai kar is elvár. Példaként említhető, hogy az ügyészségeken vagy a bíróságokon szigorú vizsgának vetik alá a jelölteket. Lehet valaki ugyanis egyetemi tanár, de ha bírói praxist akar folytatni, előtte titkárnak kell lennie, bárhol is jogászkodott korábban. A kamara érdekvédő tevékenységének kellene erősödnie, hatékonyabbnak lennie: erőteljesebb tudományos, szakmai kontrollt kellene gyakorolnia a tagfelvételnél. Nem kellene szégyellni a római államférfiú, filozófus Seneca bölcsességét, miszerint „Amicum insecreto mone, palam lauda!”, vagyis „Barátod négyszemközt intsed, de a nyilvánosság előtt dicsérd!”

A fent vázolt bonyolult társadalmi-szakmai „tradíció” alapján tehát jól látható, hogy a szükséges, az ügyvédség „házon belüli” változásai mindenképp pozitívan hatnának vissza a jelöltnevelésre is. Ha utóbbiaknak nincs kitől tanulniuk, hogyan is lehetne tőlük elvárni akár a legelemibb, legalapvetőbb szakmai jártasságot is – teszi fel a kérdést Pataky Csaba. Gyakorlati példákat hozva, azt is elmondta, fiatal kollégák gyakran fordulnak hozzá tanácsért, kikérve véleményét egy-egy keresetlevél vagy okirat vonatkozásában. „Elszörnyülködve tapasztalom a silány ügyvédi munkát; ha néhány hónapos jelöltként ilyen munkát adtam volna ki a kezemből, principálisomtól komoly feddést kaptam volna” – fogalmazott. Hozzátette, ha egy jól képzett bíró kezébe kerül egy szakszerűtlenül szerkesztett keresetlevél, beadvány vagy okirat, joggal alakul ki rossz véleménye az eljáró ügyvédről.

Az első komoly szelekció tehát már az ügyvédjelölt nevelésénél bekövetkezik – mutatott rá Pataky Csaba, aki édesapjától, az Alföld megbecsült ügyvédjétől, mint az 1955-ben megalakult Kunhegyesi Ügyvédi Munkaközösség első vezetőjétől tanulta el a jelöltekkel kapcsolatos patriarchális életfilozófiát. Azaz: a fiatalok szeretetét. Mivel hosszú évtizedek óta oktat jelölteteket, belelát a helyzetükbe: szomorúan tapasztalja, hogy legtöbb kollégája titkárnőnek tekinti a jelöltet, nem avatja bele semmibe, mert féltékeny a praxisára; ezért nem is nyújt a jelölt számára megfelelő alkalmat arra, hogy megtanulja az ügyfelekkel való kontaktusteremtést. A jelöltek sokszor okkal panaszkodnak, hogy hiányos oktatást kapnak principálisuktól.

Ezzel szemben Pataky Csaba azt vallja, hogy ügyvédjelöltjeinek maximális képzést kell nyújtani. Ebbe természetesen beletartozik, hogy – az ő felügyelete mellett –, de igenis vigyenek önállóan ügyeket. Nem ritka, hogy közös külföldi kirándulásokat tesznek, vagy egy-egy legénybúcsút valamelyik európai nagyvárosban tartanak meg. Mióta az utóbbi húsz évben könnyebb az utazás, külföldi szakmai útjaira is elviszi az ügyvédjelöltjeit. Erre az is lehetőséget és alkalmat ad Pataky Csabának, hogy több külföldi szakmai társaságnak is a tagja. Ennek köszönhetően a jelöltjeinek arra is módjuk van, hogy angol és német szakfolyóiratokban is publikáljanak.

„Nagyon kényes vagyok az ügyvédjelöltek legszélesebb körben meghatározható szakmai és magánéleti nevelésére” – fogalmazta meg elvárásait önmagával szemben, utalva egyben a neveléssel foglalkozó kollégái kívánatos magatartására is. Pataky Csaba a polgári életébe is bevonja a jelöltjeit, vacsorára hívja őket, a közös koncert- vagy színházlátogatás sem ritka. A leendő kollégának meg kell tanítani a kifogástalan, alkalomhoz illő öltözködés fortélyait is éppúgy, mint egy több fogásos vacsora elköltéséét a hozzávaló evőeszközök használatával. Ha külföldre mennek, Prágába, Nürnbergbe vagy épp Velencébe, „a kocsiban úgy öltöztök, ahogy akartok, de vacsorához tessék tisztességesen felöltözni” – inti ilyen alkalmakkor fiatal kollégáit. Szmokingot erősen ajánlott már jelöltként beszerezni. Mert ha nem így tesznek, a következmények később ütnek vissza.

Ilyen volt például, amikor egy németországi konferencián az orosz ügyvéd kifogástalan angolsággal, kifogástalan szakmai előadást tartott a jelenlévők legnagyobb megelégedésére. Ám az esti fogadáson is ugyanaz a napközben viselt, „könnyedebb” ruházat maradt rajta: egész este egyetlen kolléga sem beszélgetett vele. Magányos maradt a szmokingos partin. Pedig tudása alapján bizonyára rászolgált volna a társaságra, öltözködése alapján azonban nem. Habár a jelöltek életkorából adódóan a bohémság és az udvarlás szinte kötelező, ezek viszont nem jelenthetik a viselkedéskultúra elhanyagolását. Pataky Csaba anyagilag is áldoz a jelöltek képzésére: az ő társaságában a praktizáló ügyvédek a jelölteket sosem engedik fizetni egy-egy sörözés vagy vacsora alkalmával. Igaz, a külföldi tanulmányutakat már maguknak kell finanszírozniuk, de ehhez otthonról is kapnak segítséget, ráadásul a befektetés nem vész kárba.

Pataky Csaba szerint abban semmi kivetnivaló nincs, ha egy nagy praxist folytató ügyvéd egyszerre akár két-három, esetleg még több jelöltet foglalkoztat a nála dolgozó ügyvédek segítségével. Feltéve persze, ha a már említett tartalommal töltik meg a szakmai gyakorlatot. Gondot persze leginkább a jogásztúlképzés jelenti: míg Pataky Csaba idejében az egyetemekről évente legfeljebb háromszáz, addig napjainkban ennél nagyságrendekkel több, mintegy kétezer végzős hallgató kerül ki; ez a szám pedig jóval nagyobb Magyarország jogász-eltartóképességénél. A frissdiplomások közül ugyanis a közigazgatásba alig, bírósági vagy ügyészségi fogalmazónak is legfeljebb százan tudnak elhelyezkedni. A többség tehát az ügyvédeknél keresne „jelölti menedéket”, hogy letehesse a majdani szakvizsgáját. Ez a mennyiség viszont óhatatlanul a minőség rovására megy. Pataky Csaba szerint ezen az egyetemi felvételi szigorításával, a hallgatói létszám korlátozásával lehetne segíteni.

Kálmán Attila


Kapcsolódó cikkek

2023. január 27.

Egy asztalnál Bálint Andrással és Jordán Tamással

Mintha együtt ülnénk a Rózsavölgyi Szalon kávéházi asztalánál a két színészóriással, úgy telik el másfél óra, ahogy hallgatjuk őket a mindennapokról, a művészetről – az életről.

2023. január 25.

Mit tehetünk, ha kikerül rólunk egy nem kívánt kép a netre?

A gyakorlatban még mindig kevesen tudják, milyen következményekkel jár másokról fotót készíteni vagy megosztani azt az interneten. Általános vélemény, hogy a saját magunk által készített fotóval azt csinálunk, amit akarunk. Ez azonban nem is lehetne messzebb az igazságtól – mondja a szakértő, aki szerint a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt edukálni szükséges a fényképekhez fűződő jogaikról és kötelességeikről.