Szórakozás vagy befektetés?

Miért kezd el valaki érmeket, papírpénzeket gyűjteni? Erre a kérdésre sok válasz létezik. A régmúlt tanúinak birtoklása, az esztétikai élmény, a birtoklásvágy, a szenvedély vagy a számító befektetés. Leginkább mindezek együtt.

Cicero szerint a gyűjtemény értékét kizárólag annak a szenvedélynek a foka határozza meg, amelynek annak birtokáért hevülünk és a legszebb gyűjtemény is értéktelen annak, aki e szenvedélytől mentes. Ezen sorok némiképp kiegészítésre szorulnak, ha a numizmatikáról beszélünk. Az érmék, papírpénzek – melyek tudománya a numizmatika – gyűjtése ma már egyre inkább befektetés, ráadásul állandóan növekvő értékkel.

Kezdő gyűjtők, a témával ismerkedők számára azonban – mielőtt lóhalálában bevásárlásba kezdenének – jó tisztázni néhány alapvető kérdést.

1. Mit érdemes gyűjteni?

A numizmatika világa hatalmas, szinte bejárhatatlan megfelelő segítség (szakirodalom, aukciós katalógusok, hozzáértők tanácsai és a lassan megszerezhető saját tapasztalat) nélkül. Az emberiség hajnalán megjelenő pénz – melynek fogalmára nem térek itt ki – mint a leginkább helyettesíthető dolog, általános értékmérő, már az ókorban is rendkívül elterjedt volt. Az ásó- és késpénzek, a gyűrűpénzek gyorsan átalakultak és rendre – kultúráktól függően – kialakult az értékpénz, amely elsősorban az alapanyagának értékessége folytán vált mindenki által elfogadható fizetőeszközzé. A réz (bronz), ezüst és arany vált évezredekre a pénz alapanyagaivá és korán fixálódott a pénz érme formájú megjelenése. Ezzel párhuzamosan fejlődött ki az érmék díszítése, a pénzen történő információközlés is, amely főként az uralkodó (birodalom), istenség, esetleg verdehely adatait tartalmazta. Az évszám és névérték megjelölés megjelenése jóval későbbi.

Az ókortól napjainkig világszerte és folyamatosan készültek érmék különféle anyagokból. A gyűjtési területek is leginkább így oszthatók fel terület, korszak (birodalom, állam), uralkodó, névérték, alapanyag, verdejel szerint.

Sokan gyűjtenek antik érmeket, például római császárkori ezüst denárokat, sestertiusokat. De ez is olyan hatalmas gyűjtési terület, ahol egy egész élet (és jövedelem) kevés a teljesség megközelítésére. Egy vérbeli gyűjtő pedig a lehető legteljesebb gyűjteményre törekszik saját területén belül. Így aztán a legtöbben továbbfinomítják gyűjtési területüket (például az adoptív császárok denárjai).

Magyarként rendkívül büszkék lehetünk a magyar éremművészet egészére, hiszen Szent Istvántól folyamatos és rendkívül változatos a magyar (és a numizmatikában külön említendő erdélyi) érmekibocsátás. Az Árpádok alatt vert ezüst denárok vagy a Károly Róbert óta vert és korabeli európai hírnévre szert tett aranyforintok, a Habsburg-korban általánossá váló tallérok a maguk idejében egész Európa-szerte kedvelt, szívesen elfogadott pénzek voltak. Az erdélyi fejedelmi pénzverés pedig páratlan szépségű (és ritkaságú) anyagot jelent (szokatlan alakú érmek, sokszoros névértékű és tömegű aranyak, csegelyek).

A magyar anyag gyűjtői olyan gazdagsággal találják magukat szembe, hogy szakosodás nélkül lehetetlen gyűjteményt létrehozni. Ennek bizonygatása helyett javasolom a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának meglátogatását, hogy egy kis ízelítőt kapjunk erről a hatalmas kincsről!

Mik a legnépszerűbb gyűjtési területek? Például – a korántsem olcsó – tallérok gyűjtése (uralkodó, verdejegy szerint). Ilyen a még költségesebb aranyforintok és dukátok gyűjtése is. Sokan szelektálnak korszak vagy uralkodó alapján. Eleve az Árpád-házi denárok gyűjtése felér egy életcéllal, vagy a vegyesházi uralkodók aranyforintjainak gyűjtése is izgalmas terület. A szabadságharc jól elkülöníthető pénzeinek gyűjtői között találunk olyanokat, akik az 1848-as dukátot verőtő-variációk szerint gyűjtik!

Természetesen az éremgyűjtők között vannak, akik egyes külföldi országok pénzeit, akár az egyes európai országok euró érmeit gyűjtik. Továbbá sokan részesítik előnyben a papírpénzeket.

2. Hogyan fogjunk a gyűjtéshez?

Alapkérdés a gyűjtési terület kiválasztása. Mindenevő gyűjtő – a kezdeti lelkes időszakot leszámítva – nem létezik. Ezt követően elengedhetetlen a szakirodalom beszerzése. Az érmek (papírpénzek) leíró jellegű katalogizálása évszázadok óta zajlik, sokrétű és részletes szakirodalom érhető el (bár néha csillagászati áron). Ide sorolom a numizmatikai aukciós házak árverési katalógusait is, amelyek – habár egyes leíró jellegű szakkönyvek is tartalmaznak az értékre vonatkozó adatot – jól eligazítanak az értékviszonyokban. Ilynek például Dr. Busso Peus, Rauch, Herbert Lanz, Hess Divo katalógusai, vagy a magyarok közül a Pannónia Terra és a Nudelman-féle árverési katalógusok.

Érdemes felkeresni, esetleg belépni a Magyar Éremgyűjtők egyesületébe, ahol kedd délután és szerdán délelőtt vannak összejövetelek, az egyesület honlapja bővebb eligazítást ad.

Ma már minden kapható az interneten. A legtöbb aukciós ház honlapján megtalálhatók a korábbi aukciós tételek és leütési árak, de rengetegen használják a magyar vatera vagy a nemzetközi ebay rendszerét érmek adásvételére. Az egyik leghasznosabb aukciós gyűjtőoldal a www.sixbid.com.

Léteznek állandó bolttal rendelkező éremkereskedők is, Budapesten is található legalább nyolc ilyen szaküzlet és a régiségkereskedőknél, kirakodóvásárokon is találhatunk eladó érmeket.

Azonban mint minden értékes dolgot, az érmeket is hamisítják. Hamisították készítésük korában is – mint forgalmi pénzeket és hamisítják ma is. Ez a legnagyobb veszélye ennek a hobbinak. Ahhoz, hogy valaki ránézésre kiszúrjon egy hamis darabot, évtizedes tapasztalat kell és senki nem tévedhetetlen – így a legjobb felkészülni. Az éremkép összehasonlítására a szakirodalom, az alapanyag valódiságához (arany, ezüst) egy kis digitális mérleg (és esetleg térfogatmérés), az apróbb hibák kiszűréséhez egy tízszeres nagyító a célszerű.

3. Befektetés, árak–értékek, (tartásfok, alapanyag, ritkaság)

Árpád-házi ezüst denárt már ezer forintért kaphatunk, egy ritka erdélyi többszörös dukát pedig tízmilliós nagyságrendű – ha egyáltalán hozzá tudunk jutni.

Érméink értékét alapanyaguk, koruk, névértékük alapvetően meghatározza – úgy általában. Mégis a legfontosabb értéknövelő tényező a ritkaság és a tartásfok! Egy átlagos évszámú Ferenc József ötkoronás kiváló tartásban 5–6 ezer forintért megvehető (1900, 1908), az 1906-os évjáratú jó tartásban is milliós tétel! Egy fülnyomos, kopott aranyforint nem ér sokkal többet, mint a súlyára (3,54 gramm 996–998 ezrelékes arany), míg például Hunyadi János aranyforintja kiváló tartásban egymillió forint körül van.

A tartásfokok alapvetően objektív kategóriák, akkor is, ha egy eladó mindig magasabbra, a vevő alacsonyabbra értékeli az adott darabot. Ezt angol vagy német besorolás szerint szokás megadni (good, very good, fine, very fine extra fine, uncirculated). Egy very fine (nagyon szép) és egy extra fine (kiváló) minőségű érme között az értékbeli különbség 2–8-szoros is lehet. Egy good (elfogadható és egy extra fine (kiváló) darab között pedig akár ezerszeres is!

Az érmék – főként a régebbiek – véges számban fordulnak elő, piacuk keresleti, így aztán értékük egyre inkább nő. Jól megfigyelhető, hogy például újabb gyűjtői rétegek jelentkezésével (orosz újgazdagok, kínai vásárlók) megpezsdül a piac és az árak hirtelen magasra ugranak. Aztán – sajátos módon az érmekből ugye nem lesz több – magasan is maradnak a következő növekedésig. A nemesfémek árának ugrásszerű növekedése szintén jelentkezik. Az aranyforintok, dukátok ára az elmúlt néhány évben ugrásszerűen nőtt és az elmúlt tizenöt évben sosem csökkent.

Érdemes követni a két legnagyobb idei aukció eseményeit (Pannónia Terra Numizmatika 2010. május 29. és Nudelman Numismatica 2010. június 6.), az ott szereplő ritkaságok között némelyik kikiáltási ára is meghaladja a 12 000 eurót!

4. Végezetül még egy tényező

Büszkén birtokolni, katalogizálni, esetleg barátoknak megmutatni egy gyűjteményt remek érzés. A hiányzó ritka darabokra vadászni, aukciókon részt venni és megküzdeni a riválisokkal, talán már életforma is. A gyűjteményt megtanítani, továbbadni a gyermekeknek pedig minden apa (és persze anya) öröme. Igazán önzetlenül pedig közösségi célokra is fel lehet ajánlani egy értékes gyűjteményt, ahogyan tette azt gróf Széchenyi István, aki saját gyűjteményével alapozta meg az Éremtár mai gazdagságát.

Dr. Takáts Attila