Sztárok az éjszakában

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kalmár Tibor, az egykori magyar éjszakai mulatók jeles ismerője anekdotákkal teli visszaemlékezésében kalandozik az egykori neves bárokban, presszókban, ahol az ország jeles énekesei, színészei is örömmel léptek fel – szép gázsikért.

A sztriptízt 1966-ban kezdték engedélyezni Magyarországon, vidékre Budapestről közvetítették ki a lányokat. A debreceni Aranybikában havonta változtatták a műsort, így egy év alatt tizenkét nő vetkőzött, meglehetős sikerrel. Ám egy esztendő elteltével Pestről már elfogytak a fellépők, így a cívisvárosban kellett felkutatni az új sztárt. Nem igazán akadt jelentkező, mígnem a szervezők végre találtak egy új szépséget, aki azonban nemigen akart kötélnek állni. Nagy nehezen meggyőzték, de csak azzal a feltétellel vállalta a szereplést, ha parókát és álarcot viselhet – és még a bugyi is maradhat. Amikor a városban elterjedt, hogy a következő műsorban helybéli hölgy fog vetkőzni, megindult a találgatás, vajon ki lehet az illető. A premier telt házat vonzott, megjelent a város kíváncsi krémje. Az előadás során a sztriptíztáncosnőről sorra kerültek le a ruhadarabok, a végén a melltartó is. A fedetlen keblek láttán a közönség egyszerre kiáltott fel: „De hisz ez a Kormos Juci!”

Kalmár Tibor anekdotákkal teli visszaemlékezésében kalandozik az egykori neves bárokban, presszókban

Ezt a történetet Heller Tamás élőben is elmesélte a Kossuth Kiadó által megjelentetett kötet őszi fővárosi bemutatóján, a Fészek Klubban. Ő akkoriban parodistaként lépett fel a debreceni éjszakában, 1971-től pedig két éven át a Hajdú-Bihar megyei Vendéglátó Vállalat művészeti vezetőjeként volt felelős az ottani műsorokért. Színültig megtelt a Fészek a könyvbemutatóra, de szinte többségben voltak a kötet főszereplői. Mindez az író szervezőmunkáját is dicséri. Ott volt többek között Bodrogi Gyula, Lorán Lenke, Aradszky László, Galambos Erzsi, Medveczky Ilona, Forgács Gábor, Korda György, Balázs Klári, Koós János, Mátrai Zsuzsa, Heller Tamás, Ungár Anikó. Meleg hangon emlékeztek meg Cserháti Zsuzsáról, Máté Péterről, Sárosi Katiról és Zsoldos Imréről, Záray Mártáról és Vámosi Jánosról, Mezey Máriáról, Harangozó Teriről, Szécsi Pálról, Hofi Gézáról, Payer Andrásról, Rátonyi Róbertről, Rodolfóról, Kabos Lászlóról, Kibédi Ervinről, Kazal Lászlóról, Csala Zsuzsáról, Cziffra Györgyről, akik mind-mind megfordultak az éjszakában. Egyebek mellett ők azok, akik színvonalas fellépéseikkel beírták nevüket a bárok, mulatók, lokálok, eszpresszók emlékkönyveinek mára már elsárgult lapjaira.

Az író mindig is híres volt arról, hogy rendezőként tudott bánni művészeivel. A ma is fiatalos lendületű, 84. évét taposó Kalmár Tibor 1954-ben végzett a Színművészeti Főiskola rendezői szakán. 1960-ban szerződött a Vidám Színpadhoz, de színpadi munkái mellett rendezett a Népstadionban, nyolcvanezer néző előtt zajló Színész Újságíró Rangadók (SZÚR) előtti vidám jeleneteket, s fél évszázadon át a Magyar Televíziónak vagy kétszáz egész estét betöltő műsort. Eközben hívták őt rendezni, szervezni műsorokat az éjszakai szórakozóhelyekre is. A magyar éjszakai életnek, szórakoztatóiparnak külön megvan a maguk története: a két háború között, majd a háborút követő években, aztán az ötvenes években, hogy aztán új korszak nyíljon a szocializmusnak abban az időszakában, melyet a köznyelv már a legvidámabb barakk jelzővel illet. Egykoron fogalomnak számítottak az olyan éjszakai budapesti szórakozóhelyek, mint a Hajnal, a Savoy, a Halló, a Revü Bár, a Casanova, a Moulin Rouge, a Maxim, a Fekete Macska, a Béke Kupola, a Lidó, az EMKE, Siófokon az Éden, Széplakon az Orion Bár, Füreden a Marina, Debrecenben az Aranybika bárja.

Az ország legnevesebb előadóművészei szórakoztatták az éjszakai publikumot

„Látta-e már Budapestet éjjel?
Jöjjön velem, tekintsen most széjjel!
Ne töltse az éjszakát alva,
Így lesz önnek Pestről is fogalma…”

Zerkovitz Béla kupléja szól így száz évvel ezelőttről, és valóban, Kalmár Tibor visszaemlékezései azt igazolják, hogy a magyar szórakoztatóipar legjelesebb művészei voltak jelen a szocializmus időszakában is az éjszakai életben, a hivatalos kultúrpolitika eltűrte fellépéseiket az éjszaka világában. Olyannyira, hogy ott nagy sikereket értek el. Olykor onnan léptek át a rádió mikrofonja, a televízió kamerái elé. Születtek velük rádiófelvételek, melyeket aztán agyonjátszottak a Magyar Rádió tánczenei műsorai, vagy jutottak el a Magyar Televízió Táncdalfesztivál elnevezésű dalversenyeire, melyek percek alatt országos elismertséget, sőt sztárságot jelentettek sokuk számára. A szerzőből valósággal áradnak az emlékek: belefog egy-egy történetbe, majd alkalmanként megszakítja őket kis zárójeles kitérővel, nehogy azt a későbbiekben elfelejtse elmesélni nekünk.

Kalmár Tibor bevallja, hogy szinte az anyatejjel együtt szívta magába az éjszakai élet levegőjét, mivel gyerekkorában szülei – a két világháború között – hétvégente járták a divatos kávéházakat, szórakozóhelyeket, és őt is magukkal cipelték, legnagyobb örömére. Később már a Vidám Színpad rendezői székéből, illetve amellett vezetett egyenes út az éjszakai bárok világába, immáron direktorként. Könyvében művészek százairól ír, énekesektől koreográfusokon át neves bárzenészekig. Anekdoták, vidám és tragikus történetek egyaránt helyet kapnak. Végül szomorúan állapítja meg, hogy az egykori patinás helyszínek megfogyatkoztak, olyannyira, hogy a színvonalas műsorokat nyújtó éjszakai bárok száma ma elenyésző. Üdítő kivételnek tartja a Royal Orfeumot, azt is szinte csak azért, mert egy tehetséges fiatalember, Farkas Gábor Gábriel követi a hagyományokat: énekel, táncol, szteppel, konferál, állatot idomít, fest, ami számára nem okoz nehézséget, mivel a Képzőművészeti Egyetemen szerezte diplomáját.

Titkos adatgyűjtés a büntetőeljárásban
Kis László kötete a büntetőeljárás egy nagyon vékony, ám annál szerteágazóbb kérdésének, a titkos adatgyűjtésnek próbálja felfedni minden vonulatát. További információ és megrendelés >>

Kalmár Tibor könyvével mégsem elsiratni akarja az éjszakai szórakoztatás művészetét, hanem feleleveníti annak legszebb napjait, majd azt a szocialista korszakot, amelynek szomorkás napjaiból a lehető legszebbet, legjobbat kívánta ő is kihozni – a szereplők és a nézők örömére.

---