Több élelmiszergyártó kerülhet bajba reklámállításai miatt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Budapest, 2010. február 8. – Több mint fél ezer tápanyag-összetétellel kapcsolatos állítást utasított el az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EÉBH), ami azt jelenti, hogy egyes élelmiszerek jótékony hatását a szervezetre tudományosan nem tartják kellően megalapozottnak. A negatív értékelések nyilvánosságra kerülését követően várhatóan több vállalkozás perli majd be versenytársait hamis reklámállításai miatt. A vizsgálat alapján a Gazdasági Verseny Hivataltól és a magyar Fogyasztóvédelmi Hatóságtól is szigorúbb fellépésre számíthatnak a gyártók. A vizsgálat A hatóság legutolsó vizsgálatán a tagállamok és a gyártók által…

Budapest, 2010. február 8. – Több mint fél ezer tápanyag-összetétellel kapcsolatos állítást utasított el az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EÉBH), ami azt jelenti, hogy egyes élelmiszerek jótékony hatását a szervezetre tudományosan nem tartják kellően megalapozottnak. A negatív értékelések nyilvánosságra kerülését követően várhatóan több vállalkozás perli majd be versenytársait hamis reklámállításai miatt. A vizsgálat alapján a Gazdasági Verseny Hivataltól és a magyar Fogyasztóvédelmi Hatóságtól is szigorúbb fellépésre számíthatnak a gyártók.

A vizsgálat

A hatóság legutolsó vizsgálatán a tagállamok és a gyártók által beadott termékállítások közel hetven százaléka megbukott, így mindössze harminc százaléka ment át a szűrőn. Ezek többnyire vitamin- és ásványi-anyag-tartalomhoz kapcsolódtak, illetve fogápolásra szolgáló cukormentes rágógumikra vonatkoznak. Az EÉBH az előterjesztett tanulmányokat és adatokat tudományos szempontból nem megfelelően bizonyítottnak ítélte meg.

Ügyvédi szemszögből

„Aligha hagyna valamely magyar bíró egy az EÉBH által adott negatív véleményt figyelmen kívül” – vélekedik Torsten Braner az e|n|w|c nemzetközi ügyvédi iroda budapesti partnere. A tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokat szabályozó Claims-rendelet alapján tehát a bíróság várhatóan több céget is elmarasztalhat a közeljövőben. Az ügy érdekessége, hogy a rendeletet megelőzően soha nem vizsgálták, hogy szükséges-e bizonyos reklámállításokkal kapcsolatban engedélyezési eljárást lefolytatni a fogyasztók védelme érdekében.

Torsten Braner szerint a beperelt és megbüntetett cégek a Claims-rendelet felülvizsgálatát kérhetnék. „Azzal lehetne érvelni, hogy a rendelet által megkívánt tudományos adatok biztosítása, illetve az engedélyeztetés, valamint az egészséggel kapcsolatos állításoknak a közösségi nyilvántartásba való felvétele sérti az arányosság elvét.”

A Claims-rendelet

A 2007 óta hatályos rendelet kimondja, hogy az összetételre és egészségügyi adatokkal kapcsolatos információkra vonatkozó általános és megbízható lista kibocsátásáig a termékeken és reklámokban megjelenő állítások csak akkor jogszerűek, ha azokat az EÉBH engedélyezi. Tápanyag-összetétellel kapcsolatos az állítás, ha az élelmiszer bizonyos, a táplálkozásra nézve különösen kedvező tulajdonságára hívja fel a figyelmet, például alacsony kalóriatartalma révén. Egészségre vonatkozó pedig, amely azzal kapcsolatban informálja a fogyasztót, hogy az adott élelmiszer, vagy annak valamely alkotóeleme és az egészség között összefüggés van, például jótékony hatása van a szívműködésre.

Az e|n|w|c-ről bővebben az „Életbe lép a korrupcióellenes törvény” című cikkünknél. UGRÁS A CIKKRE.


Kapcsolódó cikkek

2024. február 20.

Honda e:Ny1 – Stílus és dinamika

Az új Honda e:Ny1 a márka második tisztán elektromos üzemű járműve az európai piacon. Egy dinamikus, stílusos, rendkívül praktikus, kompakt szabadidő-autó, ami a fiatalabb vásárlóknak készül a 2021 óta piacon lévő, 3. generációs HR-V alapjaira építve.

2024. február 16.

Vészkorszakon innen és túl

Két-két, a maga nemében egyedülálló új játékfilm és könyv köti össze a múltat a jelennel.

2024. február 9.

Járványok világa

Hónapok óta erőteljes a Covid-, majd az influenzajárvány Magyarországon, de erről mintha nemigen akarnánk tudomást venni.