Ügyvéd és nő


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2008-ban az ÜgyvédVilág magazin az Eötvös Károly díja kapcsán kereste meg Önt. Mi történt az elmúlt években? Milyen változások léptek fel az életében?


2009. február 17-én megszületett a második gyermekünk, azon kívül ügyvédi szempontból nincs nagy változás. 2010 elején zajlottak le a Budapesti Ügyvédi Kamara választásai, ahol újra megválasztottak titkárnak. Nagyon örülök és köszönöm a kollégáknak, hogy megtiszteltek a bizalmukkal és visszaválasztottak.

Az egyetemen a tanítást most egy időre felfüggesztettem, mert a két gyerek mellett kevés szabadidőm marad. Az Ügyvédi Kamarában is eléggé megterhelő a munka, hiszen ott is minőségi munkát kell végezni. Továbbra is a panaszügyeket intézem, ami teljes embert kíván. Sajnos évről évre nő a Kamara forgalma, ami évente 300 ügyet jelent, heti két teljes napot ott töltök. Vannak olyan panaszok, amelyek könnyen lezárhatók, mert alaptalanok, de vannak olyan ügyek is, amelyeket 2-3 napig tanulmányozok, hogy eldönthessem, hogy az adott kolléga megsértette-e a vonatkozó szabályokat vagy sem.

Karrierügy, ha valaki nőként tölt be egy funkciót?

Mindig visszautasítom azokat, akik ezt gondolják. Számomra a legfontosabbak a gyerekek és úgy szeretném összehozni, hogy jól működjön az ügyvédi irodám is és az Ügyvédi Kamarában is tudjak szerepet vállalni. Mindkét munkám rendkívül nagy szervezőképességet és nagy teherbírást igényel. Azt gondolom, hogy ebből a szempontból a férfi kollégák könnyebb helyzetben vannak és másfajta szerepet töltenek be egy gyermek életében. Az Ügyvédi Kamarában mindegy, hogy férfiként vagy nőként van ott az ember, ott dolgozni kell, nincsenek nemi különbségek, viszont a nők szempontjából kissé alulprezentált a kar, jó lenne, ha még több nő vállalna szerepet a Kamara életében.

A nők bizonyos szempontból sokkal teherbíróbbak és a problémamegoldó képességük egészen más, mint a férfi kollégáké.

Nemrég alakult meg a Nők A Pályán Egyesület (NAP), amelynek Ön az alelnöke. Mi a célja ennek az egyesületnek?

A Nők A Pályán Egyesület a politikától távolmaradó szerveződés és célkitűzéseink közt szerepel, hogy a nők a döntéshozatalban minden szinten, a felső vezetésben, a közigazgatásban, civil utakon keresztül, a kormányzati és vezetői igazságszolgáltatási fórumokon át minden helyen minél nagyobb számban vegyenek részt. Aláírásgyűjtéssel népszavazást kezdeményeztünk és reméljük, hogy az Alkotmánybíróság ebben pozitív döntést fog hozni.

A Nők A Pályán mozgalom azon polgári kezdeményezések követőinek tekinti magát, amelyek harcolnak a nők társadalmi kirekesztettségének felszámolásáért, tudásuk, képességeik elismertetéséért, a női iskolák és iskoláztatás megteremtéséért, a felsőfokú végzettség megszerzésének lehetőségéért, a szakmákon belüli diszkrimináció felszámolásáért.

Neves személyiségek, üzletasszonyok, politikusok, jogászok, közgazdászok, orvosok, előadók álltak mellénk. Tátrai-Novák Éva az egyesület elnöke, Dr. Szűcs Andrea ügyvéd kolleganő, a Magyar Ügyvédnők Egyesületének az elnöke, ennek a szerveződésnek az egyik alapítója és ő kezdeményezte a népszavazást ebben a témakörben. Időközben – az Alkotmánybíróság döntését követően – az OVB megküldte a népszavazási kezdeményezés hitelesített aláírásgyűjtő ívét. Célunk, hogy küzdjünk a oktatási, munkaerő-piaci, szociális, kulturális, tudományos, gazdasági hátrányok megszüntetéséért.

Aki szeretne a mozgalmunkhoz csatlakozni, az megteheti a www.nokapalyan.hu honlapon.

2007-ben sok kritika érte az Eötvös-díja kapcsán. Nagyon megosztotta az ügyvédséget ez a díj.

Igen. Azt kaptam kritikaként, hogy ez egy életműdíj és ehhez én még túl fiatal vagyok. Volt, aki ezt a szemembe és volt, aki a hátam mögött mondta ki. Általában az Eötvös Károly-díjat idősebb kollégák kapták meg és önmagában nagy áttörés volt, hogy én ebben a díjban részesültem.

Tervek a jövőre nézve?

A jövőben kicsit más irányba szeretném terelni a szakmai életemet. Szeretnék visszamenni családjogot tanítani. Ezen kívül fontosnak tartom, hogy a döntéshozatalban a nők szerepet vállalhassanak, mert sajnos kevesen vannak ebben a helyzetben.

Nők és ügyvédek vagyunk, és hogy nőként vagyunk ügyvédek, az egy külön speciális státusz, ennek minden előnyével és minden hátrányával együtt. Arra törekszünk, hogy megerősítsük magunkat mind szakmailag, mind a képzés szintjén és szeretnénk megoldani azt, hogy az Ügyvédi Kamarákban az egyes előadások alatt lehessen biztosítani gyerekfelügyeletet, hogy kisgyerekekkel is be lehessen jönni, és amíg mi a szakmai előadásokat hallgatjuk, addig a gyerekeink biztonságban játszanak.

Az Ügyvédi Kamarának volt régen saját bölcsődéje, óvodája. Most azon dolgozunk, hogy felmérjük, hogy erre mekkora az igény és újra feltámasszuk ezt az intézményt. Jövőbeli célunk még, hogy kialakítsunk egy szoros kapcsolatot a szakmánkhoz közel álló szervezetekkel, bírókkal, ügyészekkel, rendőrökkel.

Mindig is szorgalmaztam, hogy a Bírónők Egyesületével, az ügyészségen, az igazságszolgáltatásban, a cégbíróságon és a különböző minisztériumokban dolgozókkal minél több közös szakmai rendezvényen, konferencián vegyünk részt. Eléggé eltávolodott jelenleg a bírói és ügyvédi munka egymástól és az a fajta szakmai kollegialitás és közös tisztelet, ami régebben működött, az ma sajnos nem tapasztalható egyik irányból sem. Ennek a presztízsét kellene visszaállítani.

Az Ügyvédi Kamara presztízse is megingott. Nap mint nap hallja az ember a médiában, hogy hány ügyvéd kerül olyan helyzetbe, hogy eljárás alá vonják, még akkor is, ha ez csak egy átmeneti állapot és lehet, hogy indokolatlanul kerül bele ebbe. Fontos a közmegítélés szempontjából, hogy az ügyvédi szakma tekintélye tovább ne csorbuljon. Ezért kell kollektívan tennünk ellene.

A Magyar Ügyvédnők Egyesülete kapcsán számos szakmai előadást, programot szervezünk az idén is.

Szakterületem továbbra is a családi jog és a büntetőjog maradt. Volt egy nagyobb állami megbízásom, az egyik minisztériumot képviseltem munkajogi és gazdasági peres ügyekben.

15 évi munka után családjogi ügyekben próbálom elkerülni azokat az ügyeket, amelyek nagy lelki megterheléssel járnak. A bántalmazott nők és gyerekek képviselete ügycsoportot is kicsit távolról nézem és már csak rikán vállalok ilyen ügyeket.

Azt hallottam, hogy nagyon elégedett a jelenlegi ügyvédjelöltjével.

Dr. Fazekas Péter a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett, korábban tanítványom volt és már akkor észrevettem, hogy egy nagyon intelligens, precíz, alázatos, saját magával szemben nagyon maximalista. Felsőfokon beszél németül.

Az a típus, aki udvarias, tudja hol a helye, alázattal áll az ügyvédi munkával szemben és az ügyfelekkel is jól tud kommunikálni. Szeretnék vele hosszú távon együtt dolgozni és bízom abban, hogy majd a későbbiekben önállóan is kiválóan ellátja munkáit. Saját ügyvédjelölti koromból megfogadtam, hogy én nem fogok úgy bánni a jelöltjeimmel, mint ahogy velem bántak annak idején. Korábban lány jelöltjeim voltak és a mai napig is jó a viszonyunk, tartjuk a kapcsolatot.

A balett és színház iránti szenvedélyét most a kislányával folytathatja.

A kislányom a balettet választotta, de érdekli a modern táncirányzat is.

A Madách Musical tánciskolába jár, ahol a baletten kívül musicalt, modern táncot is tanul.

Ezen kívül közösen sokat járunk zenés-táncos színdarabokra, előadásokra.

Dr. Pál Edith


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Greta Thunberg: Klímakönyv – ajánló

Bár az 1970-es évek óta téma a klímaváltozás a globális fórumokon, de valójában a mai napig nem dőlt el még az sem, hogy a bolygót akarjuk megmenteni vagy az életmódunkat.