Ügyvédek és a közösségi média


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

“Megközelíthetetlennek láttatja magát, evidensnek veszi, hogy az ügyfele semmit nem ért a jogi oldalhoz, nem is akarja vele megértetni; felülről kommunikál, apró kérdésekre nincs ideje: olyan érzés egy ilyen ügyvéddel dolgozni, mint ha a legszigorúbb tanárodnál járnál.” Ez csak egy vélemény a több tucat közül, mellyel dr. Németh Gabriella Facebook követői a szakmát illették. A doktornő 1996 óta ügyvéd, 2000-ben alapította saját ügyvédi irodáját, 2005 óta jogosult az Európai Uniós Szakjogász cím használatára is – mi pedig a modern kori kihívásokról, és a netre költözésének körülményeiről faggattuk.

Az emberiség fejlődése: tény. Része az életünknek, így az ügyvédek életének is. Elkötelezett híve vagyok a technikai fejlődésnek, imádom, és úgy gondolom, hogy az ügyvédek munkáját is rendkívüli mértékben segíti nemcsak az internet, a mobiltelefónia, hanem minden technikai eszköz, legyen szó e-aláíró kártyáról, internetes honlapról vagy akár a Twitterről.

Ön az, aki a kollégái közül talán elsőképp nem restellt élni az internet adta kommunikációs lehetőségekkel: ennek kapcsán kérdezném, mi a helyzet a bizonyos “szent tradíciókkal”, melyek az ügyvédi szakmát a mai napig körüllengik?

Azért nehéz kérdés ez, mert ezek nincsenek leírva sehol: az ügyvédeket szabályzó összes norma azzal a kifejezéssel apellál, hogy az ügyvédeknek még az ügyvédi életükön kívül is ügyvédekhez méltó magatartást kell tanúsítaniuk. Ennek ellenére vannak olyan ügyvédek, akik a bíróságra sem átallnak nyári strandpapucsban bemenni – nekik köszönhetjük a ma már mindenkinek kötelező talárt –, én magam is láttam ilyen kollégát bíróságon. És vannak kollégák, akik a mai napig sokszor talán indokolatlanul fennhordják az orrukat, csak azért, mert a nevük előtt áll 2 betű. Ugyanakkor szerintem mi, akik afféle gazdasági tanácsadó típusú ügyvédek vagyunk, ezekkel az ügyvédi allűrökkel talán irtó keveset, vagy sosem éltünk, mert megszoktuk, hogy cégek, projektek munkáját segítjük a tanácsadással, szolgáltatók vagyunk, mint pl. egy pénzügyi tanácsadó. Mi sosem leszünk az a bizonyos csúcsszemély, vagy hogy is mondjam: félisten, aki megengedheti magának, hogy valahonnan fentről tekintsen le az ügyfélre.

Vannak erről személyes tapasztalatai is?

Természetesen, beszélnek ilyen tradíciókról a Facebookon engem követők… Na például: “Számomra az ügyvéd jelenlétének haszna a Facebookon inkább az üzenet miatt fontos…”, az egyik olvasóm szerint talán így én sem “súlyos ajtók mögött ülő, elérhetetlen jogi helytartó” leszek majd. A másik olvasóm azt írja, hogy “… le kell bontani az elavult ügyvédképet, ami az emberek fejében él… ” Ha bárki megnézi a profilomat a közösségi portálon, láthatja, miként vélekednek az emberek általában a szakmánkról. “Nekem ez a modell nem jön be…” – írta nekem valaki, és igaza van, nekem sem, annak ellenére, hogy én magam is tapasztaltam ezt a fajta önteltebb ügyvédi attitűdöt. A hitvallásunkat is azért fogalmaztuk meg, mert szembesültünk azzal, hogy az emberek mit is gondolnak az ügyvédekről általában.

Ezek a vélemények különben nagyon is belepasszolnak a honlapján olvasható credóba, miszerint “a jog ne csak egy szakzsargonoktól hemzsegő távoli, idegen szakmai világ legyen”. Mi vitte arra, hogy ügyvédnek álljon?

Azért lettem ügyvéd, hogy segítsek az embereknek. Ez alapvetően fontos. Már a szüleim is mondták, hogy jól tudok replikázni minden helyzetben, és a jogot is megszerettem az egyetemen és a mai napig szeretem, és amúgy egy afféle logikus gondolkodású embernek tartom magam. Ha nem ügyvéd lettem volna, szinte biztos, hogy nem valamilyen humán irányba megyek tovább, hanem valamilyen gondolkodós reálszakmát választottam volna…

…például?

Jártam gimnazista koromban a kis matematikusok baráti körébe, érdekelt a fizika, édesapám pedig gyerekkoromban programozó szakkörbe vitt, és én még tudtam anno Basic programnyelven lövöldözős játékot is írni az otthoni számítógépemen.

Innen már csak egy “félgenerációs” ugrás a közösségi portálkodás.

Igen. Ilyen szempontból a Facebook-jelenlét nekem élvezet is, a technikai lehetőségek inspirálják a gondolkodásomat is. És valóban, mi annak a bizonyos ügyvédi hitvallásunknak az alapján dolgozunk, ez minden munkatársamnak az asztalán ott áll bekeretezve, szem előtt. Az igazság az, hogy amikor ezt megfogalmaztuk magunknak, akkor már ettől is még könnyebb lett eldönteni, hogy hogyan és miképp dolgozzunk nap mint nap. Szerintem ez sem szokásos, mármint az, hogy egy ügyvédi irodában az ügyvédek megfogalmaznak egy konkrét hitvallást, ráadásul az ügyfelekért, és utána mindenki eszerint dolgozik is.

Szóval mi a helyzet azzal a bizonyos “félistenséggel”?

Sosem próbáltam ilyen lenni. Ezt a távolságtartó jogtudori szerepet – és akik velem dolgoztak, dolgoznak, remélem, tudják – sosem próbáltam a magamévá tenni, annak ellenére, hogy nemcsak külkereskedelmi szakjogász és EU szakjogászi diplomát is szereztem, hanem jelenleg még PhD doktori tanulmányokat is folytatok.

Mennyire szerep az ügyvédi pálya, mennyire kell “játszania” a kollégáknak, ügyfeleknek?

Egy tárgyalóteremben nem lehet akárhogyan viselkedni, egy megbeszélésen pedig vannak bizonyos alapvető kommunikációs szabályok, amit az embernek illik betartani – bár én úgy gondolom, hogy ha valaki kellő intelligenciával él, ezek nem extra szabályok az ügyvédek számára, hanem természetes, hogy miképp viselkedünk egymással.

Pszichológia, retorika, logika és diplomácia?

Igen, ez is a hitvallásom alapja. Ez a számomra legfontosabb 4 olyan eszköz az ügyvédi munkámban, amely segít abban, hogy emberi, közérthető és empatikus lehessek. Ez minden problémamegoldás során csak előnyt ad az ügyek megoldásához

Mi az az ügyvédi sajátosság, mi az a szakmaiság – történjék bármilyen technikai újítás, változzék bármerre a világ –, amit már áthágni nem lehet?

Ha csak két dolgot kell mondanom, akkor az a közérhetőség és az udvariasság. De harmadiknak máris hozzá kell tegyem az igényességet is, ami sok mindent takar. Úgy gondolom, hogy ha nekünk, ügyvédeknek segítenünk kell valakinek a munkáját, az életét – legyen családról vagy cégről szó –, ezt csakis közérthetően kell és lehet megtennünk. Ezért fogalmaztam meg a hitvallásomat is. Tehát nem latin szavakkal kell megmagyaráznom a polgári törvénykönyv római jogi gyökereit, hanem tisztán és világosan meg kell mondanom az illetőnek, aki segítségért fordul hozzám, hogy mi fog történni az ügyében, mit kell az ügyfélnek csinálni, és mit kell nekem elintéznem. Nem a paragrafusokat és a latin kifejezéseket kell szajkóznom, hanem kizárólag az ő nézőpontjából kell intéznem a dolgokat. Az empátia ebből a szempontból nagyon fontos.

Hálás szerep ez?

Természetesen, hiszen mindezt a másik iránti tiszteletből kell megtenni. A szakmánk szerint tanácsadók vagyunk, szolgáltatunk, tehát elmondjuk, hogy mit gondolunk, hogy szerintünk mit kellene és hogyan csinálni. Az okos ügyfél megfogadja a jó tanácsot.

Amit mond, rendkívül egybevág a Richard Susskind könyvében, az End of the lawyers című munkában írottakkal. Susskind nem kevesebbet állít, mint hogy az ügyvédi szakma, legalábbis a mai formájában nem fog 40-50 évnél tovább fennmaradni – ezek az úgynevezett “szent tradíciók” szerinte tehát nem fenntarthatók.

Az említett kötet engem is megragadott – bár nem olvastam végig, de a velejét, azt hiszem, sikerült megragadnom. Nagyon megfogott az a gondolat, amit ő állít. Az eddigi, klasszikus ügyvédi szakma meg kell hogy változzon. Hogy vajon el fog-e tűnni, avagy sem, megmondani elég nehéz, de én azt hiszem, mindenképp alkalmazkodni kell a kor kihívásaihoz. Így van ez minden pályával: a fejlődés egyszerűen megállíthatatlan.

Ha el kellene képzelnie az ügyvédi hivatás jövőjét, milyen világot álmodna meg?

Örülnék annak, ha afféle közérthetően fogalmazó és működő jogi szolgáltató vállalatok léteznének. Tény például, hogy már ma léteznek bizonyos újfajta jogi vállalkozások, például cégalapító irodák, de ezek egyelőre inkább az ügyvédi társadalom ellenérzését váltották ki, semmint példaként szolgálnak, mert a szokásostól eltérő, sokkal agresszívebb piaci technikákat alkalmaznak a vevőszerzésben, és ezt könyvelőirodák kínálják. Ez sincs így jól. De tény, hogy valami megváltozott.

Laikusként ezt úgy kell elképzelni, hogy szálakra bontják a szakmát, vagyis egyes tevékenységek köré alakulnának bizonyos szolgáltatók?

Igen, tehát ha arról beszélünk, hogy léteznek-e bizonyos ügyvédi monopóliumok, amiket nem lehet máshol csinálni, azok egészen addig megmaradnak, amíg a jogszabályok kimondják, hogy valamihez az ügyvéd közreműködése kötelező. Jelenleg ilyen, mondjuk, egy cégbíróság előtti eljárás. Biztos, hogy lesznek még effélék, mindig is voltak – más kérdés, hogy ezeket a szolgáltatásokat ügyvédek majd milyen stílusban látják el. Abban viszont, hogy a jogalkotó milyen tevékenységeket hagy az ügyvédeknél, az ügyvédi kamarák érdekvédelmi lobbitevékenységének például óriási szerepe lenne. Azt viszont, amit Susskind állít, miszerint hamarosan már a nagyobb bevásárlóközpontokban is elérhetőek lesznek a mindenféle “pecsételgető helyek”, elképzelni egyelőre nehezen tudom, annak ellenére, hogy vannak már plázák is, ahol az említett cégalapító irodák már megjelentek. De ezek nem ügyvédi irodák.

Susskind bizonyos szoftverekről, és az internet egyre nagyobb teret követelő szerepéről is beszél. Mennyire lesz szükség ügyvédre, felválthatja-e a szakmát a gép?

Szerintem teljesen sosem válthatja fel. Ez már-már filozófiai kérdés, afféle asimovi robotika, amit egyébként imádok. Az emberi tényezőt nem lehet rutinokkal és gépekkel kiváltani, de szerződésminták kitöltését meg lehet online technikákkal majd oldani egy szerveren. Ilyen szempontból, ha az ügyvédek embereknek segítenek – és ezért mondom, hogy közérthetően és udvariasan kell szolgáltatni –, akkor mindig lesz ránk szükség. Abban is hiszek, hogy még mindig sokkal kevesebbe kerül az ügyfélnek megkérdezni még két embert a saját ügyében (legyen szó olyanról, amihez nem kötelező a jogász igénybevétele), legyen az ügyvéd vagy nem ügyvéd, mint hogy megy a maga laikus útján, és a végén valami nagyon rosszba gabalyodik, perköltséget vagy kártérítést fizet.

Milyen változást tapasztalt a netre költözését követően? Ha profán kérdést akarnék feltenni: csábítja-e az ügyfelet a Facebook?

Az interneten nagyon régóta tartok fenn honlapot, ami az iroda, az ügyvédeink gyors elérhetőségét kell hogy biztosítsa. Ma már azonban nem elég a telefonkönyvben lenni vagy a sárga oldalakon. Nézze, én elsősorban nem azért regisztráltam a Facebookra, hogy ügyfeleket vonzzak magamhoz. Nem is tehetném, hiszen a Facebookon nem lehet megoldani a nyilvánosság előtt egyedi ügyeket az ügyvédi titoktartás miatt. Inkább adni szándékozom: információt, segítek gyorsan elérni az e-cégjegyzéket, megmutatom, hogy hol vannak az ingyenes jogszabálykeresők, vagy éppen azt, hogy milyen érdekes cikket hozott le az Ügyvédvilág az ügyvédekről. Ezt a tempót ma már az emberek egyértelműen igénylik. Persze néha a személyes véleményemet is hozzáteszem – abban az elvárt stílusban, ami egy ügyvédnek sajátja kell legyen. De itt nem az ügyfélszerzés a célom, a honlapomon viszont on-line lehet kérdezni tőlem is. Szerintem a hivatásunk jövője is akkor biztosított, ha a tekintélyelvű ügyvédkedésből abszolút a szolgáltatást nyújtó tanácsadásba tudnak fordulni a kollégák: a Facebook-jelenlét pedig egyértelműen segít közelebb vinni az emberekhez a jog néha talán kissé távoli, szakmai világát. A dolog lényege tehát, hogy segítséget nyújtunk – ez pedig legyen emberi, egyenrangú.

Ahogy ennek kapcsán beszél, óhatatlanul is az a jóféle “mikszáthi” ügyvédkép jut az eszembe.

De gondolom, mint ellenpélda. Igen, mondhatjuk azt, hogy a századelőn, illetve a múlt században volt a négy tekintély a kisvárosban vagy a faluban: a pap, a tanító, az orvos és az ügyvéd. Ugye? Erről rengeteg remek novellánk szól. Ez mondjuk így, ebben a formában már talán csak vidéken, kisvárosban vagy nagyobb falvakban létezhet, de tény, hogy a kollégák jelentős része valamilyen okból nem szívesen enged a mai napig sem abból a bizonyos tekintélyből.

Adamik Zsolt


Kapcsolódó cikkek

2023. január 27.

Egy asztalnál Bálint Andrással és Jordán Tamással

Mintha együtt ülnénk a Rózsavölgyi Szalon kávéházi asztalánál a két színészóriással, úgy telik el másfél óra, ahogy hallgatjuk őket a mindennapokról, a művészetről – az életről.

2023. január 25.

Mit tehetünk, ha kikerül rólunk egy nem kívánt kép a netre?

A gyakorlatban még mindig kevesen tudják, milyen következményekkel jár másokról fotót készíteni vagy megosztani azt az interneten. Általános vélemény, hogy a saját magunk által készített fotóval azt csinálunk, amit akarunk. Ez azonban nem is lehetne messzebb az igazságtól – mondja a szakértő, aki szerint a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt edukálni szükséges a fényképekhez fűződő jogaikról és kötelességeikről.