Világvégi bringázás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Manapság, amikor hihetetlenül divatba jött a kerékpárral munkába járás, Baradlai kezd kikopni a kerékpáros korszakából. Az irodáig még csak el-el tudna tekergetni vele, de bírósági tárgyalásokra a nagy távolság miatt nem tűnik megbízható eszköznek, hiába van kiépített kerékpárút-hálózat, ha a bíróság épülete majd 10 kilométerre húzódik az irodától. Nyáron, vagy esőben különösen kellemetlen izzadva vagy elázva beesni a tárgyalóterembe. Hétvégén gyerekkel palacsintázni a Duna-partra még vállalható project, vagy átkarikázni a Népszigetre sörözni a halas kerthelyiségben, bár ezzel is vigyázni kell, mert az ittas bicajozás szabálysértés, így Magyarország minimum a hatmillió permanens szabálysértő országa.

Egy volt iparművész katonatársa kerékpárokat gyűjtött. Baradlai elkészített neki egy adásvételit, nem akart érte elfogadni semmit, erre Peti, a katonatárs megjelent egy gyönyörű Peugeot retro versenykerékpárral, amire Baradlai mindig is vágyott.

Tizennégy éves volt, amikor Baradlai az első komolyabb versenykerékpárját megkapta. Akkoriban három márka között lehetett választani. Volt az olcsóbb, de silányabb szovjet Szputnyik vagy Turiszt – Baradlai nem tudott különbséget tenni a kettő között –, volt a megbízható, de nagyon drága Csepel, és a nehezen beszerezhető, de nagyon profi cseh Favorit. Baradlai egy Csepelt kapott ballagá­sára, ki is nyílt vele a világ. Gyakorlatilag a fél országot bejárta az egyik cimborájával, a 30 km-re fekvő Tisza-part mindennapos rutinnak számított. Az ­igazi kihívás a tavaszi karbantartó javítás volt, a centrirozáson kívül Baradlaiék bármit meg tudtak oldani. Ha nekifeszülne, Baradlai akár ma is szét tudna szedni és össze tudna rakni egy versenygépet.

 

Az ifjúkori bringaprojektnek egy nem mindennapi túra vetett végett. A városban volt egy túrakör, ahová egy osztálytársán keresztül Baradlai is becsatlakozott. A túrakör vezetője, Jenő, egy egyszerű, de nagyon lelkes emberke majdnem összekalapozott egy rakás támogatást egy franciaországi kerékpártúrára. Baradlai, aki azelőtt még soha nem járt külföldön, persze, hogy benevezett. Komolyan edzeni kezdett, 200 km egy nap meg sem kottyant neki, a teljes rokonságát meglátogatta egy nagy ­országjáró körúttal esőben, szembeszélben, ha lehetett, traktor és pótkocsis teherautó vákuumát ­kihasználva.

Indulás előtt pár héttel derült ki, hogy a szponzorok mégsem adnak pénzt. Talán majd a következő évben. Jenő nem adta fel, akkor egy próbatúra Konstanzába, aki bírja, az mehet jövőre Párizsba. Baradlai bevásárolt konzerveket, majd egy pénteki napon fejenként kb. 25 kiló cuccal nekiindult a 15 fős csapat a román határnak. A Ceaușescu éra legkeményebb időszakát szenvedte akkor a román nép, Baradlai nem is sejtette milyen körülmények várnak rájuk. Az első döbbenet akkor érte, amikor egy olyan traktor pöfögött velük szembe a határ után, aminek nem volt meg az egyik kereke. A Maros völgyén indultak neki Nagyszeben felé. Jenő egy kicsit spórolósabb volt a kelleténél, valahogy mindig a térkép szerinti kemping előtt veretett tábort a csapattal a medvés susnyás gazban. Hiába könyörögtek neki, hogy ott a kemping, váltig állította, hogy megszűnt, persze másnap elhaladtak a vidáman üzemelő hivatalos sátorhely mellett. ­Mindennap hajnali 4-kor indultak, a naponta minimum 150 km-t előirányozva. Nem is lett volna gond ezzel, csak Baradlainak nem volt párja a sátorban, mindent egyedül kellett csinálni, míg a többiek pikk-pakk ketten összerámoltak és nekiindultak. Így minden reggel a kb. 20 perces hátrány ledolgozásával kezdődött. A boltokban lekváron kívül nem lehetett kapni semmit. A település szélén burjánzó romatelepekről a konvoj láttán kirajzottak a rajkók, guma-guma felkiáltással rágógumit kunyerálni. ­Általában pont akkorra vált nyilvánvalóvá, hogy nem kapnak semmit, amikor Baradlai a közelükbe ért, ezért szerencsésebb esetben csak megköpködték, ha peche volt, megdobálták. Az egyik útszéli kajálás közben elkezdtek gyülekezni a társaság körül a kóbor kutyák. Amikor a falka elérte a kritikus tömeget, agresszíven morogva settenkedni kezdtek Baradlaiék felé. A csapat nyeregre kapott, kb. 6-7 km csaholással vegyített üldözéses futam vette kezdetét a kutyák és a bicajosok közt, akik életük addigi legjobb szintidejét teljesítették.

A körülményekhez képest a nem túl kisportolt Baradlai is bírta négy napig a menetet, amikor ­Szeben főterén friss kenyérhez jutottak. Baradlai elfeledkezve a régi bölcsességről, hogy kenyeret ­melegen nem szabad enni, éhgyomorra befalt vagy fél kilót. Utána egész nap hányt. Az egyik faluban egy nénike, miközben megálltak pihenni, kihozott egy tál körtét, ez nyugtatta meg valamennyire, de később hasmenése is lett. És ekkor kezdődtek a ­Kárpátok vonulatai, amelyet le kellett küzdeni. ­Baradlai éhgyomorra is nekivágott, néha öreg teherautókat leelőzve az emelkedőn. Néhány óra ­kepesztés után kezdődött a legkevésbé sem veszélytelen gurulás a szerpentinen lefele, néha 70 km/h sebességre felgyorsulva. Két ilyen vízválasztó hegységet kellett leküzdeni, az egyiket zuhogó ­esőben, mire megérkeztek Brassóba. Végre sikerült rávenni Jenőt, hogy ne az illegális vadkempinget ­válasszák.

 

Baradlai belázasodott estére. Akkor döntötte el, hogy leválik a csapattól és hazamegy vonattal. A többiek legyávázták, de ez nem hatotta meg. Másnap megkereste a jegyirodát, megvette a menetjegyet, és elindult helyjegyért. Valamilyen megfontolásból akkoriban a Baltorient nemzetközi expressz megállt a havasokban is valami megállóhelyen pásztorokat összeszedni, akik sajtot meg túrót hordtak le árusítani a városokba. A helyjegyért sorban állva egy ilyen becujkázott (román pálinka) csobáncsapat különbözött össze valamin, és bot­vívással próbáltak nyomatékot adni igazuknak. ­Baradlai akkor adta fel a sorban állást, amikor az egyik pásztor görbe botjával kirántotta az ellen­fele lábát, aki úgy elvágódott, hogy a pályaudvar műkövén betört a feje. Ekkor érkeztek meg a túracsapatból még négyen, akik Baradlai hatására ­szintén a hazaút mellett döntöttek. Együttes erővel egy székely góbé segítségével szereztek helyjegyet.

Egy nem kevésbé izgalmas, de az addigiakhoz pihentető vonatút után Szolnokon szálltak le, onnan kerekeztek haza Kecskemétre. Baradlai félóránként megállt enni, és minden kocsmában ivott egy üveg kólát. Hazaérve becsapta a kerékpárt egy ­garázsba, és két évig, amíg el nem adta, rá sem ­nézett.

Egyébként a kárpáti túráról csak ketten jöttek haza kerékpárral, Jenő, meg egy vakbuzgó csodá­lója. Természetesen sem Konstanzából, sem Párizsból nem lett semmi.

Azóta, ha Baradlai évente kétszer felül a Peugeot csodagépére, jól meghajtja, hogy lássa, eléri-e még az 50-et, mindig a Kárpátokról történt legurulás jut az eszébe.

A cikk az Ügyvédvilág 2013 áprilisi számában olvasható.


Kapcsolódó cikkek

2023. január 27.

Egy asztalnál Bálint Andrással és Jordán Tamással

Mintha együtt ülnénk a Rózsavölgyi Szalon kávéházi asztalánál a két színészóriással, úgy telik el másfél óra, ahogy hallgatjuk őket a mindennapokról, a művészetről – az életről.

2023. január 25.

Mit tehetünk, ha kikerül rólunk egy nem kívánt kép a netre?

A gyakorlatban még mindig kevesen tudják, milyen következményekkel jár másokról fotót készíteni vagy megosztani azt az interneten. Általános vélemény, hogy a saját magunk által készített fotóval azt csinálunk, amit akarunk. Ez azonban nem is lehetne messzebb az igazságtól – mondja a szakértő, aki szerint a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt edukálni szükséges a fényképekhez fűződő jogaikról és kötelességeikről.