Vitorláskikötők a Balatonon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Balatoni Hajózási Zrt. és jogelődjei által üzemeltetett kikötők építésük után folyamatosan menedéket kínáltak a vitorlás kishajóknak is. Rendezett kikötésük feltételeinek megteremtése és a sporthajó-kikötők nagyobb arányú fejlesztése azonban csak az 1980-as évek elején kezdődött meg, ekkor közel 700 hajót tudtunk kikötőinkben elhelyezni. Ez a szám 1994-re elérte az 1000-et. Nagyobb kikötőinkben a vitorlázókat kiszolgáló vizesblokkokat építettünk, növeltük a kikötőhelyeken nyújtott szolgáltatásokat farcölöpös kikötési és áramvételezési lehetőséggel, parti darukat telepítettünk, bővítettük a hajók téli tárolásának és javításának lehetőségét. A kikötők felügyeletét kikötőmesterek látják el.


Balatonföldváron 1998-ban átadtuk a Balaton egyik legszebb és legnagyobb vitorláskikötőjét, több mint 300 férőhellyel, szociális blokkal, parti daruval. A badacsonyi vitorláskikötő 1999-ben került átadásra, ahol közel 177 hajó együttes fogadására van lehetőség, ezáltal Társaságunk vitorláskikötőiben több mint 1300 hajót tudott elhelyezni. 2000-ben elkészült a fonyódi vitorláskikötő és a balatonföldvári kikötő bővítése, összesen 139 új kikötőhely kialakításával, az összes férőhely Balatonföldváron így 355-re nőtt. 2001-ben készült el a balatonlellei kikötő bővítése és felújítása. Ez a kikötő jelenleg 220 hajó befogadására alkalmas. Itt került először üzemszerű használatra a Fa hajó Kft. által gyártott úszópontonos kikötési rendszer, amely a vízszint mozgását követi, vendégpontonjainak mozgatásával a hajónagyságok változását is igen tág határok között lehet lekövetni. Ugyancsak 2001-ben avattuk az új szigligeti vitorláskikötőt, mely 100 hajó befogadására alkalmas. 2002-ben történt a siófoki vitorláskikötő korszerűsítésének és bővítésének első üteme, mely során a kikötő átalakítása készült el. 2003-ban folytattuk a megkezdett munkát az új vizesblokk és kikötőmesteri iroda építésével, valamint a Hotel Móló előtti strand felújításával. Ugyancsak 2003-ban készült el Balatonfüreden új állomásépületünk, mely helyet ad a vitorlázókat kiszolgáló szociális helyiségeknek is, a kikötőhelyeken áramvételezési lehetőség került kiépítésre.

2004-ben avattuk Keszthelyen az új, 200 férőhelyes vitorláskikötőnket. A keszthelyi kikötő „Phoenix” – amiben még találhatók szabad férőhelyek – a Balaton egyik legkorszerűbb vitorláskikötője, a megszokott szolgáltatásokon kívül korszerű időjárás-előrejelzés és vezeték nélküli Internetezési lehetőség áll rendelkezésre a kikötő egész területén.

2005. június elejére készült el a balatonszemesi kikötő korszerűsítésének első üteme. Áthelyezésre került a személyhajó-kikötőrész a nyugati mólóra, lefektetésre kerültek az új közművezetékek a kikötő egész területén. A vitorlás kishajók részére új kikötőrész került kialakításra. 4 új úszópontonos vendégmóló és a kikötőmedencét lezáró fa vendégmóló készült el, melyeken 135 hajó kikötését biztosítjuk. Minden kikötőhelyen biztosított az áram- és vízvételezési lehetőség. Vendégeink a kemping 2004-ben felújított vizesblokkját vehetik igénybe. Terveink szerint a közeljövőben elkészül az új szociális blokk, recepció-, hajópénztár- és szervizépület, valamint a kikötő területrendezése.

2005 őszén elkezdtük a balatonboglári kikötő fejlesztését. A kemping déli partfalának folytatásaként ún. fonyódi típusú famólót építettünk. A déli partfalon és az új mólórészen álló hajók számára farcölöpös kikötési lehetőséget, valamint áram- és vízvételező helyeket alakítottunk ki.

A Balatoni Hajózási Zrt. 23 kikötőt üzemeltet, melyekből 21-et kishajóval is igénybe lehet venni. A tíz nagyobb kikötő (Siófok, Balatonföldvár, Balatonszemes, Balatonlelle, Balatonboglár, Fonyód, Keszthely „Phoenix”, Szigliget, Badacsony, Balatonfüred) mellett jól kiépített túrahelyek találhatók.

A balatoni vitorláskikötői piac 50% feletti részét birtokolja a Balatoni Hajózás, jelenleg 2142 férőhelyünk van. A kikötőink átlagos kihasználtsága 2004-re 82,5%-ra nőtt, de vannak olyan kikötőink – Siófok, Balatonföldvár, Balatonszemes, Balatonboglár, Balatonlelle –, amelyek gyakorlatilag mindig telt házzal üzemelnek.

Minden felújított kikötőben található áram- és vízvételezési lehetőség, valamint kikötőeszköz (farcölöp, vagy úszóponton). Háttérszolgáltatásként WC, zuhanyzó, vegyi WC ürítő, konyha, parti daru, gépkocsiparkoló, 24 órás kikötőmesteri szolgálat, meteorológiai előrejelzési rendszer, étterem vagy büfé áll a vendégek rendelkezésére. Minden kikötőnkben vezeték nélküli szélessávú Internet-hozzáférési lehetőség van. A nálunk helyet bérlő partnereink a többi kikötő vendéghelyét további díj fizetése nélkül vehetik igénybe. Kikötőink beléptetősorompói, vizesblokkjai ugyanazzal a mágneskártyával nyithatók, így a túrázó vendégek is zavartalanul tudják azokat használni.

A vitorlásturizmus fejlesztésétől a jelenleg igen rövid balatoni szezon meghosszabbítását, a fizetőképes vendégkör megjelenését reméljük. A rendezett kikötők megteremtésének ezenkívül igen jelentős környezetvédelmi, vízminőség-védelmi szerepe is van.

Folyamatosan merítünk tanulmányútjaink tapasztalataiból és 2 évente végzett vevőelégedettségi felmérésünk eredményéből, az alkalmazhatókat folyamatosan bevezetjük. 1994 óta a kikötői férőhelyeink 2 szeresére nőttek.

Célunk változatlanul az, hogy a vendéghajókat is fogadni képes kikötők kategóriájában megszerzett több mint 50%-os piaci részesedésünket megtartsuk.

A Társaság nagy ütemben végzi a balatoni vitorláskikötők – az európai normáknak megfelelő – minőségi és mennyiségi fejlesztését.

Az Országgyűlés által elfogadott „Balaton-törvény” rendelkezése szerint csak hatósági engedéllyel és kiépített kikötőhellyel rendelkező vízi jármű üzemeltethető a Balatonon.

További kikötők bővítését és építését is tervezzük.

2007 szeptemberére a balatonszemesi kikötő átépítésének második üteme valósult meg további kikötőhelyek létesítésével, így már 285 férőhelyre bővült.

Pályázatot nyújtottunk be a balatonboglári kikötő korszerűsítési és bővítési munkáira. 2008-ban és 2009-ben a 208 férőhelyes balatonboglári vitorláskikötő korszerűsítésének első ütemére, melynek során a teljes beruházás végrehajtása végén plusz 44 férőhely, összesen 252 férőhely, illetve a minőségi váltást jelentő korszerű körülmények kerültek kialakítására.

A kikötőt 2010 júniusában átadtuk a vitorlázóknak. Ezzel a férőhelyszámmal a harmadik legnagyobb kikötővé vált a balatonboglári kikötő a Balatoni hajózási Zrt. kikötőláncában.

2008. júliusra elkészült Csopakon egy új, korszerű modern vizesblokk.

Folyamatban van Balatonudvari-Fövenyes területén a kikötőépítés, valamint változatlanul szorgalmazzuk az alsóörsi és a siófoki kikötő megépítését. Tervezés alatt van a zamárdi és a tihanyi új kikötő építése is.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.