12 év fegyházbüntetést kapott a gyermeket kínzó rabló Tatabányán


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Tatabányai Törvényszék első fokon 12 év fegyházbüntetésre ítélt egy férfit, aki társaival egy betörés során egy gyermeket is megkínzott, hogy a szülőket rábírja értéktárgyaik átadására.

Az elkövető és négy ismeretlenül maradt társa 2017. március 27-én, hajnali két órakor az ablakon behatolt egy tatai ház hálószobájába, majd az ott lévő férfit, nőt és két gyermeket megkötözte.

A bíróság elé állított férfi az egyik gyermek ujját késsel szurkálta, ezzel akarta rávenni az áldozatokat az értékeik átadására.

A sértetteket végül egy alagsori szobába zárták, melynek ajtajáról leszerelték a kilincset. A házból órákat, ékszereket és készpénzt vittek el, összesen hétmillió forintot meghaladó értékben.

A Tatabányai Törvényszék az elkövetővel szemben 12 fegyházbüntetést szabott ki. Az ítélet nem jogerős: az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn, a vádlott és védője pedig fellebbezett a döntés ellen – közölte a Komárom-Esztergom megyei főügyész, Reszl Ildikó.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.