18 év fegyházat kérnek a gyilkos rablóra


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tizennyolc év fegyházat kér kiszabni az ügyészség egy rablóra, akinek elkábított áldozatai közül az egyik meghalt. Az indítvány arra az esetre vonatkozik, ha a vádlott beismeri tettét és lemond a tárgyalásról.

A Fővárosi Főügyészség kedden közölte, hogy az 54 éves férfi 2018-ban ötször is úgy rabolta ki régebbi vagy alkalmi ismerőseit, hogy elkábította őket egy gyógyszerhatóanyaggal. A vegyszert italba keverte, megkínálta vele áldozatait, majd az öntudatlan emberek pénzét és mobiltelefonját eltulajdonította.

Az egyik eset tragédiával végződött. Erről azt írták, hogy a férfi egy ideig egy idős embernél lakott, ahol egy másik bérlő lakrészébe besurranva lopott. Mivel ez kiderült, a lakást el kellett hagynia, de a bérbeadót rendszeresen látogatta, majd elhatározta, hogy őt is kirabolja.

A vádlott bódítószeres üdítővel kínálta meg volt főbérlőjét, és amikor magatehetetlenné vált, elvitte az értékeit. A sértett nem tért magához, néhány órán belül meghalt.

A Fővárosi Főügyészség a többszörös visszaeső terhelt ellen halált okozó testi sértés és más bűncselekmények, köztük rablás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

A bűncselekmények – a terhelt előéletére is figyelemmel – akár húsz év szabadságvesztéssel is büntethetők. Az ügyészség indítványozta, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen teljes körűen beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság ítélje tizennyolc év fegyházra.

A vádlott korábban letartóztatásban volt, jelenleg más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.