Tájékoztatás elmulasztása miatt kártérítést ítélt meg a Kúria


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A felperes részére évekkel korábban, hasonló műtétje során adott tájékoztatás nem mentesíti a kezelőorvost az előírtaknak megfelelő tájékoztatási kötelezettség alól.

A felperes keresetében 5.000.000 forint nem vagyoni kártérítés, 430.500 forint elmaradt jövedelem és ezek késedelmi kamatai, valamint perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresete egyik indokaként arra hivatkozott, hogy a 2013-ban elvégzett műtéttel kapcsolatban az alperes megsértette a tájékoztatási kötelezettségét, mert nem adott számára részletes, egyéniesített, a műtét kockázataira, szövődményeire kiterjedő tájékoztatást, ezért a műtét szövődményeként kialakult egészségkárosodásért felelősséggel tartozik. A nála 2004-ben végzett, hasonló műtéttel kapcsolatos tájékoztatás álláspontja szerint nem helyettesítette a perbeli beavatkozásra vonatkozó tájékoztatást.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét részben találta alaposnak, és a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása miatt kötelezte az alperest 500.000 forint és kamatai megfizetésére.

A peres felek fellebbezését elbíráló másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetet elutasította.

A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság ítéletét hagyta helyben.
Az alperes tájékoztatási kötelezettségével kapcsolatban rámutatott, hogy a felperes részére évekkel korábban, hasonló műtétje során adott tájékoztatás nem mentesíti a kezelőorvost az adott beavatkozással kapcsolatos teljes körű, egyéniesített formában történő, a lehetséges szövődményekre is kiterjedő, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényben előírtaknak megfelelő tájékoztatási kötelezettség alól. Ennek elmaradása, illetve alperes általi bizonyítatlansága esetén felel minden olyan kárért – így a műtét szövődményeként kialakult egészségkárosodásért –, amely a beavatkozás nélkül nem következett volna be.

(lb.hu)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 6.

A kormány benyújtotta a jövő évi adótörvényeket az Országgyűlésnek

A kormány megőrzi a személyi jövedelemadó alacsony szintjét, a családi adókedvezményt, a négygyermekesek, a 30 év alatti anyák és a 25 éven aluliak adómentességét, emellett továbbra is garantálja az alapvető élelmiszerek kedvezményes áfakulcsát – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye, amellyel bejelentette, hogy a kormány kedden benyújtotta az adótörvényeket, és még a nyári szünet előtt elfogadhatja az Országgyűlés azokat.

2023. június 5.

Uniós bíróság: a 2019-es lengyel igazságügyi reform sérti az uniós jogot

A 2019 decemberében elfogadott lengyel igazságügyi reform sérti az uniós jogot, ugyanis nem felel meg a függetlenség és a pártatlanság követelményének egyebek mellett a legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának működése – közölte ítéletét az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága hétfőn.