Csökkent a bírósági ügyteher


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az OBH közzétette az egyéni bírói munkateher 2010-2018. közötti alakulását.

Az arányos bírói munkateher kialakítása és fenntartása az egész bírósági szervezet közös feladata és érdeke. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) 2012 óta kiemelten fontos célnak tekinti ennek megvalósítását, így valamennyi jó gyakorlat összegyűjtése mellett saját fejlesztésekkel is segítséget nyújt a bírósági vezetők számára.

Az OBH Statisztikai Elemző Osztálya az elmúlt időszakban több módszertant is kidolgozott a bírói munkateher mérésére. Újításként jelent meg például az informatikai rendszerek segítségével megjeleníthető aktuális állapot – ún. „real time” – felmérése, amely jelentős segítséget nyújt a gyors és hatékony vezetői döntések meghozatalához. Az új megközelítés a lajstromprogramban szereplő adatokat bírónként összegzi: a rendelkezésre álló adatok alapján számba veszi az adott bíróra kiosztott és folyamatban levő valamennyi ügyet. Így a munkateher vizsgálatánál hangsúlyosabban figyelembe veszi – az ügyérkezési adatok számbavétele mellett – az egy bíróra eső ügyek aktuális számát is.

Mint ismert, 2010-ben még jelentős különbség mutatkozott az egyes bíróságok között az egyéni bírói munkateher vonatkozásában. Ezen eltérés 2018-ra sikeresen kiegyenlítődött.

A bírói munkateher alakulása (ábra: OBH)

További siker, hogy az ügyteher kiegyensúlyozásával egyidejűleg az ország legnagyobb bírósága, a Fővárosi Törvényszék vonatkozásában járásbírósági szinten is jelentősen csökkent a folyamatban lévő ügyek száma.

Folyamatban maradt peres ügyel alakulása (ábra: OBH)

Az OBH a VEIR (vezetői információs rendszer) rendszer állandó fejlesztése során célként tűzte ki, hogy az ügyforgalmi adatok mellett a munkateher is jól áttekinthető formában kerüljön megjelenítésre. Az elérni kívánt eredmény az egyéni bírói statisztika automatikus előállítása.

Az új fejlesztések folyamatos tesztelés alatt állnak, a módszertanról készülő összefoglaló hamarosan elérhető lesz minden bíró számára.

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.