66.000 oldalnyi peranyag, 300 tanú és 210 órányi hang- és képfelvétel


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 21-én emelt vádat V. L. és 21 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken, ahol az I., a X., a XI., a XV., a XVII., a XVIII., a XIX. és a XX.rendű terheltek vonatkozásában már 2020 júniusában ügydöntő határozatot hoztak. A fent felsorolt vádlottak voltak azok, akik beismerték bűnösségüket és lemondtak a bizonyításról. Velük szemben tehát a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa – a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsának másodfokú határozatával – már korábban jogerősen befejezte az eljárást.

A Fővárosi Törvényszéken 2015. január 14-én kezdődött tárgyalássorozatban az első 87 tárgyalási napot követően – az eljáró tanács elnökének betegsége miatt – elölről kellett kezdeni az eljárást, amelyben 2019. november 05-től jelen közlemény kiadásának időpontjáig a bíróság mindösszesen 240 tárgyalási napot tűzött ki – ezek közül azonban a pandémia és egyéb egészségügyi okok miatt
77, végső soron egy teljes tárgyalási évnyi tárgyalás elmaradt. Az elölről kezdett eljárásban megtartott tárgyalások száma tehát 163.

A több mint 66.000 oldalt kitevő peranyag része a titkos információgyűjtés és a titkos adatszerzés során keletkezett több mint 47.000 bizonyíték. Az összesen kb. 210 órányi hang- és képfelvétel lejátszása, valamint az sms-ek felolvasása az eljárásban 38 tárgyalási napot vett igénybe.

A mintegy 300 tanú kihallgatása és vallomásaik felolvasása 100 tárgyalási napon keresztül tartott. A „koronatanú” kihallgatása – akinek nyomozati vallomása mintegy 2.000 oldal (!) – az első eljárásban 28, az elölről kezdett eljárásban 10, összesen tehát 38 tárgyalási napot vett igénybe. Volt olyan vádlott, aki 7 tárgyalási napon keresztül tett vallomást.

Az ügyben összesen 66 orvos-, adó- és könyv-, fegyver-, informatikai-, közgazdász- és nyelvész szakértői, illetve szaktanácsadói véleményt, jelentést szerzett be a bíróság. Az ítélet rendelkező részének nyilvános kihirdetésére 2023. február 09-én 10 órakor kerül sor.

Forrás: Fővárosi Törvényszék sajtóóközleménye


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.