Bejegyzések Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa címkével

2023. február 9. Napi

Elítélték a Vizoviczki-ügyben korrupcióval vádolt volt rendőröket

Hat és tizenegy év közötti, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa, első fokon azokat az egykori magas beosztású rendőrtiszteket, akik a vád szerint különféle korrupciós bűncselekményeket követtek el a Vizoviczki-ügyben.

2023. január 25. Napi

66.000 oldalnyi peranyag, 300 tanú és 210 órányi hang- és képfelvétel

A Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 21-én emelt vádat V. L. és 21 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken, ahol az I., a X., a XI., a XV., a XVII., a XVIII., a XIX. és a XX.rendű terheltek vonatkozásában már 2020 júniusában ügydöntő határozatot hoztak. A fent felsorolt vádlottak voltak azok, akik beismerték bűnösségüket és lemondtak a bizonyításról. Velük szemben tehát a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa – a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsának másodfokú határozatával – már korábban jogerősen befejezte az eljárást.

2019. április 10. Napi

Elítélték a zsebre bírságoló rendőrt

Három és fél év börtönre ítélt egy saját zsebre bírságoló körzeti megbízott rendőrt a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa. A volt rendőr főtörzsőrmestert négy évre eltiltották a közügyek gyakorlásától és ötvenezer forint pénzbüntetéssel sújtották.