Letöltendő börtönt ítéltek a korrupt autópálya-rendőröknek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A járőrök főként ukrán, bolgár, román, láthatóan túlsúlyos járműszerelvényeket állítottak meg, majd 20 és 50 euró közötti összegért cserébe engedték tovább őket.

A büntetőeljárás a Győri Regionális Nyomozó Ügyészségen indult. A vád szerint 2018 szeptembere előtt a lébényi autópálya-rendőrök az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán járőrszolgálatuk alatt rendszeresen pénzt kértek külföldi tehergépkocsik és turistabuszok vezetőitől.

Az ügyészség egy korábbi közleménye szerint a vád lényege, hogy a korrupt rendőrök külföldi tehergépkocsik és turistabuszok vezetőit ellenőrizték, és pénzt kértek azért, hogy a vezetők továbbmehessenek, illetve szabálytalanság esetén azért, hogy mellőzzék velük szemben a felelősségre vonást. A járőrök főként ukrán, bolgár, román, láthatóan túlsúlyos járműszerelvényeket állítottak meg, s 20 és 50 euró közötti összegért a szükséges intézkedések megtétele nélkül továbbengedték őket.

A tényállás bizonyításához szükséges bizonyítási eszközöket az ügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálat közreműködésével szerezte be. A tényállást a gyanúsítottak egyike sem vitatta. Az ügyészség egyezséget kötött a gyanúsítottakkal, akik ennek részeként tényfeltáró vallomást tettek és beismerték bűnösségüket.

Korlátozott precedensjog webinárium

Egy korábbi közleményében tudatta az ügyészség, hogy az egyezségek alapján vádiratában azt indítványozta: a bíróság az előkészítő ülésen az elkövetőket büntetőjogi felelősségük arányában ítélje két-három év végrehajtandó börtönre, közügyektől eltiltásra és pénzbüntetésre, valamint rendeljen el vagyonelkobzást velük szemben jogtalan gazdagodásuk összegéig.

A Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa az előnyért hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt folyt büntetőügyben március elején tartott előkészítő ülést, amelyen az összes vádlott a vádirati tényállással egyezően elismerte felelősségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

Az előkészítő ülés eredményeként a bíróság március 5-én meghozott végzésével a korábban megkötött egyezségeket jóváhagyta és meghozta ítéletét, amely valamennyi vádlottnál megegyezett a vádiratban tett büntetési indítványokkal. Az ítéletet a vádlottak és védőik, továbbá az ügyészség is tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.