A GVH letörné a Covid-gyorstesztek árát Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A verseny élénkítésére a hivatal ideiglenesen javasolja a gyorstesztek kiskereskedelmi láncoknál, drogériáknál és benzinkutaknál történő értékesítésének engedélyezését.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta gyorsított ágazati vizsgálatát a koronavírus-gyorstesztek hazai piacán, ahol a magas árak mellett számos más problémát is feltárt; ezek orvoslására a GVH több, a versenyt serkentő javaslattal élt a társhatóságok, a jogalkotó és a piaci szereplők felé.

Egyeztetés indult

Tavaly december 23-án indított gyorsított ágazati vizsgálatot a Covid-19 antigén gyorstesztek piacán a GVH, mivel a magyar fogyasztók magasabb árakkal találkozhatnak a szomszédos országokhoz, illetve más uniós tagállamokhoz viszonyítva.

A vizsgálat során nem csupán a Covid-gyorstesztek forgalmazási láncolatait és versenyviszonyait tekintették át, hanem a termékkörrel kapcsolatos fogyasztói tájékoztatások megfelelőségét is. A hivatal bírói engedély alapján helyszíni kutatásokat tartott, számos piaci szereplőt hívott fel adatszolgáltatásra, egyeztetéseket folytatott az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel (OGYÉI), illetve információkéréssel fordult valamennyi uniós versenyhatósághoz és az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságához. Egy fogyasztóvédelmi szempontú online gyorsvizsgálatot is elvégeztek az antigén gyorstesztek online értékesítése során tapasztalható kereskedelmi gyakorlatokról.

Több, a kedvezőbb fogyasztói árszinteket gátló problémát is feltártak. A jelentéstervezet szerint a Covid-19 antigén gyorstesztek értékesítésénél a kiskereskedelmi árverseny nem elég intenzív Magyarországon, ezért a GVH ideiglenesen, a járványhullámok alakulásával összefüggő időtartamra javasolja a gyorstesztek kiskereskedelmi láncoknál, drogériáknál és benzinkutaknál történő értékesítésének engedélyezését.

Túl hosszúak az értékesítési láncok

A vizsgálat feltárta azt is: a tesztek értékláncai hosszúak, és a fogyasztói árba az értéklánc valamennyi szintjén újabb árrések épülnek be. A hatóság ezért rövidebb értékláncok kialakítására, például közvetlenül a hazai importőröktől való beszerzésre ösztönzi a piac szereplőit.

Fogyasztóvédelmi Jog Online

Amennyiben a javaslatokat nem alkalmazzák, a GVH megfontolásra javasolja a kormány beavatkozását a gyorstesztek maximális árszintjének meghatározására. Mindezt úgy, hogy az ne korlátozza a kínálatot sem mennyiségben, sem minőségben, tehát a piaci szereplők érdekeltsége ne csökkenjen az antigén tesztek hatékony lakossági értékesítésében.

Nem megfelelő a tájékoztatás

Azt is megállapították, hogy számos esetben a fogyasztók tájékoztatása nem megfelelő a lakossági, önellenőrzésre szolgáló Covid-tesztekkel kapcsolatban. A GVH ezért azt javasolja az OGYÉI-nak, hogy tegye közzé a forgalomban lévő tesztek termékösszefoglalóit a fogyasztók számára, a piaci szereplőknek pedig tegye lehetővé a tájékoztatók átvételét. A GVH – a társhatóságok tájékoztatása mellett – jelezte az érintetteknek a konkrétan azonosított, kifogásolható gyakorlatokat, ezek felszámolását 2022. február 14-ig kéri. Ezután a nemzeti versenyhatóság újra ellenőrzi az online kereskedelmet, és ha továbbra is fennállnak a problémák, akkor koordinált hatósági fellépést fog kezdeményezni az OGYÉI és az ITM bevonásával.

A vizsgálatról készült jelentéstervezetet a hatóság nyilvános társadalmi konzultációra bocsátotta a honlapján. A piac szereplői 8 napig tehetnek észrevételeket. A határidőt követően a GVH a gyorsított ágazati vizsgálat eredményéről készített jelentést, a beérkezett észrevételek összefoglalását, valamint – ha kérik – az ágazat vállalkozásainak érdemi észrevételeit közzéteszi majd a honlapján.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 1.

Az érdekeltek perbeli részvételének főbb szabályai

Ismert, és gyakran alkalmazott jogintézmény a peres eljárások során a beavatkozás, melynek keretében egy eredetileg perben nem álló, de magát érdekeltnek tekintő fél belép (beavatkozik) a mások között folyamatban lévő perbe valamelyik peres fél oldalán.

2023. június 1.

„Újratervezés” – a munkaidő-beosztás módosításának szabályai

Mindenki számára kellemetlen, sőt egyenesen megoldhatatlan élethelyzeteket produkálhat, ha váratlan, rövid határidős vagy azonnali munkafeladat okán felborul a betervezett napi, heti időbeosztása. A munka törvénykönyve igyekszik védelmet nyújtani a munkavállalóknak az ilyen szituációkkal szemben a munkaidő-beosztás időzítésével kapcsolatos szabályok formájában. Azonban a törvény azt is respektálja, hogy időnként a leggondosabb vezetői tervezés mellett is előfordulhat (pl. hiányzás, beszállítói csúszás miatti feladattorlódás, sürgős megrendelés stb.), hogy a munkáltatónak változtatnia kell az előre közölt munkaidő-beosztáson. Olyan is megtörténhet, hogy a módosítási igény a munkavállaló oldalán merül fel, mivel valamilyen fontos privát program, kötelezettség adódik. Az alábbiakban áttekintjük, milyen szabályok szerint változtatható meg a már közölt munkaidő-beosztás, kitérve arra is, hogy miként érintette e szabályokat a 2023. január 1-i Mt.-módosítás.

2023. május 29.

Nem csak Magyarország korlátozza a stratégiai cégekben való külföldi tulajdonszerzést

Magyarországi ügyvédként könnyen szembesülhetünk azzal, hogy külföldi ügyfelünk magyarországi cégfelvásárlását a GVH engedélyezésén túlmenően még legalább egy további magyar hatósággal is engedélyeztetni kell. Első ránézésre egy ilyen szabályozás a tőke szabad mozgásának az uniós alapelvébe ütközik. Közelebbről megvizsgálva a kérdést azonban megállapítható, hogy ez korántsem így van, sőt, uniós rendelet van hatályban ebben a kérdésben és nem egy európai uniós államnak van a magyaréhoz hasonlóan szigorú engedélyezési rendszere. Jelen cikkben röviden bemutatjuk az uniós szabályozást, rövid áttekintést adunk az uniós tagállamok szabályozási trendjeiről, és végül röviden összefoglaljuk a magyar szabályozás leglényegesebb jellegzetességeit.