A GVH vizsgálatot indított szlovák e-cigaretta-forgalmazókkal szemben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított különböző típusú elektromos cigarettákat, köztük az Elf Bar terméket is forgalmazó két szlovák céggel szemben, mivel feltehetően tisztességtelenül hirdetik a termékeket a magyar fogyasztóknak.

A tájékoztatás szerint az ELF BAR VAPE – Bensons Europe s.r.o. és a Vaper s.r.o. weboldalukon vélhetően azt a hamis benyomást keltik, hogy a termékek jogszerűen forgalmazhatók, holott mind a nikotint tartalmazó elektronikus cigaretták, mind a nikotinmentes dohányzást imitáló elektronikus eszközök ízesített változatainak forgalmazása és távértékesítése Magyarországon tiltott – közölte a GVH.

Ez tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősülhet a magyar fogyasztókkal szemben, mivel a vásárlók a cégek honlapjai alapján – tévesen – legálisan árusíthatónak gondolhatják a termékeket – írják a közleményben.

A hatóság felhívta a figyelmet arra, hogy a versenyfelügyeleti eljárások megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárások a tények tisztázására, ezen keresztül a feltételezett jogsértések bizonyítására irányulnak. Az eljárások lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.