Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
“Az én édesanyám nagyon különleges ember. Az én édesanyám pedagógus.” A Médiaunió kampánybejelentőjét olvashatjátok.
Kampánycél
A Médiaunió Alapítvány ezévi kampánya egy akut és nagyon fontos társadalmi problémára hívja fel a figyelmet: a pedagógusok társadalmi megbecsültsége és presztízse talán még sosem volt ennyire alacsony. A kampány nagy fába vágta a fejszéjét: egyrészt szeretné elérni, hogy a szülők belássák: a tanárokkal együtt nevelik a gyerekeket, és elsősorban társként kellene rájuk tekinteniük. A gyerekeknek azt szeretné átadni, hogy a tanároktól elsősorban sok segítséget, inspirációt és motivációt kapnak ahhoz, hogy találjanak valamit, amit szívesen csinálnak. S nem utolsósorban azt is célul tűzték ki, hogy a tanári társadalom erőt, önbizalmat tudjon meríteni a kampányból, és szívesebben járjon be dolgozni, és a következő generációk is szívesen válasszák a tanári pályát.
A kampány több szálon fut majd, első lépésként egy filmmel indul, ami tévécsatornákon és online fut majd, lesz közösségimédia-aktivizáció, outdoor, print és rádió lába is a kampánynak.
Kreatívkoncepció
Mindannyian köszönhetünk valamit a tanárainknak. Lehet, hogy azt, hogy megutáltatta velem a fizikát, és ennek köszönhető, hogy ügyvéd lettem, de lehet, hogy éppen ellenkezőleg, neki köszönhetem, hogy megszerettem a fizikát, és mérnök lett belőlem. Egyszerűen nincs olyan tanár, aki ne befolyásolt volna bennünket valamilyen irányba, és ezért köszönettel tartozunk nekik, mert komoly részük van abban, amit elértünk az életben.
Érdekesség, behind the scenes
A film kislány narrátorának, a 9 éves Micinek ezt volt az első ilyen jellegű munkája, korábban még sosem járt hangstúdióban. Ehhez képest gyakorlatilag első nekifutásból hibátlanul felmondta a szövegét.
[youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=DBaoXS925hw” width=”600″ height=”400″ responsive=”yes” autoplay=”no” mute=”no”]A film gyártási költségeinek fedezéséhez a MOL NYRT. és az OTP BANK NYRT. nyújtott támogatást.
A film elkészítéséhez nélkülözhetlen segítséget jelentett a Visionteam L.O., Videoassist Hungary, Anita Kuripla (AdStream), Kreatív Mozi Műhely, Princz Film, Melon FX, Studio-M, Faltay Csaba (Twelvetones), Steinhauser Casting, Budapest Casting. Köszönjük! És külön köszönet illeti a filmben szereplő lelkes gyerekeket és szüleiket, illetve a Katalinpusztai Kirándulóközpontot, a Szendehelyi Német Nemzetiségi Általános Iskolát és a Váci Dunakanyar Színházat a helyszínekért.
ALKOTÓK LISTÁJA: Megbízói oldal Megbízó: Médiaunió Alapítvány Ügynökségek: Reklámügynökség: CLUSO Médiatervező: Mező Erzsébet Produkció: Produkciós cég: CLUSO Utómunka: Vágó: Mészáros Attila |
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!