Ab: alkotmányos kötelezettség a hatósági döntések indokolása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hatósági döntések indokolása alkotmányos kötelezettség – mondta ki egy kormányrendelet kapcsán az Alkotmánybíróság (Ab) csütörtökön közzétett határozatában.

Az Ab megsemmisítette a haditechnikai tevékenység engedélyezéséről szóló kormányrendeletnek azt a részét, amely egyes esetekben lehetővé tette, hogy a hatóság döntésében teljes egészében mellőzze az indokolást. A megsemmisített rendelkezés már a folyamatban lévő ügyekben sem alkalmazható.

Az indítvány alapjául szolgáló ügy felperese vadászati célú nagykereskedelmi tevékenység engedélyezését kérelmezte a hatóságnál. A hatóság a kérelmet az egyik nemzetbiztonsági szolgálat véleménye alapján a támadott kormányrendeletre hivatkozással elutasította. A felperes emiatt indított rendes bíróság előtt pert, melynek bírája az Ab-hez fordult, és kérte a rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítását. Érvelése szerint amennyiben az érintett fél nem ismeri a döntéshez vezető érveket, akkor nem tudja megjelölni, hogy mi az a jogsértő tevékenység a döntéshozatalban, amely miatt bírósághoz fordulhatna, illetve a bíróság sem képes hatékony jogvédelmet biztosítani, ha vizsgálata – az indokolás hiánya miatt – csupán formális.

Az Ab megalapozottnak találta a bírói kezdeményezést és megsemmisítette a támadott rendelkezést.

[box title=”Közigazgatás Jogtár®” style=”soft” box_color=”#007ac3″ radius=”0″]

A Közigazgatás Jogtár a kormányzati és a területi (helyi) igazgatásban dolgozó jogalkalmazók, illetve jogászok számára kínál közigazgatási eljárásjogi és szakigazgatási tartalmakat.

További információ és rendelés >>[/box]

Az Ab indoklásában rámutatott arra, hogy az alaptörvény alkotmányos kötelezettségként fogalmazza meg a döntések indokolással való ellátását, az indokolás pontos tartalmának meghatározását törvényi szintre utalja, a kormányrendelet indokolás mellőzését lehetővé tevő része pedig törvénybe ütközik. Ebben az esetben sérül az alaptörvény azon rendelkezése is, amely a hatóságok indokolási kötelezettségét törvényben meghatározottak szerint biztosítja.

Az Ab határozatában ugyanakkor kitért arra is, hogy önmagában a jogforrási hierarchiába ütközés miatti megsemmisítés nem jelenti azt, hogy megismerhetővé kell tenni a döntés alapjául szolgáló minősített adatokat. Ez nem következik az indokolási kötelezettségből, illetve a minősített adatok védelméről szóló törvény kifejezetten ki is zárja az arra nem jogosultak számára ezen adatok megismerését. A kormányrendelet ugyanakkor megjelöli az elutasítás indokaként a nemzetbiztonsági szolgálat véleményét, így egyrészt az ügyfél számára kikövetkeztethető az elutasítás oka, másrészt az ügyben eljáró bíró a minősítés sérelme nélkül megismerheti az elutasítás indokait, ezáltal pedig gyakorolni tudja felülvizsgálati jogkörét.

A döntést az Ab öttagú tanácsa hozta, és a testület honlapján teljes terjedelmében megismerhető.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.